R. Kelényi Angelika: Az ​agyam eldobom

A könyv íróját – aki pánikbetegségének felbukkanása előtt nemcsak bírta a tömeget, de kereste is; kifejezetten „boltkóros” volt, a legsűrűbb szórakozóhelyeket kedvelte, és sosem mondott nemet a mozira, színházra – egyik percről a másikra mindettől félelem kerítette hatalmába. Ezt a naplót saját tapasztalatai alapján jegyezte le, önsajnálat nélkül, fanyar öniróniával. A pánik nemcsak a depresszióval, hanem a hipochondriával is kézen fogva jár. Kemény munka megküzdeni vele, s van, akinek sikerül, van, akinek nem. R. Kelényi Angelika úgy gondolja, meggyógyult. Ehhez azonban idő kellett, és sok-sok minden más is…

R. Kelényi Angelika munkássága már nem idegen előttem. Több történelmi regényét is olvastam, amik teljesen meggyőztek. Az ártatlan kedvenc is lett. Mikor megláttam, hogy Az agyam eldobom újra megjelenik - bővített kiadásban csak úgy repkedtem, hisz egy újabb művét ismerhetem meg. Felkészültem rá, hogy ez egy másmilyen mű lesz, de minden képzeletemet felülmúlta.

Mostanában az értékeléseket különböző szempontokra lebontva szoktam megírni, hogy könnyebben el lehessen igazodni benne. A tagolás két legfontosabb része az, melyben a történet erősségeit és gyengeségeit mutatom be. Jelen esetben ez nem fog megtörténni egy egyszerű kis ok miatt: a második kategória üres maradna, így most nézzétek el nekem, hogy nincs pro és kontra. Tehát lássuk csak, mennyire messze dobtam el az agyamat.

A vidám borító egy nagyon komoly témával foglalkozik. A pánikbetegség nem játék, még ha sokan nem is veszik komolyan. Jó magam nem vagyok beteg, de előfordult már, hogy volt egy-két rohamom. Főként az államvizsga közelében, illetve egyéb magánéleti eseményeknél. Ugyanakkor van pánikbeteg ismerősöm, így közvetlen közelről láttam, mit tud produkálni ez a rohadék kis ördög, aki a vállán ülve sugdosta neki, hogyan legyen percről percre rosszabbul. Ó, hogy hányszor hallottam már azt, hogy épp valaki azt részletezi neki, hogy vegyen egy mély levegőt és puff kész. Ennyi volt! Ilyenkor legszívesebben egy hosszú monológot ejtettem volna, hiszen ez olyan, mint ideges embernek azt mondani, hogy nyugi: olaj a tűzre. Igenis ez egy komoly betegség, amit nem lehet fél vállról venni! S pont ezért örültem meg, mikor tudomásomra jutott, hogy az egyik kedvenc írónőm is foglalkozott ezzel a témával. Annak már kevésbé örülök, hogy a saját életét vetette papírra. Szörnyű, min kellett keresztülmennie, mire képes volt szembeszállni a démonaival. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan olvasó, aki azt mondja majd, hogy ezek apróságok, könnyen túl lehet élni, de ha Angelika bőrében lett volna ebben az időszakban... máris máshogy látná.

Nagyon sokszor szorult össze a szívem olvasás közben. Látni, ahogy napról napra egyre jobban eluralkodik a szorongás Angelika fölött... legszívesebben kiragadtam volna a lapok közül egy ölelés erejéig. Ugyanakkor rettenetesen jó szórakoztam. Hihetetlen, hogy milyen vidám kedélyű stílusban írta meg a történetét! A sok poén, ahogy szemlélte a dolgokat... Mengyelejev volt a csúcspont. Ott már annyira hangosan nevettem, hogy muszáj volt egy percre leraknom. Olyan igazán magyarosan van tálalva az egész. Természetesen a kedvenc mondatomat megint megkaptam, ami ezerwattos vigyorgásra késztetett. Csókoltatom a dédit!

"Úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna."

Imádtam a fő gondolatokat, melyek a "fejezetek" előtt helyezkednek el. Ezek az életbölcsességek igazi szerencsesütikbe valóak. Nem hosszúak, van bennük valami és humorosak.

Szóval élvezet volt olvasni a könyvet. Mert hiába írt le egy komoly problémát és annak megoldását, olyan keretbe lett tálalva, ami miatt nem vált búskomorrá.

Pedig a betegségen kívül kapunk itt más komoly témákat is: a kiváltó okokat. Az embernek munkát találni sem régen sem most nem egyszerű. Mikor jómagam is munkát kerestem, többször hallottam, hogy csak az nem talál magának, aki nem akar. Mert a munkapiac abszolút széles, csak tudni kell leadni az igényeinkből, hisz valahol el kell kezdeni. Na, ez az, amit nem voltam képes sosem elviselni! Mert nem könnyű! Ha az ember fent is akarja tartani magát, nem napról napra élni, akkor igenis nehéz munkát találni. Mert valamiből ki kell fizetni az albérlet díját, be kell fizetni a számlákat és enni is azért illik. S akkor még nem beszéltünk semmilyen luxus dologról, pl új mosógépről, ha a régi feladja a harcot. Nyaralásról ne is álmodozzunk. Pedig ennek nem így kéne működnie.

De visszakanyarodva a központi témához: örülök, hogy ez a könyv meg lett írva, mert igenis, erre szüksége van a társadalomnak. Ahogy Angelika is mondja, nem lehet egyenlőségjelet tenni pánikbeteg és pánikbeteg között, de ettől független a saját példáján keresztül bemutatja, hogy igenis le lehet győzni. Ehhez pedig magunkba kell néznünk és meg kell találni a számunkra megfelelő gyógymódot. Lehet ez egy erős akarat, dac, folyamatos konzultáció egy szakemberrel vagy éppen gyógyszeres kezelés. De ami viszont minden beteg számára fontos: ismerje fel a betegséget, illetve fogadja el és legyen mellette valaki, aki hisz benne. F. egy nagyon szimpatikus pasi, és nagyon örülök neki, hogy léteznek még ilyen kitartó férfiak.

Szóval jönnek itt belőlem a gondolatok, elég nagy kuszaságban, de amire ki szeretnék lyukadni az az, hogy Angelika, annyira büszke vagyok rád! Az, hogy szembenéztél a problémával már dicséretre méltó. De az, hogy ezt képes voltál leírni és a nagyközönség elé tárni... minden elismerésem! Ehhez kell igazán nagy erő! S köszönöm mindenki nevében, hogy a saját példádon keresztülvezetve másoknak is segítesz megküzdeni ezzel az alattomos betegséggel!

Nagyon szépen köszönöm az olvasási lehetőséget az Álomgyár kiadónak!
Ha felkeltette az érdeklődésedet ez az egyedi olvasmány, akkor ide kattintva megrendelheted.

"Úgy látszik, hogy léteznek olyan tárgyak, melyek bumerángként vagy inkább rossz szellemként járnak vissza az emberhez, és képtelenség megszabadulni tőlük."

"A szédülést ki kell használni. Mások isznak, hogy elérjék ezt az állapotot. A pánikosoknak ingyen van."

"Abban a pillanatban, amikor úgy érzed, hogy semmire sem vagy jó, főzz valami finomat! Megváltozik a véleményed."

"Taszít a pénz. Vagy én taszítom, azért nincs."

"Ha már magadat is hülyének nézed, akkor lehet benne valami…"