Philip Pullman: La ​Belle Sauvage

A tizenegy éves Malcolm Polstead és daimónja, Asta a szüleivel él az Oxford környéki Pisztráng Fogadóban. A Temze folyó túloldalán – amelyen Malcolm gyakran hajózik imádott kenuján, a La Belle Sauvage-on – áll a Goodstow Apátság, az apácák otthona. Malcolm megtudja, hogy az apátságban féltve őriznek egy leány csecsemőt, Lyra Belaquát, akit többen is el akarnak rabolni… Közben a sűrű esőzések miatt az emberek soha nem tapasztalt árvíz közeledtéről beszélnek…

„Mindig szerettem volna elmesélni, hogy Lyra hogyan került a Jordan Kollégiumba. Miközben ezen gondolkoztam, megjelent előttem egy hosszú történet, amely Lyra csecsemőkorában kezdődik és felnőttkorában végződik. Ebben a kötetben Lyra még kisbaba, a következőben pedig húsz éves. A harmadik és egyben utolsó résszel kapcsolatban lakat van a számon…” (Philip Pullman)

Örömujjongásba törtem ki, mikor először a tudomásomra jutott, hogy Az Úr Sötét Anyagaihoz készül még könyv, illetve, hogy azok is végre újra megjelennek. Csak az Arany iránytűt olvastam eddig, a többit még nem tudtam beszerezni; mire eljutott hozzám a sorozat már nem lehetett kapni, de mindig meg szerettem volna szerezni. Szóval ez most számomra külön öröm, s ahogy lehetett belevetettem magam újra ebbe a csodás világba.

Mint említettem már az eredeti sorozat is újrakiadásra került, új fordítással és új borítóval. Számomra külön öröm, hogy ennyire igényes és gyönyörű munka készült hozzá. A filmes borító nem volt az én világom, de ez... meseszép!

A Por könyve ezzel a túlnyomó kékkel igen hatásosra sikerült. Órákig tudnám nézegetni, s elveszni a hullámokban. Sőt, meg is tettem.

A cím elhelyezéssel viszont vannak gondjaim. Számomra nagyon furcsa, hogy a sorozat neve lett kiemelve, nem maga a tényleges cím. Tény, hogy jól hangzik, figyelemfelkeltő, hiszen így kapásból tudjuk hova kötni, de megtévesztő. Jómagam is csak azért is úgy emlegetem, hogy a Por könyve, nem pedig La belle Sauvage. Ebben a bejegyzésben is így fogok tenni.

Mielőtt felütöttem volna a könyvet, átfutott a fejemen pár kétség. Mi lesz, ha ez a rész már nem abban a hangulatban van megírva, mint az Északi fény? Azért akárhogy is nézem, jó pár év eltelt azóta, de még az utolsó könyvhöz viszonyítva is soknak mondható. Az én fejemben élt egy emlék, ami egy magasabb szintű elvárást támasztott elé a Por könyvének is.

Ugyanakkor hamar megnyugodhattam, mert szinte az első pár oldalon megkapjuk a hamisíthatatlan Pullman stílust, így a fotelben kényelmesen hátradőlve falhattam a sorokat.

A történet legelején megismerjük Malcolmot, egy aranyos kissrácot, aki nagyon becsületes, szorgos és kíváncsi. Olyan dolgok is megfordulnak a fejében, ami a legtöbb tizenévest nem is foglalkoztatná. Mondjuk jó kis talaja van a tudásszomjának, hiszen a Pisztrángba, ami az édesapja tulajdona, gyakorta felszolgál, s érdekes beszélgetéseket csíphet el közben. Emellett az apácák is sokat mesélnek neki, miközben ott sürgölődik körülöttük, s segít, ahol lehet. Számomra végig nagyon szimpatikus karakter maradt, hiszen igazán helyén van a szíve, s lehet, hogy csak egy gyerek, aki gyerekfejjel gondolkodik, de azokért, akiket szeret, bármire képes, s vészhelyzetben helyesebb döntéseket is hoz, mint a legtöbb felnőtt. Tetszett, hogy nem száll el a karaktere, nincsen túlidealizálva, nem tudja átlépni a saját határait.

De hiába Malcolm a főszereplő, a középpontban mindig is Lyra áll, hiszen ez az ő története, csak mivel még kisbaba, így csak passzív szereplőként tud jelen lenni az eseményeknél. Már az Északi fény olvasása közben is felvetődött bennem, hogy vajon Lyra hogyan került a Jordan kollégiumba, de sosem gondoltam volna, hogy szerencsétlen kis porontynak ennyi viszontagságon kellett már kicsi korában is átmennie.

A történet szépen halad előre az időben, nem ugrál, amiért külön hálás vagyok. Voltak részek, ahol épp egy másik szereplő helyzetét láthattuk, de ezek mindig fontos részei voltak a sztorinak, így nem helykitöltésnek érezhette az ember, hanem ténylegesen hozzátettek az események forgatagához. A könyv lassan indul el, de én egyáltalán nem bántam, ezt, hiszen nem lehet rögvest a közepébe csapva tűzön-vízen keresztül menni. Kellenek az alapok, s az, hogy megismerjük a szereplőket és az őket körülvevő világot. Érdekes volt látni az EBT működését, s azt is, hogyan manipulálták a fiatalabb korosztályt. Láthattunk erre a saját történelmünkbe is példát, így még erősebb hatást válthat ki az olvasóból. Bevallom, én tágra nyílt szemekkel olvastam végig.

Mindig fontosnak tartom, hogy a karakterek szájába olyan szavakat adjunk, ami ténylegesen megfelel önmaguknak. Nagyon örültem, hogy Malcolm ténylegesen úgy fogalmazott, mint egy fiatal fiú. Nem használt fellengzős szavakat, csak miután megtanulta a jelentésüket, sokáig ízlelgetve, forgatva őket. Apróság, de pont ettől válik igazán hitelessé.

Igaz, hogy nagyon megszerettem Malcomot és Alice-t is, de a szívemhez legközelebb akkor is a daimónok állnak. Képzeljetek el egy olyan világot, ahol mindenki mellett ott sétál egy állat, aki valójában ő maga, legalábbis egy része. Ez a feltevés még mindig gyönyörű. Gondolj bele: sosem lennél igazán egyedül. Jómagam nagyon szeretem az állatokat, így ez az elképzelt világ maga a mennyország. Szinte bármit megadnék azért, hogy ez a valóságban is így legyen. Annyira őszinte az ember és daimón közötti kapcsolat!

Noha nagyon élveztem olvasni ezt a könyvet, mégis néhol kicsit soknak bizonyult. Az elején majdnem teljesen a realitás talaján maradunk. Egy átlagos kisfiú, átlagos családdal, átlagos korban. Ahogy átevezünk a történet második részére, úgy válik egyre jobban varázslatossá. Ez kifejezetten tetszett még az elején, hisz tényleg azt az érzetete kelltette, mintha a folyási iránnyal egyenlően nőne a környéken a mágia. A boszorkányok, tündérek is rendben voltak, viszont az utolsó két "próbatétel" számomra átlépett a túl sok kategóriába. Az már annyira mesésnek hatott, mikor arra a helyre értek, ahol, mintha senki nem is látná őket... Illetve szerencsétlen Bonneville újbóli felbukkanása... Nem, sajnálom, de nekem az már kicsit sok volt. Nem illeszkedett az eddigi részekhez.

Malcolm, Alice és Lyra története végtelenül kalandos; egy igazi utazásra viszi az olvasót, aki úgy érzi, ő is ott ül a La Belle Savuage fedélzetén. Együtt járjuk végig az eláradt városokat, s együtt menekülünk a három fiatallal. Több fontos dolgot is tanulhatunk belőle: érinti, mennyire fontos az őszinteség másokkal szemben, ugyanakkor tudnunk kell, mit nem tartozik másra. Megmutatja, hogy egy jól nevelt gyermek mennyire tisztességtudó is tud lenni, s hogy a becsületessége mennyire meghatározza a jellemét. A gyermeki kíváncsiság is fontos tényező, hiszen a bennük rejtőző tudásszomjjal foglalkozni kell, hogy igazán jól gondolkodó felnőtté tudjanak válni. Rávilágít, hogy fontos, hogy legyen mellettünk valaki, ne egyedül kelljen megküzdenünk az élet akadályaival, s végül fontos szerepet kap a bátorság is. Malcolm egy végtelenül bátor kisfiú, akinek Lyra nagyon sokat köszönhet. 

Philipp Pullman újfent egy csodálatos történettel ajándékozott meg minket. 

Köszönöm a Ciceró Könyvstúdiónak az olvasási lehetőséget!