Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét.
A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének.
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket…
Az első találkozásom a könyvvel egy vásárlónak volt köszönhető. Belibbent egy késő tavaszi napon és mosolyogva kérte ezt a kötetet. Én a szememet meresztve pislogtam a cím hallatán, és gyors bepötyögtem megnézni, egyáltalán van-e nálunk belőle. Ahogy megláttam a borítóképet máris tudtam, mit és hol keresek - teljesen megvilágosodtam. S ezzel feledésbe is merült ez a kötet.
Mostanában nem tudott kellőképp egy könyv sem lekötni, így úgy döntöttem kiugrok egy kicsit a komfortzónámból és a következő olvasmányomat a szépirodalmi részlegből választom ki. Azonnal szemem elé ugrott ez a szépség, szinte kiskutya szemekkel könyörgött nekem, hogy őt válasszam. Nem az én döntésem volt.
A geopen kiadó a 20. évét ünnepelve elindított egy nagyon jó kezdeményezést: 20 kortárs világirodalmi kötetet ad ki újfajta, azonos alapokon épülő borítótervvel. Hihetetlen jól mutatnak egymás mellett, emellett nem is akármilyen kötetek kerültek bele a válogatásba. A sündisznó eleganciája is ezek közé tartozik. Imádom a borítót. Egyszerűen csak imádom. Egyszerű, de mégis nagyszerű.
A cím rettentően figyelemfelkeltő. A maga abszurd módján máris kíváncsivá tesz minden észrevételezőt. Nem láttam még senkit, aki képes lett volna csak úgy elsétálni mellette. Én magam sem.
A fülszöveg pedig egyértelműen kedvenc lett. Már itt megmutatkozik a regény egész alaphangulata. Nem köntörfalaz, egyszerűen ki, mondja a valót a maga egyedi módján. Imádom, hogy a főszereplőnk egy tejesen átlagosnak tűnő karakter. Nálam teljes a siker külsőségek terén!
Szépirodalom. A többség, ha meghallja ezt az egyszerű szót, fejvesztve menekül, mondván, hogy köszöni szépen, de nem kér belőle. Túl unalmas. Érthetetlen. Fennkölt. Nem neki való, s ezekhez hasonló kifejezésekkel dobálóznak. Nem mondanám, hogy ebbe a csoportba tartoztam, de jó magam is inkább a szórakoztató és az ifjúsági irodalom témakörből választottam előszeretettel olvasmányt inkább. Mint mondtam, valami másra vágytam, így kötöttem ki a szépirodalmi részlegen. Miközben járkáltam a sorok között, rádöbbentem, hogy mennyire tág fogalom is ez. Hiszen minden embernek mást jelent. De mi akkor a különbség a szép- és a szórakoztató irodalom között? Hol a határ? Ki húzza meg? Ki dönti el, melyik könyv, hova tartozik. Az internet szerint a szavak művészetét jelenti. Miközben felütöttem a könyvet még mindig ezen gondolkodtam. Nem tudtam napirendre térni a dolog felett. Mikor becsuktam rájöttem. Nem tudom elmondani. Egyszerűen érezni lehet, hogy jelen esetben tényleg egy szépirodalmi könyvről beszélünk, nem egy szimpla szórakoztató irodalom elevenedett meg a lapokon. Igazi művészet ahogy Muriel Barbery bánik a szavakkal és gondolatokkal.
Nagyon tetszett a könyv alaphangulata. Végtelenül filozofikus, rengeteg olyan témát boncolgat ami valamilyen formában már az én kis agyacskámban is megfordult. S igenis szánni kell azért a rohanó világban néhány percet az ilyen dolgokra is. Több helyen is rámutat, hogy egyetlen másodperc, egy mozdulatsor mozzanata vagy akár egy apró gesztus mennyire hatással lehet az életünkre, ha nyitott szemmel tekintünk a környezetünkre.
Maga az eseménysorozatnál nem kell semmilyen nagy világmegváltást várni. Mondhatni a felszínen alig történik valami, de ennek a könyvnek nem is a mozgalmasság a mozgatórugója, hanem az emberek egymáshoz viszonyított szereposztása és a jellemfejlődésük.
Maga a nyelvezet zseniális. Igényesen megfogalmazott és nincs híján a humornak. Többször észrevettem magamon, hogy olvasás közben mosolygok. Pont tökéletes volt egy nyaraláshoz.
Tény, hogy nagyon szép gondolatokat jelenít meg, de néhol már átesett a ló túloldalára. Emiatt nem éppen könnyen olvasható minden pontnál. Sokszor azon kaptam magam, hogy két oldal után lerakom, hagyom egy kicsit ülepedni, hogy folytatni tudjam. Akármennyire is szeretem a magasztos gondolatokat nem tudok tömören csak erről olvasni. Alapvetően nem egy filozófiai szakkönyvet vettem a kezembe, így néhol kicsit soknak véltem Renée eszmefuttatásait.
Túlságosan az olvasó képébe vágja, hogy mennyire igazságtalan az élet. Ez igazából nem gyengeség, de mégis ide sorolom, mert szárnyalt a lelkem a nagy örömben, mikor elérkezett az a pont... Tönkretett. Az egész élményt. Megértettem, értékeltem, mögé láttam, hiszen okkal történnek az események, de ettől még nem tudok jó pofát vágni hozzá. Olyan lettem, mint egy hisztis gyerek, aki nem kapja meg a kért fagyit.
A szereplők mind szimpatikusak a maguk módján. Renée karaktere nem éppen érdekes, mégis megragadja az olvasót még úgy is, hogy szimpatikusnak sem igazán nevezhető. Az ő személyének a titka a történet előrehaladtában rejlik. Ahogy haladunk az oldalakkal úgy szépül meg az egész valója. Értelmet nyernek a gondolatai, a tettei és a szabályai. Erős karakter, kifejezetten.
Paloma volt az én igazi kedvencem. Egy belevaló csitri, aki igazán kilóg a többi gyerek közül. Próbálkozik ő szegénykém, de ilyen kimagasló intelligenciával azért nem egyszerű. Az ő jellemében legfőképp az fogott meg, hogy attól függetlenül mennyire nem tud beilleszkedni a saját korosztályába megmarad 12 éves gyermeknek, aki például mangákat olvas. Gyönyörű látásmódja van, ami csodálatos felnőtté fogja tenni. Ebben biztos vagyok. :)
S az ismeretlen japán férfi.... Ozu úr... Hát nagyon kellett a karaktere a könyvbe! Olyan volt, mint egy nehéz ebéd utána jóleső frissítő. Már kezdtem kétségbeesni, mikor jön be ő is a képbe. Ha hátra lépünk egyet, és onnan kezdjük szemlélni, akkor egy teljesen átlagos embert látunk. Ugyanakkor az ő karaktere a katalizátor, az ő figyelmessége az, ami megtöri a jeget és életeket ment. Csodálatos!
Ha te is szépirodalmat szeretnél olvasni, de nem tudod, hol kezdj neki, akkor bátran merem ajánlani ezt a jó humorú, néhol fanyar, kedves, lélekemelő történetet. Rengeteg minden rejtőzik a gyönyörű borító alatt, melyek mint a felszínre szeretnének törni. Érdemes adni neki egy esélyt. A könyv elolvasása után garantáltan magaddal fogod még a mondanivalóját napokig, akár hetekig is hordozni. Emellett segít különbséget tenni érték és érték között. Segít abban, hogy meglásd a pillanatok szépségét, hogy miért érdemes élni, illetve azt is, hogy mennyire múlandó is minden. Elgondolkoztat. Megdolgoztat. Nem limonádé történet.
"A szerelmet, a barátságot és a művészet szépségét leszámítva nemigen látok semmit, ami táplálhatná az emberi életet."
"A gyerekek segítségével az ember későbbre halaszthatja a fájdalmas feladatot, hogy szembenézzen önmagával, erről később az unokák gondoskodnak."
"Az emberek azt hiszik, hogy a csillagokat követik, és közben aranyhalként végzik egy gömbakváriumban."
"Talán ilyen az, hogy élők vagyunk: olyan pillanatokat hajszolunk, amelyek elenyésznek."
"A macskákban egyedül az az érdekes, hogy mozgásra képes dekorációs tárgyak (…)"
"Michel asszonyból a sündisznó eleganciája árad: kívülről tüskék borítják, valóságos erődítmény, de az az érzésem, hogy belülről éppen olyan egyszerűen kifinomult, mint a sündisznó, ez az álságosan hanyag, ádázul magányos és szörnyűségesen elegáns állat."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése