Fiona Barton: A gyermek

Miközben ​London rehabilitáció alatt álló részén lebontanak egy régi házat, a munkások egyike sok éve eltemetett parányi csontvázra bukkan. Kate Waters, a tapasztalt újságíró megsejti, hogy a felfedezés mögött figyelmet érdemlő sztori lappang. Összeüt egy cikket a lapja számára, de teljes tanácstalanságában csak arra képes, hogy feltegyen egy kérdést: Ki az építési területen talált csecsemő?

Miután Kate kutakodni kezd, azzal szembesül, hogy a szálak egy bűncselekményhez vezetnek, mely évtizedekkel korábban megrázta az országot. Egy kisbaba eltűnt egy kórház szülészetéről, és soha nem került elő. A lesújtott szülők azóta sem tudták túltenni magukat a veszteségükön.

De a történetnek ezzel nincs vége, és Kate – házról házra járva – egyre mélyebben alámerül a környék hajdani lakóinak múltjában. Hamarosan azon kapja magát, hogy várakozása ellenére három asszony titkainak lett ismerője, és egyre többet vívódik, vajon mit szabad nyilvánosságra hoznia, és mit nem.

Kellett valami más. Mostanában túl sok romantikust olvastam, s így kissé becsömörlöttem. Mondhatni, elég volt. Szoktatok ti is így érezni? Hogyha még egy nagy romantikus pillanat leírását elolvassátok, akkor örök szerelemellenesek lesztek? No, én tetőztem. Ki kellett ebből törnöm, így az utam a könyvesboltba vezetett. Mellesleg a munka is oda szólított, szóval... a kocka el van vetve. Gyorsan körbenéztem, mi is jöhetne szóba. Gondolkodtam a Hóemberen, meg sok máson is, de egyik sem fogott meg. A gyermekből is még elég sok áll a polcon, s ha már éppen megigazgattam, akkor rálestem a fülszövegre is, és... azonnal szaladtam vele! Nem is értem, hogy nem kelti fel az emberek figyelmét? Megnyerő a borító, igényes a kiadás, és egy nem mindennapi sztori lapul egy régi ház kertjében... Szóval lássuk csak, mit is adott nekem ez A gyermek.

Rögvest elvett több órát az életemből. Gondoltam leülök tíz percre, éppen csak beleolvasni, hogy mégis milyen, jól döntöttem-e, aztán ha elvégeztem a teendőimet majd este folytatom. Aha... 200 oldallal később keltem fel abból a nagyon kényelmetlen pozícióból, amit a tíz percre felvettem. Ennyire lekötött.

Kapásból megnyert, mert nem kertel, belevág a közepébe: rögvest az egyik szereplő gondolataiba csöppenünk, méghozzá szerintem a legérdekesebb karakterébe. Már rögvest a második oldalon kiderül, hogy Emma titkol valamit. Szeretem a titkokat. Főleg felderíteni, szóval muszáj volt megtudnom, mi történhetett itt.

Maga a főszál ott veszi kezdetét, hogy Katie, az újságíró úgy dönt, hogy kicsit jobban utánajár egy rég eltemetett újszülöttnek, akinek a maradványait egy építkezési területen találták meg. Mondjuk azt nem tudom felfogni, hogy az eredeti újság, miért csak épp egy cickafarknyi helyet szánt ennek a hírnek, hiszen akárhogy nézem, ez igazán felkavaró, s üzleti szemszögből nézve, biztosan sok ember olvasná el. De ezen hamar túlléptem. Nekem édes mindegy, ki megy utána, csak valaki induljon!

Szóval Katie elindul utánajárni, mi is történhetett, hogyan kerülhetett oda ez a picúr baba, s még ő sem gondolta a legelején, hogy ilyen mélységekbe fog kerülni. Nem, nem egyszerű a történet. Nem csak egy pszichopata volt, aki téves képzelgései közben az életére tört egy újszülöttnek. Sokkal többre készüljetek!

A történet három szálon fut; először is láthatjuk a riportert, aki megy a hírek után. Látszik, hogy nem ma kezdte a szakmát, hiszen nagyon precízen közelíti meg a témát, s próbál mindig a megfelelő ajtókon kopogtatni. Odafigyel az apró jelekre, amikből a megfelelő következtetéseket vonja le, így halad alanyról alanyra. Így belegondolva, elég idegesítőnek hathat, hogy ennyire mindig tudja, hol kell lennie, de a könyvet olvasva egyáltalán nem az, mivel nem a szerencsén múlik, hanem a szakértelmén a folyamatos információszerzés. Ehhez jó példát szolgáltat a szerző Joe alakjával, aki Kate szárnyai alatt kezdi bontogatni a sajátjait, s mint gyakornok járkál vele. Néha elbaltázza a dolgokat, hisz még elég zöldfülű, de pont ettől lesz hiteles mindkét karakter.

Ha az ember az újságírókra gondol - természetesen nem a mezei, horoszkóp rovat szerkesztőire, hanem az oknyomozó riporterekre, illetve azokra, akik a nagyobb hírekre mennek, akkor elég negatív érzésekkel töltetik el. Rögvest a tolakodó, minden lében kanál, házak előtt sátorozó alakok jutnak az eszünkbe, akik nem hagyják békén a kiszemelt áldozatukat. Kate nem ebbe a kategóriába tartozik, ám elég közel van hozzá, viszont ő jól keveri a lapjait. Nem viseltetünk semmiféle ellenérzéssel az irányába, hiszen őneki nem csak a sztori a fontos, hanem az emberek is. Lehet, hogy manipulatívan képes kihozni az emberből a legjobbat, s rögvest elnyerni a bizalmát, de minden cikkét alapos megfogalmazás után publikálja, hogy attól senki se sérüljön még jobban. Emellett amikor nem lenne kötelező, akkor is rendelkezésére áll a többieknek, akár a szabadnapján is. Kifejezetten szimpatikus a karaktere.

A másik szálat Emma viszi, aki a mű legérdekesebb személyisége. Sokszor furcsán beszél, érezhető, hogy valamit rejteget már régóta, s ez a teher lassanként agyon is nyomja. Hamar megtudjuk, hogy többek között kezelésekre is jár néha, ha a helyzet megkívánja. Tudjuk, hogy az ő szerepe nagyban hozzá fog adni a csecsemő történetéhez, de hogy miképpen... az majd csak a későbbiekben derül ki. Addig pedig szépen megeszi a kefét az olvasó, annyira szeretné már tudni, mi történt. Emma nem aprózza el: egyszer csak elhajítja a bombát, ami hatalmasat szól. S innentől kezdve az eddig is haladó események még gyorsabb fokozatba kapcsolnak. Vigyázat! Ha megtudod Emma titkát... nem fogod tudni letenni a könyvet!

A harmadik szál pedig Angela történetét meséli el. Az ő élete a legszomorúbb mindközül. Elvesztette egy gyermekét, rögvest a születés után. Ellopták tőle. Egyenesen a kórházból. Ez a tragédia már sok éve történt, még sem képes egy nap erejéig sem megfeledkezni róla. Még mindig gyászolja a kis Alice-t, hiszen sosem került elő. Jogos, hogy rögvest arra gondol, hogy talán övé lehet az a kicsi baba ott, az építkezési területen. De vajon tényleg az övé? Vajon helyesek a megérzései? Vajon tényleg ennyire egyszerű a helyzet? Vagy ő csak egy félrevezető szereplő?

Rengeteg kérdést vet fel az olvasás közben. Sokszor be is csap, de kifejezetten élvezetes könyvnek nevezhető. 

Kellett valami, ami kiránt a megszokott kategóriákból, s erre A gyermek tökéletesen megfelelt. Pont azt kaptam tőle, amit szerettem volna, sőt még azon is felül teljesített. Akik sok krimit olvasnak, biztosan már az első pár oldal alatt ki fogják találni, hogy mi az egész történet kulcsa, de számukra is ugyanolyan élvezhető marad az utolsó oldalig, hiszen Fiona Barton olyan óvatosan és leleményesen csavarja a szálakat, hogy ez a párszáz oldal csak úgy elhussan. Az ember leül, és azt veszi észre, hogy ráesteledett, illetve, hogy a könyvből már majdnem elfogytak a lapok. Nem volt benne semmi rémisztő, a feszültséget a gondolkodásra késztetéssel éri el. S tényleg, végig kattogott az agyam, hogy vajon kié lehet az a picuri baba, akit megtaláltak az építkezésen. Vajon hogyan kerül Alice és Emma a képbe? Rengeteg titokra fény derül, nem csak a fő kérdésre. A gyermek egy igazán remek krimi, kifejezetten igényes munka. Nincsen sehol elkapkodva, s végig logikus felépítés jellemzi. Ajánlanám mindenkinek, aki ki akar törni a hétköznapok monotinátásából, s azoknak is, akik egy kis agytornára vágynak. Túlságosan kevés figyelmet kap ez a remek könyv! Olvassátok, nem fogjátok megbánni!