Julia Lewis Thomson: Többek szerint

Te ​melyiket választanád: a bosszút vagy a szerelmet?

Többek szerint felelőtlen nőcsábász vagyok, aki magasról tesz az érzelmekre, és képtelen kötődni egy másik emberi lényhez. Ilyennek lát mindenki, mert az életstílusommal ezt hitetem el velük. Bulik, nők, zene… ez határozta meg az életemet egészen addig, amíg nem találkoztam Nastyával.

Igazi rockernek tartom magam. Olyan helyről jöttem, ahol a bűn a mindennapok része. Hiába szántak nekem különb életet, talán soha nem tudok kilépni a múltam árnyékából. Különösen úgy, hogy az orosz maffia látóterébe kerültem.

Zsák a foltját, szokták mondani, és az enyém egyértelműen Nastya, aki a legnagyobb természetességgel táraz, céloz és lő. Ráadásul úgy hajt át motorral a piroson, mint a rosszfiúk a csajokon.

Julia Lewis Thomson új, akciókban és meglepő fordulatokban bővelkedő történetben leplezi le a nagy sikerű Többek által című regényben megismert Maxim sötét titkait. Vajon beszippantja-e az a világ, amitől a családja egész életében óvta? Vagy elég ereje lesz ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak?

Majdnem egy évvel ezelőtt a Többek által című könyv értékelésével nyitottam meg a blogomat. Az azóta eltelt időben azért megismerhettetek már annyira, hogy Ti is tudjátok, kedves olvasóim, ha valami nem tetszik, annak hangot adok. Legyen az csak egy apró részlet, vagy az egész könyv, tekintet nélkül arra, hogy külföldi vagy magyar nemzetiségű a szerző. Tünde első könyvének második feléért annyira nem voltam oda, több ok miatt is, de az azóta eltelt időben azért kicsit változott róla a véleményem. Akadt olyan aspektus, amit azóta képes lettem elfogadni.

Ezek után tartottam a Többek szerinttől, hiszen ha nem tetszene, ugyanúgy őszintén, építő jelleggel leírnám, hogy mi ennek az oka, hiába ápolok Tündivel baráti viszonyt. Sokat gondolkodtam rajta, hisz nem szerettem volna, hogyha pont emiatt szakadna meg a jó kapcsoltunk - bár így visszagondolva, nem hiszem, hogy ez hátráltató ok lenne, hisz mindketten vagyunk annyira felnőttek, hogy elfogadjuk egymás véleményét. 

Ilyen gondolatok keringtek bennem, miközben olvastam az előolvasásokat, s bevallom: csiklandozta a fantáziámat, igenis érdekelt, hogyan alakulnak tovább itten a dolgok, így mikor a drága írónő meglepett egy példánnyal, nem is akármilyennel és akárhogyan: hiszen eljött hozzám a Nyugatiba, mikor Pesten jártam munka miatt, s még kedves gondolattal is ellátta elejét... azonnal olvasni szerettem volna.

Tündi, még egyszer szeretném megköszönni az ajándékot és a kedves sorokat, de legfőképp azt a pár lopott percet, míg tudtunk kicsit beszélgetni!

De kezdjük a jól megszokott sorrenddel: a külcsínnel. Anna történetének borítója a kedvenceim között van a mai napig. Nagyon tetszik a megvalósítás. Mikor felmerült, hogy érkezik a folytatás, reméltem, hogy ezt az irányvonalat fogják továbbra is követni, ugyanakkor kicsit tartottam is tőle, hiszen nehéz újra szépet alkotni, ami nem lenne sablonszerű. Első pillantásra, egy internetes képen hát... nagyon nem nyerte el a tetszésemet. Rondának tartottam, viszont mikor élőbe megpillantottam kicsit megnyugodtam: sokkal jobban mutat a valóságban. Más a színe is, így a kontraszt is, s ez jobbá teszi, illetve volt időm hozzászokni a borítóhoz, így már képes voltam elfogadni.

A cím viszont nagyon tetszik. Annyira jó, hogy igazodik az első könyvhöz! Kifejezett felüdülést jelentett!

A többek szerint központjában Maxim áll. Anna történetének rajongói mind oda vannak Maximért, a sármos szoknyapecérért, aki akkor is ott volt a főhősnőnk mellett, mikor mindenki más elfordult tőle. Rengeteg bejegyzést láttam róla, ahol szinte istenítik, s ezeket nem tudtam megérteni. Persze, jó barátnak mutatkozott be ez a vicces félnótás, de ennyi. Számomra semmi több. Képtelen voltam felfogni ezt a rajongást, sőt még most sem annyira tudom, miután megismertem az ő történetét is. Mondjuk azt is el kell ismernem, hogy nagyon kevés könyves pasi tudja annyira megmozgatni a fantáziámat annyira, hogy ha felmerül témának, akkor szétfolyjak egy pillanat alatt. De még ha nyitottabb is lennék az irányukba, akkor sem tudnék Foxi Maxira máshogy tekinteni, mint egy vásott kölyökre, akiben több minden rejtőzik, mint ahogy az első pillantásra feltűnik.

Szóval Maxim... épp ezért volt első pillantásra furcsa, hogy egy úgynevezett Nastya szólal meg. Tündi nem aprózta el, rögvest beledobta az olvasót a történet közepébe. Ezt nagyon becsülöm, mert nem szeretem a túl hosszúra nyúlt bevezetéseket, amik legtöbb esetben amúgy is elhanyagolhatóak lennének. Ahogy elolvastam a prológust két dolog fogalmazódott meg bennem: az első: az írónő piszok sokat fejlődött ez az egy év alatt. Felüdülés volt olvasni ezeket a szép gondolatokat, ahogy egymásra vannak építve. A második pedig, hogy már olyan baljós gondolatokat fogalmaz meg az elején, aminek hatására képtelen voltam elmozdulni a helyemről: odaszögezett, hogy olvassak és olvassak. Ritka, hogy már az eleje így megfogna! 

A történetet úgy mondva két szemszögből, de két időből ismerhetjük meg, tehát egymást váltva szólal meg a múlt és a jelen Maxim-ja és Nastya-ja. Ha úgy vesszük ez elmehet négy szempontos változatnak is. Tünde az időrendiségi sorrend helyett a logikait veszi előtérbe, így a történet úgy épül fel előttünk, ahogy azt látnunk kell. Sokkal erőteljesebben fent tartja az olvasó érdeklődését így, hiszen rögvest láthatjuk, hogy volt-e kihatással egy-egy múltbeli tett a jelenre. S volt, ó de még mennyire! Érdekes választás volt ez az írásstílus, én képtelen is lettem volna megvalósítani, ha valaki feldobta volna, hogy így kellene írnom. Szerintem piszok nehéz így felépíteni egy történetet, s ebben is látszódik, hogy az írónő mennyire sokat fejlődött. 

A Többek általban sérelmeztem, hogy a könyv úgy lett megírva, hogy éppen csak részletekbe nyerhetünk betekintést, a teljes egész sosem volt leírva, mintha egy kaleidoszkópon keresztül szemlélnénk a dolgokat. Hatalmas megkönnyebbülésemre ez itt nem így van. Az ok-okozati összefüggések minden részlete szépen megjelenik, noha számomra még mindig elviselt volna egy kicsit több kifejtést. A fő történet mellett vágytam volna néhány úgymond haszontalan részletre is, ami csak színesítette volna a sztorit, de erősebb kihatással nem lett volna rá. Pár olyan apró részlet, amivel még közelebb hozhatta volna hozzánk a szereplőket, hogy mi is teljes mértékben be tudjunk lesni a maszkok alá. Olyan érzés volt, mintha csak éppen, félre lennének húzva az álarcok, de a teljes valóságot nem szemlélhetnénk meg. Értitek mire gondolok, ugye?

S nézzük is, hogy a főhősünk életében mi játszik központi tényezőt: hogyan tér vissza a múltja, ami elől nem mondanám, hogy próbált menekülni, de erősen szerette volna a helyén tartani: a régi idők homályába, ahova való. Annyit már tudtunk eddig is, hogy Maxim orosz származású, s épp ezért tartottam én érdekesnek, hiszen nagyon kevés könyvben bukkannak fel. A képbe bejátszik majd az orosz maffia is, ami ha úgy nézzük egy új köntösbe bújtatott régi dal. A maffia nagyon fel lett kapva mostanság, rengeteg könyvben jön szembe, főleg magyar művekben. Leggyakrabban az olaszokat veszik elő, hisz a Cosa Nostra senki számára nem ismeretlen. S pont ezért örülök, hogy jelen esetben egy másik nép piszkos ügyletei kerülnek előtérbe, hisz így úgy kapunk újat, hogy az aktuális sikersztorik alappillérjeire épített az írónő.

Egy pár szó erejéig szeretnék kitérni a szerelmi szálra is. Van itt két szimpatikus fiatal, akikért nagyon izgul az olvasó. Mikor ők ketten találkoznak tűzijáték lobban fel körülöttük, s a füst mindent elfed. Aztán ahogy kitisztul a kép magunk előtt láthatjuk őket teljes valójukban, s azt mondjuk: igen, nekik együtt kell lenniük, működnie kell. Igen ám, de sajnos a robbanóanyag meggyújtása nem jó koncepción alapul: értem én, hogy nagyon izgató tud lenni két túlfűtött embernek, ha veszekednek, hisz tudva levő, hogy a békülős szexnél nincs jobb. De hogy alapvetően nem tudnak egymáshoz szólni anélkül, hogy ne sértegetnék egymást, ne ordibálnának a másikkal, vagy ne legyen benne legalább egy eltaszítás... ez sok. Nem hiszem, hogy egy kapcsolat hosszú távon működőképes, hogyha csak a szenvedélyes vitákra épül. Kettős érzésem van: úgy érzem, az ő kapcsolatuk halálra van ítélve, mert a történet első felében egyetlen kedves szó nem hangzik el a szájukból, de a végére mégis úgy érzem, hogy lehetne jövőjük, s nem csak az összekötő kapcsok miatt. Ott már kicsivel jobban illeszkednek egymáshoz. Szerintem ez az érzet abból fakad, hogy mindig csak a fő szálat láttuk. Biztos vagyok benne, hogy volt ott több szívet melengető pillanat is, csak az nem került leírásra. S mint már mondtam, ez a kis plusz hiányzott számomra nagyon.

A Többek szerint történet vezetése kiemelkedően jóra sikerült. Az elején, a folyamatos sejtetés, hogy olyan dolgok lappanganak a háttérben, amire sok karakter nincs felkészülve tényleg a kanapéhoz szegezi az olvasót. Hamar ki lehet találni ezeket a kis metódusokat, de mégsem vesz el az olvasás élményéből, hanem inkább a megelégedett "én megmondtam" érzést adja át. De természetesen bővelkedik olyan fordulatokban is, amiket nem lehet csak úgy kiszámítani. Tünde csak úgy brillírozott. 

S talán pont emiatt volt számomra kicsit kevés a vége. Hatalmas lehetőségek rejlettek a történetben, amik sajnos nem lettek igazán kihasználva. A könyv lezárása számomra sántít, túl egyszerűre sikeredett. Borisz karaktere szerintem nem így reagált volna. Jó, ha úgy nézzük, a bosszú megvan, jó hosszan elnyújtva, de mégis úgy érzem, hogy ez nem volt túl "boriszos". Ő erősebb kézzel rendelkezett volna. De emellett örülök, hogy a szereplőink csak ennyivel megússzák a dolgokat.
* S még kiegészítésként itt megjegyezném: az írónő válaszolt is a kérdésemre, miért is lett az a vége, ami, s rávilágított egy tényezőre, amit nem vettem eddig figyelembe: ez egy sorozat. Tehát amit itt hiányoltam ,valószínűleg a következő részben megkapom! Nagyon várom már!

Tyűha... látszik, hogy egy igen pörgős könyvről beszélünk, hisz sokszor egy kétszer ilyen hosszú regényről fele ennyit sem tudok beszélni. Remélem azért a végéig velem tartottatok. :)

A Többek szerintben Tünde egy teljesen új oldalát mutatja meg. Ha Anna története a gyógyulását szolgálta, akkor Maximé a tehetsége kibontakozásáét. Megmutatta, mire képes, hogyha szabad folyást enged a fantáziájának. 

Első sorban azoknak ajánlanám, akik egy rövidebb, de annál tartalmasabb regényre vágynak. Olyanoknak, akik pörögni akarnak, nem a részletes leírásokon unatkozni. Érdemes előtte elolvasni Anna könyvét is, mert több helyen is megemlít olyan részleteket, amelyek elspoilereznék a történetét. 

Kíváncsian várom ezek utána a banda következő tagjának a könyvét, nagyon érdekel, mi rejtőzik még Tündiben.

Még egyszer szeretném megköszönni az írónőnek és az Álomgyár kiadónak az olvasási lehetőséget! 

"Furcsa dolog az idő. Évek teltek el tőle távol, mégis úgy érzem, hogy sohasem váltunk el."

"Vannak dolgok, amiket úgy kell elfogadni, ahogy vannak."

"Nincs annál rosszabb, ha úgy megyek csatába, hogy már a harc előtt vesztesnek könyvelem el magam."

"Rohadt nehéz úgy utálni embereket, hogy látom a jó tulajdonságaikat amellett, hogy sokszor bántottak."

"– „Foxinak, (…) Anna.” – olvastam fel lefordítva oroszra, majd automatikusan magyarul hozzátettem: – Foxi Maxi az öreganyátok!"

"Olyan volt, mint egy bedrogozott szurikáta, a nyúlánk termetével és az örökké zizegő viselkedésével. Lónyugtató kellett volna neki, nem pia!"