Erin Watt: Megtört herceg

Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét.

Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe.

Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa.

Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást.

Talán igaza van.

Ahogy megjelent, szaladtam érte. Nem volt baj, hogy aznap épp nem dolgoztam. Nem érdekelt, hogy sokat kellett utaznom. Csak mentem és öleltem magamhoz a saját példányomat. Aztán szegénykét egy kicsit félre is kellett tennem, hiszen volt még más a listámon, amit terveztem elolvasni. Mikor végre elérkezett a pillanat, hogy a Megtört herceg következzen, nem kapkodtam el: szépen leültem, kényelembe helyeztem magam, innivaló és rágcsa persze bekészítve, hisz úgy gondoltam: egyhamar nem fogok innen felkelni. Nem mondanám, hogy nem lett igazam, a feléig egy ültőhelyemben eljutottam, de utána... megtörtem én is. Nem akartak úgy folyni az oldalak a kezeim között, ahogy eddig. Lássuk is, milyen benyomást tett rám Reed és Ella története.

A történet ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Ez számomra hatalmas piros pontot jelent, hisz nincsenek szükségtelen visszaemlékezések, idegborzolások. Nem szeretem ugyanazon dolgokat kétszer vagy akár háromszor is elolvasni. No meg egy olyan szituációban húzták le a függönyt, amivel sok moly jogos felháborodását váltották ki. Hiszen pont a tetőponton jártunk, a váratlan fordulatnál! A könyv lezárása kimaradt! Szóval ott vagyunk Reed-del, s épp azon gondolkodunk, hogyan hozhatnánk helyre a dolgokat. A Royal fiúk elcseszettek. Ezt már megtudtuk az első részből is. No, de hogy ennyire? Azt hinnénk, van egy határ, ami fölött még a gazdag ficsúrok sem rohangálnak. De nem. A Royal fiúkban minden megvan, ami káros. Olyan önromboló hajlammal rendelkeznek, amire nincsenek kifejezések. De pont ettől válik a történet egyedivé s a karakterek érdekesebbé. hiszen csak is Erin Watt merte meglépni azt a merész húzást, hogy szappanoperát csináljon a könyvéből úgy, hogy attól még igényes munka maradjon. Zseniális tehetséggel vannak megáldva mindketten, az tuti! S ettől még a karakterek nem válnak a szemünkbe rosszá, sőt, pont ellenkezőleg.

A történet elején még mindent Reed szemszögéből láthatunk. Számomra ez nagyon imponált, mert mindenféleképp szerettem volna belelátni a gondolataiba. Elle Kennedy már bizonyított az Off Campus sorozatában is, hogy képes felvenni a férfi szemüveget, s reális gondolatokat ültetni a karakterei fejébe. Itt sem volt ez másképpen. Reed egy tipikus pasi, különleges ismertető jegye a sok pénz, illetve az ezáltal és a testvéri kötelék által kivívott, kéretlen hatalom. Megvan az egyensúly. Ugyanakkor, hogyha por kerül a gépezetbe, máris felborul az egyensúly: cicaharcok.... cicaharcok mindenhol a suli területén! Tehát Reed fejébe látni igencsak érdekes volt, hiszen nem csak az ő gondolatai közé férkőztünk be, hanem az iskola hierarchiája is így jobban előtérbe került. Sosem gondoltam volna, hogy lehetnek olyan iskolák, amiket nem a közösség szelleme irányít, hanem kiemelt diákok, de így belegondolva, tényleg. Régen, az én középsulimban is voltak olyan központi emberek, akikhez mentünk, ha gond volt. Akiket mindenki ismert, noha ő lehet, hogy még azt se tudta, hányadikos vagy, nem hogy még a nevedet ismerné. Olyan srácok és lányok, akikkel mindenki lógni akar. A Megtört herceg visszavitt a régi idők tankönyvszagú folyosóira, s felhozta bennem a boldogabb és szomorúbb emlékeket is. Ráébresztett, hogy én sem vagyok már ugyanaz az ember, aki akkor voltam. Be kell most már vallanom magamnak is: felnőttem. S lehet, hogy pont ezért nem tudtam kellőképp értékelni Reed néhány megmozdulását. Olvastam a könyvet, faltam a sorokat, s azt vettem észre, hogy egyre frusztráltabb vagyok. Nem az események miatt, hanem maga a főszereplő miatt. Mondjuk ki: Reed egy tökös pasi volt az első részben, de itt azért már elég szépen picsog. Hova lett a menő srác? Értem én, hogy szerelmes lett, aminek nagyon örülök, de attól még na. Néha megdobáltam volna fagyott kenyérrel, hogy ember, ne veszítsd el önmagad egy csaj miatt! Pedig én is nő vagyok! Mégis sok volt. 

Telnek-múlnak a lapok, haladunk előre, s hoppá, hirtelen megint Ella fejébe kerülünk. Örültem az ismerős környezetnek, már kezdtem hiányolni. Jó volt látni, hogy valaki hű marad önmagához. Ella karaktere engem nagyon megfogott. Egy kifejezetten erős fiatal nőről beszélünk, akinek a karakterleírása nem merül ki ennyiben. Rengeteg csúf dolog van már a háta mögött, sok rossz lapot kapott az élettől, de ő még mindig talpon van, s próbálja a helyzetéből a lehető legjobbat kihozni. Próbál túlélni. Emellett megmaradt annak a fiatalnak, akinek lennie kellene, ha nem lenne ennyire hányattatott sorsa. Egy szeretetéhes kislány, aki egy kis figyelemre és kedvességre vágyik. Ugyanakkor mélyen megsebezték, s emiatt összezavarodott. Az írópárosunk remekül megformálta Ella karakterét. Pontosan olyannak alkották meg, amilyennek kell lennie, egyetlen dolgot leszámítva. Miután túljutottam a kezdeti lelkesedésen, hogy de jó, Ella visszatért, elkezdtem vele is unszimpatizálni. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogyha ennyire érintetlen még, akkor miért akarja másnak feltüntetni magát. Ha a suliban rám sütnék a (előre is elnézést a fiatalabb olvasóktól, de a drámai hatás kedvéért muszáj merészebb szókincset használnom) ribanc jelzőt, akkor én nem azon lennék, hogy ebben megerősítsek mindenkit. Sőt, próbálnám bebizonyítani, hogy ez nem igaz. Nem szóbeszéddel, hanem a dolgokhoz való hozzáállásommal, s így egy idő után biztos lekopnának. De ehelyett Ella mit tesz? Megmutatja mindenkinek, hogy ő képes eljátszani a rá kiosztott szerepet: lehet ő ribanc is, ha a nagyközönség megkívánja. Elgondolkodtam, hogy öreg vagyok már ehhez, végtelen idős, mert ezt képtelen vagyok felfogni, miért kellett. Többszörösen is. Még most is felbosszant, pedig már jó pár napja befejeztem a könyvet. 

De persze, nem csak a negatív oldal erősödik. Az összes karakter jellemfejlődésen megy keresztül, ami csodálatos. Vannak a könyvben olyan pillanatok, mint például amikor Easton megöleli Ellát, amik átmelengetik az olvasó szívét. Amikor Ella végre kiáll magáért és a többi elnyomott fiatalért, az egyszerűen csodálatos! Kellettek bele kifejezetten ezek a részek, mert már kezdett rezegni a léc, hogy nem a legjobb szavakkal fogom illetni ezt a kötetet. 

A történet egyik legpozitívabb fejlődésén Callum megy át. Az első részben számomra teljesen semleges volt, most viszont hatalmasat nőtt a szememben. Bebizonyította, hogy igenis, ő egy jó apa, aki foglalkozik a gyerekeivel. Lehet, hogy kicsit későn kezdett erre ráébredni, de az a lényeg, hogy megtörtént. Az ő pálfordulása az egész történet fénypontja. 

Ha egyben tekintek a történetre és a sorozatra, akkor úgy érzem, hogy egyet hátraléptünk. A Royal fiúk most is hasonlóképp elvarázsoltak, mint az első kötetben, de így, hogy jobban beleláthattunk a dolgokba, már nem ugyanazokat az érzéseket hozták ki belőlem. A Papír hercegnőben figyelmeztették Ellát és az olvasót is, hogy ők romlottak, de, mint a főszereplő lányzó, én sem akartam teljesen elhinni nekik. A Megtört hercegben bebizonyították, hogy tényleg így van: mindegyikőjüknek vannak nagyobb problémái, amik az átlagos kategórián bőven túllőnek, de nem éreztem már sajnálatot az irányukba. Megvetést sem, azért ott még nem tartunk, de kicsit kiábrándultabb lettem. Továbbra is kedvesek a számomra, de rá kellett ébrednem, hogy túlidealizáltam a rosszfiús imázsukkal őket.

Véleményem szerint a Megtört herceg kicsit túl lett gondolva. Sok benne levő problémának elejét lehetett volna venni, ehelyett több száz oldalon keresztül csak húzták, míg a Sors közbe nem avatkozott. Külső dolgok jelentették a megoldásokat illetve a következő, még nagyobb problémák forrását. Sokszor sokkal egyszerűbben, kisebb kommunikációs rátermettséggel megoldhatóak lettek volna a helyzetek, s pont emiatt a vége nem tudott úgy megérinteni, mint ahogy azt vártam volna. Ezen kötet is függővéges, mely az olvasó idegrendszerét ki kellene, hogy borítsa, mégis... simán letettem, s most nem kaparom a falat a folytatásért. Természetesen várom, de képes vagyok ezt türelmesen tenni. Pedig tudjátok, hogy mennyire türelmetlen vagyok. A mindent, azonnal elvet vallom. 

Szóval a Megtört herceg számomra nem hozta az elvárt szintet, ugyanakkor nem sokkal maradt el tőle. Kíváncsian várom a folytatást, s reménykedem, hogy ott újra feljebb megy a színvonal is.

"Sohasem volt igazából szükségem semmire, mielőtt megismertem őt. Most már levegőt venni is nehéz úgy, hogy nincs mellettem."

"– Én végeztem a játszmákkal, Ella. Számomra nem létezik másik lány ezen a világon. Ha beszélni látsz az egyikkel, akkor tudd, hogy rólad beszélek. Ha sétálni látsz az egyik mellett, akkor tudd, hogy azt kívánom, bárcsak te lennél az – lép felém. – Te vagy nekem az egyetlen."

"Az ösztöneim azt súgták, hogy csak a baj lesz vele. Az ösztöneim tévedtek. Vele nincs semmi baj. Velem van. Még mindig."

"– Szinte bármit hajlandó lennék megtenni érted. Visszamennék az időben, hogy megváltoztassam a dolgokat, ha lehetne – néz le rám eltökélten. – De békén hagyni nem foglak."