Kody Keplinger: The ​DUFF – A pótkerék

"Én Duff vagyok. És ez egy jó dolog. Mert aki nem érzi úgy, hogy az, annak valószínűleg egyetlen barátja sincsen. Minden lány szokta magát csúnyának érezni néha. Miért tartott ilyen sokáig, hogy rájöjjek erre?"

Sokan nem szeretik ezt a könyvet. Mikor elkezdtem olvasni, több olyan hozzászólást is kaptam, hogy mennyire nem szerették. Mert nem életszerű, vagy mert idegesítő a főszereplő. Ez azért kicsit szíven ütött, mert pár éve, mikor először vettem kezembe hatalmas kedvencemmé vált. Bevallom, féltem kicsit elkezdeni. Kár volt. Ugyanolyan fantasztikus élményt nyújtott, mint akkor.

Szóval igen... A sok nem pozitív hozzáállás elbizonytalanított, mert nem egyszer jártam már úgy, hogy ami még anno, pár éve tetszett, újraolvasva borzalmasnak tűnt. De mint mondtam, szerencsére ez itt nem fordult elő. Mert lehet, hogy megvannak a könyvnek a sajátos hibái, de ennek ellenére egy igen jelentős gondolatot fogalmaz meg, ami reménnyel tölti el az olvasó szívét. Ha hagyja.

A könyvben számomra a legjelentősebb momentum, hogy Bianca nem az a tipikus főszereplő. Nem pompon lány, nincs tökéletes alakja. Teljesen átlagos. S ez fontos! Mert sajnos a legtöbb könyv is kezd elhajlani affelé, amit a média további része is hangoztat: csak a vékony lányok lehetnek szépek. S emiatt sok fiatalban téves énkép alakul ki. Sanyargatják magukat különböző diétákkal és nem érzik jól magukat a bőrükben. S ez nagyon rossz. Én magam is ilyen voltam. Éppen csak kicsit testesebb a szerintem szépnek vélt kategóriánál és folyamatosan kínoztam magam azért, hogy elérjem a környezetem által megkívánt alakot. De sosem láttam magam másnak, még ha öt vagy tíz kilóval könnyebb is voltam. Akkor is úgy éreztem, kövér vagyok. S a legrosszabb: senki nem erősített meg ennek az ellenkezőjéről. Majd megtaláltam azt a férfit, aki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. S lehet, hogy most, jelenleg is van rajtam súlyfelesleg, de nem zavar, mert ő így elfogadott és így szeret. Ha fogyni akarok majd, azt nem miatta, hanem magam miatt fogom megtenni. S ez nagyon fontos.

Bianca a regény elején megkapja Wesley-től ezt a jelzőt: Duff. S egy ilyen szónak ereje van. Befészkeli magát az ember bőre alá és nem hagyja nyugodni. Pontosan úgy, ahogy Biancával is történt. Egyre többet agyal rajta, egyre jobban bántja. Teljesen jogos a reakciója és az ebből fakadó téves következtetései. Én teljesen megértettem a gondolkozásmódját. Ha nekem is azt mondják, hogy kövér vagyok, akaratlanul is, több napon keresztül csak ezen gondolkodom. Mert rosszul esik, bánt. Pedig nevetnem kéne rajta. Mert ha én jól érzem magamat a bőrömbe, akkor más véleménye mit sem számít. De az emberi természetből fakadóan ezen nem lehet csak úgy, egy vállrándítással tovább lépni.

Szóval Biancának amellett hogy ezzel meg kell küzdenie, más dolgokból is bőven kijut: méghozzá a családi problémákból. Sajnálom, ami vele történik. A szülők rossz kapcsolatát mindig a gyerekek sínylik meg a legjobban. Akármennyire is közhelyes, de ez így igaz. S Bianca, mint a legtöbb ember, mit tesz? Megpróbál elmenekülni a problémái elől. Hisz mi mást csinálhatna, ha pontosan ezt látta a szüleitől is? Az vesse rá az első követ, aki még sosem halogatott semmit, aki mindig azonnal szembe néz a problémákkal. S mivel egy tinédzserről beszélünk, ezért korlátozottak a lehetőségei. Persze, mondhatnánk azt, hogy miért nem ment el inkább futni stresszlevezetés céljából, vagy kezdett el cigizni, mint ahogy a mai világban szokás? Azért, mert mindenki más. Számára az egyetlen kiút Wesley Rush volt. S sokan már ennél a momentumnál kiakadnak, mondván, hogyha anynira gyűlöli, akkor miért pont őhozzá fordult. Ez irracionális. Pedig nem az, ha közelebbről is megvizsgáljuk. Hiszen már a legelején elismeri, hogy Wesley piszok jó pasi, hogy neki is megmozgatja azért a fantáziáját. Hisz ahogy beszél róla... tök egyértelmű. Emellett ez volt a legközelebbi srác, aki kapható egy kis kikapcsolódásra. Érzelmek nélkül. Többszörösen. Nem értek egyet Bianca döntésével, de ettől független teljesen megértem. Mert ténylegesen egy kamaszról beszélünk, akiknek még elég beszűkült látótere van.

Nem tudom, ti hogy látjátok, de én szurkoltam az ő kapcsolatuknak, mert egy lapos szerelem sosem kielégítő. Jobb egy olyan, ami szenvedélyesen indul, és ha a lángja kicsit visszább is vesz, de nem alszik ki. Általában az embernek sosem az ideálja az, akire ténylegesen szüksége van. Még ha meg is kapja, sokszor nem érzi azt a kapcsolatot kielégítőnek. Néha azért, mert többet vár, néha pedig azért, mert rájön, hogy az általa kialakított kép lehet szép, de nem hozzávaló. 

Ez a könyv nincs eléggé értékelve. Nem csak egy cinikus, buta lány mindennapjairól szól, hanem arról, hogy igenis szembe kell néznünk a problémáinkkal. Arról, hogy a szépség csak viszonyítás kérdése. Mindenki szép. Mindenki DUFF. Én büszkén vállalom, hogy az vagyok. És te?

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Te vagy az első lány, aki átlátott rajtam. Az egyetlen olyan lány, aki nem hagyta, hogy baromságokat beszéljek. Helyre teszel, ha kell, ám ugyanakkor sokkal inkább megértesz, mint bárki más valaha is. Te vagy az egyetlen, aki elég bátor ahhoz, hogy kritizáljon. Talán az egyetlen, aki hajlandó elég alaposan szemügyre venni ahhoz, hogy rájöjjön a hibáimra – és egyértelmű, hogy nem csak egyet találtál."

"   – Bianca, a kurva csak egy könnyen odavethető szó, amivel másokat leszólnak – folytatta gyengédebb hangon. – Jobban érzik magukat tőle az emberek a saját hibáikkal kapcsolatban. Egyszerűbb ilyenekkel dobálózni, mint szembenézni a saját életükkel."

"Ne hazudj magadnak csak azért, mert azt hiszed, úgy a biztonságosabb."

"Nem számít, hova mész, vagy hogyan próbálod meg elterelni a figyelmedet, a valóság előbb-utóbb utol fog érni."