Anne Bishop: Vörös ​betűkkel

"Vajon az emberek nem értik, hogy mennyire jelentéktelenek, mennyire nem pótolhatatlanok?"

Érdekelt a könyv szinte a megjelenése óta. Gyönyörű borító, sok apró, eldugott részlettel, melyet kézbe véve szeretne az ember megfejteni, vajon mi miért került oda? Kifejezetten ötletgazdag. A könyv végére érve minden értelmet nyer, még a fehér alapon vörös színválasztás is. 

A történet már egy izgalmas eseménnyel kezdődik, már itt is számítottam rá, hogy e könyv olvasása közben nem fogok unatkozni. Főleg mivel ítélet napja volt, mikor nekikezdtem, hatalmas szél, majd később, miközben buszra várva faltam, szállingózott a hó. Tehát teljesen átéltem az alaphangulatot.

Ha két szóval kellene jellemeznem a könyvet, akkor az egyedi és a különlegest választanám. A mai világban rengeteg regény megszületett már, s ennek hatására a legtöbb mű klisékkel van tele. Nehéz újat alkotni. Anne Bishop mégis képes volt erre. Egy teljesen új világot mutat be, amibe szívesen elvesznék. A Harry Potter óta nem éreztem ezt a szintű, "bárcsak én is élhetnék ebben, itt" érzést. Beszippantott a Mások világa és a könyv befejeztével még mindig csak azon kattogok, hogy vajon mi történhet most az Udvarban. Nehéz lesz kivárni a folytatást! 

Én a Másokkal vagyok. Így belegondolva ez nem szép dolog, hisz a saját fajom ellen szurkoltam végig. Nem sajnáltam egyetlen felfalt személyt sem, viszont ha csak bánatos lett egy terra indigene, máris vártam, mikor vidul fel. Az írónő egy olyan fajt mutat be, mely előbb létezett, mint mi, s rengeteg felvett és ösztönös szokása van. Nem lehet leírni őket azzal a kifejezéssel, hogy emberbőrbe bújt állat vagy állatbőrbe élő ember. Ennél ők sokkal többek. Próbáltam megfogalmazni, de arra jutottam, hogy ők a Mások, a terra indigene-k, Namid teremtményei. Egyediek minden szempontból. A gondolkozásmenetük tetszett a legjobban, s az ösztön vezérelt tetteik. Kedvenceim között Jenni Crowgard is szerepel. Legszívesebben összegyűjtenék neki minden fényes kis apróságot!

"A mi Maggie-nk" csodálatos ember. Én még sosem olvastam vérprófétákról, így még izgalmasabbnak hatott rájönni, kicsoda is ő és mire képes. Attól független, hogy csak képi információi voltak a való világról nagyon jól kezelte a legtöbb helyzetet. Talpraesett, igazi belevaló főszereplő, aki gondoskodik a körülötte élőkről. Igazi kincs.

S muszáj szólnom egy keveset Simon Wolfgradról is. Már az elején szimpatikus volt. Könyvesboltja van és Más is? Ennél több nem is kell! Imádom a zord külső alatt lakozó ezüstös farkast, aki bármit megtenne, hogy megvédje azokat, akik hozzá tartoznak. Tél és a többi Elementál, illetve a kedves kis pónijaik szintén hozzám nőttek. 

Kifejezetten élveztem ezt az egyedi humort, mely hatására többször is felnevettem olvasás közben, függetlenül attól, hogy otthon vagy éppen egy teli buszon ültem. A fogalmazásmód fenomenális, a gondolatmenetek egyediek, mint ahogy maguk a karakterek is. Minden sorát élveztem, s sokszor akkor sem tudtam letenni, amikor már muszáj lett volna mással is foglalkoznom. Remélem a következő részét a lehető leghamarabb kezembe foghatom és olvashatom!

Értékelés:
                                
További kedvenc idézeteim:

"– A francba! A rohadt életbe! Szar, szar, szar helyzet!
A káromkodás az egyik legjobb dolog, amit az ember feltalált."

"A terra indigene lények nem szeretni akarták az embert, hanem megenni. Miért olyan nehéz ezt megérteni az embereknek?"

"Az ajtó mellé nagybetűs feliratot akasztottak:
FIZESD KI A KÖNYVEKET, MIELŐTT ÁTMÉSZ A KIS HARAPÁS HELYISÉGÉBE, KÜLÖNBEN NEM KICSIT HARAPUNK BELÉD!
A másik oldalon is volt felirat:
PERSZE, ÁTVIHETED A BÖGRÉT. LETÉTI DÍJKÉNT ITT TARTJUK A KEZEDET."

"Nincs értelme felbolygatni a méheket, ha nem akarunk mézet!"

"Bérlők vagyunk, nem miénk a föld, mondta egy pap a templomban a heti istentiszteleten. Mi csak kölcsönvesszük a levegőt, amit belélegzünk, és az ételt, amit megeszünk, a vizet, amit megiszunk."