"– Milyen volt? – kérdezte halkan. – Szeretni.
(…)
– Olyan, mintha mindennap meghalnál egy kicsit. Mégis azt érzed, hogy élsz. Olyan tökéletes boldogság, hogy az már fáj. Belepusztultam, megsemmisültem, elégtem. Gyűlöltem ezt az érzést, mert tudtam, hogy nem szabadulhatok tőle, és örökre megváltoztat."
Nem is tudom, hol kezdjem. Az elején annyira kétségbe ejtett, aztán Bumm... Képtelenség letenni! Az ember csak lapoz és lapoz és közben valami erősen nyomja a gyomrát, mert tudja, hogy mindjárt vége, és úgy érzi magát, mint egy hisztis kölök, aki a földhöz csapkodja magát, mert Nem! Nem! Nem és nem akarja elfogadni, hogy véget ért Aelin újabb kalandja és újra kezdhet várakozni a következő rész kiadására... Ilyenkor támad kedvem angolul tanulni, mert ezt nem lehet bírni! Akarom, most azonnal akarom a folytatást! Szükségem van rá!
Kicsit bajban voltam, mikor kézbe vettem ezt a könyvet. Nagyon vártam, ó de még mennyire! Mikor a futár a kezembe nyomta, azt hittem táncra perdülök! Azonnal beleszerettem. Hát eszméletlen gyönyörű a borítója! Komolyabb, mint a többi. Meg már a méretéből adódóan is egy újfajta stílust vártam. Szerencsére nem csalódtam. Ez már sokkal komolyabb, sokkal taktikásabb, mint az eddigi részek.
Ahogy elkezdtem olvasni, egyre jobban kétségbe estem. Komolyan! Arra számítottam, hogy ebben is lesz egy csomó visszautalás és nem lesz gáz, hogy az előző részeket már egy éve, hogy olvastam. Meg azért körvonalasan, de emlékszem én azokra is. Csak a kis finom részletekre nem. De hát ugye most nem voltak ezek jelen, így gondban voltam, ki-miért-hogyan-mit csinál. Meg hát bevallom, picit untatott is. Hisz az elején nem sok minden történik: Sarah J. Maas felvázolja a kerettörténetet, a helyszínt és elülteti a fejünkben az alapokat és a továbbiakhoz szükséges információkat. 800 oldalon át biztos nem bírtam volna elviselni. Mert azt vettem észre, hogy az első rész után folyamatosan csökken a lendület. Nem mondom, hogy rossz volt a sztori, csak úgy ellaposodott. S féltem ,hogy ez a negyedikben is jelen lesz, még lentebb kerülünk. De Mala-nak hála nem történt meg. Az első meglepetéssel, mikor az első terv kiderül megfordul az a bizonyos kocka és végtelenül élvezhetővé válik a könyv. S igenis kellett ez a hosszabb felvezetés, mert különben nem ütne a második fele ekkorát!
Ennél a résznél már abszolút Aelin Ashryver Galathynius van főszerepben, nem Celaena Sardothien. Ez nagyon fontos tényező! Hisz az előző részben már teljesen elfogadta, hogy ő a királynő, és úgy tér vissza a birodalomba, hogy ez az elhatározás ég benne. No meg a belső tüze. Bár az ugye nem sokáig, mivel a varázslat itt nincs jelen. Ezt kicsit bántam, mert nekem a tündér mivolta sokkal jobban bejön. Emberként is rettentően ügyes, de azért tündérként sokkal izgalmasabb a játszma.
Szóval Aelin visszatér és újra belekerül abba a világba, amit kicsi kora óta ismer. Újfent bekerül a képbe Arobynn Hamel. Na ott meglepődtem. Valamiért úgy emlékeztem, hogy az előző részben meghalt. Persze, utána felvilágosítottak, hogy neeem, az nem ő volt, hanem csak az egyik csicskása. Na azért ez egy elég lényeges pont, amit elfelejtettem, illetve összekevertem. Hogy én őt mennyire utálom! Meg rettentően idegesített, hogy bármit mondott vagy tett, amögé Aelin mindig bemagyarázott valamit. Ember, hát ennyire agyafúrt senki sem lehet! Farkast kiáltasz ott is, ahol nincs! Ó, pedig volt... nem csak farkas, egyenesen Rémkutya!
De mostmár nem fogok tévedni a személyét illetően, nem fog a következő rész összezavarni!
Viszont elbeszélgetnék szívesen egy kicsit az írónővel... Hát milyen munka már az, hogy minden részben megszeretek egy pasast, aztán a következőben már hanyagolom is?! Chaolt egyenesen sajnáltam, szinte undorodtam tőle. Annyira unszimpatikussá vált. Most mondhatnátok, hogy de a végén.... Nem, nem érdekel, akkor sem szeretem. Megérdemelte a sorsát. Mármint nem a legvégét, hanem azt, hogy kitaszított lett, hogy sehova sem tartozott igazán. Azért ennyire még én sem vagyok gonosz! No, de jobban örültem volna, ha kevesebbet nyafog, mikor magának kereste mindig a bajt. Mindig túl lassan reagált és rengeteg élet szárad a lelkén. Semmi joga nincs megbántani és bűntudatot okozni Aelin-nek!
A boszorkányok igen jelentős szerepet töltenek be a történetben. Bevallom, sokáig nem tudtam őket hova rakni. Mégis mit akarnak velük, minek vannak benne a könyvben, hogy csatlakoznak a történethez. Persze, az alapvető összefüggések megvoltak, de számomra ez kevésnek bizonyult. Meg azért örültem nekik, mert nagyon érdekes történetük van, főleg a kis házikedvenceikkel. De valamit mondjatok meg nekem őszintén: a sárgalábú boszorkánynál ugye ti is csirkelábakon szaladgáló csajokat láttatok? Sajnálom, de ettől nem tudtam elvonatkoztatni. Mindig felröhögtem.
Úgy érzem, a következő könyvben még nagyobb szerepet fognak kapni. Nagyon várom már, hogy megismerjem Manon új jellemét! És persze Abraxost is imádom! Annyira aranyos lehet, ahogy csóválja a farkát, mint egy hegyméretű kutya!
A felépített világ mostmár igen kinőtte magát. Kötetről kötetre bővül. Egyre több összefüggésre derül fény. Olyan, mintha Maas fokozatosan tárt volna ki egy kaput. Elsőnek éppen csak résniyre, hogy be tudjunk lesni rajta, lássuk, egy ház körvonalait. Aztán megmutatta az ott lakókat, majd a kertet és végül teljesen kinyitva az egész birtokot. Az összes szereplő jellemfejlődésen megy keresztül. A történet egyre csavarosabb és egyre meglepőbb. A fülszöveg alapján azért arra számítottam, hogy a történet végére már rég Terrasenben leszünk, hogy már ott is történnek majd az események. De azt hiszem, ez így volt tökéletes.
Lehet, hogy 800 oldal fölött van ez a könyv, de észre sem lehet venni. Csak úgy repülnek a lapok, egyre többet és még többet szeretnénk tudni erről a világról.
A legjobban azokat a fejezeteket szerettem, ahol Dorian szemszögéből láthatjuk a dolgokat. Kevés volt, rettentően kevés, de mégis ezek voltak a legérdekesebbek!
Viszont mikor becsuktam a könyvet, az első dolgom volt megnézni, hogy hanyas korhatár van rajta. Csak én kevesellem a 14 évest?
Ettől a kötettől kaptunk rengeteg "új" szereplőt, akiket szerethetünk, akiknek szurkolhatunk. Elvesztettünk rengeteg embert, és rengeteg vér tapad a kezünkhöz, de lassan, nagyon lassan újra szabadok leszünk, igazán szabadok. Mindenki meg fogja találni a helyét! Aelin Ashryver Galathynius, én melletted állok!
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Szavakkal nem is lehet pontosan leírni, milyen ez a szeretet, de erősebb minden másnál, amit valaha éreztem, sem a düh, sem a vágy, sem a mágia nem fogható hozzá."
" Azt akarod mondani, hogy a nők Doranelle-ben nem viselnek botrányos hálóinget? Vagy bárhol máshol a világon? […]
– Azok a nők, akikkel rendszerint összehozott a sors, nem parádéztak hálóingekben.
– Miért? Milyen ruhát viseltek?
– Rendszerint semmilyet."
"Nem virágokat, Terrasenben nem virágokat, hanem kis köveket vittek a sírokhoz, azzal jelezték a látogatásukat a halottaknak, és azt, hogy még emlékeznek.
A kövek megmaradnak, a virágok nem."
" kurtizán akkor a fejéhez vágta, hogy Arobynn mire használta fel az ő vérdíját.
Aelin valami mást vágott a fejéhez: egy tőrt."
"– De miért sírsz? – kérdezte Rowan, és próbálta kissé eltolni magától, hogy a szemébe tudjon nézni.
(…)
– Azért sírok – szipogta –, mert annyira bűzlesz, hogy könnyezik a szemem."
"Végtelenek voltak.
Ők voltak a kezdet és a vég, és maga az örökkévalóság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése