C. J. Redwine: Az ​árnyékkirálynő

Tükröm, ​tükröm, mondd meg nékem: ki uralja e vidéket?

Lorelai Diederich szökevény koronahercegnőnek egyetlen célja van: megölni a gonosz királynét, aki magához ragadta a hatalmat, elfoglalta Ravenspire trónját, és megölte a hercegnő apját. Ehhez Lorelai kénytelen a varázslat fegyverét bevetni, amivel azonban Irina királyné is élhet. A hercegnőnek erősebbnek, gyorsabbnak és kitartóbbnak kell lennie Irinánál, akihez fogható veszélyes varázslót még nem látott Ravenspire. 

A szomszédos királyság, Eldr földjén Kol herceg apját és bátyját megölik az országot lerohanó, varázserővel irányított ogrék, így hirtelen a másodszülött herceg felelősségévé válik megvédeni az országot. Ehhez Kolnak varázserőre van szüksége. Ezt csak úgy szerezheti meg, ha egyezséget köt Ravenspire uralkodójával. Irina azt kéri tőle, hogy segítségéért cserébe vigye el neki Lorelai szívét. 

A hercegnő azonban egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Kol gondolta. Gyönyörű, megzabolázhatatlan és megállíthatatlan. A sötét varázslat ellenére Lorelai vonzódik a zaklatott ifjú királyhoz. Azért küzd, hogy mindig egy lépéssel a sárkányszívű vadász király előtt járjon, akit a kelleténél sokkal jobban kedvel. Mindent megtesz, hogy legyőzze a gonosz királynét. Irina azonban nem adja fel harc nélkül, és végső lépésének következménye az is lehet, hogy a hercegnő elveszti utolsó megmaradt vesztenivalóját.

Tavaly, mikor diákként dolgoztam az egyik könyvesboltban, s gyanútlanul pakoltam ki az árut, ez a könyv rám vetette magát. Annyira elvarázsolt a borító, hogy csak hápogni voltam képes és rögvest kalimáltam a munkatársaimnak, hogy ezt nézzék csak meg! Szó szerint körbe állva csodáltuk. Azonnal szaladtam a pénztárhoz és már vettem is meg. Kellett. Akkor még semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy illeni fog a polcomra.

Hát igen, egyszerűen gyönyörű. Nem volt még olyan ember, akinek ha megmutattam nem ámult volna el, sőt, többen is szaladtak megvenni, mert nem bírtak ellenállni neki. Az egyik legkedvesebb borítóm a maga sötét módján. Mert hát sötét, valljuk be; azért egy fekete alma nem mindennapi dolog. Ránézve azért a moly azt meg tudja állapítani, hogy bizony ez egy feldolgozás lesz és nem az egyszerű fajta.

A címmel viszont nem vagyok igazán kibékülve. Így, hogy elolvastam már a könyvet sem érzem, hogy igazán passzolna hozzá. Értem a jelentését, hiszen nagyon egyértelmű, de attól még nem a megfelelő. Ezt nagyon sajnálom, mert lehetett volna sokkal találóbbat is adni neki.

A fülszöveg sem megfelelő, túl sok mindent árul el. Szinte az egész könyvet lefedi. Egy jó fülszöveg megteremti a könyv alaphangulatát, meghúzza a körvonalakat, de nem tölti ki azokat. Itt teljes mértékben ki van színezve az alkotott kép, így a történet nem tudott igazán újat mutatni, noha próbálkozott.

Viszont a könyv kötését nagyon imádom! A Twister Media könyvek a kedvenceim olvasási szempontból nézve. A laza kötés lehetővé teszi, hogy a sérülés nélkül, kényelmesen, térden nyugtatva tudjam élvezni a történetet, majd a polcra visszatéve a könyvet olyan, mintha le sem vettem, ki sem nyitottam volna. Számomra ez egy hatalmas plusz pont. Mivel nem szeretném, hogy bármelyik kötetem sérüljön, van olyan könyv, amit 60 foknál jobban nem merek kinyitni, azt is éppen csak addig feszítve, míg pont láthatom a lap belső felére írt szavakat is.

Egy olvasó ezer életet is megél. Ezek sokszor hasonlítanak egymásra, ezért ezt a mondatot a következőképp egészíteném ki: Egy olvasó ezer életet is megél, de egy mesefanatikus olvasó kétszer olyan színesen. A mesék segítik a gyermekek fejlődését. Nem vagyok a pszichológiában és a gyermeknevelésben otthon, de ezt a tényt még én is felismerem.Ők sokkal nagyobb fantáziával rendelkeznek majd, találékonyabbak a társaiknál s kitartóbbak, hiszen ezt a példát látták már kicsi koruk óta. De miért kellene, hogy ez a varázs eltűnjön, mikor átlépünk a felnőttek világába?

Jómagam meserajongó vagyok. Megszállottan. Most is szívesebben ülök le megnézni egy animált filmet, mint egy horrort. Az olvasmánylistámon is meglátszik, hogy a fantasy mennyire nagy szerepet játszik az életemben. Ezen kívül, hogyha egy mesefeldolgozással hoz össze a sors, az nekem maga a mennyország.

Az árnyékkirálynő pontosan az, amire vágytam. Mostanában kicsit túlzásba vittem az új elemek felfedezését, így jó volt visszatérni egy olyan ponthoz, ami általánosságban mondva, biztos örömet fog okozni: megnevettet, beleélem magam és a végén mosolyogva, kipihenten rakom le a könyvet. Jelen esetben a klasszikus, mindenki által ismert Hófehérke sztori van terítéken, biztosan nem kell bemutatnom. 

Nagyon sokszor tapasztalom, hogy az író hirtelen akar sokat mutatni, így nincs egy jól felépített történetünk. Vagy belevág a közepébe, és csak pislogok, mert nem értem ki kicsoda, hol van, mit csinál, vagy az első pár oldalban töredelmesen mindent kifejt egy esszében, amitől halálra unom magam. Redwine ezt a hibát nem követi el, példa értékűen építi fel a történetet. Mindig annyit adagol, hogy pontosan képben legyünk, de mindig tesz hozzá annyit, hogy fejbe vágjon minket az AHA! érzés. Gördülékeny és jól olvasható. Ha egyszer belemerülsz, nehéz kilépni a lapok közül.

Valószínűleg ez azért is van, mert nem egy átlagos romantikus, mesés, misztikus történetet tartunk a kezünkben. Tele van brutalitással és meglepő fordulatokkal, amik folyamatosan fent tartják az olvasó figyelmét.

Amennyire nehéz letenni a könyvet, ha egyszer beszippantott, annyira nehéz elkezdeni, illetve újra felvenni. Többször is azt éreztem, hogy ez egy nagyon jó történet, érdekes karakterekkel, elegendő egyediséggel, de ettől független sokszor nem éreztem azt, hogy minden áron olvasni szeretnék. Munka közben nem kattogott a fejemben, hogy vajon mit csinálhatnak most a szereplők nélkülem, így nehéz volt újra felvenni a fonalat, ha valami miatt le kellett raknom.

Gabril karaktere engem kiborított. Már az elején sem volt szimpatikus, szinte vártam, hogy az egyik oldalon rám vesse magát egy olyan információ, amiből kiderül, hogy ő valójában egy gonosz karakter. Ez nem történt meg, ő végig a kedves és hűséges védelmező marad. Elgondolkodtam azon is, hogy szimplán a családja hiányából fakadóan ölelkezett szinte minden helyzetben, főleg akkor, amikor nem kellene, vagy vonzódott Lorelai-hoz? Olyan, mintha az apja lenne, de mégis, furcsán vette ki magát ez a túlzott érzelemnyilvánítás, s tényleg, többször is feltettem magamban a kérdést: vajon pedofil?

Említettem, hogy a könyv olvastatja magát. Tényleg nehéz letenni, ugyanakkor miután a legvégére értem és becsuktam rájöttem, hogy a nagy része ugyanazon esemény újrajátszása volt különböző tulajdonságokkal, ami nagyon unalmas. Lehet, hogy míg olvastam, nem tűnt annak, viszont így visszagondolva nem is értem, hogy nem vette el az életkedvemet is.

Amivel viszont egyáltalán nem tudtam megbékélni, az a történet vége. Túlságosan egyszerűre sikerült. Azt hittem ,hogyha már ennyi éve tervezte Lo és csapata a trón visszafoglalását, akkor valami hatalmas csavarral sikerül neki. A lehetőség is adott volt, hiszen történtek olyan dolgok, amik váratlannak mondhatóak, de sajnos egyik sem lett kihasználva. Azt is nagyon sajnáltam, hogy a végén az alma nem kap szerepet, ami számomra tényleg egy hatalmas arcul csapás volt, hiszen az eredeti mesében fontos szerepe van. Persze, egyszer feltűnt a színen, használták is, de enélkül nem volt az igazi. Nem teljes a feldolgozás, hogyha egy igen lényeges ponttól eltérünk.

Mostanában egyre többször szembesülök azzal, hogy az írók egy olyan fő karaktert próbálnak megformálni, aki mindenkinek tetszeni fog: egekig van magasztalva, tiszta és jó, emellett jámbor és kedves, olyan, akit első pillantásra megkedvel mindenki. Ez általában belőlem ellenérzést vált ki, mert elismerem, jómagam nem vagyok tökéletes, megközelítőleg sem, de ettől független kétlem, hogy létezik olyan ember, ki kívül és belül is egyaránt ragyog élete minden pillanatában. Mindenkinek vannak nehéz napjai, ez alól ne legyenek kivételek a szereplők sem. Lorelai lehet pont ezért tűnik ki most az eddigiek közül: ő egyáltalán nem tökéletes. Az írónőnek nem volt egyszerű dolga, hiszen a mese meghatározza a fő karaktere alapvető tulajdonságait, például a kinézetét, s ezt kell úgy színeznie, hogy az eredeti dolgok megmaradjanak, mégis egy új karakter elevenedjen meg a lapokon. Sikerült, nem is akárhogy. Lorelai egy nagyon erős lány, aki mindig képes maga elé helyezni másokat, de nem tévedhetetlen. Néha kicsit kishitű, máskor elbízza magát, de pont ettől válik szerethetővé.

Kol karaktere sem elhanyagolható, bár számomra az ő jelenléte egyáltalán nem volt fontos. A végére bebizonyítja, hogy igenis érdemes rá odafigyelni, hiszen nem csak egy bakfis, akire rászakadt a korona, de mégis olyan szürkének hatott nekem: túl naiv és túl egyszerű, jámbor lélek, főleg, hogyha azt nézzük, mi lakozik benne. Lehet, hogy mindent megtesz az országáért, de szerintem piszok nehéz dolga lesz, hogyha jó király akar lenni, mert nem az az alkat.

De a számomra legkedveltebb karakter az mindig is Sasha marad a történetben. Az ő egyszerű, ám de praktikus gondolkozásmódja csodálatos. Egy hűséges társ, aki mindig megkínál egy kis mókushússal, akkor is, ha nem tartasz rá igényt.

Egy nagyon jól megírt mese, ami egy forró nyári napon egy hideg limonádé társaságában tökéletesen fogyasztható. Leköti a figyelmet annyira, hogy észre sem veszed, hogy kint tombol a nyár, s csak akkor eszmélsz rá újra a környezetedre, mikor az utolsó oldalt is elolvasva becsukod a könyvet. Tele van váratlan fordulatokkal és izgalmas eseményekkel, amik garantáltan elrepítenek a gyermekkorod világába, mikor még hittél benne, hogy a jó a jutalmát, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését. Ugyanakkor mégis több annál, nem kifejezetten gyerekkönyv, inkább a fiatal felnőtteknek ajánlanám, akikből nem veszett még ki a csoda. 

"Csak az nem préda, aki elég okos és erős ahhoz, hogy ragadozó legyen."

"Hozzád senki sem hasonlítható."

"– A harcos nem foglalkozik azzal, hogy mi szól az esélyei ellen. A harcos a szívére összpontosít, az akaratára, arra, hogy szembe akar szállni a világban megmutatkozó gonosszal, le akarja győzni, és megtalálja a módját."

"– Az ember nem azért megy csatába, mert biztos a győzelemben – mondta Gabril. – Az ember azért megy csatába, mert az a helyes."

"A szívem már a tiéd. Gyere, és vedd el."

"Mókus? 

(...)

Mókust nem kér. Nyúlon megosztozhattok, de mókuson nem. 

Furcsák az emberek."

Saját készítésű Reader"s Art: