Niitaabell Világa: Josh Malerman: Ház a tó mélyén

Mindketten tizenhét évesek. Mindketten félnek. Mégis mindketten igent mondanak.

Tökéletes első randinak tűnt: végigkenuzni az ikertavakon, szendvicsekkel és sörrel a hűtőládájukban. Ám a két tizenéves, Amelia és James felfedeznek valamit a víz felszíne alatt, ami örökre megváltoztatja az életüket.

Két emelet.

Egy kert.

És a bejárati ajtó nyitva áll.

Egy ház a tó mélyén.

A fiatalok egyetlen szabályhoz ragaszkodnak: nem kérdőjeleznek meg semmit. Így teljes természetességgel veszik birtokukba ezt a mesés otthont. Persze, hogyan is létezhetne egy ilyen lenyűgöző hely ellenszolgáltatás nélkül? Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Miközben Amelia és James lépésről lépésre felfedezik a házat és egymást a hullámok között, egy örök igazság könyörtelenül bebizonyosodik:

Attól, hogy egy ház éppen üres, még nem biztos, hogy senki sem lakja.

Első találkozásom a könyvvel akkor esett meg, mikor az üzletben kihelyeztem a polcra.Az első, ami feltűnt, hogy mennyire vékony. Gyanúsan. Ilyen kevés oldalszámon lehetséges jó történetet alkotni? Hisz ki sem tud teljesedni a sztori, már véget is ért! Én a hosszabb, de legalább 300 oldalas könyvek híve vagyok.Pont emiatt nem is terveztem eredetileg kézbe venni Malerman új kötetét. Ez megváltozott, mikor kedves Anna barátnőm (és bloggertársam) áradozni kezdett róla, illetve bejött az életem egyik legsűrűbb időszakába egy maratoni olvasás kihívás. Egy dolgot bizton megtanultam: Sose ítélj meg könyvet a hossza alapján!

A borító maga nagyon figyelemfelkeltő. Imádom ezt az egységes kék színt, ami uralja. A nézőpont választás egyszerűen tökéletes, hiszen látni a házat, a csónakot és a gyerekeket is.. Azt bánom csak, hogy a könyvben arról volt szó, hogy a háznak fél ajtaja van. A képen semennyi. Egy félig leszakadt fát oda kellett volna rakni, csak a hitelesség kedvéért. Bár való igaz, hogy nyitott ajtóval sokkal másabb hatást vált ki.

Ami a legjobban megfogott viszont az a cím volt. Tudom, én sem akartam elhinni. Annyira egyszerű, de mégis hihetetlen. Már hogy lehetne egy ház a tó mélyén? Ez képtelenség! S mégis, a borító és a fülszöveg igazol.

A fülszöveg már előre sejteti az írásstílust, ami ebben az esetben nagyon jó, mert egyedisége miatt alapvetően nem tetszhet mindenkinek. Erről majd később. Emellett jól megírt. Nem mond el túl sokat, pont eleget, hogy felkeltse az érdeklődést. Szóval lássuk is, mi lapul a tó mélyén.

Josh Malerman munkássága nem idegen előttem, hiszen a tavalyi év derekán olvastam a Madarak a dobozban című művét. Az említett könyv nem vett le teljes egészében a lábamról. Nekem egy kicsit gyenge volt, néhol pedig túl gusztustalan, de nem ijesztő. Az alapkoncepció tetszett, de a kivitelezés már kevésbé. Így kicsit félve fordultam a Ház a tó mélyén felé, mikor észleltem, hogy azonos a szerző. Egy kicsit kerülgettem, mire döntés született a fejemben, hogy el fogom olvasni. Viszont az előző könyve miatt már fel voltam készülve az egyedi írásstílusra és ötletekre, amivel találkozni fogok az olvasás során. Talán pont ez segített abban, hogy megértsem a mélyebb tartalmat, illetve, hogy ne várjak el többet, mint amennyit adni tud.

Malerman könyvei a thriller kategóriába vannak sorolva. Nem mondanám azt, hogy ez téves, de egy light jelzőt rátennék. Számomra a thriller szó egy nagyon félve olvasós kötetet jelent, melyek ezen író esetében nem igazak. Éppen borzongat. Nem rémiszt. Az ő tollából származó írások másként egyediek, csak sokan előre téves következtetést vonnak le a címkék miatt, s így képtelen az adott kötetet kellőképp kiélvezni, illetve értékelni.

A ház a tó mélyén nem a mély rettegésről szól. Sokkal inkább egy nagyon szépen felépített, 160 oldalas metafora. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az első olvasó, aki felismerte a ház és a két kamasz kapcsolata közötti párhuzamot. Akik ezt meglátták, értékelik a kötetet. Akik nem, illetve más vágyakkal álltak hozzá, azok sajnos csalódtak. Pedig egy eszméletlen ötletes és nagyon jól megírt metaforáról beszélünk.

Ha csak a külső héjat nézzük, akkor nem sok minden történik ebben a könyvben. A fiatalok rábukkannak egy tó mélyén rejtőző házra, s mivel nem bírnak a kíváncsiságukkal, felfedezik. Majd mikor a lényeges dolgok kiderülnének jön egy csavar és bumm. Minden megváltozik.

De ha mélyebbre nézünk... akkor láthatjuk a párhuzamot: a ház szegletei úgy világosodnak meg előttünk, ahogy a szerelem a két fiatal között kibontakozik. S nem a ház az összekapcsoló elem. Nem azért vannak gondok, mert épp nem látogatják a házat, hanem pont fordítva. Ha a kapcsolatuk árnyékba borul, akkor van hanyagolva jobban a ház.

Feltűnik benne a felnőtté válás folyamata is, de ezt nem fejteném ki, mert ezzel olyat árulnék el, amit nem kellene.

Ha elvonatkoztatunk kicsit a történettől, akkor megfigyelhetjük, mennyire egyedi stílusban lett megírva. Főként tőmondatok jellemzik, illetve azonos alapokra épülő szerkezetek. Egyáltalán nem a megszokott. Ez biztosan sok olvasónak nem fog bejönni, bugyutának fogják látni. Pedig csak szimplán eltér az általánostól. Erre nyitottnak kell lenni, ami nem mindenkinek sikerül.

Attól még hogy thrillerről beszélünk kapunk egy pozitív kicsengésű véget, ami nagyon jó. A történet magja abban rejlik, hogy bemutassa: a gyorsan lángra kapott szerelmek nagyon hamar véget érhetnek, de ha találunk még egy apró szikrát, akkor lehetséges, hogy képesek vagyunk megmenteni a kapcsolatot. Hiszen kigyulladhatnak a fények újra.

A Ház a tó mélyén nincs kellőképpen értékelve. Gyönyörű történet, melyet ha az olvasó kézbe vesz, lehet gyorsan végigfut rajta, de még napokig magánál hordozza. Kicsit borzongat - hiszen csak thriller - de nem ez a fő vonása. Mélyebbre kell látni. Szóval békatalpakat fel, és ti is merüljetek el ebben a varázslatos történetben, hogy ne csak a felszínen visszatükröződő torz képet lássátok!