Ezt a lebilincselő pszichológiai drámát egy ültő helyében végig fogja olvasni!
Erin és Roisin barátok voltak, aztán egy halálos baleset mindkettejük életét összezúzta. Majd Roisin felfedezi Erin azóta, egy évtizeden át őrzött titkát, és eltökélten igyekszik elérni, hogy Erin megfizessen a hazugságokért.
Erin azonban nem akarja újra felvenni a kapcsolatot Roisinnal. Új életet kezdett Londonban, nem áll szándékában újra hazatérni. Mikor viszont apja rejtélyes körülmények közt súlyos balesetet szenved, nincs választása: haza kell térjen, és szembe kell nézzen egykori osztálytársával – és saját múltjával is. Erin tudja, ha nyilvánosságra kerül a titka, annak katasztrofális következményei lehetnek.
Mikor Roisin váratlanul eltűnik, minden gyanú Erinre terelődik. Mindent megtenne a családja védelmében, de vajon milyen messzire kész elmenni, miközben az óra ellene dolgozik?
Már első pillantásra teljesen megbabonázott ez a könyv, így, mikor az Álomgyár kiadó felajánlott egy recenziós példányt, rögvest kaptam a lehetőségen. Mikor megérkezett a munkahelyemre a saját példányom nem bírtam egy percig sem, már téptem is fel a csomagolást és mutogattam meg mindenkinek a legújabb kincsemet. Kaptam pár furcsa pillantást, de mivel már megszokták, mennyire tudok örülni a legkisebb dolgoknak, így nem lepődtek meg nagyon. Úgy volt, hogy még aznap este, munka után neki is állok olvasni, de rengeteg minden jött az utóbbi időszakban közbe, így egy kicsit eltolódott.
A borító egyszerűen szemet kápráztató. Egyszerű, hiszen nem sok minden jelenik meg rajta, csak a cím és egy arc, letapasztott szájjal, de mégis...de a színek... nagyon kevés borító ennyire erősen figyelemfelkeltő. Ez egy külön plusz pont, hiszen annyira vonzza az ember tekintetét, hogyha még nem is az ő stílusának megfelelő a besorolási kategória, akkor is elgondolkodik rajta, hogy próbára tegye-e.A fülszöveg is nagyon jóra sikerült, mint ahogy azt már megszokhattuk az Álomgyár kiadónál. Nagyon nehéz jó fülszöveget írni, s sokan átesnek a ló túloldalára: többet mondanak el, mint kellene.
A cím viszont számomra már csak vicces. Előkelő szerepet foglalt az egyik bejegyzésemben, amiben összeszedtem A lány kezdetű könyveket, s nem kevesebb, mint harmincnégy darabot sikerült találnom. (Hozzátenném, még lett volna, csak azok már általános könyvesboltban nem kaphatóak, így kimaradtak a felsorolásból.) A lány, aki valamit csinált, valahol volt, valami nem stimmel vele. Most éppen hazudott. Szerintem ez a fajta cím A lány a vonaton miatt lett felkapva. Nem mondom, az elején jó kis reklámfogás volt, hiszen rengetegen vették kézbe a hasonló címűeket és kategóriájúakat, de mára már túlságosan sok van belőle ahhoz, hogy ezzel ki lehessen tűnni a tömegből.
Nos, nem egészen tudom, hogy hol kezdjem. Kicsit kínosan érzem magam. Nem sok mindent vártam el a könyvtől. Pontosabban semmit, ami az alapfeltételeken túl mutatnának. Hogy mi volt az alapfeltétel? Feleljen meg annak, ami. A könyv hátulján a következőt olvashatjuk:
"Sue Fortin páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. "
Tehát két dolgot említ, ami az elvárt kategóriába eshet: legyen pszichológiai thriller és legyen fordulatos. Azért ez nem sok, ugye? Épp ezért bánt a dolog, hogy egyiknek sem tudott, minimálisan sem megfelelni.
Ha ez pszichológiai thriller, akkor hirtelen vagy megerősödött a lelkem, és teljesen érzéketlenné váltam, vagy míg éjszaka aludtam kifordult a világ a sarkából és minden az ellentettjére változott. Ebbe nem volt sem a kifejezés első, sem a második fele. Adott egy lány, aki visszamegy a szülőfalujába, mert úgy alakul a sorsa, ahol pár titok napvilágra kerül. Közben világmegváltó gondolatok születnek benne - persze az ő szintjéhez mérten nézve - és rájön, hogy nem ott volt eddig, ahová valójában tartozik, illetve, hogy senki nem az az ember, akinek ismert. Persze keverjük meg az egészet egy vékony szerelmi szállal, ami még a maradék borzongási lehetőséget is elveszi.
Ne értsetek félre, nem magával a történettel van bajom. Az azért elfogadható volt, hanem magával a ténnyel, hogy nem azért vettem kezembe, hogy egy kisvárosi lányka önmagára találását végig asszisztáljam, hanem azért, hogy borzongjak, hogy idegileg kikészítsen, hogy törjem a fejem, mik lehetnek azok a dolgok, amiben hazudott - már a címből is kiindulva.
S itt jön képbe a második beígért alappillér: a fordulatok, amik fogva tartanak. Mert sosem találnám ki. Nem számíthatok rájuk. Ez mese habbal. Az írónő olyan, mint egy vásott kölyök. Rengeteg jó ötlettel rendelkezik, de képtelen titkot tartani. Mindent kifecseg. Konkrétan a 36. oldalon lelövi az egész könyv poénját. S mikor ez az irgalmatlan csavar kiderülne, a szereplők sokkot kapnak, megszólalni nem tudnak, teljes néma csendes a döbbenet, szinte hallod a tücsökciripelést.... akkor te csak ülsz és nézel ki a fejedből. Örülsz, hogy a szereplők végre kevésbé idióták és rájöttek az eddig is teljesen nyilvánvaló összefüggésekre. Még talán kicsit vállon is veregeted az írónőt, mert már félő volt, hogy neked kell egy új befejezést írnod a könyvhöz, hogy felvilágosítsd a karaktereket, mi is történt körülöttük most, illetve tíz évvel ezelőtt. S ez csak a fő poénja volt a könyvnek. Az apróbbakat is mindig előre elárulja. Kicsit hasonlított egy olasz szappanoperára, amiből minden nap csak egy részt játszanak le a tévében. Ott is azonnal megmondod, mi fog történni, még akkor is, ha előtte kihagytál akár öt részt is. Szóval... igen... fordulat lett volna benne, ha nem mondott volna el mindig mindent előre. Hazudott? A többieknek igen. Nekem nem. Engem is át kellett volna vernie ahhoz, hogy valamilyen megfelelőbb reakciót is kiváltson belőlem.
S akkor nézzük is, mi van még itt: a szerelmi szál. Hát ez nem is tudom. Teljesen elvitte a romantikus könyvek irányába. Hiszen ha úgy vesszük, ez nem thriller. Akkor vajon mi? Romantikus szórakoztató irodalom? Ez szerintem egy sokkal megfelelőbb kategória lenne. Nem tiszta romantika, mert azért azt túlzás lenne állítani, de semmi extra nem történik benne, amitől krimi vagy thriller lenne. Mert attól, hogy van egy rendőr meg egy ügyvéd a sztoriban, nem válik azzá. Attól, hogy van itthon csomó ceruzám én sem vagyok piktor vagy művész.
Szóval romantika. Itt van ez a bizonyos Kerry, akire egy rossz szavunk sem lehet. No meg ott van nemszeret-Ed, akinek elég beszédesre sikerült a neve. Ennél ellentétesebbek nem is lehetnének. Mint a főszereplőnk két élete. Erin szép lassan eldönti, mi lesz neki a jó, kihez húz a szíve, majd megpróbálja kialakítani a boldog befejezését. A könyv nagy részében ez zajlik. Szinte háttérbe nyomja a titkok szálát is. Mondjuk azt nem is nehéz.
A könyv vége felé azért egy kicsit emel a szinten az írónő, mintha erőre kapott volna. Rosszabbra számítottam, de képes volt azért kihozni magához mérten a maximumot belőle. Az utolsó fontos jelenet, mikor ténylegesen minden titokról lehull az álarc azért jóra sikeredett. Végre kaptunk egy olyan konkrét dolgot, amit magunktól nem tudtunk kikövetkeztetni jóval előbb, mert végre nem fecsegte ki idő előtt az írónő. Sejteni lehetett, de a konkrét eseményt nem tudhattuk.
Nem tudom, hogy az írónőnek ez az első megjelent kötete-e, vagy már a sokadik. Én inkább az előbbire tippelnék. Úgy érzem, van még hova fejlődnie, főleg, ha meg szeretne maradni a pszicho-thriller kategóriánál. Ugyanakkor ha elmenne szimpla szórakoztató irodalom vonulatra, akkor remek könyveket adhatna ki, hiszen nem várnánk tőle semmi olyat, amire ne lenne képes, még alapjaiban sem. Alapvetően olvastatta magát a könyv, gyorsan végére lehet érni, de több az emberben a legyen már végre vége érzés, mint a fokozott kíváncsiságtól hajtott vágy.
Ha egy kicsit jobban odafigyelt volna arra, hogy lakatot tegyen a szájára, vagy egy kicsit jobban szabadjára engedte volna a kegyetlen fantáziáját, akkor lehetett volna belőle valami. Így viszont, csak egy falabella a frízek között.
"Az idő kincs, amiből soha nincs elegendő."
"Sosem tudod, mennyire vagy erős, mígnem egy választásod marad: erősnek lenni."
"Néha mély levegőt kell venni, és bátornak lenni."
"A titkok mindig veszélyesek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése