Sziasztok! :)
Elérkezett a 12 napos kihívás második pontja, ami a következő: Top 3 legvicessebb/legcikibb sztorid
Hát azt hiszem, ez nem lesz könnyű, ugyanis gyakran kerülök pirulós helyzetbe, és nem tudok top 3-at felállítani, hiszen számomra mindegyik ugyanolyan kellemetlen :) De kiválasztottam a számotokra három eseményt, amin biztos Ti is jót fogtok nevetni :))
1. Szilveszteri meglepetés
Hát azt hiszem, ezt sosem fogom elfelejteni. Első féléves főiskolás voltam, frissen szerzett barátokkal. Szilveszterkor meg is hívtak egy jó kis házibuliba. Nagyon örültem neki, főleg mivel nem az a vadulós társaság. Nagyon jól elvoltunk, activity-ztünk meg ehhez hasonlók, miközben finom édes bort kortyolgattunk. Tényleg nem volt semmi extra, csak jól éreztük magunkat. Sokan voltunk nagyon, 15-20 fő. Az egyik srác kedves akart lenni, hozott nekem egy széket, hogy ne álldogáljak már egész este és ne a földre üljek le. Hát igen.... a drága szíve pont azt a széket fogta meg (tényleg véletlen volt!) amelyik félre volt rakva, mert már korábban széttörték, kiesett a jobb hátsó lába. De ő ezt nem tudta, mert akkor még nem volt ott. Odaállította a kör szélére, a relikviás szekrény elé. Ahogy ráültem puff, Mindenki elnémult, megijedtek. Én azt sem tudtam ,hogy kerültem a földre. Az első mondatom a következő volt: Ugye az üveges szekrényt nem törtem össze? Abban a pillanatban kirobbant a nevetés. Hát még sokáig hallgattam ezután ezt a történetet, hogy a saját épségemmel nem törődve rögvest a szekrényért aggódtam! No, de tele volt porcelánnal, drága lett volna azt a kárt megtéríteni.... :D
2.A sport nem nekem való
Előzetesbe annyit elárulnék, hogy rettenetesen kétbalkezes és kétballábas is vagyok. Volt olyan, hogy hátrafele futottam és kigáncsoltam magam, puff mehettünk a sürgősségire és kaptam egy csinos gipszet. Rengetegszer voltam ott, évente legalább egyszer, már előre köszönt a doki, de mindig ilyen szintű ügyetlenkedések miatt.
A történetünk egy gyönyörű havas téli este vette kezdetét.... Akkor építették meg a kecskeméti műjégpályát kint a gokart stadion mellett. Hatalmas placc, naponta többször is takarítják, végig megy a zene, hangulatos! Addig fűztem páromat, míg végül elmentünk kipróbálni. Régen nagyon szerettem görkorizni, szóval játszi könnyedséggel indultam neki a jégen, míg ő bénázott. Sajnos túlságosan hamar belejött és csak úgy nyargaltunk a jégen!
Éppen egy körversenyt rendeztünk, amikor párom annyit látott: jobb oldalt megjelenik a fejem, majd eltűnik, aztán megjelenik az ő feje mellett mindkét lábam! és újfent eltűnik! Gyors meg is állt megnézni, hogy ugyan ez hogy lehetséges... Hát én épp a fenekemen csúszva tettem meg a maradék 3 métert és tapicskoltam a kezemmel a jégen, mint egy retardált fóka.... Na most gondoljatok bele... milyen gyorsan haladhattunk, ha 3 métert csúsztam még? És mekkorát eshettem? Megvan? Akkor jó, nevessetek ti is, mert szerintem irtó vicces volt!
Utána Andris megpróbált felhúzni... ahogy megfogta a két kezem fölém csúszott és még hátra is vágódtam, szóval kiterülve feküdtem a pálya közepén... Végül a kezemnél fogva kihúzott a széléhez, ahol sikerült felkelnem!
3. Ezek a titkos járatok.....
Ez a legfrissebb emlékem. A nyári szakmai gyakorlatomat töltöttem. A vezérlőteremben voltunk, ott próbáltunk rájönni egy program hibájára. A mentorom pár évvel volt idősebb nálam, szóval igen baráti volt a hangulat. Amikor végre meglett a hiba nagy lelkesedésemmel pattogni kezdtem a széken ami végzetes hibának bizonyult. Ugyanis mint kiderült a teremben a gumiszőnyeg alatt csak acélrudak vannak lefektetve, egymástól olyan 20 centi távolságra.... Én a székemet pont a szőnyeg szélére tettem és persze pont egy lyuk fölé. Ahogy elkezdtem izegni mozogni a szék lába belecsúszott a lyukba én pedig begurultam az egyik vezérlőszekrény alá. De ez így még nem volt elég. Felállni nem tudtam, hisz fölöttem a nagy fémdoboz, mellettem a szék, előttem pedig a kisfőnököm, aki úgy röhögött, hogy nem hogy felsegíteni nem volt szíves, de még arrébb menni sem. Szóval míg nem hagyta abba a kacagást addig én szépen türelmesen ott fetrengtem a földön....
Remélem ti is jókat mosolyogtatok a kellemetlenebb pillanataimon. Bennem ezek kedves, vicces, bár ciki emlékként maradtak meg. De aki ismer személyesen... tudja, hogy folyamatosan ilyen és ehhez hasonló szituációkba kerülök. A székek az első számú ellenségeim!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése