A másikat megcsókolom, ő meg belém törli lábát!
Van, ki okos, igazságos, talán nekik kedveskedek?
Nem, én a bátrakat, a merészeket áldom meg.
Nem tagadom, velem lenni gyengéd, finom érzés,
Csak ha alábecsülnek, nehéz engem legyőzni.
Ha odaütök, hatalmasat csapok!
De ha ölni akarok… akkor lassan haladok!"
Hát mit ne mondjak, megleptél. Az első száz oldalnál még abban sem voltam biztos, hogy ezt Te tolladból származik, de a történet végére csak megtaláltalak!
Szóval egy igazi érzelmi hullámvasúton vettem részt, míg a könyv végére jutottam. Hatalmas boldogsággal vettem kezembe a könyvet. A borító csodaszép, a fülszöveg figyelemfelkeltő és az író számomra már egy biztosíték. Ahogy haladtam az oldalakkal a kedvem úgy hagyott alább. Feyre egyre unszimpatikusabbá vált. Bár elsőnek a családja verte ki nálam a biztosítékot. Nem voltak szimpatikusak, egyáltalán nem. De szerintem ez érthető is. Ha velem viselkednének így, biztos nem törődnék azzal, milyen kapcsolat fűz hozzájuk, fognám az íjamat és lelépnék, ígéret ide vagy oda. S ezekhez akar visszamenni a Tavasz udvarából? Nem, nem értettem meg Feyre-t, hiszen tudta jól, hogy a családja biztonságban van, boldogok és újra gazdagok. Miután felfogta ezt a tényt, elfogadta, onnantól kezdve kezdtem megint megszeretni a történetet. Szépen, lassan alakulnak a dolgok, majd a csúcspontra eljutva lefelé száguldozva a szívemet kifacsarta Maas.
A történet megtanít értékelni a szerelem erejét. Gyönyörű és egyedi, tele váratlan fordulatokkal. Nagyon megszerettem a megalkotott brutális világot, ahol nap mint nap halnak meg tündérek, természetes a mágia jelenléte és a "járvány" terjedése, mely az elkerülhetetlen vég felé visz. Mikor az olvasó szeméről lekerül az álarc és tiszta képet kap az eseményekről...hát... mintha egy kalapáccsal mellbe vágnák.
A katarzis után az események újfajta fordulatot vesznek, s igazából itt kezdődik el az igazi történet. Feyre végre megmutathatja, mennyire is erős az az ember, akinek van miért küzdeni. Összetör, darabokra szaggatják, de mégis kitart. Rhysand, te alávaló, mocsok, számító dög! Ennél többet nem tudok hozzáfűzni, talán még annyit, bevallom, a végét megkönnyeztem.
Amit szeretnék kiemelni az Feyre látásmódja. Lehet, hogy nagyon zárkózott, sokszor idegesítő a makacssága és hogy későn ébred rá a dolgokra, de ahogy látja a környezetét... felnyitotta az én szememet is. A könyv elolvasása után az ablakon kinézve teljesen mást láttam, mint eddig. Az előttünk levő épület már nem csak egy régmúlt romhalmaz, hanem látom, ahogy a fény megtörik az ottmaradt kis üvegszilánkokon, ahogy a fák árnyéka táncol a falon.Teljesen más.
Ez egy véres történet, tele erős, brutális elemekkel, melyet a mágia körbeleng. Egyszerűen imádom. Tűkön ülve várom a folytatás megjelenését! Sarah J. Mass, újfent nem csalódtam! Köszönöm!
Értékelés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése