R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy

"A szeretet és a gyűlölet oly közel áll egymáshoz, hogy egyetlen pillanat alatt felcserélődnek az ember szívében. S míg az egyik teremt, a másik öl."

Mióta tavaly elolvastam az Outlander első részét, azóta foglalkoztatnak a történelmi romantikus regények. Többfélével is találkoztam már, s a közös alapvonások mellett mindegyiknek volt egy sajátos jellemzője, melytől egyedivé vált a történet. Ez most sincsen másként, a Szulejmán és a magyar udvarhölgy története nálam tarolt, teljesen meggyőzött.

A borító első pillantásra megragadja a tekintetet. Nincsen túlcsicsázva, éppen annyit mutat, amennyit kell. A képen szereplő nő szeme teljesen magával ragadt, képes vagyok még most is több percig csak nézni és nézni. Olvasás közben is többször megálltam ,becsuktam a könyvet és bámultam azt a színkavalkádot, amiből az írisze áll. Egyszerűen csodálatos. Engem kifejezetten megfogott, hogy az arca tele van szeplővel. Nagyon ritkán találkozni könyvekben szeplős szereplőkkel, nagy bánatomra, mert én imádom ezeket a kis szépségpöttyöket. Nekem is van, főleg nyáron, úgy nézek ki, mint a pulykatojás. No, de visszatérve... általában a szeplőket le szokták szedni az arcokról, mielőtt bárhol megjelenne a kép. Nem tudom, hogy ez a szokás a régebbi időből származik, mikor  a fehér, hamvas bőr volt az igazi, akin pedig kicsit is látszódott, hogy érte a nap, már nem tekintették igazán szépnek, de én kifejezetten ellenzem. Sokkal természetesebb egy ilyen arc, mint egy fehérre meszelt, ami úgy néz ki, mintha három napja már vért nem látott volna a szervezete. Szóval számomra ez már megadta a kíváncsiság alapját.

S csak így, a margóra megjegyezném, hogy az általam készített fotón nagyon érdekesen csillant meg a Nap, a borítón szereplő nő arca egyáltalán nem forradásos, vagy hibás, ez ténylegesen csak fényjáték. :)

Bevallom, a címmel voltak gondjaim az elején, sehogy sem akart bennem megmozgatni semmit. Így elolvasva már azt mondom, hogy teljesen logikus és illik is a történethez, de minden hallásra megjelent a szemem előtt a tévében mostanában oly népszerű sorozat. Igaz, hogy egy epizódot sem láttam, de olyan zsigeri ellenérzésem van felé, hogy jobb, ha ez így is marad. Nem szeretem ezeket az agyondramatizált ponyvaregényeket, s sajnos a cím miatt elsőként ezen kategória szélére osztottam be ezt a könyvet. Ezennel elnézést is kérnék a kedves írónőtől, mert erre a műre rengeteg mindent lehet mondani, de azt ,hogy ponyva biztos nem!

Komolyan mondom, ha anno középiskolában történelemórán ilyen stílusban tanították volna nekünk a régmúlt idők eseményeit, most biztosan történelemszakos tanár lennék, mesterfokon. Olyan mértékben élveztem, amit még most sem hiszek el. A történelmi regényeknél sokszor elvesznek az okosságokban és egy unalmas szintre csökken a mondanivalója, amitől az én kedvem is eltűnik. Sokszor elfelejtik érzésekkel kitölteni a két cselekmény közötti űrt. Szerencsére ezzel ebben a regényben nem találkozhattam!

A történet elsősorban Izabella királyné sorsát mutatja be. Ezen meglepődtem, mert a fülszövegből a számomra nem az jött le, hogy az ő életét is nyomon fogjuk követni ebben a nehéz, török szállta időszakban. Félre ne értsetek, nem volt ezzel a szállal semmi bajom, csak az elején nem értettem, miért nem Annára koncentrálunk teljes mértékben, miért üti fel a fejét a királyné is. A végén végül választ is kapunk rá, hiszen a szálak újra összefonódnak.

De nézzük a másik eseménysort: Anna egy fiatal lány, aki igencsak vonzó személyiség. Kiemelném, hogy az írónő nem egy túlidealizált karaktert alkotott meg, ami számomra nagyon fontos. Sokkal könnyebb egy olyan alkattal azonosulni, aki nem tökéletes. Lehet, hogy Anna csodaszép a történet szerint, de számomra fontos, hogy például ő megdolgozott azért, hogy csinosan nézzen ki, hisz fiatal korától folyamatos edzéseken vett részt.Ezek tudom ,hogy kicsinyességek, de az én lelkemnek jót tesznek. Így a karakter alapvetően már szimpatikus, nem kell erőlködnie, hogy megkedveljem. Szóval Anna nem egy egyszerű udvarhölgy, annál sokkal több. Olyan képzést kapott, aminek a királyné nagy hasznát tudja venni, s így kerül Szulejmán közelébe, ahol nem várt dolgok is várják: például a szerelem. A történet egy izgalmas kalandregénnyé növi ki magát, amiben a főszereplőt választás elé állítja: a szerelem vagy a feladat a fontosabb? Bravúrosan válaszolja meg az író ezt a kérdést, annyit elárulhatok.

A történet során sosem lehet unatkozni. Az ember csak leül egy szürke esős napon, takaróval az ölében, teával a kézben és kinyitva ezt a könyvet egy rövid kikapcsolódásra vágyik. A következő pillanatban meg azt veszi észre, hogy rásötétedett és már majdnem a történet végére ért. Eseménydús, de nem túlzsúfolt. Minden a maga idejében történik. Bőven ad időt arra, hogy bizonyos érzelmek és szituációk kialakuljanak, ugyanakkor váratlan elemeket bedobva folyamatosan meglepi az olvasót. 

A nyelvezete egyszerűen gyönyörű, nem találok rá szavakat! Tetszik az a fajta választékos beszédmód, ami jellemzi. Egyszerűen élveztem a burkolt tartalmakat közlő virágnyelvet, s belegondolva hihetetlen, milyen diplomáciai készséggel kellett rendelkezni abban az időben az adott helyzetekben, hogy az ember ne veszítse el a fejét - nem csak képletesen. 

Egyetlen dolog bánt engem: a vége. Mielőtt megijednétek nincs elrontva, nagyon szép befejezést kapunk, csak éppen nincs lezárva! Annyi nyitott kérdés maradt, hogy csak hápogni tudok jelenleg. Általában nem vonzzanak a folytatások, bármennyire is nyitott egy könyv vége, viszont most nagyon dolgoznak a fejemben a fogaskerekek és csak úgy kapom az impulzust az agyamtól, hogy itt nem lehet vége, kell a folytatás!

Egy biztos: engem Kelényi Angelika teljes mértékben meggyőzött. Rendkívül tehetséges magyar író, akire méltán büszkék lehetünk! Gyönyörűen fogalmaz, végig fent tartja az érdeklődést, de nem sűríti be felesleges eseményeket, s nem szítja túl a kíváncsiság tüzét, de kellő kérdést hagy az olvasóban, hogy vágyjon a folytatásra. Azt hiszem, ha legközelebb vásárolok, be fogom szerezni a nem régiben megjelent Ártatlan című regényét is. Már most biztos vagyok benne, hogy nem fogok csalódni!

Köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Varázslatos dolog az elme, ha az ember tudja uralni, és nem engedi maga ellen fordulni."

"A harag rossz tanácsadó. A bosszúval nem csak az veszít, akivel leszámolnak. A megtorlás sohasem egy embert érint, és furcsamód, amikor a megtorló eléri célját, többnyire már nem is okoz számára örömet a siker. Csak üresség és magány marad a nyomában. Úgy érezte, azáltal, hogy tönkretette őket, mélyebbre süllyedt, mint azok, akik elárulták."

"Rád gondolok minden percben. Te vagy a napfény, és ha nem látlak, sötét éjszaka vesz körül. Olyan sötét, melyen a hold fénye sem hatol át. Felidézem az arcodat elalvás előtt, hátha Allah megszán, és legalább álmomban megérinthetlek, Nem tudod elképzelni, mennyire hiányzol, mennyire vágyom arra, hogy megérinthesselek, hogy halljam a hangodat, érezzem az illatodat."