A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak.
Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?
Mint tudjátok, nagyon szeretem az Álomgyár kiadó munkásságát. Alapvetően az egyik kedvencemmé lépett elő, hiszen az ő érdemük, hogy rengeteg tehetséges magyar író kibontakozhat, s a nagyközönség elé tárhatja azt, ami megszületik a lelkében. Az újdonságokra mindig külön figyelmet fordítok, hátha felbukkan egy új szerző, akinek esélyt adva kedvenccé válhat, illetve az eddigi favoritaimtól jönne új alkotás. P. C. Harris neve nem volt különösebben ismeretlen a számomra, tudtam, hogy már volt egy könyve, de az valahogy nem ragadta meg a képzeletemet, így még nem vettem eddig kézbe. Viszont az Újrajátszás első pillantásra szerelem volt.
A borítóterv hihetetlenül igényes. Alapvetően csak két kép összemontázsolása, mégis kifejező. Az első benyomás alapján ujjongtam, hogy végre egy sport központú könyv, amin nem egy félmeztelen kigyúrt hapsi van. Végre egy kivétel! Hiszen hiába van beöltözve a hoki szerelésbe a srác, így is lehet tudni, hogy biztos nincs rajta sok felesleg, hiszen profi játékosról beszélünk, akinek az edzés teszi ki az egész életét. Illetve a borítón megjelenik a sportág is, amit a főszereplő űz. Ez is ritka. Ugyanakkor a lány sokkal erősebben megfogott. Azzal, hogy a szemét nem láthatjuk, ad neki egyfajta rejtélyességet. Mi sem tudhatjuk ezáltal, hogy ki ő, s mivel ez kulcsfontosságú a történet során, így tökéletesnek mondható a borító.
A cím alapvetően már magába foglalja a történetet. Örülök, hogy nem vezet egyáltalán félre. Újrajátszás, tehát egy egyszer már megtörtént esemény újbóli megismétlődése. Egy új esély adása egy már elveszett dolognak. Szimpatikus. Azzal, hogy a szó első felét más színnel írták, nagyobb hangsúlyt kap, s számomra azt sugallja, hogy lehetséges, hogy többször is neki fognak futni a szereplőink, mire sikerül elérni a céljukat.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben álltam neki a könyvnek.
Már az első oldalakon magával ragadott. Zack karaktere rögvest kibontakozik a füstből, s a lelke legmélyét láthatjuk: hiszen pont egy meccs végén, a döntő pillanatban csatlakozunk hozzá. Biztosak lehetünk, hogy itt önmagát adja, s csak a legfontosabb dolgokra koncentrál: jelen esetben, hogy a korong a hálóba kerüljön. Alapvetően nem vagyok oda a sport tematikájú romantikus könyvekért, engem valahogy nem tudnak igazán lekötni, de az Újrajátszás egy kivétel. Szinte én is ott ültem a lelátón, s éreztem a hideget, a pálya keménységét, a játékosokból áradó feszültséget.
Visszatérve Zack karakterére: az első, amit megtudhatunk róla, hogy mekkora szerepet játszik az életében a hoki. Nagyon fontos neki, s nagy tervei vannak vele kapcsolatban. Mivel tehetségesnek is bizonyul, ezért sejthetjük, hogy eléri majd a későbbiekben az álmait. Igazi sportoló karakter. Viszont a jégen kívül is sikeresnek bizonyul, hiszen megvan a jó családi háttér, egy állandó barátnő, no meg a haverok. Vannak kisebb-nagyobb feszültségek, de akárhogy is nézzük: tökéletes az élete. Aztán jön Melanie. Kifejezetten örültem, hogy az ő karaktere nem csak úgy a semmiből jön, hanem eddig is passzív módon, de szerves része volt Zack életének: ismerik egymást, egy iskolába járnak, s ugyanazt a sportot űzik. Majdnem tapsikoltam örömömben, hogy a köztük levő feszültség nem úgy alakul ki, mint a legtöbb ilyen jellegű kötetben: egyszer, csak hirtelen, egy véletlen folytán figyel fel rá a srác, pedig eddig a létezéséről sem tudott, vagy éppen annyit, hogy együtt járnak matekra. Annyira nem szeretem ezt a hirtelen váltást! Itt sokkal jobb volt, hogy mikorra mi belecsöppenünk az eseményekbe, már elkezdtek kibontakozni a dolgok: Zack igenis észrevette Melt, s a rá aggatott dolgok mögé lát.
Mel egy teljesen átlagos lány, aki szeret hokizni. Alapvetően nincs semmi, ami miatt kiugrana a tömegből, mégis őt különböztetik meg a többiek: csúf becenévvel illetik egy múltbeli esemény miatt. Ő a bolond lánya. Sosem szerettem a kiközösítést, pláne, ha jogtalan. Akárhogy nézzük, nem helyes, hogy szerencsétlen lányt meghurcolják, mert az édesanyjának problémái voltak, vannak. Azt hinné az ember, hogy ilyen helyzetben inkább mellé állnak: sajnálják, szánják, de nem lenézik, s csúfot sem űznek belőle. Mel édesanyjáról nehéz beszélnem, hiszen nem szeretnék semmit elárulni, amivel kicsit is visszafoghatnám az olvasási élményt. Az ő karaktere kifejezetten megragadott, hiszen én is hasonlókon mentem át, mint a lánya. Nálunk is hasonló szituáció állt fent, csak nekem ott voltak a testvéreim és édesapám is, illetve fiatalabb is voltam. Nem szeretnék semmit előre elárulni, de muszáj megemlítenem, hogy volt olyan jelenet, amin felzokogtam. Olyan emlékeket hozott vissza, amiken azt hittem már túl vagyok. Feltépte a régi sebeket, amik azt hittem, már rég behegedtek. P. C. Harris oly módon tárja elénk az eseményeket, hogy képtelen voltam külső szemlélődőnek megmaradni; akaratlanul is magával ragadott az események forgataga, s onnan nem volt menekvés. Mesterien fogalmaz. Képes visszaadni az érzéseket teljes valójukban.
A könyv első fele nagyon hasonlított Elle Kennedy Off-Campus sorozatára, de nem csak a hoki téma miatt. Ugyanazt a hangulatot árasztja, s a főszereplő srác ugyanolyan vérmérséklettel rendelkezik, mint az említett írónő karakterei. Ugyanakkor egyáltalán nem történt semmiféle másolás. Harris stílusa megmaradt egyedinek. Felért a nagyok közé. Rendkívül jó humorral rendelkezik, amivel képes a feszültség pillanataiból származó felhőket is elosztlatni.
Maga a történet kifejezetten fordulatos. Nincsenek felesleges szócséplések, az események, ha egyszer beindulnak, onnantól kő kövön már nem marad: mindent visz magával. Mel élete egyik pillanatról a másikra romba dől. Ahogy a fülszöveg is írja, minden megváltozik körülötte, ami miatt elmenekül. Ettől függetlenül nem mondanám, hogy gyenge karakter, mindenkit megviselnének azok a dolgok, amiken neki át kellett mennie. S itt volt a fordulópont. Idáig teljes szívemből imádtam a történetet. Egy ideig még tartja a szintet, de lassan elkezdett csökkeni, fokról fokra. Az újra találkozás még tökéletesen megfelelt az elvárásaimnak, de a továbbiakban... az eddig imádott karaktereimnek megláttam a hibáit, amit nehezen viseltem. Ők is csak emberek, így vannak nekik, s tudom, hogy az én hibám, hogy túlságosan magasra emeltem őket. Mégis úgy érzem, lehetett volna ez másként is.
Ugyanakkor a legvégső jelenet újfent hihetetlenül tetszett. Kifejezetten ötletes volt, élvezet volt olvasni is.
A történet harmadik negyedében az események átmennek egyfajta ismétlődő fázisba. A címnek tökéletesen megfelelve a szerelmeseink újra és újra próbálnak egymásra találni, ám sok akadály van közöttük, amiken túl kell lépniük. Az elején még élvezettel olvastam ezeket, hiszen minden pár életébe eljön, mikor kialakulnak az első konfliktusok, amiket vagy tudnak kezelni, vagy nem. Ez a kapcsolat igazi próbája. Ezzel tényleg nem volt semmi gondom, hiszen mindketten fiatalok, forrófejűek, ez várható volt. Viszont borzasztóan idegesített, hogy sosem hallgatják meg egymást. Miért is kéne felnőttek módjára leülni egymással szembe és megbeszélni a történteket, ha egyszerűbb a saját fantáziánk által generált hülyeségekre hallgatni, s szenvedni? Ez a fafejűség, ami mindkettejüket jellemzi... kiborító. Azt még megértem, hogy az első ilyen helyzetben inkább menekültek, mint beszéltek, de a többire nincs mentség, hiszen pontosan tudják, hogy akkor, régen, hogyan kellett volna kezelniük a dolgokat. Ahogy haladtunk előre, még azon is elgondolkoztam, hogy nekik biztosan együtt kellene lenniük? Hiszen nem látom, hogy jó hatással lennének egymásra. Az első adandó problémánál az egyikük mindig visszalép és elvonul duzzogni. Legszívesebben leültettem volna őket egymással szemben, s aztán, mint egy házi-anya-sárkány leordítottam volna a fejükről a hajukat is, hogy viselkedjenek már felnőttek módjára. Ha együtt akarnak lenni, dolgozzanak érte, ha nem, akkor meg tessék továbblépni. Zack karrierje miatt sokkal nehezebb az ő kapcsolatuk. Nem átlagos párról beszélünk. De ha vállalták, akkor állják ki a próbákat is.
Mikor a dolgok megoldódnak, újra kisüt a Nap. Ha épp jól elvoltak egymással, én is boldog voltam, s úgy éreztem, imádom ezt a könyvet. A mélypontokon is szerettem, de már nem olyan rajongással, mint előtte. Viszont volt még egy apró tényező, ami rontott a megítélésemen. Ezt nem fogom kifejteni, hiszen akkor lelőnék egy poént, de a múlt fájdalmas titka nekem máshogy fájt. Nem, ez a csavar kifejezetten nem tetszett. Úgy éreztem, ez csak azért van benne, hogy legyen még egy kis plusz, ami megdobja a végét. Nem volt hiteles.
S egy utolsó gondolat erejéig egy lépéssel hátrébbról is megszemlélném itt a dolgokat. Hiányoztak nekem még az apróságok. Sokszor nem éreztem úgy, hogy meglett volna a kellő átvezetés. Sosem gondoltam, hogy hiányozni fog a töltő szöveg. Nem nagy dolgokra gondolok. Például: Miután Mel elmenekül, s új fejezetet nyitunk, egy 12 évvel később feliratot szívesen fogadtam volna. Ez csak apróság, ami nem vesz el az olvasási értékből. Másoknak lehet, hogy fel sem tűnik, mégis, ha jelen van, rengeteg ad hozzá.
Az Újrajátszás egy sportos-erotikus-romantikus regény, mely eleget tesz az összes címkéjének. Az elején csak úgy faltam a sorokat, teljesen magával ragadott, s az azt követő mélyponton túllendülve is kellemes élménnyel zártam le az olvasási folyamatot. A részletes hibajelentés ellenére tényleg élvezettel követtem a szereplőink sorsát, s noha, néha megcsapkodtam volna őket, egységében nézve nem volt semmi megbocsáthatatlan a tetteikben. Ízig-vérig fiatalok, akik mindig a fejük után mennek anélkül, hogy megvizsgálnák az összes lehetséges szituációt. Hirtelen ítélkezésük hatására rossz döntéseket hoznak, amik miatt bizony viselniük kell a következményeket. Örülök, hogy megismerhettem Zack és Mel történetét, hiszen tanulhatunk az ő hibáikból: türelemre és megértésre nevelnek minket.
Bátran ajánlanám azoknak a fiatal felnőtteknek, akik most lépték át az iskola küszöbét, s valami újra, valami szenvedélyesre vágynak. Azoknak, akiket nem rémít meg egy kis szerelmi civódás, s azoknak, akik szeretik a sportos pasikat.
Nagyon szépen köszönöm az Álomgyár Kiadónak és a kedves írónőnek, P. C. Harris-nek az olvasási lehetőséget! Egy élmény volt!
"„ Születésünktől fogva azon munkálkodunk, hogy megtudjuk, kik vagyunk. Ám ha trauma ér minket, csakis a túlélésre koncentrálunk. Gyakran darabokra hullunk és elrejtjük személyiségünk védtelen darabkáit, összeszedjük őket és gondosan elcsomagoljuk. Későbbi életünk során ezeket a darabokat keressük, és azt a személyt, aki segíthet megtalálni személyiségünk elveszett darabkáit. ”
Vajon nekem ki segít majd megtalálni az én elveszett darabkáimat és kirakni a puzzle-t?"
"Kezdek hinni abban, hogy ha két ember egymásnak van teremtve, akkor teljesen mindegy, mikor és hányszor találkoznak, mert a szívük azonnal egymásra hangolódik."
"Attól férfi a férfi, ha boldoggá teszi a hozzá tartozó nőt."
"Gyakran darabokra hullunk és elrejtjük személyiségünk védtelen darabkáit, összeszedjük őket, és gondosan elcsomagoljuk. Későbbi életünk folyamán ezeket a darabokat keressük, és azt a személyt, aki segíthet megtalálni személyiségünk darabkáit."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése