Egy levél bloggereknek és olvasóiknak

Kedves Bloggerek, kedves Olvasók!

Biztos érdekesen néztek most, vajon miért címeztem nektek nyílt levelet. Erre a válasz nagyon egyszerű, de annál nehezebb. De mielőtt ezt megfogalmaznám, hadd meséljek nektek egy kicsit:

Fiatal korom óta olvasok. Nem azért, mert muszáj volt, hanem mert rengeteg élethelyzettel nem tudtam mit kezdeni, és a könyvekbe menekültem. Oda, ahol a gonosz elnyeri a büntetését, ahol a szegény kislány boldog lesz. Rengeteg problémámat segítettek a különböző könyvek megoldani és rengeteg szituáción segített át egy-egy kötet. 

De ahogy telt múlt az idő, s faltam az oldalakat, egyre jobban kezdtek összemosódni. Egy két év elteltével már nem emlékeztem, hogy az adott esemény éppen melyik történetemben volt. Ezért úgy döntöttem, rövid szösszeneteket írok az elolvasott könyvekről, hogy később kézbe véve őket, ugyanazt átérezhessem, mint akkor. Nekem ez volt a saját személyes naplóm. Valahol még, a padláson biztos meg is van.

Aztán megismerkedtem tavaly áprilisban a moly.hu közösségével. Egy idő után le mertem írni  a gondolataimat, sőt, egyre több figyelőt szedtem magam köré. Érkeztek levelek, melyekben a véleményemet kérték ki egy-egy könyvről. Ajánlanám-e. Mi volt róla a benyomásom. S ezek a levelek fantasztikus érzéssel töltöttek el.

A véleményeimet egyre jobban, lényegre törőbben fogalmaztam meg, és jól esett. De sokszor még maradt bennem pár gondolatfoszlány. Ezeket megtartottam magamnak, mert úgy voltam vele, hogy a molyos keretek közé nem fér el egy egy oldalas értékelés. S ez volt az utolsó löket, melyet a blogom elindításához szükségesnek éreztem. Hiszen itt olyan terjedelemben és minőségben fejthetem ki a mondanivalómat, ahogy csak szeretném. Egyfajta önmegvalósítás.

Azóta is hihetetlen örömömet lelem benne, de ugyanakkor felmerült egy olyan problémakör, ami eszembe sem jutott az elején. Ez pedig az, hogy azzal egyidőben, illetve utána, hogy én is elkezdtem blogolni, rengeteg másik is nyílt. Én örültem neki, hiszen úgy voltam vele, hogy legalább mások is átérezhetik ezt a csodálatos érzést, amit én is érzek, mikor egy újabb bejegyzést készítek. Igen, biztos vagyok benne, hogy sokan ezért kezdtek neki, ugyanezt keresték, mint én. 

De ott van a másik oldal is. Akik a recenziós példányokért csinálják. Ez engem mélységesen elszomorít. Mert ennek az egésznek nem az ingyen könyvről kellene szólnia. Annak egyfajta elismerésnek kellene lennie. Nem azt mondom, hogy az egészet megvetem. Egy két kiadót felkeresve, a közös együttműködésre még jó dolognak tartok. Hiszen mindenkinek előnyére válik. De....

S most kedves új bloggerek nézzetek egy kicsit a polcotokra és nézzetek kicsit magatokba is. Hasonlítsátok össze a könyvtáratokban a recenziós és a saját példányok mennyiségét. Akinél az előbbiből van több, vagy megközelítőleg azonos mennyiségű, azok kicsit gondolkozzanak el. Gondolják végig, hogy a könyvipart támogatni vagy kihasználni szeretnétek.

Természetesen akinek nem inge, ne vegye magára. Mert megértem azokat is, akiknek nincs lehetőségük könyveket vásárolni. Sokáig nekem sem volt. Illetve könyvtárból kivett, másoktól kölcsönkért könyveket is lehet olvasni. Az is teljesen rendben van. Én itt most azokra gondolok, akiknek másból sem áll a napjuk, mint kiadótól kiadóra lépni, kiküldeni neki egy üzenetet, amiben recenziós példányt kérnek... azért az nem szép dolog. 

Illetve ott van a másik oldal is, amikor a kiadó keres meg minket, és ajánlja fel. Na, ennek így kéne zajlania. Ők igazán büszkék lehetnek a blogjukra és magukra is! 

Illetve fontos lenne azt is mindenkinek megértenie, hogy a recenziós példány nem arra szolgál, hogy egekig dicsérjük az adott könyvet, akár magunkat meghazudtolva is. Nem. A bloggernek elsőként önmagához és az olvasóihoz kell hűnek lennie. Ha valami nem tetszik, azt indokolva ki kell fejteni, miért. Hogy segíthessünk másoknak is a választásban. Lássák, az adott könyv nekik való-e.

S most kedves olvasók, hozzátok szólnék egy kicsit:

Először is szeretném megköszönni nektek, hogy látogatjátok az oldalainkat. Mert igaz, hogy elsősorban a blogger önmagáért dolgozik, de hihetetlenül fenomenális érzés látni egy kommentet egy bejegyzés alatt, vagy egy levelet kapni Tőletek, melyben támogattok minket. Olyan érzés, mintha minden nap karácsony lenne. Erőt ad a folytatáshoz. 

S itt most elértem a levelem eredeti mondandójához: tudom, hogy a sok új blog elrémiszt benneteket. Hogy nem tudjátok mostmár, kinek a szavára érdemes adni. Hiszen vannak, akik csak azért mondanak jót egy könyvre, mert ingyen jutottak hozzá. De kérlek Titeket, adjatok mindenkinek egy esélyt. Az újaknak is. Hiszen megérdemeljük. Úgy is hamar rájöttök, kik azok, akiknek fontos a saját oldaluk. Kiknek a szavára érdemes adni.

Természetesen magam sem húzom ki a mondanivalóm alól, hisz én is volt, hogy írtam kiadónak. De csak egynek. S emellett a többi engem keresett meg. Sőt, volt ,hogy maga az író keresett meg, megköszönni az értékelést. Vagy átküldeni a következő könyvének a kéziratát véleményezésre. Ezek fenomenális dolgok. De higyjétek el nekem: Én nem adom el magam pár ingyen könyvért. Ha valami nem tetszik, azt ugyanúgy, mint eddig, el fogom nektek mondani. Senkit nem buzdítok olyan könyvek olvasására, vagy vásárlására, amiről tudom, hogy nem fog neki tetszeni.

Köszönöm, hogy meghallgattatok! További csodaszép napot kívánok mindenkinek! Kellemes olvasást, írás és erőt a többi teendőitekhez!

Üdvözlettel:

Bettina

@Niitaa

ui.: két kiegészítést még hozzá kell tennem, mert rengetegen félreértettek.
Az első:ez a levél nem szól konkrétan senkinek.
S a második: alapvetően nem vagyok a recenziós példányok és kérések ellen. Azokkal nem értek egyet, akik azért indították el a blogjukat, hogy ezeket megkaphassák. Semmi más okból. Amikor azt látom, hogy 3 napos a blogja, de már 2 kiadótól kapott. Az én mércémnél azért le kell rakni valamit arra a bizonyos asztalra. A recenzió nem velejáró, hanem kiváltság.