Anne L. Green: Eltitkolt múlt

"Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt. "

Egy újabb Anne L. Green könyvvel folytattam a májusi hónapot. A Törékeny vonzerővel engem teljesen megvett magának az írónő, s pontosan emiatt nehezebb a többi könyvét is objektíven néznem. Az előbb említett kötet számomra tényleg kiemelt helyen van, konkrétan nem érhet a nyomába az írónő semelyik másik könyve. A témája olyan szinten megérintett, hogy csak csillogó szemekkel, némán faltam a sorokat. Ettől a hatástól nehéz elvonatkoztatni a további könyveknél. Mindezek ellenére Lexie és Alex története az első fejezettől kezdve belopta magát a szívembe. Igaz, hogy nem érte utol a számomra a Törékeny vonzerőt, de hasonlóképp élveztem. 

A történetbe ott csöppenünk bele, mikor a nagy Alexander Cross rádöbben, hogy az eddig folytatott életvitele nem visz sehova és jóval többre vágyik, mint minden este más nőnek - szépen mondva - örömet okozni. Itt már meg is állnék egy pillanatra, mert szerintem ez egy fontos momentum. A legtöbb könyvben a macsó pasit egy hirtelen berobbant nőcske veszi rá a pálfordulásra, ami engem teljesen kiborít. Annyira nem tartom valósnak, hogy csak na, mert hát egy szép szempár villanása nem fogja szó szerint egy pillanat alatt megváltoztatni egy olyan férfi életvitelét, aki sosem becsülte igazán a női nemet. Emiatt a legtöbb könyv nálam már el is bukott. Ezzel szemben az Eltitkolt múltban rögvest egy esélyt kap a főszereplő, hiszen ő változni akar. Az írónő megadja ezzel a történet alapjának a hitelesség érzését, melyet én nagyon sokra értékelek.

A történet másik főszereplője pedig Lexie, aki fiú gyermekével éli le mindennapjait. Nem gazdag, nem kiemelkedő, hanem egy teljesen átlagos egyedülálló anya. Ez a karakterformázás is a szívembe lopta magát seperc alatt. Örültem, hogy végre nem egy túlidealizált képet láthatunk. 

Szóval ők ketten találkoznak egy furcsa véletlen kapcsán, konkrétan Alex elüti Lexie-t. No ne aggódjunk, nem esik nagy baja, szerencsére. S innen kezdve elkezd köztük formálódni egy gyönyörű kapcsolat, amiben az elején még rengeteg titok van, majd mint a hagyma, rétegeitől megfosztva szépen kitárulkozik előttünk a teljes igazság. 

Tényleg az első perctől megnyert magának. Nagyon megszerettem ezt a fajta borítótervet is, nagyon jó nézegetni a polcomon a hasonló mintára készült, azonos írótól származó műveket. Egyszer és letisztult, ugyanakkor szép. A cím első pillantásra felhívta magára a figyelmet, hiszen kíváncsivá tett, vajon mi lehet az a nagy titok, ami a múltban történt, s amiről ennyire bőszen hallgatni kell. Ahogy elindul a történet teljesen elvarázsolt, csak úgy faltam a sorokat... egy bizonyos pontig. Sajnos ez pont az volt, mikor kiderül, milyen vaj van a füle mögött Lexie-nek. Bevallom, kicsit csalódtam. Számomra ez most túlságosan elrugaszkodottra sikerült. Azt hittem, hogy ez a történet, hasonlóan a Törékeny vonzerőhöz, a realitás talaján fog mozogni. Hittem benne, hogy a mindennapi életből merít majd magának egy pár cseppet, de ehelyett inkább a mostani tévés sorozatok jutottak eszembe. Sajnálom, de engem ott teljesen kizökkentett a dolog. 

Amit szintén bántam, hogy sehol nem tesz még egy utalást sem arra a könyv, hogy Lexie esetleg más nemzetiségű, jelen esetben olasz. Jó, a személyiségjegyeiből rájöhetnénk, de ez az elhallgatott információ igenis fontos lett volna, mert így lehet, hogy a nagy titok sem lett volna számomra a "jajj, csak ezt ne" kategória.

Ezek után kisebb lelkesedéssel folytattam a könyvet, enyhe kétkedéssel megfűszerezve. Aztán szembe jött velem egy gondolat, úgy a könyv közepe felén:

"Miután eljöttem, tudtam, hogy nem érthet meg bennünket senki igazán, hiszen nem ismerik a történetünk legkényesebb részeit (...) "

Hát bevallom, itt egy kicsit elszégyelltem magam. Hogyan mertem én magam pálcát törni a karakterek feje fölött úgy, hogy igazából esélyt sem adtam nekik, hogy megmutassák, mi rejtőzik bennük. Innentől sokkal nyitottabban álltam a történethez, próbáltam jobban befogadni az eseményeket és azok hátterét. S bevallom, így már sokkal jobban is élveztem. 

Szóval engem egy ilyen érzelmi hullámvasútra ültetett fel, bár nem a szokványos fajtából. A hangulatom az olvasás közben folyamatosan hullámzott: egyszer szerettem ,egyszer unatkoztam, majd megint élveztem, s néha egy kis kétkedés is szerepet kapott.

