Manon Fargetton: A ​lista

"Tudod, még azok az emberek is, akik pedig mindig boldognak tűnnek, tele vannak félelmekkel, lelki sérülésekkel…"

Nagyon nehéz erről a könyvről beszélni. Nem csak amiatt, mert a fülszöveg semmit nem árul el a cselekményből, s így roppant nehéz spoiler mentesen írni, hanem a témája miatt is. Biztos vagyok, hogy bele fogok csúszni pár olyan témába, ami lerombolhatja az olvasási élményt, szóval csak azok olvassák ezt most el, akik nem riadnak vissza egy kis leleplezéstől.

Manon Forgetton könyve már a borítójával felkeltette a figyelmemet. Nagyon megfogott, hogy olyan, mintha egy törött tükör négy darabkáját raktuk volna egymás mellé. Hiszen abban is, mindig máshogy látjuk a dolgokat, eltorzulnak. Ezt az olvasás előtt megállapítottam, így nem ért váratlanul, hogy a főhőseink nem átlagos tinédzserek. Az mrá jobban meglepett, hogy akárhogy számolom öt fiatalról beszélünk. Jó, az egyik nem teljes valójában jelenik meg, és az ő életére már nem akarnak törni, de attól még ő minden esemény mozgatórugója, tehát igenis illett volna a fülszövegben is helyet kapnia, ha a borítón nem is. Bár én középre egy részletet, egy szájat, vagy egy szempárt bevágtam volna még. De lehet ezt csak azért sérelmezem ennyire, mert az én kedvenc szereplőm pont ő lett, Nathan. Ő egy fiatal zseni, akinek édes családja van, cukorfalat kis húgocskája és a hobbija az információgyűjtés. Ezt nem mindig legális keretek között teszi meg, de az jelen pillanatban mellékes. Nathan olyan tudás birtokába jut , ami az életébe kerül. Bár ha nem is jött volna rá az összefüggésekre akkor sem lehetne most boldog tinédzser. Az ő sorsa már alá volt írva, de négy másikét még megmenthette...

Na akkor beszéljünk kicsit a négy másikról. Van nekünk két fiúnk és két lányunk, de ők ennél különbözőek nem is lehetnének. Semmi közöst nem látunk bennük, ezért nem is értettem, hogy kerültek ezek a nevek egy listára. Mi alapján. A későbbiekben ki is derült és nem is rossz elgondolás alapvetően. Az őket összekötő kapocs a születési körülmény. Mindannyiuknak belenyúltak a génállományukba, hogy szuperembereket tudjanak létrehozni. Ez, ha nem is elfogadott, de ténylegesen jelen van már. A tudósok folyamatosan kísérleteznek az állati DNS-sel szóval nem elrugaszkodott a kép, amit a könyv leír. S belegondolva is egyfelől csodálatos, hogy mire nem képes már az ember és ugyanebből a szempontból hihetetlenül borzasztó is.

A történet apróbb, rövidebb részekből tevődik össze. Mindig más szemszögéből látjuk az eseményeket, ugyanakkor sosem E/1-ben előadva. Tehát olyan érzés, mintha mindig az aktuális személy háta mögött állnánk és minket senki nem venne észre. Így kívülállók maradunk a cselekményt illetően, de mégis mindenről tudunk. Ez nagyon tetszett, többször is alkalmazhatnák az írók.

Kifejezetten tetszett, hogy a fiatalok nem adnak le az egyéniségükből és a könyv végére mindenki más helyre és más körülménybe kerül. Hatalmas függővég a vége! Erre készüljetek! 

Rövidsége ellenére nem mondanám, hogy tartalmatlan, sem azt, hogy nem jól kifejtett vagy zsúfolt. Az események rövid időintervallumot ölelnek fel, tehát teljes mértékben optimális. S hátborzongató, hogy márciusi napokról beszélünk, szóval ha egy kicsit később kezdem el, akkor napra pontosan eltaláltam volna az eseményeket. Ettől azért kicsit kirázott a hideg. 

Összességében egy jó történetet olvastam, olyan hatalmas függővéggel, ami ordít a folytatásért. Ez azért kicsit bántó, mert sehol nem volt feltüntetve, hogy sorozatról beszélünk. Mindenesetre érdemes azért elolvasni! :)

*elnézést a nem összeszedett értékelésért, de napok óta nem tudom kipihenni magam rendesen és zombi üzemmódban az írás sem megy. 

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

" nincs irritálóbb egy felnőttnél, aki meg van győződve szellemi felsőbbrendűségéről. Különösen, ha nincs igaza."

"néha az igazságot nehezebb elhinni, mint a hazugságot."

"Miért nem megy soha semmi úgy, ahogy elterveztük?"