"Sosem gondoltam volna, hogy csupán az, hogy valaki fogja a kezem, teljesebb emberré tehet, mint bármi más."
No, hát nem is tudom, hogy hol kezdjem. Az biztos, hogy én még könyvön ennyit nem nevettem. Néha azért, mert tényleg vicces volt, máskor azért, mert egyszerűen csak szánalmas, de a végén már kínomban eresztettem meg csak egy-egy mosolyt. Attól független, hogy hamar a végére értem... nem fogom erősíteni a rajongók táborát. Egy délutáni kikapcsolódásnak pont eleget tett, de ennyiben ki is merült a számomra a sztori. Szóval ez most nem egy fangörcsös értékelés lesz, úgy olvassátok tovább.
Illetve szeretném már most kiemelni, hogy az értékelésben fellelhetőek olyan részletek, melyek kihatással lehetnek az olvasási élményetekre negatív irányban - magyarul Spoiler veszély következik. További olvasás csak saját felelősségre.
Alapvetően a kezembe sem terveztem venni ezt a könyvet. A megjelenésénél sem értettem, mire fel ez a nagy rajongás. Engem már a cím kiakasztott kellőképpen. Nem tudom, miért mostanság ennyire felkapott a testvérszerelem, de már a csapból is ez folyik. Legyen szó valósról, vagy csak mostoháról. De most komolyan? Miért lett ennyire népszerű ez a téma? Alapjáraton - persze szigorúan csak az én véleményem szerint - a (z édes) testvérszerelem nem éppen egy elfogadható dolog. Nem azt mondom, hogy követ kell vetni azokra, akiknél előfordul, de attól független nem egészséges. A mostohatestvér iránt kialakuló érzelmek nem ebbe a kategóriába tartoznak, hisz azzal semmilyen vétséget nem követnek el igazából. Ha nem egymás mellett cseperedtek fel, tehát nem kicsi koruk óta ismerik egymást, akkor bizony kialakulhat és ennyi, el kell fogadni, nincs abba semmi borzasztó dolog. Ugyanakkor nem lesz - ugyancsak kiemelném, hogy szerintem - világszenzáció sem.
Na és pont emiatt nem értettem már akkor sem, miért lett ennyire népszerű ez a könyv a megjelenés előtt is. Aztán ahogy tettem-vettem a boltban, többször is rávetette magát az egyik kollégámra. Egyszerűen nem akart a helyén maradni. Beszélgettünk is róla, s úgy döntöttem, hogyha CoHo kapott még egy esélyt, s hatalmas sikert is aratott nálam, akkor ez a könyv is megérdemli.
Ahogy nekiálltam olvasni, már pár oldal után világossá vált, hogy ez nem egy komoly mű lesz. A szórakoztató irodalom egyik neves példánya, kérem szépen. Teljesen kimeríti a kategóriáról alkotott elképzeléseket. Bevallom, jókat vidultam rajta, örültem is, hogy ismét majd pozitívan fogok csalódni, s ezzel szépen lassan majd kibővíthetem a komfortzónámat is - de sajnos nem ez történt.
Ugyanis a történet onnan indul, ahogyan azt a fülszövegből is megtudhatjuk már, hogy a fiatal tinédzser, Greta éppen az újdonsült testvérét várja nagy nagy szeretettel, aki persze egy cseppet sem lesz kedves hozzá. Ezek után, miközben halálra szekálják egymást, természetesen fellobbannak az érzelmek. Ez sajnos túl későn, hiszen Elec-nek letelik az ideje, haza kell mennie. Hirtelen ugrunk hét évet, és mint ha mi sem történt volna, folytatjuk tovább a történetet, annyi különbséggel, hogy a karaktereink papíron idősebbek lettek. Aztán jön a hopszasári' fordulat és mindenki boldog lesz. Csak én nem.
No, nézzük csak meg közelebbről is a dolgokat. Kezdjük a karakterekkel. Alapvetően nincsen velük semmi baj. Nem, komolyan mondom. Van egy édes pici majdnem 18 éves lányunk, aki önbizalomhiányos, pedig nagyon dögös a maga természetes módján. Szűz még (ugyan mi lenne) s emiatt a hormonjai picit már túltengenek, ezért van egy rezgő játszópajtása. Most komolyan? Minek neki vibrátor? Greta-nk nagyon naiv, hiszen elhiszi, hogy a suli legmenőbb pasija csak úgy elhívja randizni, miközben újra hangsúlyozza, hogy ő csak egy szürke kisegér. Annyira éreztem, hogy ez nem fog kimaradni a könyvből. Fogadás arra, kivel veszti el a szüzességét.... ne már, annyira unalmas laptöltő húzás...
