Deményisták Cafkája

Menjünk sétálni nézés

Mint jó bébiszittyó, fogtam apum kutyáját, és kivittem sétálni. Na jó, ez így nem teljesen igaz, pontosítanék: miután olyan bociszemeket meresztett rám Cafka, hogy pocsolyává olvadtam és ráraktam a felszerelést,engedtem, hogy végig cibálhasson az utca egész kutya-arzenálján, miközben azok óbégatva jeleznek, a következőt vonyítva: Huston, baj van: kutya van az utcán és az nem Én vagyok! 

De kezdjük az elején, mert hát az alapozás minden szempontból nagyon fontos! Főleg egyetemen, köhömm... December 25... Azóta nem volt lehetőségem hazajönni. Apumékkal többször is összefutottam, bejöttek minket meglátogatni Kecskemétre, de hát a kutyát nem hozzák magukkal azért egy nagy bevásárlókörútra... Szóval a kutyások el tudják képzelni, mit éltem át. 

50 nap anélkül, hogy valaki olyan örömmel köszönt, mintha a halálból tértél volna vissza

50 nap anélkül, hogy nem nyalták boldogan végig a kislábujjamtól a fejem búbjáig mindenem

50 nap anélkül, hogy nem kellett órákon keresztül szedegetnem minden ruhámról a szőrt

50 nap anélkül, hogy nem vágtak a bokámhoz egy méteres vastag csavart kötelet, játékfelhívás gyanánt

50 nap anélkül, hogy odaszoríthattam volna az arcomat a rövid bundás oldalához

50 nap anélkül, hogy végre igazán békés és teljesen nyugodt lehessek.

Igen, mert számomra ezt jelenti ez a szaros. Lehet, hogy a májamat minden találkozás után vissza kell tuszkolnom a helyére, mert ahogy felugrál átrendezi a belső szerveimet, de az én lelki egyensúlyomhoz ez kell.

Miután négyszer már megtaposott és a bokámat is lilára verte valamelyik játékával, kivettem a szekrényből a felszerelést. Igen, direkt így nevezem, mert nálunk nem csak egy póráz van és na akkor haladjunk... túl egyszerű is lenne! Nem, Cafka egy igazi deményista eb. Tudja mit akar... Világuralomra nem tör, hiszen a nagy vezír szava maga a szentírás, de szeret magára, mint Kunszentmiklós Tartomány Grófnőjére gondolni. Mi meg vagyunk a szolgák, hisz minden este el van neki készítve az alvós hely, minden nap többször adunk neki ételt. Lessük a kívánságait. Ha játszani akar, akkor játszunk. Ha aludni, akkor békén hagyjuk. Alap. Szóval a pórázon történő sétánál nem ő vinne engem ki a levegőre, nem fordítva. Ezért először is felrakjuk a szájhámot. Kérdéseket megelőzve: igen, kap benne levegőt. Igen, ki tudja nyitni a száját, csak nem akkorára. De boldogan lihegni tud benne. Szerencsére már rájött, hogy enélkül nem jut ki a kapun túlra, ezért csak fél órás szenvedés kell hozzá, hogy rá tudjam szerkeszteni. Ezután jön egy pórázelosztó lánc: egyik a szájhám végére, a másik pedig a nyakörvre. Na és ehhez kapcsolom hozzá a pórázt! Hogy ez miért jó? Hát azért, mert ha a szájhámot a mancsával lehúzná magáról, akkor sem tud elszaladni, hisz a nyakörv még fogja. Illetve nem tud belefeszülni, ezért épp egy apró rántással már helyre lehet igazítani, ha begőzölne. Szuper találmány!

Ezután végrehajtunk pár bemelegítő kört az udvarban. Jó kutya, megengedi, hogy azt higgyem, én vagyok az, aki irányít. Mert itt mindig nagyon ügyesen viselkedik, tudja már, hogy csak így jut ki az utcára. Ha már itt rakoncátlan, nem megyünk sehova. 

Na és végre irány a szabadság!

Cafka úrinő. Mint ahogy a neve is mutatja. Szépen sétál, okosan viselkedik, nem ugrik a többi kutya féltékenységi rohamára. Gondoltam, ha már ennyire ügyes, kiviszem a határhoz, ahol kénye kedvére szaglászhat.

Néztetek ki mostanában az ablakon? Láttátok, mekkora sár van? El tudjátok képzelni ezt egy főként homokos területen, milyen? Na... hát végigcibált egy hosszú szakaszon. Mert ahogy jó gazdihoz méltóan, hosszú szárra eresztettem, mondván itt senki nem akar majd elütni... rögvest előre ügetett, orrot földre szegezve és csak az én szuszogásom mellett azt hallgattam, hogyan horpad az orra. Mint egy rossz drogos, úgy szipákolt! De szerintem tanult Judit videóiból, mert rendesen pockászott. Vagyis vakondra vadászott, szóval vakászott. Asszem. Jha.

Hazafele már inkább egy jó füves területet választottam. Egész jó volt. Csak háromszor estem fel egy-egy gödörbe. Ilyenkor mindig sajnálkozva rám nézett. A grófnő nem díjazza, ha a bébiszittyója égeti. Főleg az alattvalók előtt. 

Miután hazaértünk nem végeztem. Leszerszámoztam, megdicsértem, persze járt a jutalomfalat, mert különben hercegnős kivonulással tönkretette volna a legközelebbi cipőmet. Utána hozta a játékait, mert hát egy órás terepséta tökre nem elég, neki csak bemelegítés. Szóval még játszottunk egy sort, majd mikor már majdnem fejre álltam megkönyörült rajtam és összegömbölyödött a helyén.

Séta közben előttem pár képet, remélem elég méltóságteljesek lettek, különben sok töpimbe fog ez kerülni.