Mi volna ha ilyen lehetne az élet is? Hogy csak a boldog részét tartsuk meg, és semmit se a szörnyűből – még a kicsit kellemetlent is mellőznénk. Ha a rosszat kivágnánk és csak a jót tartanánk meg?
Ez a könyv egy gyönyörűen tragikus történetet mesél el.
Ha befejezek egy könyvet, szeretem az értékelést szinte azonnal megírni róla, hogy a friss élmény, hatások által vissza tudjam adni az értékelésben azt, ami átcikázott rajtam. Ennél a könyvnél erre nem voltam képes. Kellett egy, majd még egy nap, hogy leülepedjen. S még most sem igazán jutok szóhoz.
Jennifer Niven - ahogy kifejti az utószóba is - a könyvbe a saját tapasztalatait, életeseményeit is beleszőtte. Talán ezért lesz ennyire szívhez szóló és brutális hatású ez a történet. Minden családnak meg van a maga keresztje, amit generációk hordanak magukkal. Lehet ez egy név, egy régebbi rossz döntés, bármi. A kérdés az: Ki mersz törni belőle? Jelen esetben Violet keresztje a testvére halála. Szomorú, szívszorító dolog, s meg is értem, hogyan került fel az óratoronyban. A Nem a te hibád és az ő már jobb helyen van, sosem a kívánt hatást érik el, hanem pont ellentétesen sülnek el: magadat fogod hibáztatni a történtekért, még ha abszolút nincs is benne semmilyen ráció.
S itt van Finch, a régi idők Finche, a hajléktalan Finch, az ausztrál Finch... és még sorolhatnám. Ha az embert nagy negatív hatással járó dolog éri elkezd maga köré falakat emelni. Finch is ezt tette. Rengeteg dolog volt, ami előidézte a történet végkimenetelét. Az otthoni szétzilált család, egy nemtörődöm anya, egy erőszakos, lelépett apa és rengeteg szemétkedő diák. Ő azon kevesek közé tartozik, aki nem segélykiáltással él, hanem szépen csendben összetör, és dönt a saját sorsa felől.
A könyv közepén még boldogan faltam a sorokat. Oda voltam Finch egyedi gondolatmeneteiért, szokásaiért. Sosem tudtam ,hogy a következő lapon mit fog tenni. Nagyon megszerettem, miközben Violeten segített és rettenetesen szurkoltam nekik, hogy elmélyüljön a kapcsolatuk. Igen, teljesen igaz volt a gyönyörű történet jelző, melyet a borítón láthatunk. Mosolyogva, szeretgetve olvastam. De még a fele hátra volt, körülbelül 200 oldal, s ez már baljós érzésekkel töltött el. Mi fog itt még történni? Mert még a java hátra van. A homlokomon egyre több ránc jelent meg, miközben könyörögtem Finchnek, hogy próbálkozzon még, ne adja fel, és kérleltem Violetet, hogy lássa meg, segítsen, tegye meg a megfelelő lépéseket, hogy elkerüljük a véget. Az utolsó pillanatig hittem, hogy jó lesz, pozitív lesz a vége. Átmentem mindazon, amin Violet is.
Ugyanakkor nem érzem, hogy Finch önző lett volna. Ezt nem tudom megmagyarázni, de van bennem egy kellemetlen kis érzés, mely azt súgja, ennek így kellett lennie. A sorsot nem lehet megváltoztatni, csak késleltetni.
Az egész könyvet végigköveti egy sürgető érzés, mely az alig észrevehető ellentétekkel lesz teljes. Finch az ébren töltött napokat számolta.... Violet visszafele az érettségiig. A könyvben rengeteg pozitív gondolat és jó hozzáállás van, de erősen körbelengi az öngyilkosság. Húz és von. Jin és Jang.
Finch és Violet történetét mindenkinek meg kellene ismerni. Átértékeli az ember a saját értékeit, viselkedését és az egész életét. Ajánlom azok figyelmébe, akiken már átfutott az öngyilkosság gondolata. Akik nem tudnak kilábalni egy-egy nehezebb helyzetből. Akik segítséget szeretnének kapni. S mindenki másnak, aki elég erősnek érzi magát ehhez a csodálatos történethez.
Értékelés:
Értékelés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése