Borsa Brown: A ​maffia ágyában

"Szerintem azoknak az embereknek vannak a legnagyobb belső harcaik, akik kívülről sziklaszilárdnak tűnnek."

Borsa Brown-al az ismeretségemet A maffia ágyában című regényével kezdtem. Ha jól tudom, ez volt az első kiadott regénye, ezután egy évvel később jött a folytatás. Mindenkinek el kell valahol kezdeni, ezzel tisztában vagyok. Vannak, akik veleszületett tehetséggel rendelkeznek, de a többségnek gyakorolnia kell, hogy az adott dolog jól menjen, sikeressé váljon benne. Mivel ez első műve az írónőnek, ezért nem támasztottam vele szemben nagy elvárásokat. Sőt, egy ideig még halogattam is, hogy biztosítani tudjam a megfelelő hozzáállást. Mindenezek ellenére nem alakítottam ki ezzel a könyvvel jóbaráti viszonyt. 

Szóval kezdjük az elején. Tisztában voltam azzal, hogy egy erotikus könyvet tartok a kezemben. Ez már sugárzik a címből is. De számomra két kategória létezik ezen címke alatt: a logikus és a ponyva erotika. Ez egy saját osztályozási rendszer, ami az én értékrendem alapján született. Az elsőbe tartoznak azok a könyvek, ahol a kapcsolat, amiről szó esik, jól kialakított, nem légből kapott. Tőlem lehetnek olyanok, mint a nyulak, ha látom közöttük a tisztán felépülő szenvedély alapjait. Tehát nem az "egy vonaton ülünk, összenézünk és mire elérünk a célállomásra már tízszer szexeltünk, szerelmet vallottunk és tervezzük a házasságot" típusba sorolható. A ponyva erotika ennek az ellentéte, mely a következő két részből áll: meglátja és lefekteti. Pont. Ennyi. Mert egy pillantás miatt hetekig ő jár a fejében, hogy milyen lenne vele a szex, s ettől a gondolattól addig nem menekül, míg ténylegesen meg nem történik. Általában egy liftben kezdve. Nem vicc. Ezt az elemet annyian használták már fel, hogy csak a szememet tudom tőle forgatni.

A maffia ágyában pont emiatt számomra ponyva erotika. A történetünk ott indul, hogy Suzanne összetöri Massimo autóját. Ennyi kellett ahhoz, hogy egy nappal később már teljesen szerelembe esve, szexuális túlfűtötten gondolkodás képtelenek legyenek. Mindketten. S a kártérítés megvitatásakor nálam már elrúgták a pöttyöst. Jött a lift, ők meg mentek el...

De úgy döntöttem, túlteszem magam ezen, s ez nem fogja elrontani az olvasási élményemet, mert igaz, hogy nincs meg a biztos alap, de lehet ez még csinos házikó. Kicsit ingatag lábon álló, de a kacsalábon forgó palota sem a jó szerkezetéről híres.

Szóval olvastam tovább a könyvet, majdnem teljesen nyitott szívvel. Próbáltam befogadni a történetet úgy ahogy van. Próbáltam az írónő fejébe látni, vajon, miért így történnek az események. Megpróbáltam felfogni, hogyan lehet valakiben egyszerre jelen ennyi érzés és mindenekelőtt tényleg megpróbáltam átérezni Suzanne helyzetét. De összességében egy gondolat ugrott mindig ki a tudatomból: hogy üthetném agyon egy péklapáttal.... Bár úgy érzem, abból sem tanult volna. Sőt, biztosan nem. De én teljes mértékben megértettem Massimot. Nem mondom, hogy mindig logikusan cselekedett, de sokkal elnézőbb volt, mint amilyen én lettem volna a helyében. Kár érte... Én tényleg szurkoltam azért, hogy Suzanne megkapja azt, ami neki jár. Amiből végre azzal a buta fejével is felfogná, hogy hol a helye, mi a dolga. De ezt nézzük meg egy kicsit tüzetesebben is.

Suzanne szerintem nagyon buta. Ha úgy nézzük, luxusprostinak is lehetne nevezni, akármennyire is undorodik ettől az életviteltől. Hiszen alapvetően olyan munkahelye van, ahol pátyolgatják a kicsiny lelkét, messzemenően magas fizut kap, cserébe meg játszadoznia kell a főnökkel. Pénzért megvették, ezt nem lehet szépíteni. S ezt büszkén vállalja, ez az ő életstílusa. Ezért még nem is vetném meg, mert az ő dolga, ha neki ez így megfelel, akkor csinálja csak. De ugye megismerkedik egy olasz férfival, akibe halálosan szerelmes lesz, ezért a világ másik végébe is elköltözik vele. Majd ott szépen lassan rájön, hogy nem is az, akinek megismerte. Idáig sem volt vele bajom. Előfordulnak félrenyúlások, főleg szerelem terén. De ha a kapcsolat elég erős, ezen túl lehet lépni, közösen megoldani a problémákat és jöhet még a boldogan éltek, amíg meg nem befejezések. Hanem ezután kezdett elszaladni a szemöldököm a helyéről. No meg a szám is enyhe grimaszba torzult. Suzanne folyamatosan azt hangsúlyozza a belső hangján, hogy mennyire szereti a férfit, aki a mindene, és el sem tudná nélküli képzelni az életét. A másik hangja pedig azt mondja, hogy mennyire gyűlöli, bár ölné meg magát. Szerintem Suzanne skizofrén és ezzel a magyarázattal kibékülve azt mondanám, hogy jól alakítja a szerepét. A mentális épségére nem találtam sajnos utalást a könyvben, ezért gyanítom ,hogy nincsen semmi ilyesféle baja, amivel meg lehetne magyarázni a személyiségét. Direkt nem azt mondom, hogy a személyisége hibáit, mert akkor jogosan kérdezhetnétek meg tőlem: miért nem tudom elfogadni, hogy az ő karaktere egyedi. No már most, azért, mert ilyen ember nem létezik. Ha én valakit szeretek és azon vagyok ,hogy rendbe jöjjenek köztünk a dolgok, akkor nem tervezek szökést, nem szólok be neki úgy, hogy porig alázzam és nem döfök a szívébe ezekkel a megjegyzésekkel olyan mérgezett nyilakat, amiket nem lehet ép ésszel túlélni. Suzanne végig azt hangoztatja, hogy mennyire fontos neki Massimo de közben mindent elkövet azért, hogy a férfi gyűlölje őt. 

Massimo-ra nem tudok haragudni. Ő egy olasz férfi, aki a maffia, pontosabban a Cosa Nostra tagja. Az ő neveltetése máshogy zajlott, mint bármelyik tenyeres-talpas parasztfiúé. Ezt el kell fogadni. Neki a család a legfontosabb, ami csodálatos dolog. Megvédi a hozzá közelállókat. Én nem vagyok semmilyen bűnszervezet tagja, de ha bárki szapulni merné édesapámat, biztos nem tudnám mosolyogva megállni. Ugyanúgy, ahogy Massimo sem. Ezért kéne megvetnem? Mert tiszteli a szüleit és elvárja, hogy mások is tiszteljék? Szerintem nem. Emellett akárhányszor eljárt a keze, vagy valamilyen szintű megtorlást végzett, akár szóban, akár tettlegesen én mindig mögötte álltam, miszerint igaza van. Hisz nem lehet ép ésszel kibírni, amit Suzanne folyamatosan csinált. Akárhogyan győzködték, hogy de fogja be a csinos száját, nem tette és csak szajkózta az őt ért sérelmeket, aminek a fele szerintem alaptalan volt. Alapvetően, ha csak egyszer azt tette volna, amit kértek tőle, nem lett volna itt semminemű probléma, boldogan eltengethették volna a napjaikat. Hiszen Massimo rengetegszer próbált békülni, nem egyszer engedett a dolgokból, de erre a főszereplőnk még egyet belé rúgott. Dögöljön meg a szomszéd lova, mert nem úgy zajlanak az események, ahogy ő szeretné, értem én.

