"Mindig ostobának hittem azokat a nőket, akik kitartanak olyasvalaki mellett, aki bántalmazza őket. Végtére is csak kell lennie egy pillanatnak, amikor rádöbbennek, hogy a kapcsolatuk rossz irányba fordult, és rettegnek a párjuktól – egy pillanatnak , amikor ideje lelépni. (...) Túl azon, hogy a feleszmélés pillanata elmúlt számomra, az az új felismerés is megjött, hogy a távozás mégsem olyan egyszerű. "
Tegnap, mikor a kanapéra kucorodva elkezdtem a verőfényes napsütésben olvasni ezt a könyvet, még nem tudtam, mire számíthatok. Elsősorban a szűkös határidő győzött meg, hogy éppen ezt vegyem kézbe. Nem voltam felkészülve erre az érzelmi sokkra, amit okozott. De biztos kijelenthetem: az idei év egyik legmeghatározóbb olvasmánya a részemről!
Valahogy ez a könyv sosem vonzott. Nem fogott meg sem a borító sem a cím. Alexandra kiadótól amúgy sem olvastam szinte sosem, így még erre sem tudtam alapozni. Ha a moly.hu felületén kedves @Milli88 barátnőm nem jelölte volna meg, mikor egymásnak ajánlottunk olvasmányt, biztos nem vettem volna sosem kézbe. Aztán drága @KATARYNA felhívta rá a figyelmem, hogy a hozzá kapcoslódó kihívás hamarosan lejár. Tényleg csak ezért hoztam előre. Szabadnapom volt, egy kis kávéval, melegítőben nekikezdtem, majd azt vettem észre, hogy elment a fél nap, hevesen ver a szívem, egekben a pulzusom és közben a hátamat a falnak vetettem, hogy biztos kizárjam azt, hogy van valaki mögöttem.
Elizabeth Haynes tökéletes címet adott a könyvnek. Tényleg egy emberi lélek legsötétebb szegletét mutatja be a maga csupasz valójában. A bántalmazó és a bántalmazott szerepkört is megláthatjuk. Ez nem könnyű téma, akárhonnan is nézem. Annyi buktató rejlik benne, hogy arról napokig lehetne beszélni. Nem olvastam még olyan könyvet, ami ténylegesen, teljes mértékben vissza tudná adni egy testileg és lelkileg is mélyen bántalmazott ember viselkedését. Eddig. Az írónő képes volt úgy ábrázolni, hogy az teljesen valósághű, hiteles legyen, kezdve attól a pillanattól, mikor először érzett félelmet, át a szorongásokkal és mániákus viselkedési jegyekkel tarkított viselkedésen, egészen a szembenézés pillanatáig.
Talán a legjobban azt értékeltem benne, hogy időt hagy az események kibontakozására.Nem egyik pillanatról a másikra történnek a dolgok. Maga a kapcsolat sem egy hét alatt válik ennyire borzalmassá. Tényleg megadja a lehetőséget, hogy valóságosnak tűnjön, hogy úgy mondva Lee-nek legyen ideje mindenkit elbűvölni, s mindenkit Catherine ellen fordítani. De ami ennél is fontosabb: megadja a kellő időt, hogy Catherine a gyógyulás útjára léphessen. Egy pillanatra sem sietteti, és pont ettől válik még hihetőbbé.
De lássuk csak röviden, hogy miről is szól. A történet középpontjában elsősorban Catherine áll, akinek az életét két szálon ismerhetjük meg: mi történt a múltban, s az a jelenére ilyen hatással van. Megismerhetünk egy bulizós fiatal felnőttet, aki elkezd vonzódni egy férfihoz, Lee-hez. Ő egyre jobban átveszi az irányítószerepet, míg végül a nőnek semmije nem marad. Se barátok, se szabad akarat, csak egy rajta uralkodó férfi, aki bántalmazza. Catherine sok nehézségen megy át, mire visszakapja az életét, ami egyáltalán nem olyan, mint előtte volt. Több gátlás kialakul benne, kényszeresen ellenőriz mindent, folyamatosan a háta mögé néz, hátha követik. Belegondolni is szörnyű, milyen élete lehet, nem?
