"Ősidőknek erdejében
Két kastély áll, fej fej mellett;
Egy a Jónak, egy Gonosznak,
Együtt, de mind mást tanulnak.
Menekülnél, de nem lehet,
Kifelé csak mese vezet."
Ez egy igazi, belevaló mesekönyv. Nem mondom, kicsit másra számítottam. Egy aranyos történetet vártam két kislányról és a Jó és Rossz ellentétéről. Ennél sokkal többet kaptam. Egy igazi mesét, mely olyan, mint a régi Grimm-ek. Tele vannak borzalmas, nem éppen gyereknek való lényekkel és eseményekkel. Néhol elgondolkodtam, hogy odaadnám e a fiatalabbaknak, de a válasz egyértelműen igen, mert mindemellett tele van varázslattal is.
Amikor a kezembe vettem ezt a könyvet, teljesen elámultam a borítótól. Gyönyörűen kidolgozott. Dombornyomott. Mi kellhet még? Ha egy kicsit jobban megfigyeljük, akkor észre lehet venni hogy a fekete hajú lány van a Jó és a kedves, vidám, szőke pedig a Rossz felirat fölött. Ez az ellentét már önmagában is nagyon megtetszett. Amint a fülszöveget hozzáolvastam, már világossá is vált, miért van ez így. De a két lányról majd később beszélnék.
A könyvet kinyitva egy csodálatos térkép tárul a szemünk elé. Részletességével megteremti az alaphangulatot. Csodálatos a két oldal közötti ellentét megvalósítása. S nagyon örülök neki, hogy a történetben is a helyszín így jelenik meg, remek alapot nyújtva a cselekménysornak. Ezenkívül minden fejezetnél van egy rajz. Így minden fejezetet izgalommal vártam, mert tényleg annyira gyönyörűek az illusztrációk. Ezek közül láthattok oldalt párat.
A történet középpontjában két fiatal lány áll. Ők nem általános nevelésben részesültek, mert Gabaldon falu lakosainak az életét a mesék irányítják. Mindenhol olvasó gyermekeket látni az utcán sétálva. Ennek tudatában olyan széles vigyor ült ki az arcomra! Egy olyan közösség, ahol minden gyerek áhítattal olvas? Maga a mennyország! De ugye aztán rájövünk, hogy azért tanulmányozzák ennyire a meséket, mert a négyévente elrabolt gyerekek onnan köszönnek vissza. Így azért már kicsit az én kedvem is visszább vett.
Szóval találkozunk a történet legelején Sophie-val. Mindenki tudja a faluban, hogy legközelebb a Gazgató őt fogja magával vinni. Mert csodaszép és Jó. Elég szkeptikusan álltam ehhez, mert mikor róla olvastam nem éppen a Jó fogalma jutott eszembe. Inkább az öntelt buta fruska. Mert minden jó tette mögött volt valami hátsó szándék is.
A másik lány, Agatha sokkal szimpatikusabb volt már a legelejétől kezdve. Őt a helyzete tette olyanná, amilyen. Zsíros hajú, fekete zsákruhában járó, klumpát hordó gyerekké. De ahogy Sophie meglebegteti neki, hogy ők barátok is lehetnének, Agatha teljesen felderül. Innen is látszik, hogyha a külső alá nézünk, akkor láthatjuk, hogy ő csak egy kis szeretetre vágyik, nem akar senkinek sem rosszat. Belevaló lány, de jószándékú alapvetően. Hisz, mikor a Gazgató elviszi Sophiet, rögvest a barátnője segítségére siet és próbálja visszahozni a kis falujukba. Így kötnek ki a Jók és Rosszak Iskolájában, Agatha a Jó és Sophie a Rossz oldalon. Ezt már a fülszöveg is elárulja az olvasónak, de ez nem akadályozott meg, hogy önelégülten mosolyogjak a könyv fölött. Mert én is éreztem, hogy ennek így kellett lennie.
A történetben ugye egyik lány sem tud igazán beilleszkedni, de egyre másra alakul a sorsuk. Közben fokozatosan megismerkedünk az ottani szokásokkal, órákkal, szobatársakkal és egy kerek, jól felépített világot kapunk a végére.Azért egy ideig nem nagyon tudtam eligazodni itt egy fontos momentumon: a két iskola egymás ellen képzi ki a diákokat. Ez egyértelmű. De a közös órák miatt így is úgy is szövődnek barátságok, vagy legalábbis kevésbé utálják egymást, ami a későbbiekben megnehezíti a dolgukat. Mondjuk én alapból nem tudtam csak úgy elfogadni ezt a tényt, pedig a tanulók számára is teljesen világos, hogy ők nem lehetnek barátok, mert később élet-halál harcot fognak vívni. Nem élhet az egyik, míg él a másik. Nem tudtam kihagyni!
Mint már említettem, a könyv tele van olyan dolgokkal, aminél néha én is elborzadtam. Tényleg rengetegszer eszembe jutott, hogy itt bizony tévedés történt, ez nem fiataloknak szóló könyv, inkább 14 éves korosztálytól fölfele ajánlanám. De ha jobban belegondolunk.. Nekem régen meséltek a szüleim. Rengeteg mesefilmünk volt kazettán is. Azokban is vannak olyan karakterek, akik groteszkül mutatnak, illetve tele van olyan jelenettel, ami igenis brutális. Hisz a farkasnak felvágták a hasát, hogy köveket rakjanak bele! Vagy Jancsiék a banyát a kemencébe dugják és rázárják az ajtót! Mindez, amikor kicsi voltam... hát nem volt ijesztő, mert a Rossz elnyerte a megérdemelt büntetést és kész. Felnőttfejjel jobban idegenkedtem ezektől, ebben biztos vagyok. S pont ezért szuper, hogy Soman Chainani gyermeki szemmel nézett körbe, mikor megírta ezt a csodálatos történetet!
A szóhasználata sem mindennapi. Sosem láttam még máshol leírva, illetve sosem hallottam még, hogy valaki a világít szó helyett a világolt használná. Ez egy annyira kellemes hangsor, hogy ezentúl én is így fogom hívni. :)
Az író - és a fordító - rendkívül kreatív. Ez egy vitathatatlan tény. Varázslatos kifejezéseket alkottak meg, amivel csak fokozni lehetett az olvasási élményt. Ilyen például a Mesetlon vagy a Gazgató is.
Egyetlen egy dolgot tudok felhozni, ami kicsit összébb húzta a mosolyt az arcomon: ez pedig a vége. A történet végig pörgős, nem lehet letenni, úgy beszippantja az olvasót. A végén olyan dolgok derülnek ki, hogy az agyamat eldobtam és úgy kellett elkullognom érte és egyszer csak minden magyarázat nélkül megszakad. Annyi rengeteg kérdés maradt bennem, amit úgy érzek, ennek a résznek kellett volna megválaszolnia, mert ide tartozik... és nem kaptam meg. Nagyon remélem, hogy a második kötet ezzel nyit, mert irgum-burgum!
Tehát a Jó és a Rossz ellentétéről szól ez a könyv. S mégis folyamatosan bebizonyítja, hogy lehetséges a két ellentétes gyerek között barátság, illetve azt is, hogy senki sem Tiszta Rossz vagy Tiszta Jó. S ez csodálatos. Mert ez az egyik legfontosabb tanulság, amit egy meséből megtanulhat az olvasó. Ez az, amit minél fiatalabb korosztály eszébe kell vésni. Mert így nem lesznek előítéletesek sem. Emellett lehetetlen úgy elmenni ez a könyv mellett, hogy ne néznénk magunkba is. Minket vajon melyik iskolába ejtene le a csontmadár? Mik vagyunk?
Számomra nagyon tetszett Sophie és Agatha története és bátran merem ajánlani kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Köszönöm a recenziós példányt a Twister Media kiadónak!
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Akkor találjátok meg önmagatokat, ha sikerül felhagynotok a hiúsággal."
"A Jók és Rosszak Iskolájának tanulói azt gondolták, hogy a varázslat varázsigéket jelent. Agatha azonban minden varázslatnál nagyobb erőt talált egy mosolyban."
"(…) a mesék és a való élet közötti határvonal bizony nagyon vékony."
"– (…) akármi is történik, van választásod. – jegyezte meg Sophie halkan, szinte kedvesen. – Mindketten magunk választhatjuk meg, hogyan végződik a mesénk."
"De minden csóknak ára van."
"– Senki nem mondja, hogy gonosz lennél, Agatha – sóhajtott Sophie. – Te csak… egyszerűen más vagy.
Agatha szeme összeszűkült.
– Más. Értem. Hogyan más?
– Hát, kezdjük azzal, hogy mindig feketében jársz.
– Mert a fekete ruha nem koszolódik.
– Alig jössz ki a házatokból.
– Az emberek itt rám se néznek.
– A Meseíróversenyre olyan mesét írtál, amiben Hófehérkét felzabálták a keselyűk, és Hamupipőke belefojtotta magát egy kád vízbe.
– Úgy gondoltam, az jobb befejezés.
– Születésnapomra döglött békát adtál.
– Hogy emlékeztesselek, hogy mind meghalunk, a föld alatt fogunk rohadni, és megesznek a kukacok, szóval addig élvezzük a szülinapjainkat, amíg élvezhetjük. Elgondolkodtatónak találtam.
– Agatha, hiszen halloweenkor menyasszonynak öltöztél.
– Az esküvő elég félelmetes."
"– Buta ötlet egy hercegnőtől, hogy egyedül szálljon szembe egy boszorkánnyal – mondta Tedros; verejtéke homlokáról Agatha rózsaszín ruhájára csöpögött.
– Hol van? – kérdezte Agatha rekedtes, gyenge hangon. – Biztonságban van?
– Nem jó ötlet az sem egy hercegnőtől, hogy egy boszorkány hogylétéért aggódjon – mondta Tedros, erősebben szorítva a derekát.
Agatha gyomrában mintha pillangók cikáztak volna.
– Tegyél le! – követelte.
– Még rosszabb ötlet egy hercegnőtől.
– Tegyél le!
Tedros engedelmeskedett, és a lány elhúzódott tőle.
– Nem vagyok hercegnő! – csattant fel, gallérját igazgatva.
– Ha te mondod – szólt a herceg, és tekintete lefelé mozdult.
Agatha követte… és meglátta, hogy lábát teljesen felhasogatták a tüskék; fényesvörösen csorgott a vére.
Tedros elmosolyodott.
– Eeeegy… kéééét…. háááá….
Agatha a karjába ájult.
– Kifejezetten hercegnő – jegyezte meg."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése