Böszörményi Gyula: Leányrablás ​Budapesten

Budapest, ​1896. 

A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.

Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.

A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Sokáig tanakodtam ezen a könyvön, hogy vajon nekem való-e. Böszörményi Gyula neve szerintem a mai molyok világában mindenki számára ismerős. Magam is olvastam már tőle egy másik sorozatát, így nagy bizalmat szavaztam már előzetesen neki. Ezen kívül rengeteg ismerősöm rajong az Ambrózy báró esetei sorozatért, mely tényt nem tudtam figyelmen kívül hagyni, ugyanakkor volt bennem egy kis ellenérzés is, amit nem tudok kellőképp megfogni ahhoz, hogy meg tudjam indokolni, mi váltotta ki.

A döntés végül nem az én kezemben volt: egy nagyon kedves barátnőmtől, @Aysától megkaptam karácsonykor a kötetet. Ültem felette azért majd fél évet, mire kézbe vettem, s mondhatni: egészen meglepett.

A borító egyszerűen gyönyörű. Kifejezetten jól mutat rajta ez az antikolt hatás, ahogy a kép nem tökéletes: tele van karcokkal. Megteremti a könyv alaphangulatát, hiszen nem a mostani, 21. században játszódó történetet tartunk a kezeink között. 

A fülszöveg is teljesen rendben van. Közli az alaptényeket, vázolja, milyen történetre számíthatunk, de nem árul el túl sokat. 

A cím teljesen egyértelmű: a fülszövegben már felvázolt eseményről lett a könyv elnevezve. Mivel ez a történet alapja, így teljesen passzol.

A fejezetek elején találhatóak a lapok tetején egy sávnyi képek: két kislány ül egy domboldalon és onnan tekint le, illetve a budapesti lánchíd és környékéről egy szelet. Apró grafikai elem, de kifejezetten jó hangulatot ad a könyvnek, s egyedivé teszi.

Jómagam oda vagyok a történelmi regényekért és mostanában már a krimi iránya is egyre jobban kezd érdekelni, így elég kíváncsi szemeket meresztve álltam neki az olvasásnak. Szinte a legelején már ért egy nagyon pozitív csalódás, ezt pedig a nyelvezete szolgáltatta. Több régebbi korban játszódó könyv is megfordult már a kezemben, de ebből sok külföldi író tollából származott és a fordítással el is vesztek (vagy meg sem voltak) azok az apró finomságok, amitől úgy érzem, hogy tényleg az adott században barangolok. Nem elég, hogyha az események láncolata aszerint zajlik, mint a múlt században, de úgy is kellene megfogalmazni! Böszörményi Gyula nem volt rest használni az ízes magyar kifejezéseket, amik üdítően hatottak. Nem csak az úrinép stílusát vette át, hanem a cselédek szájába tájszólást, falusi kifejezéseket adott, ami számomra olyan volt, mint epren a tejszínhab. Mivel jómagam is egy kisebb városból (lakossági szempontból inkább faluról) jöttem, ezért számomra nagyon sokat jelentett, ha például egy szereplő kalamolt. Nem ragozom tovább: a nyelvezete a legnagyobb pozitívuma, imádom a stílusát Böszörményinek!
Amrózy báró személye nagyon pozitív hatást váltott ki. Olyan, mint egy magyar Sherlock Holmes. Amikor a sétapálcáját körbelengette a szobán, teljesen megelevenedett előttem a kép és vártam azt a ténymegállapítását, amit mindenki nagy döbbenettel fog fogadni. Meg is történt.
Kifejezetten jó érzés volt, hogy Böszörményi nem játszotta ki a társadalomból kilogó női főszereplő kártyát. Mili teljes mértékben úrinő volt. Lehet kicsit nagy fantáziával és szívóssággal, de alapvetően nem tért el a kor által diktált jellemből.


Ami előnye, az a hátránya is: a nyelvezet. Hiába élveztem olvasás közben, a történet végére már átestünk a ló túloldalára. Ott már olyan mértékben lett használva, ami az elfogadhatón kívül esik. Amíg egy cseléd szájából jól hangzik a 'gyüttem' kifejezés, addig egy nemesi származású ember igenis igényesen beszéljen. Ez a végére nagyon elvette a kedvemet.
A történet jól indul, elég mozgalmasan is, ami végül is nem csökken, mégis úgy érzem, hogy kevés volt. Hiába pörögtek az események, túl sokat ültünk tétlenül a báró telkén.
A nagy csavar a közepén egyáltalán nem volt meglepő. Míg Mili majdnem lepottyant a hír hallatán egy székre, én magam csak annyit fűztem hozzá, hogy várható volt. Ugyanakkor a vége rendkívül erőteljes, jól meg lett írva. De mivel engem nem tudott bevonzani teljes mértékben, ezért lehet itt akármekkora függővég, nem kaparom a falat a folytatásért.
Lehet, azért nem tudtam egyáltalán magaménak érezni a történetet, mert rettenetesen idegesített, hogy minden eseményt Mili mesélt el: még azokat is, ahol egyáltalán nem volt jelen, vagy nem is tudhatott róla. Ettől olybá vált, mintha egy mesekönyvből éppen felolvasták volna a számomra. Aranyos, de nem jött közel.
A moly.hu felületén az áll, hogy a 15. legjobb krimi. Emiatt kicsit erőteljesebb eseménysorra számítottam, mert ha megvizsgáljuk, mi is volt benne ez a szál tartalmilag? Ambrózy báró úr egyik hullától a másikhoz ment nézelődni, de ebből sem kaptunk sokat. Jó lenne, ha ifjúsági krimi kategória is lenne, mert ez nem érdemli meg a 15. helyet, távolról sem! Többet vártam.


Az elején még egész élvezhető volt, olvastatta magát, beszippantott Pest forgataga engem is, majd ahogy derültek ki a dolgok, úgy vesztettem el az érdeklődésemet. Ezért is tartott 5 napig míg ennek a rövidnek még épp nevezhető könyvnek a végére értem. Egyszerűen nem tudtam magam rávenni, hogy öt percnél több figyelmet fordítsak egyszerre rá.
Örülök, hogy elolvastam, mert annak ellenére, hogy nem tudott kellőképp lekötni sok új kifejezést tanulhattam meg, illetve büszkén húzom ki a mellem, hogy magyar író tollából ilyen igényes munka származik. Nem kevés kutatómunkával járhatott a sok hiteles információ és személy begyűjtése, ezért minden elismerésem.
Nem tudom, hogy folytatni fogom-e a sorozatot, de ha erre adnám a fejem, az biztos, hogy nem mostanában lesz.

"Róza néni azon ősi házisárkányok rendjéből való, akik fiatal leányokat rabolnak, és a barlangjukban halálra hímeztetik őket."

"– A holtak emléke gyorsan fakul – felelte Gerlice. 

– Vagy örökké éget, bánatkorommal szórva be minden napot."

"– Zsákkal a fejemen mindig hajlamossá válok a makacskodásra."

"Mértékkel élj, hogy mérhetetlenek legyenek boldog napjaid!"

"Úgy van az, hogy amikor az ember azt hiszi, nincs több remény, akkor szokott felpercenni az új nap első sugara!"