Elizabeth Haynes olyan mélységet tár elénk, amiket fel sem lehet igazán fogni. Olyan módon tálalja, hogy fel se merüljön az olvasóban az, hogy túlzás lenne. Semmit nem takargat. S pont ettől válik annyira megrázóvá. Csak kapkodtam a fejem, miközben könnyek gyűltek a szemem sarkába, hogy ilyen megtörténhet. Mert sajnos meg is történik. Rengeteg hírt hallani nők bántalmazásáról, családon belüli erőszakról. Ezeket mindenki igyekszik távol tartani magától. Senki nem kíváncsi rá, s pont ezért nem is értik rengetegen, hogy milyen károkat képes ez egy ember lelkében okozni. Sokszor hallottam már ilyen helyzetben a következő reakciót: miért nem tudsz úgy viselkedni, mint egy normális ember? Megtörtént és kész. Lépj tovább. Ennyi. Nem! Ez nem csak ennyi! A félelmet nem lehet egyik pillanatról a másikra levetkőzni! Évek kellenek ahhoz, hogy a bántalmazott igenis talpra álljon. De akkor sem lehet már a régi. Sohasem.
S pont ezért fontos, hogy ez a könyv minél több emberhez eljusson. Az embereknek látniuk kell közelről, mi megy végbe egy megtört emberben. Mi járhat a bántalmazó fejében, ami ilyen tettekre sarkalja. S a legfontosabb: hogyan lehet képes ő maga is segítséget nyújtani, ha ne adj isten' az ismerősi körében történne hasonlóra példa.
A legszomorúbb dolog a könyvben számomra az volt, hogy Catherine-nek még a barátai sem hittek. Egyáltalán lehet őket barátoknak nevezni? Hiszen több éve ismerték, míg ezzel szemben Lee-t csak pár hónapja, mégis az ő pártjára állnak? Ebben nincs semmi ráció! S mégis, ha belegondolunk, tényleg megeshet, ha a bántalmazó jól keveri a lapokat. S ha az embernek nem marad már senkije, hogyan képes még kitartani? Szinte lehetetlen. Ezért is becsülöm nagyon Cat-et, mert nem adta fel. A következő gondolata volt számomra a legmeghatározóbb:
"Egyfelől azt kívántam, bárcsak találna helyettem valaki mást, másfelől viszont reméltem, hogy nem talál – a másik lány érdekében."
Te képes lennél ebben a helyzetben másra gondolni? Miatta kitartani? Én képtelen vagyok megválaszolni ezt a kérdést.
S az előző gondolathoz visszatérve: ne legyen rá senkinek szüksége, de jobb tisztába lenni a jelekkel, amik arra utalnak, hogyha egy ilyen kapcsolatba kerültünk volna, vagy bárki a társaságunkból. Fel kell ismernünk, hogy még időben közbe lehessen lépni. A megelőzés a legfontosabb.
Számomra ez a könyv az év egyik legmeghatározóbb olvasmánya. Ez egyszer már biztos. A hatására én is leellenőriztem itthon, hogy minden nyílászáró jól illeszkedik-e. Hátrafordultam az utcán, mikor egy gyanúsabb alak ballagott mögöttem. S ha szomorú embert láttam ücsörögni egy padon, akivel összeért a tekintetünk, rámosolyogtam, s a legjobb: visszamosolygott. Látni lehetett, ahogy a felhők eltűnnek a tekintetéből. Mert ezzel is már egy kis segítséget nyújtottam.
Minden ember cipeli a saját félelmeit, melyek mázsás súlyként nyomják a vállát. Minden embernek megvan a maga története. Catherine megtanít arra, hogy sosem szabad feladni, s hogy a legsötétebb helyeken is süthet még a Nap, ha küzdünk érte.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Ne feledd, nincs két egyforma ember. Mindenki más irányból közelít más-más cél felé."
"A történteket nem változtathatjuk meg, de azt igen, ami ezután történik velünk."
"– Szeretlek – mondta ki. – És nagyon büszke vagyok rád. Bátor vagy, erős és határozott. Bátrabb, mint hinnéd."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése