Dmitrij, a hetedik szintű Fénypárti irodalomtanár mindent megtesz azért, hogy a rendkívüli képességekkel rendelkező kamaszok kegyeibe férkőzzön, de egyáltalán nincs könnyű dolga. Diákjai egyik csínyt a másik után tervelik ki, és hamarosan már nemhogy az iskola, de az egész emberiség sincs biztonságban.
És nehogy bárki azt higgye, a csibészségek mögött csupa Setét rosszcsont áll: az események kulcsfigurája egy Fénypárti dzsinn kislány, aki minden kívánságot valóra tud váltani. A következményekkel pedig cseppet sem törődik.
Úgy tűnik, nincs más hátra, az Inkvizíciónak kell beavatkozni, hogy kudarcba fulladt kísérletként bezárja az iskolát. Az intézmény – és a világ – sorsa egyedül Dmitrij kezében van. De mit tehet egy könyvmoly irodalomtanár a Másfélék két pártjának egyesített varázshatalmával szemben?
A fiatalabb olvasókat is megszólító VarázsŐrség új fejezetet nyit a Szergej Lukjanyenko fékezhetetlen képzeletében megszületett, és azóta világhírűvé vált Őrség-sorozat történetében.
A VarázsŐrség című könyv nem olyan régen jelent meg. Szinte még ropog. Először az üzletbe találkoztam vele, ahol túl sok figyelmet még nem tudtam szentelni neki, mert rengeteg dolgom volt, de az agyamban elraktároztam, hogy később utána kell néznem, mi is ez pontosan. Aztán jöttek a céges rendezvények Budapesten, ahol az egyik nap bemutatásra került ezen kötet is. Ennek nagyon örültem, hisz végre megtudhattam, vajon nekem írták-e, érdemes-e figyelmet szentelni neki. Az előadás közben elhangzott egy mondat: "A Harry Potter után kötelező olvasmány." S ezzel teljesen meg is győztek. Nagyon szeretem a Rowling által megalkotott világot, így nem is maradt kérdés: tudtam, hogy ez a könyv kell nekem.
Mint mondtam, a boltban találkoztam először vele, s a borítóterv már ott megfogott. Kifejezetten igényes munka, és a színválaszték is pont megfelelő. Kicsit sejtelmes, kicsit baljós, de mellette mégis megmutatja, hogy nem kell ezt annyira komolyan venni. Igényes és figyelemfelkeltő. Pont, mint a tartalom.
A cím is megfogott, hisz elsőre nem értettem, hogy miért van az összetett szó kellős közepén egy nagybetű. Ugyan miért emelték ki a második részt így? Ennek egy nagyon logikus magyarázata van, ami egyszerűbb, mint hinnétek: az Őrség sorozatba tartozó könyvről beszélünk, s minden kötet egy másik Őrség történetét meséli el.
A fülszöveg is nagyon jóra sikeredett, hiszen kellően felcsigázza a fantáziát, s tényleg visszahoz valamit a roxforti életérzésből.
Egyszóval hatalmas kíváncsisággal kezdtem neki ennek a történetnek.
Nem is kellett csalódnom. A sztori ott veszi kezdetét, mikor Annát, a furcsa nebulót számon kérik, honnan lopta a szobájában lapuló dolgokat. Anna váltig állítja, hogy azok mind sajátok, senkinek sem hiányoznak, egyszer csak úgy megjelentek. Hoppá! Ti elhinnétek neki? Naná, hogy nem, s az édesanyja is ezen a véleményen volt, ezért is adta fel a saját lányát. Ez nagyon csúnya dolog, de igazából nem is fog kiderülni több róla. Személy szerint én kíváncsi lettem volna a köztük fennálló viszonyra, de a történet szemszögéből nem lényeges, így nem is került bele.
Nos, most, hogy megvolt a Prológus, amiben Anna iskolát váltott a furcsamód megjelenő dolgok miatt, el is kezdődhet az igazi történet, ahol rögvest szembe találjuk magunkat Dreherrel. Imádom a nevét. Alapvetően az orosz nevekkel nem vagyok kibékülve. Nagyon ritkán jöttek eddig a szemem elé, s kicsit töröm őket, nehezen is jegyzem meg, ezért külön megörültem, hogy a kedves tanárunk sokkal egyszerűbb kifejezést kapott. Na meg a Dreher mindenkinek ismerős, nem de? Így már meg is van az alapvető rokonszenv. Szóval igen, visszatérve a meleg napok hűsítő itókájáról a tanár személyére... ő tényleg egy nagyon kellemes karakter lett. Háttérbe húzódó alkat, de a helyzet mindig megköveteli, hogy az események központjába legyen. Jó volt látni a fejlődését, hisz nem semmi, amin át megy! De engem legfőképp az fogott meg, ahogy a gyerekekhez viszonyul. Nem tesz különbséget Setét és Fénypárti között. Nem. Ők csak gyerekek, akik keresik a maguk útját, akármilyen rögös is az.
S akkor nézzük is csak a központban álló fiatalokat, vagyis a Holt Költők megreformált csapatát. Már alapvető szimpátiát gerjeszt, hogy egy ennyire híres és jelentős történetet beleszőtt az író a saját gondolataiba, hiszen ezen már a könyv legelején megmutatkozik, hogy igenis művelt személlyel van dolgunk, tehát nem egy összecsapott, klisés történetet fogunk kapni. Egyfajta biztosíték.
Szóval a diákok mind külön egyéniségek. Mind máshova sorolhatóak be, mégis összeköti őket a közös gondolatok és a cél. Ők igazán életre valóak, akik képesek a saját határaikat is túllépni.
Bevallom, az elején kicsit féltem, hogy egy Rowling másolatot fogunk kapni: ott az eldugott iskola, ahol a Másfélék tanulnak, ott vannak a különböző csoportok, a furcsa tantárgyak és még sok egyéb hasonlóság. De szerencsére igen hamar fellélegezhetünk, ugyanis az író szántszándékkal bele viszi a Harry Potter szálat. Többször is szóba kerül, szinte már a legelején ahhoz hasonlítja az egészet, s felhívja a különbségekre a figyelmet. Emellett olyan humoros megjegyzéseket hoz ki ebből a gondolatmenetből, hogy a székről is le lehet pottyanni. Kedvencem marad a repülő sütőlapát. Ismertek, ha egy szereplő az élettől is elveszi a kedvem, rögvest nyúlnék a péklapátomhoz, hogy azzal verjek bele értelmet. Eddig nem voltam vele tisztában, hogy egyéb funkciói is vannak. S igaza van Drehernek: azon sokkal kényelmesebb utazni, mint egy seprűn, hisz csak nagyobb az ülőfelülete!
Akárhogy is nézem, ez egy nagyon egyedi történet. Az egész Őrség sorozatban megalkotott világ fantasztikus. A Homály maga már egy fenomenális ötlet volt. Tetszett, hogy egy város is lehet Setét vagy Fénypárti, s azt is lehet hasonítani. De a legfontosabb számomra, hogy felépítette a teljes civilizációt, alkalmazva az összes szükséges réteget. Megvolt, kik vezetik az országot, az őrségeket, kik miért felelnek. Sok könyv itt bukik el, hogy csak éppen annyit ad az író, amennyi a történet szempontjából lényeges, így arra nem figyel, hogy a kialakított társadalom valójában életképtelen lenne.
Tényleg tetszett a VarázsŐrség című kötet, ám voltak benne számomra zavaró dolgok. Az első ezek közül nem is a könyv hibája, hanem az enyém, ezért ezt nem is rónám fel neki, viszont mindenféleképp kitérnék rá, ti ne szaladjatok bele úgy, mint én. Ugye azt az információt kaptam, hogy nyugodtan kezdhetem ezt a sorozatot a tizedik résznél is. Úgy bizony, mert ez egy tizedik rész! Egy sorozatnak! A központi alakok annyira mások már, hisz egy új generációt kezdünk el követni, hogy simán be lehet itt is csatlakozni. Végül is ez nem hülyeség, mert képes voltam rá, fel tudtam venni viszonylag hamar a fonalat, de... végig ott volt ez a szemtelen de, míg olvastam. Mert hát ugye itt már nincsenek a fogalmak megmagyarázva. Hasonítás, Homály és egyebek... miért is lenne? Teljesen logikus, hogy nincs. Mégis, emiatt teljes kívülállónak éreztem magam. Mintha a Homály ötödik rétegén keresztül néztem volna az eseményeket, majd a végére talán felléptem a második szintre, de kitörni nem tudtam belőle. Értettem, de mégis... kellett volna az a minimális előzetes információ, hogy maximálisan magaménak tudhassam a történetet.
A másik, hogy én úgy értelmeztem, Anna lesz a központi szerepben, hiszen miatta alakul ki az összes helyzet. Ez így is van, szép és jó is, de valójában ez a könyv Dreherről szól. Ez ellen sincs igazából kifogásom, de nagyon keveset kaptunk a gyerekekből. Főleg, hogy Anna minden vitánál rögvest meghunyászkodott, vakon engedelmeskedett a tanárának. Aki ilyen tetteket visz véghez... legyen már egy kicsit tökösebb. Értem én, hogy dzsinn, akinek dolga mások kívánságait teljesíteni... de attól még lehetne egy kis saját véleménye. Rosszul fogalmazok, hiszen végül is volt neki, amiatt alakultak ki a különböző helyzetek, de a cselekvés pillanatában sosem ő állt a középpontban. Olyan passzívan aktív szereplő volt.
S lehet, hogy pont emiatt, hogy sem ő, sem a többiek nem vettek részt jobban a saját történetükben nem éreztem azt, hogy idővel nőnek. A fejemben tizenegy-tizennégy évesek voltak. Fiatalok.
Ez a részletesség hiány máshol is felütötte a fejét. Dreher egy hetes szinttel rendelkezett a történet elején, s viselte az ezzel járó következményeket. Hisz az elég gyengének számít. Folyamatosan kapjuk, hogy a szintet mennyire nehéz, szinte lehetetlen megváltoztatni, főleg rövid idő alatt. Majd egy egész történeti egység van rászentelve. Ehhez képest pár oldal alatt képesek voltak a lehetetlent megközelíteni, minden bonyodalom nélkül. Sajnáltam, mert ez egy fontos momentum lett volna - szerintem - amit teljesen lekicsinylettek.
Ha ránézek a könyvre kellemes emlékeim vannak. Szerettem olvasni, noha bitang lassan haladtam. Úgy érzem, ez az év vége nem nekem fog kedvezni. Kellemes volt kiszakadni a valóságból, s belecsöppenni ebbe a nem mindennapi világba, ahol bármi lehetséges. Jó volt látni, mire képes egy mezei irodalmár az elhivatottságával, s hogy igenis az irodalomnak is van ereje, csak tudni kell használni. Szórakoztató vonala mellett műveltet is, hiszen rengeteg olyan apróság van beleszőve, ami hozzátesz a tudásunkhoz egy apró építőkövet.
Remélem ez a sorozat kicsit jobban előtérbe kerül majd a közeljövőben, mert fantasztikus. Meg van benne minden, amire egy fantáziadús molynak szüksége van. S igazuk volt a többieknek: Harry Potter fanoknak kötelező olvasmány!
Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt a Galaktika, Metropolis Media Kiadónak!
"Ez felborítaná az egyensúlyt. És ahol nincs egyensúly, nagyon nagy a baj."
"– Hallottam ezt, meg azt… – felelte Dreher. – Hogy a Fény és Setét Chuck Norris jobb és bal lába. Amelyik lábával kel, aznap az az oldal győz."
"Aki fiatalon nem volt forradalmár, annak nincs szíve, aki öregen is az maradt, annak nincs feje."
"Lehetsz Másféle, tekintheted magadat nem közönséges embernek, semmiképp sem úszhatod meg, ha ki kell töltened egy kupac papírt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése