A tizennyolc éves Jill arra ébred, hogy begipszelve fekszik a kórházban, és semmire nem emlékszik az elmúlt hat hétből.
Csak annyit tud, amennyit elmondtak neki: egy olaszországi tanulmányi kirándulás során súlyos baleset érte, repülőgéppel szállították haza, és intenzív kezelésre van szüksége. Meg egy ügyvédre.
Merthogy a baleset nem biztos, hogy baleset volt.
Már a megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre. Az én tekintetemet nagyon vonzotta, noha a legtöbb ismerősöm szerint nincs mit nézni rajta. Engem megbabonázott. Maga, a kialakítás, mintha tényleg egy magazin címlapja lenne már zseniális. Ez a stílus a hátoldalon is folytatódik, még teljesebbé téve a külcsínt. S van még egy apró dolog, ami engem elvarázsolt: a könyv elején levő vonalkód is aktív, erre a kötetre mutat. Örülök, hogy erre az apróságra is figyeltek. Már az elképzelés is, miszerint az elejére tettek egyet, mert az újságoknak is elől szokott lenni, figyelemreméltó, de hogy még működőképes is... kifejezetten örülök emiatt. Emellett engem nagyon megfogott a lány tekintete. Ha a szemébe nézünk, már nem tudjuk eldönteni, hogy bűnös-e vagy nem. Mindkettő ott van benne. Tökéletesen elkapott pillanat. A színek harmonizációja pedig csak egy újabb jó pont a szerkesztők részére. Igen, csak és kizárólag borító alapján döntöttem ezen könyv mellett, de a hatodik érzékem most sem hagyott cserben: minden sorát élvezettel faltam.
Eileen Cook egy nagyon egyedi történetet alkotott meg. Nem sok könyv szól konkrétan egy balesetről. Általában ez az esemény egy váratlan fordulat szokott csak lenni, ami drasztikus változást hoz a szereplők életébe. Pár oldalon megemlítik, majd a kiváltott életbeli változásra fektetik a hangsúlyt. Továbblépnek, s csak az előidézett változásokat taglalják. A kiváltó esemény pedig nem kerül elő, csak épp egy futó említés lévén a legvégén a konklúzióban. Ezzel szemben a Címlapsztori magára a balesetre fekteti a hangsúlyt. Vajon mi és hogyan történhetett, s a részletek által mi fog megváltozni a főszereplő életében. A szerző felcserélte a nyomatékot: pont a másik oldal kapta a nagyobb hangsúlyt.
A történet főszereplője Jill, aki egy rettenetes balesetet szenvedett el. Egyszerűen szörnyű, ami vele történt. A könyv első oldalain épp a baleset utáni ébredését látjuk. Engem már itt megnyert magának a kisasszony. Annyira aranyos stílusa van! Ahogy az agya kilép az alvási funkcióból, s elkezd pörögni az általános dolgokon, már mosolyt csalt az arcomra. Főleg, mikor azt vizsgálták, jól funkcionál-e a lába. Eileen tehetsége már itt is megmutatkozik. Nem bonyolítja túl, s fokozatosan adagolja az információkat.
Mivel a fülszöveg vajmi keveset árul el, ezért a történetről nem fogok sokat beszélni. Legyen szépen minden meglepetés, ahogy nekem is volt, így jobban átérezhetővé válik a történet.
Furcsa dolog itt a történetről beszélni, hiszen alapvetően nem pörögnek az események, már csak abból kiindulva sem, hogy a helyszínünk majdnem végig egy kórház. Ennek ellenére eszemben sincs unalmasnak titulálni, hiszen rengeteg csavart tartalmaz. Joggal kérdezhetitek: ugyan mi izgalmas lehet egy sterilszagú helyiségben, ahol a betegek éppen rehabilitáción vannak? Alapjáraton semmi, hiszen a gyógyulási folyamat egyik alappillérje a pihenés. Ezzel Jill szülei és orvosai is így vannak: ahhoz, hogy visszatérhessenek az emlékei, s mellette folytathassa az életét ott, ahol félbemaradt elsősorban nyugalomra van szükség. Fel kell épülnie ahhoz, hogy visszatérjen a valóságba. Ám ez nem egészen olyan egyszerű, mint azt várnánk: hiszen Jillt azzal gyanúsítják, hogy a balesetet nem elszenvedte, hanem egyenesen ő okozta. De miért lehet izgalmas egy olyan történet, ami a helyszínből kifolyólag nem lehet túl akció dús és még a főszereplő sem emlékszik az elmúlt pár hétre? Számomra már maga a tény, hogy emlékezet kiesése van Jillnek, megfűszerezi a történetet. Az írók gyakran nyúlnak ehhez a módszerhez, csak nem jó módon, melynek következtében egyre sablonosabbá vált. Egyszerűen rosszul ábrázolják, vagy nem a megfelelő időpontban történik az emlékezetkiesés vagy maga a visszatérése. Ezzel szemben az írónő nagyon jól ábrázolta, s jól használta ki a felkínált lehetőségeket.
Szóval a Címlapsztori a maga módján pörgősnek mondható. Sorra derültek ki a baleset részletei, amik folyamatosan megújítják az olvasó figyelmét. A regényt végigkövető feszült kíváncsiság - hiszen mindenki tudni akarja, mi az igazság - pedig odaköt a székhez, s nem ereszt.
Eileen Cook nem csak a történetvezetéshez ért, hanem a karakterek felépítéséhez is. A történet minden szereplőjén érezhető, hogy valós emberekről lettek formázva. Egyiküket sem lehet besorolni az általános rossz vagy jó mappákba, hiszen mindenkinek megvan a saját kiforrott egyénisége, amit vagy tolerálunk, vagy nem. Akit jónak hiszünk, szinte tökéletesnek, arról kiderülnek csúnya dolgok. A szabadszájú szobatársnak pedig több lelki értéke van, mint ahogy első pillantásra tűnik. A mostoha sem olyan gonosz, mint aminek elkönyveljük. De Jill karaktere a legkiemelkedőbb. Első pillanattól kezdve érződik, hogy rendkívül intelligens, s pont emiatt annyira nehéz a számára, hogy nem emlékszik az elmúlt bő egy hónapra, s erre a frusztrációra jönnek rá a kételkedések. Tényleg ő okozta a balesetet? Úgy történt, ahogy a rendőrök elmondják? Tényleg képes lenne rá? Vajon volt indoka? Vagy ő egyszerűen képtelen lenne erre az egészre, s észre kéne vennie ezt mindenkinek? Roppantul örülök, hogy beleláthattam a fejébe, mert rengeteg kérdésemet megválaszolta azzal, ahogy a helyzetekre reagált.
Számomra az volt az egyik legszimpatikusabb elem, hogy attól független, hogy Jill szemszögéből látjuk az eseményeket, az írónő megadja az olvasónak a választási lehetőséget: mégis kinek hisz. Magunk dönthetjük el az olvasás során, hogy Jill bűnös-e vagy ártatlan. Aztán a végén majd kiderül, hogy helyesek voltak e feltételezéseink, vagy téves következtetéseket vontunk-e le, de mind a két esetben roppant meg fogunk lepődni.
A témaválasztás alapvetően nagyon fiatalos, a célkorosztályt tökéletesen szólítja meg. A Címlapsztori egy YA regény, mely akár az idősebb korosztály számára is élvezető, ha még nem felejtették el, milyen érzés tinédzsernek lenni.
Az utolsó oldalig kíváncsian olvastam. Élveztem, ahogy a történet folyik a saját medrébe, s örültem, hogy egy kifejezetten intelligens főszereplőnk van, aki mellesleg még nem lépett ki a nagybetűs életbe. Emellett a történet sok olyan tényezőre rávilágít, ami a mai társadalomban problémákat szül: ilyen például a pénzügyi helyzet. Ezeket jól tálalja, s helyén kezeli: megmutatja, milyen konfliktusokat szülhet, s rávilágít, mennyire kicsinyes is ez alapján megítélni a másikat. Ugyanakkor nem megy át véget nem érő elemzésekbe, hiszen mégis csak egy kamasz szemén keresztül látjuk a világot, s elsőkörben az őket érintő problémákra fókuszál. Rámutat arra is, hogy mekkora ereje van a közösségnek.
Számomra kitűnő kikapcsolódást nyújtott a Címlapsztori olvasása. Pont azt kaptam tőle, amit vártam, nem okozott csalódást.
Ajánlanám mindenkinek, aki szereti a YA könyveket. Vigyétek haza nyugodtan, nem fogtok csalódni!
"– Nem az számít, mi az igazság, hanem hogy az emberek mit hisznek annak."
"Egy lány tegye meg, amit egy lánynak meg kell tennie."
"Egy ezer kilométeres út is egy lépéssel kezdődik."
"A legrosszabb pillanatainkat osztottuk meg egymással, és ahelyett, hogy gyűlöltem volna azért, mert látta a gyengeségemet, csak még jobban szerettem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése