Susan Ee: Angyalok bukása

"Eddig sosem gondoltam így rá, de büszke vagyok, hogy embernek születtem. Tökéletlenek vagyunk. Gyarlók, tudatlanok, erőszakosak, rengeteg problémával küszködünk. De ezzel együtt is büszke vagyok rá, hogy az vagyok, ami, az ember lánya."

Na kérem szépen, ez igen! Jó szokásomhoz híven fejest ugrottam egy olyan történetbe, amiről csak annyit tudtam, hogy van egy csodálatos borítója, egy jól hangzó címmel és sok ismerősöm szereti. Mit ne mondjak, jól meglepett már az első pár oldalon... egy kérdés visszhangzott végig a fejemben: miért nem szólt nekem senki, hogy egy disztópiáról beszélünk? Ha tudtam volna, már rég elolvastam volna!

Szóval térjünk vissza a külsőségekhez. A borító szerintem meseszép. Annyira kis aranyos rajta a szárnyacska, hogy rögvest be is csapott. Egy nagyon kis aranyos angyalos-szerelmes történetre számítottam. Jó, mondjuk a cím utal rá, hogy nem lesz ez éppen olyan egyszerű menet, mint amit én elképzeltem, de azt hittem képletes bukásról van szó, például a földi lányba való beleesés miatt. Tudom, az én hibám, hogy teljes más képzetekkel indultam neki az olvasásnak, hiszen csak éppen egyet kellett volna fordítanom rajta és máris kiderült volna, hogy teljesen más irányt vesznek itten a dolgok, mint az én fejemben. Ugyanakkor ez a meglepetés sokkal többet adott az olvasási élményemhez, mint gondoltam volna. Imádom a disztópiákat, szóval első pillanattól éreztem, hogy ez az én könyvem lesz! 

Látjátok, ezért mondom, hogy nem szabad a fülszöveget elolvasni, mert lelövi a teljes történetet a legtöbbször. Meg így érhetnek olyan nyilvánvaló, de váratlan események is, amik miatt egy egy könyv sokkal szimpatikusabb lehet. Jó, azért valamilyen szintű előzetes kutatás kell hozzá, hiszen vakon belenyúlhatnánk nagyon hozzánk nem illő könyvekbe is. Figyelni kell az ízlésőreink véleményére és az alapján ugrani egyet a mélybe!

Bár azért egy dolgot felhoznék, ami megtévesztett és zavart a külcsínnél. Méghozzá pont az, amit legelőször kiemeltem, mennyire tetszik: a szárnyak. Engem végtelenül zavart, hogy a történet központjában levő angyalnak hófehér szárnyai vannak, fejedelmi szépek, méltóságteljesek, nem olyanok, mint egy szitakötőé. Sajnálom, hogy a borítón nem ez jelenik meg. Sokkal komolyabb külsőt és utalást lehetett volna ezáltal adni...

A történetbe az angyalok pusztítása utáni második héten csöppenünk bele. Az írónő nem lacafacázik, rögvest, köntörfalazás nélkül vázolja, milyen rút is egy világot élünk. Teljes képet kapunk pár oldal alatt még a főszereplőnkről, Penrynről és a családjáról, tehát az anyjáról és a húgáról. Kiderül, hogy ő az, akinek a vállán nyugszik a felelősség a többiek iránt is, hiszen az anyja mentális betegséggel küszködik, a húga pedig tolókocsis kicsi kora óta. Azért egy apokalipszis kezdetén nem ez a legjobb kiindulási helyzet. Penryn magabiztos lány, teljesen levett a lábamról. Ezt úgy értsétek, hogy végre kaptunk egy igazán jó hősnőt. A Boriverzum óta nem találkoztam ennyire tökös csajjal. Tudja, hogyan védje meg magát, de tudja azt is, mikor kell visszavonulni. Teljes realitással méri fel a környezetét és helyezi el benne a saját pozícióját. Még ezekben a nehéz helyzetekben sem mond le a családjáról, a húga a szemében az első és az is marad! Bámulatos, hogy mennyi erő rejtőzik benne. Sokszor csak pislogtam, hogy ez igen, kicsi lány, csak így tovább! S a legeslegszimpatikusabb tulajdonsága: mindig tudja, mikor van itt az ideje a dolgoknak. Nem cseszi el a világvége effektust azzal, hogy sminket igazítson, nem őrül meg a szerelemtől, miközben menekül vagy nem tesz olyan idióta kijelentéseket, amiknek ebben az új világban egyáltalán nincs értelmük. Szóval én nagyon oda meg vissza voltam attól, hogy végre egy minden szempontból kiváló főszereplőt kaptam! Nagyon régóta vártam már rá, örülök, hogy végre megjött! 

Aztán Penrynék ahogy éppen "költözködnek" belebotlanak egy angyalcsoportba, akik épp nyilvánosan kinek nagyobb a szárnyát játszanak. Tipikus pasik... Persze az egyik nem jön ki jól a játékból, elveszti a szárnyait, pedig neki volt a legszebb: csillogó hófehér. Főhősünk persze felkarolja a szárnyaszegett angyalunkat, bár csak azért, mert hátsó szándékok vezérlik, nem a két szép szeméért teszi meg. S együtt egy lélegzetelállító utazáson vesznek részt,ha hihetünk a könyv hátulján levő jelzőnek. Hát nem tudom... ha engem ilyen útra invitálnának, amin ők ketten mennek keresztül... lehet lenne egy két szavam pár gesztussal alátámasztva az illetőhöz...

De térjünk vissza az angyalunkhoz, akit történetesen Rafinak hívnak. Azért azon meglepődtem, hogy nem esett le egyből, sőt egyáltalán Penrynnek, hogy az nem egy név, csak egy becézés, tehát valószínűleg az ő társa Rafael. Nézzük csak, hogy alaphelyzetben mit tudunk róla: ő Isten egyik arkangyala (hoppá, ennek sem kellene meglepetésnek lennie) aki a gyógyítás szerepkört kapta meg feladatnak. Emellett az utazók és vándorok védője. Na ezt nagyon aranyosnak találtam, örültem ,hogy végül Rafi kapta meg a főszerepet. Amúgy én meglepődtem ,hogy ennyire emberi, ugyanakkor ennél messzebb nem is állhatna tőlünk. Sokszor megfeledkeztem róla, hogy ő nem egy átlagos férfi, ugyanakkor rengetegszer mást sem ugrált a szemem előtt, minthogy ő egy angyal és le sem tudná tagadni. S miért férfit írtam s nem fiút? Azért, ahogy cselekszik és gondolkodik. Nagyon szimpatikus, hogy Penrynhez hasonlóan, ő sem volt egyáltalán gyerekes. 

Érdekes volt még a számomra, hogy teljesen azonosulni tudtam Penrynnel. Hasonlóképpen vélekedtem én is a kialakult helyzetről, s sokszor én sem tudtam eldönteni, hogy most kinek a pártján állok: az emberekén vagy az angyalokén. Furcsa, hogy az embernek az értékrendjére mennyi minden kihatással van.

Csodálatos történet ez, minden kis ízében. Nagyon izgalmas, alig lehet letenni, minden kis lopott pillanatban olvastam, ha csak két mondatnyit is tudtam vele éppen haladni. Nagyon tetszett, hogy a vége nem a kifejezett tipikus befejezés, hanem inkább a mindennek megvan a maga ára jelmondat adja át a teljes érzést. Nehéz róla úgy beszélni, hogy ne szóljam el magam. Tényleg nagyon jól fel van vázolva a helyzet, a karakterek szerethetőek, a történetvezetés is megfelelő és olyan fordulatokat tartalmaz, amire a hétköznapi jelzőt nem lehet ráaggatni.

Nagyon várom már ,hogy kézbe vegyem a folytatást!

Az Angelfall sorozatot azoknak ajánlanám, akik ki szeretnének törni a megszokott történetekből, szeretnének új élményeket megélni és nem riadnak vissza, ha valami a maga brutális valójában van leírva. Nem egy habos történet, de pont emiatt szippant be!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"– Ha még nem vetted volna észre, az egész világ megőrült. Vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy meghalunk."

"Az ember bármit megtesz a túlélésért."

"A lábam eldobált okostelefonokon tapos, ami végképp meggyőz róla, hogy tényleg eljött az apokalipszis. Az már tényleg a világ vége, ha a mi ökotudatos, technomán kockáink eldobálják az utcán a legeslegújabb kütyüiket."

"Ha azt gondolod, nem fog sikerülni, akkor nem is fog."

"– Néha, ahogy a sötétben botorkálunk, megesik, hogy valami jó dologba botlunk."

"Ha már egy lilába és rikító rózsaszínbe öltözött pasi is megbámul, akkor tudhatod, hogy ideje kezdened valamit a külsőddel."

"– Csak be vannak tojva, vagy tényleg rosszfiúk? 

– Mindenki, aki székhez kötöz, és fegyvert szegez rád, az rosszfiú. Tényleg el kell ezt magyaráznom neked?"