Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek

"– Miért nem kaphatja meg egy lány mindkettőt? – kérdezte Sophie halkan. Az ágykeretben tükröződő fiúarcát nézte. – Miért nem kaphatja meg hercege szerelmét és barátnője szeretetét egyszerre? 

– Azért, mert felnőttük, Filip – sóhajtott Tedros. – Amikor az ember nagyon fiatal, hajlamos azt hinni, hogy a legjobb barát, a legjobb barátnő a minden. De ha megtaláljuk igaz szerelmünket… ez megváltozik. A barátság azután már nem lehet olyan, mint volt. Mert akármennyire is igyekszünk mindkettőt megtartani, csak egyhez lehetünk hűségesek."

S ezennel visszatért hozzám Agatha és Sophie meséje, hiszen a Thénetész még nem végezte el a dolgát az előző könyv végén. Egyet már előjáróban elárulhatok: messze felülmúlja az első részt!

A Jók és Rosszak Iskolája második kötetét magamhoz képest elég hamar kézbe vettem. Van egy szabályom, amit a Végzet Ereklyéi sorozat elolvasása után állítottam fel: sorozatot egybe nem olvasok. Furán hangozhat ez a megállapítás, de muszáj volt magam ellen elkövetnem ezt a merényletet. mert azt a sokak által kedvelt sorozatot én nem tudom szeretni. Ennek az oka lehet a mértéktelen olvasás, miszerint egy hét alatt ledaráltam a fő részeket. Szóval azóta szeretem megadni a teljes esélyt minden könyvnek, így két rész elolvasása között szoktam magamnak időt hagyni, hogy biztos ne sok(k)aljak be. Általában ennél tovább szoktam húzni az időt, de az első rész annyira elvarázsolt, hogy muszáj volt nekilátnom a következőnek, a saját szabályomat áthúzva.

A történet Gavaldonban indul, ahol minden a régi. Legalábbis elég szemrevételezni Sophie viselkedését. Ugyanaz az öntelt, buta csitri, mint volt. De ezen nem lepődtem meg. Gondoltam ,hogy így fog alakulni, miután az Iskolából visszajutottak a saját világukba. Agatha viszont megváltozott. Magának sem vallja be elsőnek, de így van. Hisz mint a fülszöveg is rávilágít: másik befejezés után vágyakozik. Ez nagyon is érthető, hiszen megtapasztalta a szerelmet, jó hogy vágyik arra, hogy újra Tedrossal lehessen. Ugyanakkor ez az ábránd lesz a fő mozzanata a történetünknek, hiszen ennek hatására még sincs vége Agatha és Sophie történetének, hanem folytatódik: megnyílik a két világ közötti határ és újra az Iskolánál találják magukat, ami elég jelentős átalakuláson ment keresztül: jók és rosszak helyett fiúk és lányok iskolája van. A fő kérdés: Vajon van szükség a hercegre? Az ő meséjük szerint nincs, s ezennel kezdetét veszi a Jók és Rosszak Iskolája második kötete. 

Bevallom, számomra ez a fordulat nagyon meglepő volt. Szokásom szerint, most sem olvastam el előre a fülszöveget. így minden meglepetés volt az alapszituációból is. A történet központi kérdése, hogy tényleg van -e szükség a hercegekre. Ez egy nagyon érdekes, egyedi elgondolás. Nekem biztos eszembe sem jutna. Hiszen mi kell minden klasszikus meséhez? Egy bajba jutott hölgy, egy őt megmentő lovag és egy legyőzendő gonosz. De mi történik akkor, hogyha a Jó és a Rossz összefog? Ugye, hogy a te fejedben is kattognak már a fogaskerekek? Nem csoda, hogy így, hatalmas erőbedobással olvastam tovább a könyvet, minden egyes szabad pillanatomban. Olvastam a buszon, olvastam ebédszünetben, olvastam, mikor munkába menet sétáltam.... Teljesen beszippantott!

Ugyanakkor a történet lényege a fentebb kiemelt idézet tartalma: a gyerekek egy idő után felnőnek, ki előbb, ki később. S a barátság fontosságának a helyét átveszi majd lassanként a szerelem ereje. Természetesen ezen sem az író, sem én nem arra gondolunk, hogy a barátságok lényegtelen tényezők és elhanyagolhatóak lennének. Szimplán csak arra, hogy a szerelem erősebb a barátságnál. S jól esett a lelkemnek pont azon a napon befejezni ezt a könyvet, mikor négy évvel ezelőtt megismerkedtem életem szerelmével. :)

Látszik az történeten az író fejlődése. Míg az első részben voltak még zavaros képek, nem egészen jól kifejtett részek, a második már nagyon rendben van. Végig izgalmas, nincsenek elsumákolt magyarázatok, egyáltalán nem unalmas. Igaz, hogy előre kitaláltam mindig a fordulatokat, de ettől függetlenül ez nem vett el az olvasási élményből.

Aranyosnak találtam, hogy a könyvet ugyanaz a kis versike nyitja meg.  Ilyet még nem tapasztaltam. Mindig az írók az újra törekednek,, pedig néhány klasszikust bedobni sokszor célravezetőbb lenne.

Ebben a történetben már elsősorban nem az eddig ismert mesék kerülnek előtérbe, a fő szerep már nem az övéké. De ez pont így jó, mert mostmár a két lány történetét írják és olvassuk, mely telejsen új és egyedi világba repíti el az olvasót.

Nagyon tetszettek a végén az elsőből kimaradt jelenetek, főleg a kecskés. Biztos igaza volt az eredeti kiadónak, hogy kihagyott jó pár részt, de én azért sajnálom, és örülök, hogy legalább így, egy-egy szöszbe betekintést nyerhettem.

Az illusztrációk gyönyörűek. Az előző kötetben is elcsodálkoztam, mennyire kidolgozottak, s a második rész sem hagy maga után kívánnivalót. Tényleg olyan, mintha az ember egy csodálatos mesekönyvet tartana a kezébe.

Azt viszont aláírhatjuk, hogy Soman Chainani nagyon jól tudja, hogyan kell az érdeklődést fent tartani. Mert ilyen függővéget.... nagyon várom a következő részt, türelmetlenül, kíváncsian, hogy vajon mi lesz Agatha és Sophie végső története. 

Köszönöm a recenziós példányt a Twister Media kiadónak!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"(…) a szív dolgaira a mágia nem hat…"

"(…) van úgy, hogy azt látjuk, amit látni akarunk."

"– De mi van akkor, ha két ember nem látja a mesekönyvét… ha nincs nekik – kérdezte a herceg karjába simuló hercegnőt nézve. – Akkor honnan tudják, hogy boldogok-e? 
– Ha ez a kérdés egyáltalán felmerül, akkor valószínűleg nem azok."

"Ez a baj a mesékkel. Távolról teljesen tökéletesnek tűnnek. De közelebbről megnézve ugyanolyan bonyolultak, mint a való élet."