Miközben egy bukott angyal a helyi középiskola diákjaira vadászik, és a bakkhánsnők vegasi hordája a városba özönlik, hogy ott terjessze az őket jellemző halálos romlást, és egy veszélyesen szexi, kelta tűzistennő Atticus kegyeit keresi, hősünknek ki kell vennie részét a boszorkányüldözésből. De varázskardja, a szomszédjától kölcsönzött gránátvető, valamint vámpír ügyvédje segítségével Atticus készen áll rá, hogy megtisztítsa a várost, és megmutassa a boszorkányos fehérnépeknek, hogy rossz druidával kukoricáztak.
No kérem szépen.... A Megátkozva a Vasdruida Krónikák második része. Az első rész értékelését nem rég láthattátok a blogomon, így lehet kicsit elcsodálkoztatok, hogyhogy már rávetettem magam a folytatásra? Hiszen legalább 2-3 hónap szokott eltelni két rész között, ha én nekifutok egy sorozatnak! Ennek két egyszerű indoka van. Az egyik, hogy az olvasási maratonra rövidebb könyveket kerestem, hogy tudjam teljesíteni az általam kitűzött limitet, a másik pedig, mert annyira megfogott Kevin Hearne világa.
Bár a borító nem éppen vonzó. Nem tudom, ez annyira nem sikeredett jóra. De ez már annyira nem befolyásolt, hisz az első rész megfogott.
Viszont a fülszövegbe nem voltam hajlandó beletekinteni. Az előző majdnem a teljes könyvet lelőtte, nem akartam előre minden lényeges és kevésbé lényeges dolgot megtudni. Most, az értékelés megkezdése előtt átfutottam rajta, és... Jól tettem! Nem értem, miért kellett szinte az egész könyvet belezsúfolni.... Értem én, hogy így hangzatosabb, látszik, hogy eseménydús lesz, de az előző részből erre már tudnánk következtetni... Szóval ha még nem tettétek, akkor inkább hanyagoljátok a fülszöveget. Higgyétek el, anélkül is tökéletesen élvezhető lesz! :)
Első gondolatom az volt, mikor letettem a könyvet, hogy van itt minden, mint a búcsúban! Alapvetően rengeteg, többféle boszorkány; az előző részből már ismert vérfarkasok és vámpírok; meglepően befogadóképes nyugdíjas néni; egy mára már boszorkánymentes druida növendék; egy nagyon okos kutya; különböző népek különböző hitvilágbeli istenei; s még rengeteg pokolbéli teremtmény, akik az előzményben sikeresen megszöktek. Azért ez egy elég jó alapfelállás, nem? A természetfeletti lények ilyen sokszínű rétegét a Boriverzum óta nem láttam. S ha már itt tartunk... érzek valamiféle hasonlóságot a kettő között. Lehet, hogy történet szempontjából teljesen különböző, de aki szerette Gaura Ágnes sorozatát, az biztos maximálisan élvezni fogja Atticus történetét is. Már pedig én nagy rajongója vagyok.
E kötet egyik legnagyobb erőssége az írásstílusban rejlik. Hearne rendkívüli tehetséggel van megáldva. Ahogy leültem olvasni, azt vettem észre, hogy huss, csak úgy elszaladtak a lapok a kezeim között. Ha egyszer elmerülsz az istenek világában, nehéz onnan kimászni... főleg egyben, sérülés nélkül... Vigyázz, mert olvastatja magát. Csak úgy kezdj neki, ha tudod, hogy van elegendő időd legalább a feléig eljutni!
Emellett a már megszokott jó humort sem hagyja maga mögött - szerencsére. A rengeteg beszólás csak tarkította a történetet, a nevetségesebbnél nevetségesebb helyzetekről már nem is beszélve. Élvezhető volt, minden tekintetben.
De ezért érezhető egy kis középső könyv szindróma is. Lehet, hogy ez csak a számomra tűnt fel, más kevésbé érzi így.
A címből azért balga lettem volna nem sejteni, hogy ebben a részben a boszorkányok fognak előtérbe kerülni. A Megátkozva kifejezés azért eléggé előre vetíti ugyan mi fog ebben a részben történni. Mégis azt kell, hogy mondjam, valahogy nem erre a folytatásra számítottam. Kivételesen nem a pozitív értelembe véve.
Valahogy úgy gondoltam, hogy ez a könyv szorosabban fog kötődni az előző részhez. Volt már elég kalamajka, amit meg kellene oldani, rengeteg nyitott kérdés a történet végén, amit lehetne folytatni, de ezek helyett az író behozott a történetbe egy olyan szálat, amire semmi utalás nem történt az előző részben. S igazából az egész melléktörténetté változik, hiszen lehet, hogy a továbbiakban nagyobb szerepet fog kapni, de olyan hipp-hopp jön Vuk érzésem volt. Ez az ideges boszorkány klános dolog... Volt már, nem kellett volna még egy, főleg úgy, hogy ahogy jön, úgy megy is.
Viszont néhány esemény elengedhetetlen a továbbiakhoz, ami ebből a szituációból született, hogy új banda van a környéken. Látjátok, nem nagyon tudom megfogni, mi az, ami zavart. Röviden, magamat ismételve: kár, hogy mellékszál lett előtérbe hozva, nem a régieket vették fel.
S egy apró dolog van még, ami engem kicsit zavart: túl keveset kaptunk Oberonból. Az előző rész fénypontjai az ő gondolatai voltak, így sajnáltam, hogy legtöbbször ő csak ült és várt. Remélem, hogy a továbbiakban azért néha szaladgálhat is....
Ha egyet hátralépünk, és onnan tekintünk az események forgatagára, akkor egy rendkívül élvezhető regényt kapunk. Rengeteg poén van benne, amit kár lenne nem ismerni, illetve sokszor történnek olyan dolgok, amiket az olvasó biztosan jobban élvez, mint maga Atticus. Tetszik, hogy a folytatást már ebben a részben megadják, hisz egyértelmű, mi lesz a harmadik kötet középpontjában. Valami kerek, valami csillogó és mellette egy nem teljesen normális kalapácsos isten. No meg persze a fejlődő képes, örök gyerek druidánk a társaival.
Remélem ott többet kapunk azokból a dolgokból, amiért az első részt úgy megkedveltük.
"Kiderült, hogy ha kinyírsz egy istent, hirtelen megugrik a népszerűségi indexed."
"Ha egyben akarsz maradni, ne ajánlj jutalomfalatkát a vérfarkasoknak! Megalázónak és méltatlannak tartják, ha ilyesmivel kínálják őket."
"− Nyitva van! Bevonszolhatod a pucér valagad! − Berontottam, és a fürdőszobában lekaptam egy törülközőt a tartóról, amit a derekam köré csavarhattam.
− Most mit takargatod a virslidet?! Azt hittem, olyant mutatsz nekem, amit vasárnap meggyónhatok!"
"Tőlem ezután a világ is összedőlhet, de a napom hadd kezdődjön néhány harmonikus perccel, hogy eszembe juttassa, milyen békében élni."
"Olyan vagy, mint egy tavaszi virág ezen a borús, őszi napon, ezt hidd el nekem!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése