Julianne Donaldson: Edenbrooke

"Oly közel vagy hozzám, és mégis oly távol. Mikor gyanútlanul nézel rám, a pokol tüze emészti lelkem, és attól tartok, elvesztem az eszem."

Tavaly ilyenkor, hogyha valaki azt mondta volna, hogy én történelmi romantikus könyveket fogok olvasni, és szeretni is fogom őket... minden bizonnyal kinevettem volna az illetőt. Sosem voltam romantika párti, mindig jobban szerettem a vérben tocsogó történeteket, mint a felfújt rózsaszín szerelmi vallomásokat. A történelmi regényektől a hideg rázott. De valami megváltozott az Outlander elolvasása után. Elkezdtem kitipegni a komfortzónámból, bátortalan lépésekkel botorkáltam ezen kategóriák felé. Most már úgy érzem, hogy az egyik legjobb döntésem volt. Rengeteg élményről, szenvedélyről, nevetésről maradtam volna le, ha visszahúzódva, a magam által felépített korlátok között ücsörgök továbbra is. Az Edenbrooke egy igazán aranyos történelmi romantikus regény, melyet minden menthetetlenül romantikus léleknek el kellene olvasnia. No meg annak is, aki csak szimplán szeretne egy könnyed történettel kikapcsolódni.

Ez a könyv megvett kilóra. Már a névválasztásnál is. Nektek is feltűnt, hogy körülbelül minden harmadik olvasmányban a főszereplő Annie vagy Claire? Vagy ezen két név különböző változata, nemzetiségtől függően. Annyira nem szívlelem már ezt, hogy az hihetetlen. Hajam kihullik tőle. Akaratlanul is összemosódnak a jellemvonásaik. De elkalandoztam... szóval az Edenbrooke főszereplője, Marianne ​Daventry igazán kellemes csengésű névvel rendelkezik. Egy teljesen új lapot nyitottam ezen névhez, tiszta, fehér vászon, melyen lassanként kirajzolódott a személyisége. Hát mit ne mondjak, úgy érzem, ha nem másik korban élne és mondjuk nem kitalált karakter lenne, akkor nagyon jó barátnők lennénk mi. Ő tipikusan az a szereplő, aki nem megy ellen a korához illő viselkedési formáknak, de nem is alkalmazkodik azokhoz, hiszen vannak saját, önálló gondolatai és elképzelései. De éppen csak annyira, hogy ne legyen túlontúl egyedi, mely már kirívó lenne. 

Mint már tudjátok én minden könyvnek megpróbálom megadni az esélyt. Tehát nem nézem, hogy mennyi klisét tartalmaz, nem foglalkozom az általános témaválasztással, vagy az író további munkáival. Hiszen minden történet más és más. Nem fogom azért lehúzni az egyiket, mert előtte már olvastam hasonlót és jó pár párhuzamot felfedeztem a kettő között. Szerintem ez nem jó hozzáállás, hiszen akkor tényleg csak a véletlenen múlna, melyik könyvet szeretem és melyiket nem. Melyik került hamarabb a kezembe. Ma már megszámlálhatatlan sok regény van ezer és egyféle kategóriában. Természetes, hogy néhány között van átfedés, hiszen mindenki nem tud egyedi lenne. Sőt, kifacsarva: az egyediség is lehet átlagos már. 

Szóval az esélyt megadva ennek a könyvnek bátran faltam a sorokat. Jól tettem. Mert lehet, hogy itt is megvan az a bizonyos történelmi romantikus felállás, mint rengeteg másik könyvben, miszerint a hősnőnk a korát meghazudtolva megbotránkoztató tetteket hajt végre, de mégis tud újat mutatni. Hisz Marianne nincs elszállva a végletekig, csak a még éppen elfogadható és enyhén, már a kor számára kiakasztó nézetek határmezsgyéjén pörög-forog. Most komolyan: ki szeretne olvasni egy teljesen átlagos lányról, aki semmilyen tekintetben nem tűnik ki a többi közül? Aki várja az első férfit, aki megkéri a kezét miközben némán varrogat és hímezget otthon. Na ugye, hogy az máris unalmasabb lenne?

Szóval megismerhetjük Marianne életét, ami annyira könnyű, mint első pillantásra tűnik. Hiszen mindig a testvére árnyékában létezett, maga elé helyezve őt. Számára ez a megszokott, a normális. S a történet java erre a vonására épül. Számomra ez kifejezetten tetszett, mert rengeteget elmond a karakterünk jelleméről, illetve emiatt nem akadhatunk ki az olvasás során, hogy miért történik minden lassabban, mint ahogy lehetne. Nem. Elfogadjuk, hogy Marianne jelleméhez szorosan kapcsolódik ez a fajta visszafogottság és máris más szemmel szemléljük az eseményeket.

Ugye, mint minden történetbe, kell nekünk nem egy, hanem A Férfi. Ez jelen esetben Philip. Hát mit ne mondjak, jó kis kalamajkát okoz itt az érzelmek terén. De ha csak őt magát nézzük, akkor egy végtelenül kedves, jó humorú, talpig úriembert kapunk. Nem rossz fiú, nem egy csintalan csibész, hanem egy jóvágású fiatalember. 

A történet nem bonyolult, szépen, sorban jönnek az események, nincsenek benne felfoghatatlan csavarok. Egy kellemes délutáni kikapcsolódást nyújthat nekünk az Edenbrooke, melyre most nagy szükségem volt. A történet elején szépen megismerhetjük a karaktereket, fokozatosan felépítve magunkban a képet róluk, hogy a várva várt tetőpont elérésekor csak hátradőlve, mosolyogva lapozhassunk tovább. 

Összességében egy nagyon könnyed, kellemes könyvet tarthattam a kezemben, mely megfelel a történelmi romantikus címkének, kimerítve azt a végletekig. Hatalmas piros pont, hogy nincs benne oda nem illő erotika, csak egy leheletnyi flört itt, egy lopott csók ott. Szépen, gondosan felépített az eseményszál, mely egyáltalán nem unalmas, végig fent tartja az olvasó érdeklődését. A biztonsági pontokra folyamatosan visszatérve vezeti át az olvasót Marianne és Philip nem mindennapi, csodálatos kalandján. Nincsenek benne nagy meglepetések, hatalmas fordulatok, de pont ettől szép, kerek egész, egy kevés, odaillő izgalommal fűszerezve. Borús, szomorú napokon szívesen fogom újra elővenni és bele-bele olvasva lapozgatni, felkacagva néhány aranyos megszólaláson. Megmelengeti a lelkem.

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Talán hibás volt a szemléletem? Vagy az egyik rosszindulatú feltételezés hozta magával a másikat? A szavak önmagukban nem egyértelműek, megbízhatatlanok. De mi másra támaszkodhatnánk, ha nem a szavakra?"

"Oly közel vagy hozzám, és mégis oly távol. Mikor gyanútlanul nézel rám, a pokol tüze emészti lelkem, és attól tartok, elvesztem az eszem."

"Én csendben arról álmodoztam, hogy olyan férfival házasodom össze, akit szívből szeretek, és aki viszonozza az érzelmeimet. Ha pedig nem találok ilyet, akkor nem megyek férjhez, és kész."

"– Én már rájöttem, hogy csak akkor lehetek boldog, ha hű maradok önmagamhoz."