Kelly Oram: Cinder ​és Ella

"A tündérmesékkel az a gond, hogy rendszerint valamilyen rettenetes nagy bajjal kezdődnek. Értem én, hogy mi az oka. Senki sem kedveli az elkényeztetett hősnőket. Az igazi hősöknek próbákat kell kiállniuk – a tapasztalat erősebb egyéniséggé formálja őket, ettől válnak sebezhetővé és szerethetővé."

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy csodaszép lány valahol egy csendes átlagos városban, szerető édesanyjával. Nem voltak gazdagok. De nagyon szerették egymást. Teltek a napok, hónapok, évek. A lány boldogan olvasta a könyveit, írt a blogjába és beszélgetett a legjobb barátjával. Aztán az egyik születésnapján minden megváltozott. A gyönyörű tündérmese átfordult egy ijesztő világba, ahol minden új és idegen volt a lány számára. De nem adta fel, küzdött és elnyerte méltó jutalmát...

Azta... Hát azzal kezdeném, hogy újfent megköszönném @Biry, Évi barátnőmnek, hogy karácsonyra meglepett ezzel a könyvvel. Többen mondták, hogy olvassam el, de annyira röhejesnek tartottam a borítót, a hatalmas LOL feliratot, hogy hát kimondom őszintén: nem akaródzott. Magamtól nem hiszem, hogy megvettem volna. Most pedig, hogy elolvastam... majdnem azonnal újra is kezdtem! Annyira nagyon kedvenccé lépett elő! Szóval köszönöm Évi, nagyon szépen köszönöm! 

Személy szerint, én nagyon szeretem az adaptációkat. Bármi, amiben felbukkan már egy kis utalás valamelyik mesére... azt el kell olvasnom. Sajnos ez a lelkesedés a legutóbbi Cinder sztori után (Holdbéli krónikák, ha valakit érdekelne) kicsit elapadt. Nekem az egy érvágás volt. Pedig meseátírás, pedig vannak benne robotok. Órákig fejtegethetném, mit nem bírtam elviselni benne, de most nem arról a könyvről írok, szóval kicsit lenyugszom és visszatérek Kelly Oram művéhez.

Egyik este gyanútlanul kinyitottam a könyvet, belelapozni, mégis mire számítsak, hova rakjam körülbelül a várólistámon. Érdekelt, persze, hiszen ajándékba kaptam, tényleg sokan ajánlottátok, mint mondtam, de nem volt bennem az a "hú, de akarom ezt most" érzés. Aha... míg az első fejezet után úgy kellett kitépni a kezemből, hogy márpedig még meg kell tanulnom két tételt, nem szabad még olvasni! 

Miután végeztem a kijelölt adaggal már ugrottam is fejest a történetbe. Alapjába véve egy fiatal lányról szól, akinek súlyosan károsodott a bőre felszíne és ha ez nem lenne elég, még az édesanyját is elvesztette és át kellett költöznie egy idegen helyre, idegen emberek közé, akiket a családjának kellene tekintenie, mert a férfi a háznál ténylegesen is az apja. Itt már megkapjuk az eredeti mese felállást, hisz van egy mostohánk és van két iker mostohatestvérünk, akik hát... nem éppen szerethetőek. Jönnek a sorozatos bántások, tehát tényleg úgy, ahogy Hamupipőkével is történtek a dolgok. 

De ugyanakkor teljesen más. Hiszen ez egy modern tündérmese. Itt a mostoha nem gonosz, csak szimplán nem érti a helyzetet, nem tudja, hogyan kellene bizonyos dolgokhoz viszonyulnia. Úgyszintén az apa is, hiszen már hány éve nem látta a vér szerinti gyermekét, fogalma sincs, hogy ki ő. A testvérek gyűlöletére is elegendő indokot találunk, hogy megbocsássunk nekik, főleg Juliette-nek. Na ő a kedvenc karakterem! Gyönyörű személyiségfejlődést láthatunk nála, olyat, amit nem is gondoltunk volna. 

Beszélnék egy kicsit Elláról és a neki fontos dolgokról is. Ella nagyon erős jellemű. Én biztos összeroppantam volna már a baleset után, végérvényesen. Hihetetlenül becsülöm, hogy így kitartott. Ha úgy vesszük, ő sohasem hisztizett látványosan amiatt, hogy mennyi rossz dolog történt vele. Sosem takarózott e mögött, ha valamit nem akart. Sosem használta mások ellen, a maga javára a sérülését. Persze, voltak kitörései, hiszen ezt nem lehet egyik napról a másikra feldolgozni, de sosem azt az érzést keltette bennem, hogy a "hülye tini már megint hisztizik", hanem együtt éreztem vele. Nem, nem sajnáltam, mert attól sem lett volna jobb neki. Elfogadtam olyannak, amilyen, minden jellembeli hibájával együtt. Sokszor emlékeztetnem kellett magam, hogy Ella nem létező személy, "csak" egy könyv szereplője. De mégis... A barátja szerettem volna lenni, olyan, mint Vivian. Segíteni szerettem volna neki, hogy ő is meglássa, mennyi lehetőség rejlik még benne.

Sokszor azonosultam is vele, ki ne tenné. Hiszen egy átlagos lány, átlagos háttérrel, aki imád olvasni és blogot vezet. Éli a mindennapi tinik mindennapi életét. Van egy nagyon jó barátja, akivel igaz, hogy még nem találkozott, de mindig számíthat rá.

Cinder...te imádnivaló macsó...meg is értem ,hogy úgy bomlanak utánad a nők... Teljesen odavoltam a személyiségéért. Hatalmas piros pont, hogy így kiállt Ella mellett, hogy folyamatosan segítette. Lehet mondani, hogy ez csak tiniszerelem, majd elmúlik, de én nem így látom. Én fősulin ismertem meg az én Cinderemet, s ugyanolyan érzéseink vannak azóta is egymás iránt, mint amik ebben a könyvben is megjelennek. Bármit megtennénk egymásért és hiába voltak nehéz, áthatolhatatlannak tűnő akadályok, addig küzdöttünk, míg át nem hidaltuk őket. Ha az ember valakit nagyon akar, azért mindenre képesnek kell lennie.

A könyv hihetetlenül olvastatja magát. Nincs benne semmi felesleges leírás, de minden kellően ki van fejtve. Kelly Oram olyan mértékben tudja az emberi érzéseket ábrázolni, hogy senkit nem lehet utálni a történet során, hiszen mindenkinek a helyzetét akaratlanul is megérti az olvasó. Nincsenek fekete és fehér karakterei, csak is kizárólag szivárványszínűek. Nem, nem szürkék, rájuk már ezt nem lehet mondani, annál sokkal de sokkal többek. 

Nem nagyon értem a besorolását, hiszen a könyvesboltokban a 14 éves korig ajánlott irodalomhoz van rakva, illetve a hatalmas rózsaszín LOL felirat is nagyon erősíti ezt az elgondolást. De a történet egyáltalán nem mindennapi. Lehet, hogy egy meseátírás, lehet hogy tündéri, de ugyanakkor annyira szívhez szóló, hogy 22 évesen is faltam, nem bírtam letenni, de tényleg. Sőt, szerintem ha idősebb leszek, még több tapasztalattal a hátam mögött, akár egy két poronttyal körülöttem... akkor is ugyanennyire fog tetszeni ez a könyv. Cinder és Ella története univerzális. Ment is az első számú kedvencek közé!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Kinyitottam a könyvet, az arcomhoz emeltem, beszippantottam az illatát, és az se érdekelt, ha emiatt a többiek bolondnak néznek. Mindig is imádtam a könyvek illatát."

"Mindketten tudtuk már a választ. Brian előrehajolt, és újfajta érdeklődéssel méregetett. Kifejezetten ördögi vigyorral azt súgta: 

– Mondd, hogy autó!"

"– Brian! Brian! Mondanál valamit, mielőtt bementek? 

Brian megtorpant. 

A tömeg elcsendesedett. Áhítatos csendben várták, mit válaszol. Az ő érdekében reméltem, hogy jól fog beszélni. Az volt az érzésem, hogy ez a mondat bekerül Hollywood történelmébe. 

Brian a férfira nézett, majd rám. Szélesen, boldogan elmosolyodott. 

– Mit szólnának ahhoz, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak?"

"– (…) az igazi szépség belülről fakad. Ha szépnek érzed magad, akkor a külsődtől függetlenül szépnek fognak látni."

"Mert minden lány megérdemli a saját tündérmeséjét."

"– Ha szépnek érzed magad, akkor a külsődtől függetlenül szépnek fognak látni."

"Még nem láttam a fényt az alagút végén, de legalább nem egyedül voltam a sötétben."