A másik szereplőnk, Elec, pedig egy igazi rosszfiú: tetoválás mindenhol, persze szigorúan csak olyan, aminek van a számára jelentése is, illetve piercing itt, piercing ott, na meg amott is.. köhömm.... Persze ez csak a felszín, valójában egy összetört kisfiút rejt az erős külső, aki elismerésre vágyik. Ezt már a borítóból le lehet venni. Író a lelkem, ami amúgy szuper, örülök neki, hogy végre nem valami élsportoló, de erre majd kicsivel később visszatérek. Mondjuk azért furcsa szokásai vannak. Azért szerintem nem minden fiúnak jutna eszébe, hogy a "húgát" egy vibrátorral csikizze meg. Lehet ez valami modern dolog és már öreg vagyok hozzá? :O
Számomra nagyon idegesítő volt, hogy minden második fejezet végén a következő mondat/ azonos jelentéssel bíró változata állt:
"Azonban a dolgok nem ilyen egyszerűen alakultak."
Egyszer, kétszer jó átvezetés, de hogy kb mindig? Ettől könyv a könyv, hogy sosem az történik, ami a szereplők életét leegyszerűsítené! Hisz akkor az olvasó milyen érzelmeket kapna? Semmit. De no problem, ezen még felül tudok kerekedni.
De ahogy lapozgattam az oldalakat, egyre kevésbé hittem a sztoriba. Persze, jó volt, ahogy küzdöttek egymásért, no meg egymás ellen, de sokszor kiábrándultam. Meg furcsa volt számomra, hogy megjegyezte Elec, hogy az első találkozáskor Greta haja fel volt tűzve, de a visszaemlékezéses leírásra pár pont elfelejtette és ott már lófarokba volt kötve. Apró hiba, de tudjátok: sok kicsi, sokra megy.
Nekem például az utolsó körülbelül harminc oldal is furcsa volt, pontosabban felesleges. Arról volt szó, hogy egy könyvet írt Elec, ami a saját életét foglalja magába. Na már most, az inkább egy hosszúra nyúlt naplóbejegyzés volt, mint könyvkezdemény. Ha végig ilyen stílusba lett volna megírva, biztos, hogy tíz oldal után feladtam volna. A másik dolog, én nem hiszem, hogy Elec fotografikus memóriával rendelkezik, mert azért az ritka adottság, de mégis szó szerint tudott minden párbeszédet idézni? A hét évvel ezelőttit is? Az azért elég menő! De akárhonnan is nézem, engem nagyon irritált, hogy kétszer kellett ugyanazt elolvasnom, mert közbeszúrás, a férfi szemszögéből látott gondolatok nagyon sokszor hiányoztak, s így teljes értelmetlenné vált, csak oldaltöltésre alkalmasnak az a harminc oldalt, ami szerepel a könyvben normál és dőlt betűvel is.
S ha még ez nem lenne elég: egy jó könyv átcsap a végére ponyvaerotikába: jól mondta egyszer Elec: (előre is elnézést a szóhasználatért) "dugtunk, mint a nyulak". Hát ezek aztán tényleg mindenhol, mindenféle fétissel. Azért én biztos megorrolnék, hogyha a szilveszteri partin, amit adok, elvonulna két ismerősöm a fürdőszobába egy menetre...
Ezektől eltekintve nem volt azért ez annyira rossz. Ha az ember nem veszi komolyan, nem úgy ül neki, hogy kikapcsolódásra vágyik, hanem csak szimplán röhögni akar egy nagyot két bolond szenvedésén, akkor igenis jó könyv. Ne tartsatok ettől szívtelennek, ettől még szomorú Elec múltja, és sajnálom, de az egy szépen megírt rész benne, így nem fecsérlek rá szót. Azt olvasni kell.
Szóval visszatérve: ha csak arra vágysz, hogy egy kis fügevodka mellett lazulj egyet, jó könyvet tartasz a kezedben. Ha viszont tartalomra is vágysz... inkább mást vegyél le a polcról.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"A törött szív is dobogó szív."
"– Tudod milyen, amikor elkezdesz egy könyvet, és nem tudod letenni."
"A szívverés az őszinteség legtisztább formája."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése