Lauren Fern Watt: Egy kutya bakancslistája

Lauren magával viszi termetes, angol masztiff kutyáját a főiskolára, majd később első, aprócska New York-i lakásába is – mert Gizelle nemcsak egy kutya, hanem lakótárs, lánytestvér, a legbizalmasabb barát, futó- és étkezőpartner is. 

Gizelle és Lauren együtt élik át az első szerelmet, az első munkahely kihívásait, a lány anyjának küzdelmeit a drog- és alkoholfüggéssel, és a nagyvárosban való felnőtté válás minden örömét és nehézségét. Ám Gizelle váratlanul megbetegszik, és Laurennek hirtelen szembesülnie kell azzal, hogy leghűségesebb társa élete nem tart örökké. Készít egy bakancslistát, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a számukra hátralévő közös időből…

Furcsa módon nagyon sokáig nem hallottam semmit erről a könyvről. Egyszer egy vásárló kérdezte meg, hogy megjelent-e már, én pedig pislogtam nagyokat, s magamban azt gondoltam, hogy tuti valamit összekever, hisz az Egy kutya bakancslistája című könyv nem létezik, vagy arról biztos tudnék. Be is írtam szépen a keresőbe, és megdöbbenve láttam, hogy egy héten belül fogják megjelentetni a Libri kiadónál. Miután ezt közöltem a vásárlóval is - akit visszavártunk egy hét múlva - első dolgom volt, hogy jobban utánanézzek ennek a kötetnek. Azonnal tudtam, hogy nekem erre szükségem lesz. Össze fog törni, de egyszerűen vannak az életben olyan dolgok, amik szükségesek; s ez pont az a kategória.


Első pillantásra szerelem. Amennyire rajongok a kutyákért, nem meglepő, hogy ez a borító nálam az év egyik kedvence lett. Amin kutya van, vagy kutyáról szól, mind jöhet! Emellett nagyon tetszik ez a könnyed, nyárias színválasztás is. Hangulatos kép, csak úgy áradnak belőle a pozitív gondolatok. Még jó is, hogy így, nyárra jelentették meg, mert pontosan egy ilyen borítójú könyvet képzelek el magam mellett, nyaralás közben, a homokos vízparton feküdve.

A cím első olvasásra kifejezetten megtetszett. Mostanában a kreatív oldalunk előhozásáról (gondoljunk csak a Nyírd ki ezt a naplókra) és a saját álmaink megvalósításáról szól minden. Ebből kiindulva miért ne lehetne egy kutyának is bakancslistája? Szinte látom, hogy Cafkáén milyen tételek szerepelnének. Biztos első helyek között lennének a következők: 

megenni a világ összes botját

megkóstolni mindent, amit a gazdiék kezében látok

belemászni a gazdi ölébe, mintha kölyök lennék és ott átaludni a napot

tövig rágni a gazdi haját, mert idegesít

a világ összes sündisznóját kiugatni a világból

kutyákkal és még több kutyával találkozni

Szóval szerintem nagyon aranyos ötlet, ugyanakkor előrevetíti azt, amit a fülszöveg el is árul. Most kifejezetten nem bánom, hogy előre megtudtam a rövid leírásból olyan információkat, amik tartalmazzák a cselekményt, mert itt úgy érzem, erre szükség van. Igenis tudni kell előre, hogy ennek a könyvnek nem cukormázas lesz a vége, bizony Gizelle megbetegszik. Erre fel kell készülni, s csak akkor kezdeni neki az olvasásnak, mikor elfogadjuk ezt a tényt. 

Nem is tudom, hol kezdjem. Egy igényes munkát tarthattam a kezemben. Nem csak a téma ragadott meg, hanem a tartalma is teljesen helyén valónak bizonyult.

Egy kutyás könyvet megírni azt gondoljuk, hogy nem nehéz, pedig piszok az. Van már kisegymillió fajta, nehéz egyedit alkotni, főleg, hogyha a saját élményeinket szeretnénk elsősorban kiadni. El sem tudom képzelni, hogy Lauren hogyan volt képes papírra vetni ezeket a gondolatokat, ugyanakkor mi sem egyértelműbb ennél. Nagyon vegyes érzelmek ezek. Nehéz megírni, hiszen a szeretett kedvenc már nem dugja oda a hideg nóziját a vádlinkhoz írás közben, ugyanakkor szép, mert ezzel másnak is meg lehet mutatni, mennyire csodálatos társ is volt a mi kedvencünk. Az egy kutya bakancslistája egy újfajta megközelítési módot mutat be, mely ténylegesen csak a tiszta emlékekből épül fel. 

Lauren elmeséli nekünk, hogy hogyan került hozzá ez az óriásbébi, miért rá esett a választás. Bemutatja, hogyan nőttek fel egymás mellett és miként élték túl együtt a legnagyobb nehézségeket is. Bebizonyítja, hogy minden embernek az életében szüksége van egy hű társra, akkor is, mikor éppen a nagy ő-t keresi. Ugyanakkor nem kertel, kimondja, hogy az élet véges. S talán az egyik legfőbb mondanivaló amit megfogalmaz: csak rajtunk múlik, hogyan töltjük el a rendelkezésünkre álló időt.

Lauren őszintén leírta, mit jelent gazdinak lenni, főleg egy ekkora kutya esetében. Megfogalmazza, hogy nem egyszerű, sőt, egyenesen piszok nehéz, de minden pénzt megér.

Több olyan téma is felvonul a könyvben, amiről a gazdik nem akarnak hallani, míg be nem következik. Pedig bele kell gondolni. A legfontosabb: kis kedvencünk sajnos nem marad örökre velünk, egyszer el kell engednünk. Nagyon sokan pont emiatt nem vállalják a kutya (és egyéb állat) tartásának édes szenvedését. De tegyük fel ilyenkor magunkba a kérdést: azért nem vállalnék saját gyermeket sem, mert félek attól, hogy egyszer kirepül a fészekből? Sokkal jobbak a szép emlékek, mint a nem megélt pillanatok. S Lauren ezt tökéletesen megfogalmazza. Megmutatja, milyen érzés a jelen pillanatban élni, még akkor is, ha tudjuk, hogy hamarosan minden megváltozik. 

A tartalma mellett nagyon tetszett a stílus is, ahogy megfogalmazta. Úgy éreztem, mintha egy rég nem látott jó barát ülne mellettem, s kávét szürcsölgetve, nagyokat nevetve mesélné, mi történt vele azóta, hogy legutóbb találkoztunk. Van is olyan ismerősöm, aki pontosan ilyen stílusban adná elő magát. Drága @Neelah, remélem te is annyira élvezni fogod ezt a könyvet, mint én, mert pontosan ilyen érzés téged hallgatni, olvasni. Nem rokonod valamilyen csoda folytán Lauren? Még ezt is el tudom képzelni! 

Az éremnek mindig két oldala van. Természetesen nincs olyan, hogy egy könyv hibátlan, de sokszor előfordul, hogy amit gyengeségként vonultatunk fel az valójában nem teljesen az. Gondolok itt olyan dolgokra, amik elszomorítanak, de mivel pont ezt az érzelmi reakciót kellett kiváltania az adott jelentnek, így nem lehetne azt mondani rá, hogy hiba, vagy nem tetszett, de ezekről is muszáj beszélni, hogy te, kedves olvasóm lelkileg fel tudj készülni arra, ami előtted áll.

Ez egy boldogan szomorú történet. Szomorú, mert látjuk Gizelle romló állapotát, de boldog, mert próbáljuk végig pozitívan szemlélni és kihozni a hátralevő időből a lehető legtöbbet, legjobbat. 

Viszont a címválasztás akármennyire lett is szuper, nem igazán megfelelő, hogyha a könyv felosztását nézzük, hiszen a bakancslista megszületése és elkezdése a történet utolsó harmadában kezdődik el. A könyvben a legnagyobb helyet a "honnan jöttünk" rész tölti ki. Emellett lényegében Gizelle csak jelen van az események folyamán, de nem teljesen ő a főszereplő. Sokkal többet tudunk meg Lauren életéről, mint a kutyuséról. Nem vártam azt, hogy minden lapon azt olvassam: "ma déltől négyig hevert a kanapén és horkolt" de mégis fordított felosztást vártam. Élvezetes volt olvasni, hogyan küzd meg a mindennapok nehézségeivel, a munkakeresés fázisaival Lauren, de a cím nem utalt rá, hogy inkább ez lesz a központi témában. Szóval akármilyen jól hangzó, nem megfelelő, félrevezető a cím.

Nagyon imádtam. Ez a sajátos írásmód, ahogy Lauren teljesen őszintén és egyszerűen leírja a dolgok menetét üdítő. Nincsenek benne csavarok, váratlan fordulatok. Nem okoz meglepetést, mégis így jó, ahogy van. Megmutatja, mennyire fontos, hogy az életünkben legyen egy szőrös társ is, hiszen annyi mindent tanulhatunk egymástól. A legfontosabb pedig mindközül: a feltétel nélküli szeretet.
Nagyon jól kifejti, miért szükséges, hogy az ember a pillanatnak éljen, feledve a tegnap bajait és a holnap gondjait.
Mindenkinek szüksége lenne egy bakancslistára és egy hű társra, hogy együtt teljesítsék a pontokat. Merjetek önmagatok lenni és úgy éljetek, hogy tényleg elhiggyétek: pont ott vagytok, ahol lennetek kell!

"Talán az életnek végül is tényleg nem kell olyan komplikáltnak lennie. Talán az élet lehet csupáncsak egyszerű, különleges kalandok sora?"

"Készen állsz, kislány?"

"Ez volt az értelme a kutyám bakancslistájának, hát nem? Nem változtathattam Gizelle rákján. Sohasem fogom tudni meggyógyítani Gizelle rákját. Csak a Gizelle rákjához való viszonyomat tudom megváltoztatni; választhatom azt is, hogy összezúz, de azt is, hogy ez ad inspirációt ahhoz, hogy a lehető legteljesebben éljem vele az életemet, amíg tehetem."

"Néha mindenkinek szüksége van segítségre"

"Mikor futottunk erősnek éreztem magamat, az életet pedig egyszerűnek. Nem kellett döntéseket hoznom; az egyetlen dolog, amit tennem kellett, az volt, hogy egyik lábamat a másik elé rakjam, és ne nézzek hátra."

"Ami az oroszlán a macskához képest, az a masztiff a többi kutyához képest."

"Igen, feltétel nélküli szeretettel, és egy kutya szabad szellemével élni – ez az igazi álom."

"Időnként úgy nézett rám, mintha jobban szeretne engem, mint bármi mást ezen a világon. Néha úgy nézett rám, mintha én magam lennék az egész világ."