Félre ne értsetek. Nem azt mondom ezzel, hogy jó dolog, ha valaki a maffia szerves része. Egyáltalán nem az. De ebben a helyzetben, ha azt állítom ,hogy az én szerelmem erősebb ennél a ténynél, akkor igenis kiállok a választott férfi mellett és pont olyan leszek, mint Julie. Az ő karaktere volt a legszimpatikusabb számomra. Ott volt a tökéletes példa arra, hogy ez az egész működőképes, ha mindkét fél nyitott néhány változtatásra. Massimo nem egyszer és nem kétszer bizonyította be, hogy igenis bármit megtenne az imádott nőért. De Suzanne... folyamatosan csak azt mantrázta magában, hogy milyen sérelmek érték. Amik az elején nem is voltak igazán nagyok, mellékesnek nevezhetőek. De a sok kis gond egyszer naggyá fogja kinőni magát. Ő erőszakolta ki Massimo-ból a tetteket. Csak is ő felelős azért a pár pofonért amit kapott. S igenis megérdemelte! Nem vallom azt a tényt, hogy az asszony verve jó, de az ő esetében azért tartanám az ásót... Jó, azt aláírom ,hogy a végére nagyon eldurvultak a dolgok. Ott már én is túlzásnak éreztem Massimo tetteit, amik felrakják az i-re a pontot. Elszállt. Végére ért a tűréshatárának. De csak őt sajnálom, valahogy Suzanne-t nem tudom őszinte szívvel. Valamennyire azért érzek az irányába egy kis szánalmat, de bennem van az a gonosz kis érzés, hogy úgy kellett neki, ő akarta ezt az egészet.

Sajnálom, de ezeket muszáj volt kiadom magamból, mert borzalmasnak találtam Suzanne karakterét. A történetben hatalmas lehetőségek rejlenek. Imádtam, hogy betekintést nyerhettem egy teljesen más kultúrába és az ottani szokásokba. Sajnálom, hogy ezek nem lettek jobban kifejtve. Igenis érdekelt volna, mégis milyen ügyeik vannak, hogyan oldanak meg egy egy problémát, vagy például, hogy miről van szó a gyűléseken. Jó párszor megnevettetett, szeretem azt az enyhe humort, ami fűszerezi.

Egy olyan történetet kaphatnánk, ha ezt a buta libát helyettesítenénk egy okos nővel, hogy csak na! Le sem tudtam volna akkor tenni a könyvet, élveztem volna minden sorát, a kezdeti semmiből jött szerelmet sem jegyeztem volna meg, sőt örültem volna az ő szenvedélyes szerelmüknek. De sajnos nem kaphatja meg az olvasó mindig azt, amire vágyik.

Sajnálom Massimot, nem érdemelte meg, hogy ennyire összetörjék. Remélem a további részekben, megtalálja az igazi boldogságot egy olyan nő oldalán, aki nem teszi teljesen tönkre. 

Köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár kiadónak!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Akit szeretünk, annak felettébb tetszeni akarunk!"

"Az ember egész élete a kapcsolatokon múlik."

"(..) tíz perc kellett neki, míg beállt egy tök üres helyre, ahol èn busszal is megfordulok egy perc alatt (..)"

"Nem hagyom, hogy egy percet is boldogtalanul töltsünk, ha boldogok is lehetünk."

"Sosem lett volna szabad adnom az első pofont, megtanulhattam volna már, az első után semmiben sincs megállás. Az első után mindig jön a második, harmadik, sokadik… bármiről legyen is szó."