Sarah Raasch: Hó, mint hamu

"A legnagyobb hóvihar is egyetlen hópehellyel kezdődik."

Ez a könyv már régóta csábítgatott. Van valami már a címében, ami megfogott és nem eresztetett. Hó, mint hamu. Nem értettem meg, míg a végére nem értem ennek a remek történetnek. De most már értem, és ennél kifejezőbb, jobb nem is lehetne!

Sara Raasch könyve többről szól, mint egy népéhez hű embercsoportról. A mély szintű összetartáson kívül megmutatja mennyire fontos az ember számára a remény. Hinni kell, hogy minden jobbra fordul és kitartani, bárminemű körülmények között. Kétségeid lehetnek, de sosem adhatod fel! Bármilyen sanyarú is a sorsod, ezt nem vehetik el tőled. Amíg van hited, amíg remélsz, addig erős vagy, s nem tudnak megtörni az élet nehézségei. Fontos tanulság ez, melyre túlságosan kevés hangsúly kerül. 

Meira egy igazán talpraesett lány. 16 éves. Sok véleményezésbe láttam, hogy túlságosan romantikusra sikeredett a könyv, ennek nem erről kellene szólnia. Szerintem pedig pontosan erről. Mert egy ilyen fiatal lánynak igenis vannak szükségletei, és igenis szerelmes lesz. Az, hogy ez egy olyan szituációban fordul elő, hogy a népéből már csak nyolcan szabadok... mellékes.  Meira a könyvben magára talál, ahogy az olvasó is. Láthatjuk, ahogy az események hatására a fiatal lányból felnőtt, felelősségteljes nő érik. S igenis, néha önzőnek kell lennie, a saját érdekeit maga előtt tartania, és dacosan ragaszkodnia hozzá, hiszen így viselkednek a fiatalok. Még ha nem is tetszik, de egy tükröt tart elénk az író. S Meira a fontosabb dolgok miatt kész lemondani a saját terveiről, de nem önmagáról. Sőt, ezáltal találja meg igazán, hogy mi  szunnyad mélyen, benne. Végre egy olyan könyvet tarthattam a kezembe, amiben a szereplők a koruknak megfelelően viselkednek. Se nem túl gyerekesek, se nem túl felnőttek. Így a realitás talaján marad, közelebb érezhettem magamhoz.

Minden karakter tökéletesen megformált. Szinte láttam magam előtt őket. Meira mellett a kedvencem Theron lett. Előlépett az egyik kedvenc könyves álompasimmá. Jó humorú, intelligens és kész mindent megtenni azokért, akik fontosak neki. Ha ez azzal jár, hogy szembemegy az apjával, a királlyal, akkor sem húzza össze magát, hanem megteszi a kellő lépéseket. Remélem a következő részben még több szerepe lesz az események alakulásában. S úgy hiszem, így lesz.

A történet zseniális. Már maga a tény, hogy nem a fagyos, hideg Télország a gonosz, hanem a Tavasz, melyről mindenkinek a madárcsicsergős, zöldülő tájak jutnak eszébe. Ez az egymásnak ellentmondó érzés teremti meg a könyv alaphangulatát.A szereplők hasonulása az országukhoz is fenomenális. Hisz hogyan képzelnél el egy télországit? Hát naná, hogy fehér hajjal, porcelánbőrrel! Evidens, mégsem jött még egyik másik olvasmányomban sem fel.
A történet előzménynovellája felvázolja a világot, az események indulópontját. A könyv olvasása során sokszor örültem, hogy azzal kezdtem, mert igaz, hogy anélkül is érthető, de így sokkal kerekebb, és mélyebben megérinti az olvasót az események forgataga. Már ott Meira személyiségét megismerhetjük, ami egy biztos alap a továbbiakhoz.

A mágiaszter szó az elején, bevallom, idegesített. Az istenért nem tudtam kiolvasni, mindig megakadtam, kizökkentem. De egy idő után hozzászoktam, s kezdtem meglátni a varázslat szépségét a lapok között. Egyedi ötlete van róla. Ez, hogy tárgyakba van tömörítve, mely örökletesen használható, csak a királyok és királynők által...Fenomenális ötlet! 

Sara Raasch úgy játszik a szavakkal, mint a karmester a nagy bemutatón. Olyan érzékletesen fejezi ki magát, rengeteg színnel és illattal vegyítve, hogy az olvasót beszippantja a könyv és minden kis apró részletet maga előtt látva nem tud, de nem is akar szabadulni.

S visszatérve a címhez. Hó, mint hamu. Hó, mint Télország népe. Hamu, mint a munkatáborokba hurcolt emberek. De a Főnix is a hamvaiból születik újjá... Nem kell más hozzá, csak egy vezető, mely felébreszti a még ki nem hunyt lángot, a pislákoló reményt a népe szívében,  s együttes erővel elérhetik a 16 éve várt célt: Visszakaphatják saját országukat. 

Mindent egybevetve ez a könyv igazi kincs. Van benne vér, van benne varázslat, egy kis szerelem és van benne egyediség. Számomra a Hó, mint hamu az év legjobb disztópiája. Landolt is a kedvencek között. Olvassátok :)


Értékelés:
              

Kedvenc idézeteim:

"A félelem olyan mag, amit ha egyszer elültetnek, megállíthatatlanul elburjánzik."

"Egy napon majd nem csak sötétben búvó szavak leszünk."

"– Ezért olyan érdekes az irodalom. Minden értelmezés kérdése, és száz embernek százfélét jelenthet. Sosem jelenti kétszer ugyanazt."

"– Egyszerre csak egy lépést (…) A jövő lépésenként épül fel."

"Ilyen érzés, ha megszakad a szív? Ilyen érzés az, amikor az emberből kitépik lénye egy darabját? Ilyen hideg és vigasztalan, nyomorult érzés?"