Vannak dolgok, amiket meg kell élni…
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait.
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba…
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa?
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…
Még sosem olvastam az írónőtől. Semmit. Tudom, most kicsit ledöbbentetek, hiszen több híres könyve van, gondoljunk csak a Luxen sorozatra! De hát valahol el kell kezdeni! Szóval a Várod rád sorozatra esett a választásom. Ugye ez egy rubinpöttyös könyv, pont emiatt gondoltam, hogy ez lesz a nekem való. A könyvmolyképző kiadó ezen kategóriája kicsit komolyabb témákkal foglalkozik, így elég nagy reményeket fűztem hozzá.
Jelen esetben az írónő neve győzött meg, a többi másodlagos szempont volt. Na jó, a borító nagyon szép, tetszik a letisztult fehér és szürke tónusa, amiből a piros felirat nem rikít ki, de kellően feltűnő. Gyengém a csinos könyv. Ez van. Csak olyan kerülhet a polcomra.
A cím alapvetően semleges. Várod rád. Még ha nem is tudunk abszolút semmit a könyvről, akkor is egyértelmű, hogy a sztori egy olyan párról szól, ahol az egyik fél valamilyen okból, valószínűleg lelki bajból nem adja be a derekát, csak hosszabb idő után.
A fülszöveg viszont... még jó, hogy nem olvastam el előre, mert túl sokat árul el. Konkrétan mindent. Attól még, hogy nincs benne nevesítve a dolog, egyértelmű, hogy szexuális bántalmazás lesz terítéken. Mondjuk ennek pont örültem volna, ha tudom előre. De a többit nem kellett volna, pl a hívásokat megemlíteni.
Szeretném előre tisztázni, hogy egy nagyon édes kis könyvecskéről beszélünk, amit két ültőhelyemben elolvastam. Először az orvosra várva volt két üres órám, akkor a feléig eljutottam, majd itthon bekuckóztam magam a fotelembe és befejeztem. Ebből is látszik, hogy mennyire olvastatja magát. Ez annak köszönhető, hogy rettenetesen jó humora van az írónőnek. Nagyon szívemhez nőtt ez a fajta stílus, mikor még a legutolsó tragikus pillanatba is képes belecsempészni egy kis ironikus humort, amivel feloldja a feszültséget.
A történet másik nagy előnye a részletekben rejlik. Sokszor esnek az írók abba a hibába, hogy a fővonalon és néhány kereteseményen túl nem látnak. Számomra viszont fontosak az apró, szinte lényegtelen részletek, amik közel tudják hozni a történetet az olvasóhoz. Ilyen például az is, hogy Cam tart egy teknőst. Nagyon ritka háziállat a könyvek világában, eddig még nem találkoztam egyel sem pedig itt van a tökéletes példa, hogy mennyi vicces szituációt és aranyos pillanatot képes megteremteni a jelenléte.
Mint tudjuk, a Várok rád egy háromrészes sorozat első tagja. Ezért kicsit félve kezdtem bele, mert mostanában képtelen vagyok bárminemű sorozatot folytatni. Két rész között van, hogy három hónap is eltelik, még ha tetszett, akkor is. Rosszul vagyok bekötve. Pontosan ezért annyira nagy szám a számomra, hogy a Wait for you teljes különálló regényként is olvasható. Nincsen falat kaparó nyitott végpont, nincsenek elvarratlan szálak. Szeretem az ilyet.
Kivételesen - ebben a pillanatban - beleolvastam a további részek fülszövegeibe, s észrevettem, hogy itt a sorozat jelző nem éppen az általános értelembe vett, hiszen van egy spin-off kötetünk és a másik pedig Theresa-val foglalkozik majd. Szóval még nagyobb piros pontot kap ezért, hogy nem boncolhatják tovább a történetet, mert ez így szép, ahogy van. Így valószínűleg hamarabb kézbe is fogom venni.
A legfontosabb pozitívumát a végére hagytam. Armentrout nagyon jól bánik a szavakkal, ezt eddig sem tagadtam. Csodálatos, ahogy papírra viszi a gondolatait. Főleg olyan témák esetén, amik túl kevés szerepet kapnak a való életben, pedig kapcsolatok százai dőlnek be emiatt. Ez pedig a bizalom kérdése. Nagyon jól körüljárja, hogy az ember hányféleképp bízhat másban meg, mert ennek ténylegesen vannak fokozatai. Megmutatja, milyen, mikor saját magunk előtt sem valljuk be, hogy nem tudunk a másikban száz százalékosan megbízni, s azt is, hogy ezen változtatni kell, hogyha azt szeretnénk, hogy a jövőben is működjön az adott kapcsolat. Gyönyörű, ahogy folyamatosan építi a hidat, pillérenként, míg az utolsó elem is a helyére kerül. Mert a bizalom a kulcs mindig az életünk tragédiáinak feldolgozásához. Rengeteg minden történhet az életünkben, ami negatív kihatással lehet a jövőnkre. Vannak olyan súlyosak is, mint Avery esetében. S fontos, hogy ezekről minél többet lehessen olvasni, mert meg kell értetni az emberekkel: egyedül szinte lehetetlen felépülni. Mindig kell hozzá egy ember, akiben teljes mértékben megbízhatunk, s aki átsegít a nehézségeken, aki mellettünk van és támogat, míg a gyógyulási folyamat végére nem érünk. Az ismeretségi körömben is ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni, így mindig boldoggá tesz egy kötet, ami rámutat erre az apróságra.
Sajnos meg kell említenem pár olyan dolgot, ami mellett nem tudnék csak úgy elmenni. Sajnálom, de több olyan kis apropó is volt, ami miatt nem tudta maximálisan élvezni Cam és Avery történetét. Kezdjük ott, hogy a sztori már rossz pillérekre épül. Nagyon fontos a nemi erőszak kérdése, beszélni kell róla, olvasni. Viszont csak annak szabadna írni, aki tisztában pár dologgal. Ez egy szörnyű dolog, amiről az áldozat sosem tehet! Ezt fontos hangsúlyozni. Ugyanakkor az áldozat ettől nem válik teljes életképtelenné. Nagyon nem szeretem azokat a történeteket, mikor a tragédia után négy öt évvel zajlik a sztori, melyben arról értesülünk, hogy a köztes időben SEMMILYEN kapcsolatot nem épített ki a másik faj egyedeivel. Csúnyán hangzik, de ettől még nem áll meg az élet. S főleg nem fogja az első szembejövő srác - aki persze a suli ásza, legmenőbb és legszexibb - minden problémáját megoldani a két szép szeméért. Szóval ez sosem így zajlik. A tragédia megtörténte összetöri az embert. Igen. Sokkal bizalmatlanabbá válik. Igen. Cölibátust fogad az egyetemig. NEM. Ugyanúgy ismerkedik, csak közben a széttépázott darabkáit és szedegeti a földről, s emiatt nehezebb neki. Hogyha kategóriában szeretnénk maradni, akkor sokkal jobb szívvel ajánlanám Elle Kennedy: The Deal - Az üzlet című könyvét. Ott nagyon jól kezelik ezt a témát!
Ezen kívül szerintem az írónő nem járt még főiskolán. Rajz és csillagászat történelmi szakon? Ha nem hangsúlyozta volna többször is, hogy 20 év körüliek a szereplők, akkor azt hittem volna, hogy még bőszen érettségi előtt állunk. Ez kukacoskodásnak tűnik, de igenis jelentős probléma. A tárgyaknak nem igazán volt szerepük a történetben, ezért nem is értem, miért nem lehetett volna közgazdaságtan és egyéb tényleges órákat beleszőni. Jó, a csillagászat kivétel, hiszen az egy szabadon választó kurzus volt. Az nem zavart. Csak a többi. Matek meg irodalom...
Alapvetően nem volt benne semmi fordulat. A végén számítottam egyfajta meglepetésre, egy olyan eseményre, ami berobbantja a történetet. Ezt nem kaptuk meg, csak egy szimpla, ám gyönyörű lezárást. Szép volt, de kicsit kevés. Sajnálom.
A Várok rád egy nagyon szívhez szóló történet, ami bővelkedik a poénokban. Könnyen olvasható, csak úgy pörögnek a lapok az olvasó kezei között. Lehet, hogy a történet alapja nem bűvölt el, de ettől független képes voltam élvezni a történetet, kellemes négy órás kikapcsolódás volt.
Nagyon örülök, hogy foglalkozik olyan központi témákkal, mint a bizalom kérdése, illetve rámutat, hogy az embernek szüksége van valakire, akivel együtt képes a problémáit megoldani. Egyedül nem lehet túllépni az életünkben történt tragédiákon, szükségünk van ehhez a másik felünkre. Rámutat, hogy mennyire fontos közel engedni magunkhoz azokat, akiket szeretünk, s képesnek kell lennünk rábízni a titkainkat is. Ha még nem teltetek el a klisék világával, akkor érdemes kézbe venni.
"Nincs semmi, ami biztosabban jelezhetné, ha egy kapcsolat komolyabb szintre lépett, mint amikor az egyik fél hagyja, hogy a másik teknőse az ő padlóján mászkáljon."
"Az agyam azt üvöltötte, rettenetesen rossz ötlet, de azt mondtam az agyamnak, hogy fogja be, mert szinte soha nem ad jó tanácsokat."
"Hatalmas különbség van a között, ha valaki szereti a másikat, vagy ha szerelmes belé."
"A nyárral az a legnagyobb baj, hogy felnőttként gyorsabban elmúlik, mint hogy észrevennénk."
"– Mindig úgy tartottam, hogy egy jó kapcsolathoz, az első lépés, ha emlékszünk arra, hogy issza a másik a kávét!"
"– (…) amíg süt a nap, semmi nem lehet annyira szörnyű."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése