Elle Kennedy: Az üzlet

"Egy rossz emléket úgy törölhetsz ki a legegyszerűbben, ha egy jóval helyettesíted."

Oké, kezdjük ott, hogy még sosem volt rá példa, hogy az éjszaka felébredve, úgy hajnali három körül nekiálljak olvasni csak úgy, ahelyett, hogy megpróbálnék visszaaludni. Mondjuk eddig nem is nagyon lett volna rá lehetőségem, hiszen egyterű lakásban nem is tudtam volna sehova elvonulni úgy, hogy a páromat ne keltsem fel a szükséges fénymennyiséggel. Itt, az új városban, új albérletben ez már lehetséges. Igaz, hogy még igazi ülő/fekvőalkalmatosság nincsen a nappaliban, csak egy matrac sok takaróval, de tökéletes olvasókuckónak bizonyult ebben a korai órában is. 

De persze nem a lakás érdeme az, hogy hajnalok hajnalán takaró alatt összekucorodva olvasólámpa fényénél falom a sorokat. Nem, ez teljes mértékben Elle Kennedy könyvének köszönhető.

Ha valaki két hónappal ezelőtt azt mondja, hogy én ezt a könyvet el fogom olvasni, s esetleg még talán tetszeni fog... hát biztosan hangosan kinevettem volna. Nem mondom, jól néz ki a borító, ízléses, jók a színkombinációk, kellőképpen visszafogott a maga szexis módján, de engem nem vonzott. Valahogy nem rajongok az ilyen stílusú borítókért, s általában a tartalom sem szokott megfogni, így inkább kerülöm a velük történő érintkezést mostanában. A cím sem fogott meg, annyira semmitmondó, hogy csak na. Meg lehet, hogy egy kicsit félrevezető is, hiszen nem egy egyezség fog az üzlet szó hallatán eszembe jutni, sokkal inkább (a borítót elnézve) ... hát nem is tudom mi. Konkrétan nem váltott ki belőlem semmit. Egy kis gondolatfoszlányt sem. Aztán elolvastam a fülszöveget és csak pislogtam, mert kb mindent lelő. Sokkal jobb olvasási élményt nyújt ennek nem ismerete, ezt bizton állíthatom, mert így olvasás közben többször is azon kaptam magam, hogy aha, most fog akkor megtörténni, most lesz a váltás. Mivel nem okozott meglepetést így nem volt rám akkora hatással az, hogy mégis hogyan alakul ki Hannah és Garrett között ez a kapcsolat. 

De aztán láttam, hogy egyre több mindenki olvassa és akiknek adok a szavára... imádják! A sikeres államvizsga utáni örömmámorban úszva így én is beszereztem. Ez mához nézve napra pontosan két hónapja volt. Addig csücsült szépen a szekrényemen és rezgette a hasizmait, várva a pillanatot, mikor vetheti rám magát. Így, elolvasva egy kérdésem maradt: miért húztam én ezt eddig?

Több momentum is akad, ami már olvasás közben mosolygásra adott okot. Ha az alapkoncepciót vesszük figyelembe, akkor egy teljesen átlagos, tömegsztorit kapunk kézhez: hogyan talál két teljesen más körökben mozgó, ellentétes személyiségű fiatal egymásra. De ezt több egyedi dologgal is vegyítette az írónő, például: a főszereplő fiú végre nem focizik vagy kosarazik, hanem egy sokkal izgalmasabb, könyvekben nagyon ritkán megjelenő sportot űz: jégkorongozik. Alapjáraton én nem vagyok sportos alkat, jobban szeretem a táncot űzni és nézni is, mint egy labda után való rohangálást. A hokival még nem volt semmilyen kapcsolatom, ezért nagyon kíváncsian fordultam e téma felé, ugyanakkor kicsit féltem, hogy unalmasnak fogom találni az ezzel foglalkozó részeket. Be kell valljam, még inkább hiányoltam is! Annyira keveset olvasunk a sportról, az edzésekről, a meccsekről, hogy kicsit csalódtam. Bizony, jobban érdekelt volna! Na ezt sem hittem volna.

A többi különbség inkább apróbb dolgokban jelenik meg, de számomra igen lényegesek, ilyen például a tetoválás. Imádtam azt a részt, amikor Hannah elmondja, hogyan vélekedik a tetoválásokról, s hogy mennyire díjazza, hogy Garrett azért varratott magára egy mintát, mert az tetszett neki. Nem valami mély lelki sebre gyógyír, vagy egy örök tanulság, esetleg egy sosem múló emlék. Szimplán azért, mert tetszett neki. Ez is egy annyira ritka momentum! Lehet másnak ez nem jelent semmit, de nekem igen, mert végre valami nincs túlmagyarázva, nincsen minden elhangzott mondat mögött valami mélyebb értékű tartalom. 

A harmadik dolog, amit ki szeretnék emelni pedig Hannah személyiségéhez fűződik. Igaz, hogy a fülszöveg nem utal rá, de ettől független nem érzem spoiler-nek, ha elárulom: egy megerőszakolt lányról beszélünk. Ezt  viszonylag hamar, az első pár oldalon megtudjuk, illetve a könyvhöz feltüntetett címkék között is találhatunk rá utalást. Amikor először a szemem elé ugrott ez a szó, nagyot sóhajtottam. Ez egy olyan téma, amiről beszélni kell, tényleg. Sokat, sőt rengeteget, mert sajnos túlságosan gyakori és olyan sebeket okoz, amiket nem egykönnyen vagy sehogy sem lehet begyógyítani. Ugyanakkor rögvest beugrott vagy másik három könyv is, ahol a főszereplőnk hasonló helyzetet élt át és az ő felépüléséről olvasunk, kezdve onnan, hogy képtelen a másik nemmel történő kommunikációra is már. Ne haragudjatok, nem azt mondom, hogy untatna ez a téma, vagy hidegen hagyna, mert mindig szívemig hatol és együttérzést vált ki belőlem, de most nem éreztem úgy, hogy egy ilyen történetre vágyom. Szerencsére kellemesen csalódtam, hiszen van egy lényeges különbség a többi ezen témával foglalkozó regénnyel szemben: Hannah már feldolgozta a történteket és nyit mások felé! S ez csodálatos momentum, mert ezt az állapotot nagyon nehéz elérni, s örülök, hogy végre nem csak "azelőtt és azután"-ra bontható a főszereplőnk élete, hanem végre kaptunk egy olyat is, aki már a talpán áll. Lehet, hogy még nem hegedtek be teljesen a sebei, de dolgozik rajta és pozitív személyiség. Végre egy olyan nő, akinek van jövőképe, nem vette át az egész élete fölött az uralma az a szörnyű esemény.

Bárkit hallok erről a könyvről beszélni, mindig Garrett-et emlegetik, hogy mennyire fantasztikus. Nem tudom igazából, hogy miért van ez így. Mert hát persze, tényleg szuper srác, attól függetlenül, Hannah szavaival élve, hogy egy seggfej még okos, szexis, jó humorú és imádnivaló, de ez a könyv nem csak róla szól, hanem mindkettejükről. Két komolyabb témát is érint, az egyik a már fent említett, a másikról pedig nem beszélnék, hiszen az tényleg legyen meglepetés. De úgy érzem, hogy Hannah nem kap elég figyelmet az olvasók körében. Persze, megértem, hogy a célközönség a fiatal felnőttek női tagjai, akik inkább olvasnak egy kigyúrt pasiról és csacsognak róla, de szerintem Hannah egy hihetetlenül jó barátnő lenne a való életben, szinte bárkinek. S az ő démonjai is vannak olyan szintűek, mint Garrett-é, tehát tessék őt is megemlíteni a traccspartikon! 

Amúgy én teljesen megértettem mindkét fél cselekedeteit. Ha hangosan összegezzük a történetet, hogyan alakult ki közöttük kapcsolat, akkor nagyon bután hangzik. Ez tény. De ha mögé nézünk, mélyebbre, akkor felfedezhető, hogy Hannah számára ehhez mekkora bátorság kellett. S igen becsülendő, hogy képes volt meglépni. 

Nagyon tetszett, hogy a szerelem nem egyik pillanatról a másikra alakult ki, sőt, szerintem előbb kezdtek el járni, minthogy az igazi, mély érzés kialakult volna. De ez így tökéletes! 

Maga a történet nagyon gördülékeny, olvastatja magát. Rengeteg buktató adódik az események vezetése közben, amiket az írónő sikeresen elkerült. Többször féltem, hogy valamelyikbe beleesik, s ezzel elrontja az olvasási élményemet, de szerencsére ilyen nem történt. Nagyon tetszett a váltott szemszög, élvezet volt mindkettejük fejébe bepillantást nyerni. Nagyon szeretem azokat a történeteket, ahol a férfi látásmódja is tükröződik, hiszen nekik teljesen más a gondolatmenetük. Az erotikus jelenetek, nem voltak a szó rossz értelmében túlfűtötték, pontosan annyit kaptunk, amennyitől nem megy át ponyvapornóba illetve nem marad maradi. 

Nagyon jó poénok vannak benne és a csattanó sem lett lapos. Nagyon tetszett a lezárás. Hajnali négy órakor alig bírtam magammal, hogy ne nevessek fel hangosan, de az elfojtott kuncogást már nem tudtam magamba szorítani. Teljes szélességben vigyorogtam rajta. 

Szóval engem teljesen megvett kilóra, s úgy érzem ismét szeretem a Rubin pöttyös könyveket, óh, de még mennyire, hogy szeretem! 

Köszönöm, csajok, hogy rávettetek az elolvasására, mert így új kedvencet avathattam! 

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Néha egyszer csak váratlanul feltűnik valaki melletted, és onnantól nem érted, hogy élhettél eddig nélküle."

"Soha többet nem akarok visszanézni. 

Csakis előre."

"… a létező legjobb bosszú (…). Normálisan, boldogan élni, magunk mögött hagyva a szörnyű múltat."

"Péniszek! 

Uramisten! 

Mindenhol péniszek! 

Megáll bennem az ütő, amikor tudatosítom magamban a látottakat. Jesszusom! Egy kolbászfesztivál közepébe csöppentem. Nagy péniszek, kis péniszek, péniszformájú péniszek. Amerre nézek, mindenütt péniszek néznek vissza rám. A riadt szisszenésemre minden pénisz, öhm… illetve minden srác felém fordul."

"Az élet szép. Csodálatosan, hihetetlenül, félelmetesen szép."