1610-ben, egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.
Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.
Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.
A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?
R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.
R. Kelényi Angelikától már elég sok könyvet olvastam, s kivétel nélkül mind tetszett. Nagyon megszerettem a stílusát, s hogy minden könyve előtt alaposan utána jár az adott témának, így nem csak kikapcsolódási pontot nyújt, hanem érdekes információkat is közöl velünk. Az Ártatlan sorozatának az első részét nyár elején, pontosan június 12-én olvastam el. Egy nap alatt a végére értem, nem nagyon tudtam letenni hosszabb időre. Nagyon megtetszett a legújabb világa, melyben elhelyezte a szereplőit, így kíváncsian vártam a folytatást is, és elég nagy reményeket, elvárásokat fűztem hozzá.
A borító egyszerűen meseszép. Mint az előző. Sőt, még szebb is. Minden rész tökéletesen illeszkedik a beltartalomhoz is. Az első fehérje tökéletesen ment az Ártatlan címhez. A második bordója pedig a bűnös örömök városát testesíti meg. Emellett a főszereplőnk, Flóra belső változásait is megmutatja. Eleinte egy mélyen erkölcsös, keveset látott lányka volt, de Mariani mellett kibontakozik a személyiségének egy más nem ismert oldala is. Minden szempontból jól el lett találva. S ez a kis plusz, hogy ablakos, teljesen levett a lábamról! Ad a könyvnek már előzetesen egy nagyon jó kis alaphangulatot, titokzatosságot, aminek hatására már a megfelelő állapotban kezdhetjük el az olvasási folyamatot.
A címen elsőnek kicsit megütköztem, hiszen nagy ellentét van a fő és az alcím között: Ártatlan - Bűnös. Ravasz kis szójáték ez. Nagyon gyorsan befogadtam, mert nagyon jól rávilágít itt a dolgok lényegére is. Jó kis előhír arra, mi fog itten következni. Ígéretes. Csábító.
S most kedves olvasóim, engedjétek meg nekem azt a fajta olvasói szabadságot, hogy ne sorakoztassak fel egymás mellett pro és kontra érveket. Képtelen lennék a Bűnös örömök városában hibát találni. Ha szántszándékkal keresném, akkor sem menne. Teljesen levett a lábamról. Készüljetek, mert ódákat fogok róla zengeni. Az én szememben elnyerte az év legjobb könyve címet! Tényleg ennyire zseniális lett!
Kezdjük ott, hogy az első részt is szerettem, noha nem rajongással. Egy kellemes történet, jó csavarokkal, kitűnő megfogalmazásban. Csak apróságok voltak már ott is, amik számomra kicsit rontottak az olvasási élményen. Szinte elhanyagolhatóak. S pontosan emiatt felállítottam egyfajta mércét magamban: a folytatásnak jobbnak kell lennie, mint az első kötet volt. Hiszen megismertük a karaktereket, kibontakozott előttünk már az aktuális kor, a szokások, a helyzet, amibe kerültek. Oké, mostmár vegyél le a lábamról! Ugyanakkor próbáltam ezt elnyomni magamban, mert valljuk be, nem fair egy könyvhöz már így hozzáállni. Hisz mindig vannak olyanok, akiknek nem tetszik. Mi lesz, ha pont én nem találom meg benne, amit keresek? Ha ezt épp nem nekem írták? Vagy mi van akkor, hogyha épp középső könyv szindróma lép fel, mint átvezető kötet lesz jelen, s csak a harmadikban fog igazán robbanni? Szóval igen, vártam is, de kicsit féltem is. Aztán mikor vettem három mély lélegzetet, nekiugrottam. Hát gyerekek... a harmadik bent rekedt, s az utolsó oldalig nem is kaptam levegőt! Teljesen beszippantott!
Alapvetően imádom a helyszínt. Nagyon kevés regény van, ami az elmúlt évszázadbeli Velencét választja alaphelyszínéül. Miért is? Valószínűleg közre játszik, hogy kevés róla az információ. Kicsit távolabb áll tőlünk az ottani felfogás, életmód. Mégis Angelika bele mert vágni ebben a nehéz témába, s meg kell mondjam, kitűnően teljesített. A gondoláknál romantikusabb dolgot el sem tudunk képzelni, de vajon ti tudtátok, hogy mennyire praktikus kémkedésre is használni? Nekem eszembe sem jutott volna. Imádtam ezeket az információmorzsákat, amiknek köszönhetően sokkal jobban le tudtam mélyedni az akkori, ottani dolgokban. Mindig megmutatta, hogy a dolgoknak nem csak egy oldala van.
A szereplőket részint ismerhettük már az előző kötetből, de sok újjal is találkozhattunk a helyszínváltozás következtében. Mariani továbbra is ugyanaz a sármos, titokzatos férfi maradt, aki volt, csak most igazán felszínre törhetett a valódi jelleme is. Eltűnt a Magyarországon megszokott visszafogottság, s még több pirulásra késztető visszavágás rejtőzik a tarsolyában. No, de Flórát sem kell félteni, hiszen neki is kinyílt a csipája rendesen: a gyors alkalmazkodási képességének és a hatalmas kíváncsiságának hála egész hamar beleszokott az új életstílusba, ami véleményem szerint kifejezetten jól áll neki. Igazán kivirult, hisz ledobott magáról sok olyan bilincset, amely megkötötte a benne rejtőző lehetőségeket. Az új szereplők hibáik ellenére mind szerethetőek. Még az antihősök is. Akárki akármit mond, én simán bedőltem volna Favrettinek. Hiába olvastam, mennyire alávaló alak, láttam a tetteit s azok következményeit, mégis levett a lábamról a szövegelésével. Angelika, te biztos, hogy nem csak egy szimpla mezei író vagy, mert az már szinte félelmetes, hogy mennyire jól meg tudod alkotni a karaktereket!
A Bűnös örömök városában kaptunk mindent, amire egy molynak ingere lehet. A megnyerő, illetve minket átverő szereplőkön és a jó helyszínen kívül még kaptunk egy nem mindennapi cselekményszálat is. Imádom, ahogy ezek ketten nyomoznak, s közben folyamatosan vitatkoznak. Csak úgy repkednek a replikák, s nem győzök vigyorogni, illetve hangosan nevetni. A kisebb, pajzán megjegyzéseknél már teljesen kész voltam. Angelikának annyira jó humora van, hogy arra nincsenek szavak. Emellett rettenetesen tehetséges mesélő is, hiszen az egész történet csak úgy folyik a kezeink között: annyira olvasmányos, hogy képtelenség egy pillanatra is lerakni, hiszen félünk, hogy lemaradunk valamiről, amit a szereplők csinálnak, míg nem figyelünk oda. Behálózott!
De térjünk vissza egy pillanatra a cselekményszálra is: Örülök, hogy ez a történet egyszemszöges verzióban lett megírva, több okból is. Első: szépen, mindent a maga idejében megtudunk, igazából felesleges is lenne a váltott nézőpont. S a nyomatékosabb második: van még remény, hogy az egészet Angelika megírja Mariani szempontjából is. Mert ha ebből már csak egy részt kaphatok.... beleőrülök! Többre, sokkal többre van szükség!
De megint elkanyarodtam, szóval a történetbeli események: hihetetlenek! Sokszor csak kapkodtam a fejem, néztem jobbra-balra, mi történik. Gyönyörűen fel van építve minden, fokozatosan bontakoznak ki a dolgok, de szerencsére nincsen túlhúzva sem. A vége felé pedig annyira bepörög, hogy majd beleájul az olvasó is. Angelika nem ismer lehetetlent: minden lapot kijátszott, s sokszor az asztal alól húzta azokat elő! Azt hiszed biztonságba vagy otthon a karosszékben, aztán egyszer csak BUMM... jön egy váratlan fordulat, s a földről kaparod össze jobb esetben az állad, rosszabb esetben teljes valódat. Nem hagy pihenni.
S ezt az egész kalandos, fordulatos történetet még megfűszerezi a romantika is. Jajj, az a drága romantika, ami az elsőben nem tört még annyira a felszínre... Teljesen kész voltam. Flórával együtt szerettem bele Mariani-ba. Halálosan, menthetetlenül, visszavonhatatlanul. A közös kis jelenetek... teljesen eszemet vették. Nem, ne haragudjatok, de képtelen vagyok leírni, hogy mit éreztem olvasás közben, vagy akár most is. Erre nincsenek szavak. Csodás, mesés, bámulatos! Leírhatatlan... Ilyennek kellene lennie minden szerelemnek!
Ha van kedvetek, szívesen leülök bárkivel beszélgetni erről a könyvről, mert egyszerűen nincs annyi hely sehol, hogy ki tudjam fejezni a lelkesedésemet. Megiszunk közben egy kávét, meg még egyet, meg még sokat, vagy teát. De erről a regényről beszélni kell!
R. Kelényi Angelika tehetsége csak úgy tündököl a Bűnös örömök városában. Olyan történetet hozott össze, mely messze übereli az eddigi kedvenceimet. Diana Gabaldon mellett a helye!
S hogy kiknek ajánlom? Szívem szerint mindenkinek! Messzire, hangosan kiáltanék, hogy mindenki tudomást szerezzen róla, mennyire fantasztikus!
Ha szereted a múltszázadbeli romantikát, akkor ez a Te könyved.
Ha csíped a nyomozós szálat, ne habozz felütni.
Ha egy olyan könyvre vágysz, amit képtelenség letenni, megtaláltuk a tökéletes jelöltet!
Vagy, ha csak egy jó kis regényt szeretnél, nyugodtan vedd kézbe.
Nem fogsz csalódni!
Nagyon szépen köszönöm az Álomgyár Kiadónak a recenziós példányt, s köszönöm Angelika, hogy megírtad ezt a fantasztikus történetet! Türelmetlenül várom a folytatást!
"Valóban csupán porszemek vagyunk, melyeket arra sodor a szél, amerre akar, és hiába próbálunk szembeszállni vele, erősebb nálunk."
"Azt mondják, ha az ember folyton a holnapot várja, nem tesz mást, mint sietteti a halála érkezését."
"– A szépség nem érdem, hölgyem, csupán állapot. Idővel elmúlik, s akkor nem marad más vonzerő, mint a jellem és a lélek. Önmagában a szépség semmit sem ér."
"Az élet pedig mit sem ér, ha az ember folyton ostorozza magát, és bűntudata nem engedi, hogy boldog legyen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése