"A szüleim egymás kezét fogták. Eltűnődtem, vajon milyen lehet valakinek a kezét fogni. Gondolom, néha a világmindenség összes titkát meglelheted valaki másnak a kezében."
Ennek a könyvnek molyon 94%-os az értékelése. Több figyeltem is szereti, gondoltam így belevágok.
Hát, azt hiszem ezzel az értékeléssel nem leszek túl népszerű, de őszinte embernek tartom magam, ezért nem fogok hazudni: nem szerettem. Vagyis ez sem igaz, mert nem bántam meg, hogy elolvastam, de ezt a könyvet nem nekem írták, ebben biztos vagyok. Alapvetően nincs vele semmi gond. De nem mozgatott meg, egy kicsit sem.
A történet két fiatal fiúról szól, akik önmagukat keresik. Két átlagos srác, akik a pubertáskor kellős közepén vannak, a nagy változások időszakában. Mindketten maguknak valóak, egyiküknek sincsenek barátai, tehát így összepasszolnak, és össze is barátkoznak egy uszodában. Ők még éppen abban a korban éltek, mikor még a szülőket a gyerekek igenis tisztelték, ugyanakkor már megvoltak ezek az apró kis lázongások. Ők még nem naphosszat a tévé előtt ültek ,hanem kimentek játszani az utcára. Ez nagyon szimpatikus volt, megadta a kellő hangulatot.
A könyv borítója mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Nagyon szép. Ezek a kis kellemes minták, amivel övezve van a cím... mutatós. Csinos. A színválasztás is tökéletes, illeszkedik a könyv hangulatához. A cím hihetetlenül hosszú. Szerintem egyszer sem mondtam végig, mikor valaki megkérdezte, mit olvasok. Nekem sokkal jobban bejönnek, a rövidebb, lényegre törő címek. Ez már túl sok, még ha hangzatos is.
Sokszor hallok bosszankodó molyokat, mikor a címkék már spoiler veszélyesek. No, én ennél a könyvnél abszolút semmit nem néztem meg. Nem olvastam el a fülszövegeket, a címkéket, értékeléseket, semmit. Csak a cím és a borító alapján döntöttem úgy, hogy el szeretném olvasni, no meg a biztató 94%-os értékelés is adott egy löketet. De ettől függetlenül, már az ajánlás rész elárulja az egész történet mibenlétét. Ha valaki nem olvasta volna még a könyvet, vagy nem emlékezne rá, akkor mutatom: "Minden fiúnak, aki kénytelen volt megtanulni más szabályok szerint játszani." Szerintem nem is kell ezt megmagyaráznom, egy kicsit sem. Persze, nehogy azt gondoljátok, hogy pont a téma miatt nem tetszett a könyv. Számomra minden ember egyenlő, ugyanannyit ér, független attól, kihez vonzódik, mit szeret csinálni. A belső értékek számítanak. Sőt, még fel is keltette az érdeklődésemet, mert kevés ehhez hasonló történet van, szóval kíváncsian ugrottam neki.
Maga a könyv felépítése meglehetősen furcsa. A legtöbb fejezet egy oldalas, vagy még annál is kevesebb. Illetve két végletet láthatunk: vagy a több oldalon keresztüli tömör, fullasztó szöveg, vagy a rövid párbeszéd, mindennemű hozzászólás nélkül. Ez nagyon idegen volt számomra. A kettő keverékét szeretem, mikor szépen, arányosan eloszlik. Persze, ez a könyv ettől (is) egyedi, de ez inkább bosszantott. Bár a legjobban az verte ki a biztosítékot, hogy körülbelül a megszólalások fele duplikálva van. Ez a két srác olyan, mint a papagáj... mindent visszamondanak, megismételnek! Ez viszonyt Szörnyű! Szörnyű! Vagy nem? nem? De. De.
S ezen kívül rettenetesen unatkoztam. Ha úgy nézzük az egész könyvben két dolog történik. Két esemény és paff. A többi töltőszöveg, gondolkozások. Gondoltam ,hogy nem lesz egy pörgős könyv, de ez... lapoztam, lapoztam és semmi. Nem tudok nagyon eseményeket kiemelni, mert nincs mit. Mozzanatokat lehet. Gyönyörű képeket, de az nekem nem elég.
Persze, a két srác látásmódja csodálatos. Olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amiket bőszen körmöltem ki magamnak. De számomra ez nem elég. Sajnos.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"A világmindenség újabb titka: a fájdalom néha olyan, mint egy vihar, ami a semmiből bukkan fel. A legtisztább nyári reggel is végződhet égszakadással. Végződhet villámlással és mennydörgéssel."
"Azon kezdtem töprengeni, hogy a versek olyanok lehetnek, mint az emberek. Néhányat azonnal megfejtesz. Másokat meg nem – és soha nem is fogod."
"Egyáltalán nem gondolkodtam. Néha az ember tesz bizonyos dolgokat, és nem azért, mert gondolkodik, hanem azért, amit érez. Mert túl erősek az érzései. És nem mindig tudja irányítani az eseményeket, amikor túl erősek az érzései."
"Eltöprengtem, hogy ez vajon milyen érzés lehet: igazán szeretni azt, aki vagy. És azon, hogy egyesek miért nem szeretik azt, akik, míg mások igen."
"El akartam nekik mondani, hogy megváltoztatta az életemet és hogy én már sosem leszek ugyanaz, aki voltam, soha. És hogy valahogy úgy tűnt, Dante volt az, aki megmentette az én életemet és nem fordítva. El akartam nekik mondani, hogy ő volt az első ember, anyámon kívül, aki rá tudott venni, hogy beszéljek a félelmeimről."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése