Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök

 'Száz út vár ránk, indulunk és érkezünk, nincs visszaút, ha tévedünk…' 

(…) 

Az én rózsaszín lufim egyszer csak külön vált a többitől, és önálló útra kelt. 

'Hol lesz a végállomás, ahonnan nincs több utazás…'

Letettem a könyvet és nem jönnek a számra a szavak. Mindent megkaptam. Főleg azokat a dolgokat és érzéseket, amikre nem számítottam. Ez nem egy átlagos könyv. Mindennapi szereplőket vonultat fel a szomszédból, általános élethelyzetekkel, jól ábrázolva a világot, hiteles marad. De a megszokott jelenetek együtt egy olyan halmazt alkotnak, ami minden, de nem átlagos. 

Mennyire egyszerű lenne azt mondani, hogy ez a könyv csak két fiatalról szól, akiket elvakítanak a hormonvezérelt cselekedetek. De ez nem így van. Ennél ez sokkal több. Egy olyan történetet mesél el Hajdú-Antal Zsuzsanna, amely megrengeti az elképzeléseimet, a nézeteimet, s rádöbbent, hogy néha nem látok túl a saját beszűkült világomnál.

Elsőként szeretném megköszönni a kiadónak a recenziós példányt! Nagyon sokat jelent számomra!

Kezdjük is az elején. Ez a könyv remek példával szolgál arra, mikor a borító megtéveszti az olvasót. Hiszen első pillantásra beleszerettem ebbe a csodálatos borítóba. Nagyon megfogott a színhasználat, a lila erős jelleme, az aranyos kis lufik, melyek közül egy kinagyítva vonzza a tekintetet. Aztán megnéztem a fülszöveget és elkönyveltem magamba, hogy ez egy aranyos, szívet melengető kis történet lesz, melyben a főszereplők a csodás rózsaszín ködön keresztül boldogan tengetik majd a napjaikat. Hát... nagyot tévedtem. Ó, de még mekkorát. 

A történet szépen kezdetét veszi egy kirándulásra történő készülődés előestéjén. Elkezdi körvonalazni Dorka életét, milyen családban nőtt fel, milyenek egymás között a viszonyok otthon. Nem sok, egy két oldalról beszélek én most, mégis rengeteget elárul a körülményekről már ez a kis kevés is. Megtudjuk, hogy szerető otthona van, ahol az apa általában morgolódik, de attól még a családja, a gyermeke számára a legfontosabb. A csizmáját fényesítette csak ki, de számomra ez sokat jelent, mert az én édesapám is pont ez a fajta ember. 

Elindulunk a kirándulásra, ahol képbe kerül a többi szereplő is. Az írónő rettenetesen jól visszaadta a hangulatot. Szerintem minden már nagyobb korban levő osztály  így viselkedik. Tanár lefeküdt? Akkor végre kezdőzhet a buli. Persze, mindig vannak, akik aktívan és akik kevésbé beleloholva magukat szeretnének részt venni az események forgatagában. Dorka éppen a passzív szereplők táborát erősíti, ami kifejezetten jó. Hisz végre egy olyan főhőst kaptunk, aki nem az osztály legszebbje, kedvence. Nem a legsikeresebb, nem pompom lány, hanem csak egy egyszerű mezei gimnazista, mint amilyen bármelyik olvasó is, én is voltam és vagyok.

Az elején picit furcsán álltam hozzá. Hiszen a leírások csak úgy szállnak, olyan mesterien költőiek, hogy gondolkodás nélkül kivetülnek elém a képek, éreztem az illatokat, mindent. De a párbeszédek... na az már egy másik világ. Lehet én vagyok túl fiatal, hiszen csak 4-5 év telt el azóta, hogy érettségiztem, de mi sosem beszéltünk ennyire furcsán. Nem tudom, hogy mondjuk egy nyolc évvel ezelőtt ez lett volna a "menő" vagy éppen a mai fiatalság körében terjed ez a stílus... de számomra nagyon idegen volt. Bár az utóbbi feltevésemet máris megcáfolnám. Ahogy haladtam az oldalakkal, egyre biztosabbá vált bennem, hogy a könyvben szereplő diákok nem a mostani Y generáció tagjai. Hiszen a mai fiatalságnál már nem hiszem, hogy annyira nagyon sokat számítana a szüzességük elvesztetése, mint Dorkának. Ezért ez szomorú, nem? No, de ebbe nem szeretnék belemenni! Szóval én inkább ezt a könyvet Szilvási Lajos Egymás szemében kötete mellé tenném úgy kor szempontjából. S mivel az egyik kedvenc könyvemről beszélünk... szerintem nem meglepő, hogy a felismerés után kifejezetten szívemhez kezdett nőni a Léggömbök. Már csak emiatt is.

Szóval a könyvben megismerjük Dorka és Matyi aranyos történetét, ami a fiatalokra jellemző rengeteg drámával van tele, a szeretlek - haragszom rád huzavonáktól kezdve az élményszerző új tapasztalatokig. De ez mind nem úgy van tálalva, hogy az olvasó unatkozzon, vagy "ebből már én kinőttem" érzéssel forduljon az eseményekhez, hanem ízlésesen, aranyosan, viccesen, majd pedig kifejezetten szívet tépően. A szemünk láttára nő fel, részeseivé válunk az ő felnőtté válásának.

Mivel nem szeretnék elárulni semmiféle titkot, ezért ezt nem is részletezném tovább. De készüljetek fel, mert ez nem egy rózsaszín történet, hanem egy életszagú sztori. Olyan érzéseket jelenít meg, és annyira valóságosan, hogy az már rémisztő. Olvasás közben többször is úgy éreztem, hogy az írónő belelát a lelkembe, a szívem azon legmélyebb bugyrába, ahova még én sem vagyok hajlandó eljutni, mert félek, mit találok ott. De ő megteszi helyettem és a felszínre hozza azokat a félelmeket, amiket én nem merek, mert rettegek, hogy összetörnék a súlya alatt. S igen, teljesen összetörnék, ugyanúgy, mint Dorka. De Zsuzsanna megmutatja azt is, hogyan lehet a lelkem romjait összekapargatva tovább létezni. Nem vigasztal. Nem pátyolgat. Szimplán elfogadtatja velem ,hogy az életben történő eseményekre legtöbbször nincs kihatásunk, s bármennyire is szeretnénk, nem tudunk változtatni rajtuk. Természetesen itt nem egy szerelmi csalódásra gondolok.  El kell fogadnunk sokszor a sorsunk adta dolgokat. Le kell nyelni és menni kell tovább. Mert attól ,hogy az én lelkem összetört, hogy úgy érzem, nincs értelme körülöttem semminek, attól még a világ nem áll meg, hanem halad tovább. S vagy én is sodródom az árral, vagy lemaradok. Végérvényesen.

Most jogosan gondolhatjátok, hogy ezt mind az mondatja velem, hogy azonosultam a főszereplővel és én is hasonló dolgokon mentem keresztül. Pedig ez nem így van. Nekem is történt tragédia az életemben, de teljesen más. Még hellyel-közzel sem lehetne azt mondani, hogy ezt a könyvet rólam írták. Sajnos? Szerencsére? Szerintem mindkettő. De ha a sorok mögé nézek, akkor igenis a benne rejlő igazságokat ki tudom vetíteni a saját sorsomra, és erőt nyerhetek belőle.

Nehéz erről a könyvről úgy beszélni, hogy ne áruljak el semmi csattanót, erős fordulatot róla. Hiszen amiről igazán lehetne, amiről tényleg kellene, az AZUTÁN történik. Hogy mi után? Olvassátok el a könyvet, és privátban kitárgyalhatjuk! Higgyetek nekem, megéri!

S mielőtt bárkit is téves útra vezetnék. Ez a könyv lehet nem egy tündérmese, de nem is egy zord, búskomor történet. Tele van jópofa viccekkel, eszement helyzetekkel, mindennapos problémákkal, s emellett olyan helyzetekkel, amik hatására az ember átértékeli az életét.

Mindenkinek ajánlom. Fiataloknak, fiatal felnőtteknek, idősebbeknek, nyugdíjasoknak. Dorka története senkit nem fog hidegen hagyni. Ezt garantálom!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Legszívesebben elbújtam volna a kabátjában, mint a gyerekek, akik azt képzelik, ha nem látják a külvilágot, a külvilág se látja őket."

"(…) de sütöttem palacsintát, és olyan rosszul sikerült, hogy az alsószomszédot füstmérgezés gyanújával elvitte a mentő."

"Anyu szerint a Tódi, teljes nevén Tódor látens kifejeződése annak, hogy apu eredetileg fiút szeretett volna. Persze, úgy szól a fáma, hogy amikor a szülőszobán először a kezébe vehetett, egyből belém szeretett, mert úgy ordítottam, hogy azonnal magát látta bennem "

"-Hát de milyenekhez? – visította Vica. – Ha tudom, hogy a szőrök érdekelnek, állatkertbe viszlek, nem kosármeccsre… 

-Honnan tudjam, hogy mikor kezd nőni egy borosta? Apám előember, amióta ismerem. 

-Azt el tudod képzelni, hogy a fülcimpádba harap? 

-Micsoda? Apám?"

"– Tanár úr – vette a szót magához a hangadó szőkeség, Bognár Anita –, igaz, hogy töményeztünk… de csak azért, mert nem tetszett megengedni… le kellett feküdnünk tizenegykor… 

– Mondtam én egy szóval is, hogy egymással?! – Ridegh kikelt magából."