"Visszatérve a földbe.
Mert por vagyunk.
Mind meghalunk.
Mind veszítünk.
Mind felejtünk.
Mindannyian mindig távozunk."
Rengeteg könyvet olvastam már, de tényleg. Csak tavaly száztizenegyet, idén eddig pedig ötvenötöt. Kategória szerint is elég sokszínű vagyok, a romantikus és a fantasy mellett belekóstoltam a krimibe, thrillerbe, még a furry világába is. De a Ciceró gondozásában megjelent Távozással hasonlóval még nem találkoztam!
Első pillantásra megfogott a borító. Egyszerű terv, de mégis sokat mondó, főleg, ha hozzávesszük a fülszöveget is. Ha megnézzük a hintát, akkor lehet látni, hogy összesen hat hely lenne rajta, melyből egy le van szakadva. Ez azért már elég jól előre vetíti a végső megoldást, nem?
A történet hat fiatalról szól, akik ötéves korukban eltűntek. Tizenegy évvel később közülük öten egy játszótérnél térnek magukhoz egy-egy térképben a zsebükben, melyen jelölve van az otthonuk. Az elmúlt évekből szinte semmire nem emlékeznek. Kiemelném, hogy szinte, mert a korukhoz képest nincsenek lemaradva, az intelligenciájuk ugyanolyan magas, mint bármelyik másik azonos korú fiatalé. Ismerik a történelmet, képes megoldani a bonyolultabb egyenleteket is. Valamilyen szinten emlékeznek egymásra: tudják, kit, hogyan hívnak és bizonyos érzések, benyomások megmaradtak bennük. ezen felül egy konkrét kiragadott pillanata mindegyiküknek van, aminek látszólag semmi értelme, legalábbis a nyomozás szempontjából. Viszont a hatodik gyereket hiába várják haza... nem érkezik meg, s a többiek sem tudják, hogy kicsoda. Abszolút nem emlékeznek rá.
Az eseményeket több szereplő szemével is látjuk. Kettő közülük az elrabolt gyerekek között van: Lucas és Scarlett A harmadik nézőpontot pedig az elő nem került fiú húga, Avery mutatja be. Érdekesnek találtam azt, hogy nem láthatunk bele mind az öt fiatal fejébe. Nem értettem, hogy vajon akkor miért nem csak kettő elrabolt és egy elő nem került gyerekről beszélünk? Miért kellett az a három passzív szereplő is. A végén értelmet nyer, csak várjátok ki! De attól még bánom, hogy a történetben végig háttérszereplőként voltak jelen. Érdekelt volna, hogy ők hogyan dolgozzák fel az eseményeket, hiszen mindegyik család máshogy reagált.
Vegyük elsőnek Lucast. Hát nagyon nem irigylem. Szerintem neki a legnehezebb ötük közül. Nem elég, hogy nincsenek emlékei, de még egyéb események is beárnyékolják az életét. Ugyanakkor már az elejétől megfigyelhető, hogy ő a leginkább kíváncsi, ő szeretné a legjobban megérteni, mégis mi történt. A történet előrehaladtával számomra kicsit megszállottnak tűnt, de ilyen helyzetben én sem cselekednék másként, szóval teljesen megértettem a viselkedését.
Scarlett ezzel szemben teljes másként viselkedett. Olyan érzésem volt, mint mikor az ember a tengerparton sétálgat és kavicsokat, kagylókat gyűjt. Ő is erősen kötődött a múltjához, tudni akarta, mégis mi történt vele, ugyanakkor egy olyan fajta bizonytalanság lengte körbe, hogy az már szinte tapinthatóvá vált. A jelleme morzsáit folyamatosan szedegette össze. Olyan volt, mint egy üres vászon, amire pontonként kerülnek fel a részletek, s alkotnak a végére egy teljes egészet.
Avery szálát sokáig nem értettem, miért is kellett kiemelni. Bosszantott a személyisége, csak egy átlagos tinédzsert láttam benne. S ebben a pillanatban értettem meg teljesen, hogy pont ezért. Mert ő átlagos volt, mint az olvasó. Neki vannak emlékei, számára teljesen egyértelmű az élet, minden kézzel fogható. S ez az ellentét, mely a többi karakterrel szembefeszül fejezetről fejezetre adta meg a könyv alapját, így érződött ki teljesen, mégis min mehetett keresztül az öt emlék nélküli gyermek. Zseniális!
A történet végig arra a pontra épül, hogy a gyerekek nem emlékeznek. Az író hihetetlen fantáziával adja vissza, milyen érzés lehet ez. Akaratlanul is végig kattogtattam a fejemben rengeteg képet, benyomást, még illatot is, amire emlékszem az elmúlt huszonhárom évemből. Próbáltam minél több mindent előcsalni és rögzíteni, hogy majd ha eltelik még tizenpár év, akkor is erősen megmaradjanak, ne fakuljanak ki az emlékeim. Magamtól képtelen lettem volna elképzelni ezt az emlék nélküli állapotot. Az író többször is nagyon jól megfogalmazza, mégis mit jelenthet a gyerekek számára ez az állapot. A kedvencemmé a következő mondat vált:
"Emlékek nélkül aranyhal vagy.
Úszkálsz körbe-körbe.
Emlékek nélkül… senki vagy."
Ezt a pár sort többször is átolvastam. Legalább tíz percre félre is raktam a könyvet, annyira megfogott. Most gondoljatok bele: mi történne, ha az utóbbi tizenegy év emléke eltűnne. Nem emlékeznétek a frissebb családtagjaitokra, a szerelmetekre, a helyre, ahol éltetek, a közös pillanatokra és a legfontosabb: nincsenek tapasztalataitok, amiből meríthettek egy-egy szituációban, vagy amire építve a felnőtté válás útjára léphetnétek. Ugye, hogy mennyire szörnyű? Ti is annyira megrendültetek, mint én?
Érdekes az a tény is, hogy minden család másképp próbálja feldolgozni az eseményeket. Van, aki szimplán előre tekint, és örül, hogy csemetéje végre hazatalált, van, aki görcsösen próbál rájönni, mi is történt a múltban és a minden módszert kipróbálva előhozni az áldozatok emlékeit, de olyan is akad, aki az UFO-kat tartja felelősnek a történtekért. Itt is megmutatkozik, hogy az emberi elme mennyire sokszínű.
Maga a központi esemény rendkívül megragadja az olvasó figyelmét. Ha úgy nézzük egy vérbeli krimit tarthatunk a kezünkben, hiszen a nyomozási szál erős hangsúllyal van jelen. Az egész eseményláncolat úgy van ábrázolva, hogy képtelenség legyen lerakni a könyvet. Még éjszaka is velem volt, s álmomban is gyártottam a különböző elképzeléseket, hogy mégis ki lehetett a tettes és milyen céllal tehette ezt. Vajon miért rabolta el őket? Miért pont őket? Miért engedte végül szabadon mindannyiukat? Hova lett a hatodik? Ugyanazok a gondolatok kattogtak végig a fejemben, amik a karakterekben is előfordultak. Egyet mondhatok: biztosan nem fogjátok kitalálni, mi is történt is valójában. Arcon fog vágni a megoldás, teljes egészében.
Kellene egy pár szót ejtenem a címben meghatározott fogalomról is. Elsőnek nem is értettem, miért Távozás lett a végső ötlet. Úgy nem illett a fülszöveghez, de amint elkezdjük olvasni a könyvet, szinte rögvest választ is kapunk: távozásnak nevezték el azt az eseményt, mikor a gyerekek eltűntek. A könyv megemlíti Freud szemlélet, amire végül is az egész sztori is épül. Bevallom, én is utánaolvastam az interneten, kíváncsian, hogy mennyi valóságalapja van. Még a könyvet is megpróbáltam megkeresni! Ugyanakkor hiába keresgéltem, nem sok sikerrel jártam. A szinteket megtaláltam, amik alapjául szolgálhatnak a könyvnek, de többet nem, pedig érdekelt volna nagyon, hogy ez csak az író fejéből kipattant ötlet, vagy tényleg vannak régebbre visszanyúló alapok, miszerint a tinédzserkorban levő gyermek milyen körülmények között válhat tökéletessé.
Tara Altebrando könyvének nem csak a története egyedi, hanem maga a kialakítása is. Lucas és Scarlett gondolatait nagyon egyedi módon mutatja be. Ahelyett, hogy leírná, mégis mi játszódik le bennük, képeket használ és gondolatfoszlányokat. Tényleg így képzelem el én is sokszor a fejemben cikázó szavak fizikai kivetülését, ha ez lehetséges lenne. Ezzel a két fő karaktert olyan közelségbe hozza, amit még egyik eddig olvasott könyvben sem tapasztaltam meg. Tényleg hihetetlen. Ezt egyszerűen nem lehet leírni, hanem látni kell. Minden elismerésem a kiadóért, hogy vállalta ezt a fajta szerkesztést. Biztos vagyok benne, hogy nem volt egyszerű, de ha a történet unalmas lenne - ami egyáltalán nem jellemzi - akkor is ez a kialakítás hajtaná az olvasót, hogy minden szabad percét a könyvre szánja.
Összességében egy nagyon izgalmas kötetet tartottam a kezemben. Minden sora vonzotta a tekintetem, alig bírtam letenni. Nem telt el 24 óra, mire a végére értem, egyszerűen tudnom kellett, mit történt velük. A grafikai megjelenések valami fenomenálisak, imádtam ahogy megelevenednek és elkúsznak a szemem előtt a gondolatok. Ugyanakkor úgy érzem, mindenkinek el kell döntenie, hogy nyitott e erre a könyvre. Nem csak maga a történet, hanem a kialakítás miatt is, hiszen nem mindenkinek tetszhet ez a fajta interaktivitás.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki egyediségre vágyik, vagy egy letehetetlen történettel szeretne találkozni!
Köszönöm a recenziós példányt a Ciceró Kiadónak!
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"A felejtés tudatlanságot jelent, sötétséget jelent, talán azt is jelenti, hogy újra és újra elkövetjük ugyanazt a hibát."
"Az emberek azt akarják, hogy jó vége legyen, válaszokat akarnak, de legfőképpen akarnak valakit, akit hibáztatni lehet. És ha nem hibáztathatjuk a felelőst, akkor igen, van egy olyan tendencia, hogy az áldozatokat hibáztassuk."
"Körhintához nem lehet túl öreg az ember."
"Ha az ember nem a megfelelő személlyel van, az összezavarja a fejét."
"Akinek nincsenek emlékei, azt sem tudja, igazából kicsoda."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése