Nicola Yoon: A ​Nap is csillag

Natasha: ​Olyan lány vagyok, aki a tudományban és a tényekben hisz. Nem a sorsban. Nem a végzetben. Vagy olyan álmokban, amelyek sohasem válnak valóra. Határozottan nem az a fajta lány vagyok, aki New York egyik utcájának emberáradatában találkozik egy aranyos fiúval, és beleszeret. Különösen nem akkor, amikor csak tizenkét óra választja el attól, hogy a családját kitoloncolják Jamaicába. Szerelembe esni nem az én sztorim. 

Daniel: Én vagyok a jó fiú, a jó tanuló, aki annak él, hogy megfeleljen a szülei óriási elvárásainak. Nem a költő. Sem az álmodozó. De amikor meglátom azt a lányt, mindenről megfeledkezem. Van valami Natashában, amitől kénytelen vagyok azt hinni, valami rendkívülit tartogat… mindkettőnk számára. 

Az Univerzum: Életünk minden pillanata e felé az egyetlen perc felé vezetett. Milliónyi jövő áll előttünk? Melyik válik valóra?

Miután elolvastam az írónő első könyvét, a Minden, minden-t, nem is volt kérdés a számomra, hogy A Nap is csillagot is be kell szereznem. Egyet azonnal félre is raktam magamnak, majd nap végén örömmel távoztam vele. Ezután sajnos a polcomra kényszerült: nem volt időm rá, hogy elkezdjem. Mint láttátok, a szeptemberi hónapom nagyon kaotikus volt. De! Behozom a lemaradásom, s minden lopott percben próbáltam haladni vele. Néhol kicsit döcögősen, máshol pedig le sem bírtam tenni, de egy biztos: a végére megszerettem.

A borító volt az, ami első pillantásra megfogott. Ha úgy nézzük, semmi extra, mintha fogtunk volna három tollat és jól összefirkáltuk volna az előttünk heverő üres lapot. Jobban megnézve jöttem rá, hogy inkább kifeszített cérnának tűnik. Fogalmam sem volt, mit szeretne szimbolizálni, egyáltalán van-e jelentősége, vagy csak csupán egy jól sikerült ötlet lett. Ahogy a végére értem, már rájöttem: magát az ember sorsát mutatja be, hiszen a véletlenek által alakított pillanatok pont ilyen kesze-kuszává tudnak mindent változtatni. Mi van, ha egy esemény nem folyik le? Akkor másik irányba megy tovább minden. Kifejezetten ötletes és találó lett. Le a kalappal az alkotója előtt.

A címmel nem igazán tudtam mit kezdeni, főleg, hogy előtte a Neked adom a Napot című kötetet olvastam, így elég viccesen jött ki.

A fülszöveget sem olvastam el előre: elegendőnek bizonyult egy kedves kollégám meghatározása, miszerint ez a könyv az első szerelemhez való hozzáállásról szól, melyet két fiatal két különböző szempontja alapján ismerünk meg. Megjegyezte még azt is, hogy neki kifejezetten tetszett. No, így került a polcomra.

Mielőtt indultam volna Budapestre, álltam a könyvespolc előtt, s gondolkodtam, melyik könyvecském legyen a szerencsés nyertes, akivel együtt tölthetek egy egész vonatutat. Csak úgy kiragyogott, s én is megörültem, hogy be tudom építeni a napirendi pontok közé.

Már pár oldal után is teljesen egyértelművé vált, hogy Nicola Yoon újra el fog kápráztatni az egyedi írásmódjával. Más, mint a minden, minden, de ettől független nem merül el a klisék világában. Alapvetően az írónő feldobja a két nézőpontos történetet még egyel, melyben maga az Univerzum szólal meg. Ezen keresztül ismerhetjük meg a dolgok hátterében húzódó indokokat, ki, miért lett olyan, amilyen, illetve többször is tudományosabbnak tűnő magyarázatot is kaphatunk néhány reakcióra, de akad, hogy csak szimplán egy kifejezés eredetét elmondja. Úgy éreztem, hogy az Univerzum egy nagyon öreg bácsi, aki hatalmas bölcsességgel rendelkezik, s csak arra vár, hogy valaki meghallgassa. Szimpatikus öreg úr.

Mint már említettem, a történet központi témája, hogy létezik-e szerelem első látásra. Natasha szerint maga a szerelem sem létező dolog, míg Daniel, az örök romantikus, mint kihívásként felfogva, be akarja neki bizonyítani, hogy igenis, elég egyetlen nap ahhoz, hogy fellángoljon iránta. Kicsit aggódtam, hogy Daniel, amolyan rosszfiús stílusban fogja nyomni, de nagy megkönnyebbülésemre most nem az iskola sztárjáról olvashattunk, hanem egy teljesen átlagos, meg nem értett kamaszról.

Van ez a kérdőív, ami biztos sokatok számára ismerősen hangzik: sok kérdést tartalmaz, melyet a pároknak őszintén meg kell válaszolni, majd utána négy teljes percig egymás szemébe nézni, s mikor ezzel végeztek megalapozódik kettejük között a kapcsolat. Én ezt az Agymenők sorozat kapcsán ismertem meg, s így minden kérdésnél akaratlanul is magam előtt láttam Sheldont, aki sokszor Natasha hangján szólalt meg. Ugyanaz a fajta nem értem a világot felfogás jelenül meg mindkettejükben.

Tehát létezik-e vajon szerelem első látásra? Én kitartok amellett, hogy nem. Ez azért érdekes, mert a párommal is így alakult. Megláttam, első pillanattól kezdve vonzódtam hozzá, majd két nap múlva összejöttünk, s azóta is együtt vagyunk, immár sok éve, s jegyesekként. S hiába tapasztaltam meg a saját bőrömön, hogy de, igenis van ilyen, ettől független képtelen vagyok hinni benne. Annyira kicsi erre az esély, hogy megtörténik, s arra még kevesebb, hogy tartósnak is bizonyul, hogy nem tudok neki nagy hitet adni. Mégis, ahogy olvastam a könyvet, elhittem, hogy lehetséges, hogy Daniel és Natasha "képes rá". Annyira őszinte lelki világgal rendelkeznek, még annyira naivak, hogy az olvasó tényleg elhiszi, hogy nekik sikerülhet. 

Pedig rengeteg problémával kell mindkettejüknek szembenézni a mindennapokban. Natashának kicsivel többel is. Nem tudom, hogy mit éreznék, hogyan cselekednék a helyében, ha engem is a kitoloncolás árnyéka borítana be. S nem tudom, mit kezdenék magammal, ha a szüleim előre eldöntötték volna, hogy mi a jó nekem, ahogy Danielnél, s nem próbálgathattam volna a szárnyaimat. Talán ha erősebben meghatározták volna, hogy mit kell majd a jövőben csinálnom, akkor sosem kezdtem volna el blogolni. Nem vezetném le az ok-okozati összefüggést, de higgyétek el, van alapja.

S tudjátok, mi volt számomra a legszimpatikusabb ebben a gyönyörű történetben? Hogy sosem az történik, amit az olvasó már szemforgatva vár. Többször is meglepett, mikor nem húzta el Nicola Yoon meseszerűvé a történetet, hanem a realitás talaján mozogva bizony történtek olyan dolgok is, amik nagy nehézségeket gördítettek a hőseink útjába. Ezért egy hatalmas piros pont jár, s pont emiatt vált a kedvenc szerzőim egyikévé. Sosem azt írja, amit az olvasó szeretne látni, hanem ahogy a valóságban is történhetne.

Ugyanakkor nem csak csupa szépség ez a könyv. Sajnos meg kell mondjam, hogy nem csak az időhiány az oka annak, hogy nehezen haladtam vele. Tény, hogy tetszett, ahogy az Univerzum is beleszólt az élet nagy dolgaiba, főleg, mikor emberek életét befolyásoló tényeket közölt, de be kell vallanom: többször untam is magam. Érdekes volt, rettentően érdekes, ahogy a dolgok mögé nézett, s fizikai szempontból vizsgálta meg azokat, ugyanakkor egy kellemes kikapcsolódás közben nem vágyom arra, hogy beugorjanak a régi fizika és biológia leckék és ábrák. Ilyenkor mindig egy kicsit letettem, s nehezen vettem fel újra. Örülök, hogy a végén az öreg kicsit háttérbe húzódott, s hagyta kibontakozni a történetet, mindenféle okoskodás nélkül.

Aztán a másik - a nyomósabb - gond vele az idő. Az írónőnek nagyon aranyos gondolata volt ez, hogy egy egész nap alatt lezajlik az egész könyv, hisz az alaptézisében is ezt szerette volna bizonyítani: lehetséges szerelembe esni egy nap alatt is. Nagyon kedvesen elkezdi, s jöttek a jobbnál jobb ötletei is hozzá, amivel végül átesett a ló túloldalára. A közepénél már poénból elkezdtem számolgatni, hogy mennyi idő is telt el. Ugye kapásból nem éjféltől éjfélig tart a történet, így jó néhány óra mínuszból indítunk, s ilyen negyven perceket utazunk két pont között. Itt is, ott is elmegy fél óra-óra, s már rég kicsúsztunk az előre megállapított időkeretből. Túl sok mindent akart egyszerre. Ha a helyszíneket közelebb hozta volna egymáshoz, s pár eseményt megkurtított volna, akkor valószínűleg belefért volna a kijelölt intervallumba. De akkor valószínűleg nem lett volna meg a nagy pálfordulás: a szerelem kibontakozása, legalábbis elkapkodottnak éreznénk. Szóval válaszolva az írónő központi kérdésére: nem lehetséges. Kell hozzá legalább két nap - ahogy az én esetemben is történt.

Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, sem azt, hogy megvettem. Már csak a gyönyörű borítóterv miatt is szükségem van rá a polcomon. Csodálatos történet két igazán tiszta szívű tinédzserről, akik most kezdik felfedezni azt a világot, ami körülveszi őket, illetve azt, amelyik mélyen bennük lakozik. Apró kis szárnybontogatásaik során olyan megállapításokat tesznek, melyek kihatással lesznek a további életükre is. A Nap is csillag rávilágít, hogy minden pillanatban tudatosan jelen kell lennünk az életünkben, hiszen egy apró mozzanat megváltoztathat mindent. Örökké romantikus lelkeknek kötelező olvasmány. Örök gyerekeknek kötelező olvasmány. Minden fiatal számára ajánlott. Nicola Yoon nagyon tehetséges. Nagyon várom a további műveit!

"Van egy japán kifejezés, amit szeretek: koi no yokan. Nem azt jelenti, hogy szerelem első látásra. Közelebb áll ahhoz, hogy szerelem második látásra. Az az érzés, amikor megismerkedsz valakivel, akibe bele fogsz szeretni. Talán nem rögtön, de elkerülhetetlenül."

"Megfigyelésen alapuló tény: Mi magunk vagyunk a varázslat!"

"Hosszú az élet ahhoz, hogy olyasvalamivel töltsd, amit csak úgy elviselsz."

"Megfigyelésen alapuló tény: sohasem szabad esélytelen dologba belevágni. Tanulmányozni kell az esélyeket, és a valószínűt választani. Ám ha az esélytelen az egyetlen lehetőség, akkor meg kell ragadni."

"Ma reggel még nem ismertelek, most pedig már nem is emlékszem arra, milyen volt nem ismerni téged."