Több ténymegállapítást tettem olvasás során, de talán az egyik legjelentősebb, ami többször megfogalmazódott bennem: akárhol is élnek... tuti, hogy nem minőségi ruhát hordanak: én még ennyi ruhát szakadni nem éltem! Hogy ezek mindig egy mozdulattal képesek voltak mindent elszakítani! De most komolyan: ti próbálkoztatok már eltépni egy új ruhát? Lehet én vagyok gyenge, de nekem sosem ment, főleg nem első mozdulatra... Viccet félretéve, alapvetően az erotikus részekkel nem volt bajom. Szépen, ízlésesen meg lettek írva, de ez a sok ruhatépés már az agyamra ment. Egyszer, kétszer, na jó, hosszabb könyvnél még háromszor belefér, de itt túl sokszor találkoztunk vele, s így már csak nevetségessé válik, nem adja vissza azt a felfokozott hatást, ami a célja lenne. Miközben épp azt olvastam, hogyan esnek egymásnak, csak az járt a fejemben, hogyha ennyire nem szeretik a másik göncét, miért nem mondják a szemébe? Miért kell ebből rögvest szexjátékot csinálni? Egyszerűen már más indokot nem találtam arra, hogy mégis mért van ennyi cafatokban lógó gönc.

Nekem nagyon tetszett ,ahogy Alex szépen, lassan megváltozott, ugyanakkor lehet, hogy már túlzásba is vitte. Teljesen megértem, hogy szerelmes, hogy az élete szépen alakul, minden nehézség ellenére, de ettől független néha már túlságosan is romantikus volt. Nem az elküldött virágokra gondolok, hanem a kimondott szavakra. Ez a rengeteg szeretlek... na, számomra sok volt. Én is megtaláltam életem szerelmét, ő sem éppen a fapofás kategória, de nem hiszem, hogy tetszene, ha mást sem hallanék a szájából, csak hogy mennyire szeret, és sosem akar elveszíteni. Látom is magam előtt a következő szituációt:

Én, mint a munkából nemrégen hazaeső asszony, megkérem, hogy szaladjon le a közeli boltba tojásért, hogy holnapra tudjak ételt készíteni. Erre ő, a lovag, míg felhúzza a cipőjét háromszor elmantrázza, mennyire szeret, majd mielőtt szó szerint 20 percre elmenne itthonról még egy fél órás ölelgetés és becézgetés maratont tartana, mintha soha az életbe nem látna többé, s addig az eddig tűzön fortyogó étel is odaégne. 

Tudom, ez egy kicsit túldramatizált példa volt, de ezt most csak így voltam képes visszaadni. Remélem sikerült.

Mindezek ellenére nehogy azt higgyétek, hogy nem tetszett a könyv. Nem, sőt, kifejezetten élveztem, ha ezektől eltekintettem. Nem csalódtam a kedves írónőben. Imádom a humorát, mégis a kedvenc jelenteim azok, mikor a gyerekek vannak a középpontban, illetve amikor róluk beszél. Látszik, hogy a való életben is mennyire lelkiismeretes anya, hiszen annyira valósághűen adja vissza ezeket a részeket és gondolatokat, hogy az már szinte lehetetlen. Imádom a gyerekszájas beszólásokat, a merengéseket, mit is jelent anyának vagy éppen apának lenni. Tetszik, ahogy megeleveníti az olvasó szeme előtt, mennyire többek lehetünk egy gyermek által. Csodálatos!

S az egyik legfontosabb dolgot majdnem ki is hagytam! Ez a könyv nem csak egy egyszerű történet. Megmutatja, hogy mennyire fontos is egy kapcsolatban a bizalom, sőt azt is, hogy ezért mennyi mindent meg kell tenni. Rengeteg odaadással, sőt néha lemondással is jár. De ha egy kapcsolat nem épül biztos alapokra... az már halálra van ítélve. Lexie és Alex története megtanítja azt, hogyan lehet egy stabil élet alapjait megteremteni. Megmutatja, hogy a szerelemben nem léteznek legyőzhetetlen akadályok, ha elég kitartó az ember. S végül a legfontosabb: megtanítja, hogyha két ember szereti és tiszteli egymást, akkor együtt bármire képesek.

Tűkön ülve várom, hogy megjelenjen Amy és Matt története is az új köntösben. Mert ebből a családból sosem elég, mint ahogy az írónő műveiből sem.

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Mondják, hogy a pénz nem boldogít, de azért be kell ismerni, sokban hozzájárul az ahhoz vezető úthoz."

"Az eszünk figyelmeztet bennünket arra, mit kellene elkerülnünk, de csak a szívünk mondhatja meg, mit kell cselekednünk."

"Mindenkiben él a vágy,hogy megtalálja azt a személyt,akiben maximálisan megbízhat, aki minden rezdülésünket ismeri,és nem csupán elfogad bennünket,de harmonizál is a lelkünkkel."

"Eltévedni önmagamtól, biztos állíthatom, olyan, mint egy sötét sikátorban bolyongani."

"Hát egye fene, itt vagyunk, szeretem őt. Talán kevésbé szeretném, ha ő nem szeretne ennyire. Ez a kétfelől áramló érzés összefonódik, meghatványozzák egymást, perzselő áramkört hoznak létre"