A szemközti falon valami fénylett. Óvatosan közelebb mentek, s közben hunyorogva fürkészték a sötétséget. A lobogó fáklyák fényében egy felirat csillant meg. Valaki fél méter magas betűkkel ezt mázolta a két ablak között a falra: FELTÁRULT A TITKOK KAMRÁJA. AZ UTÓD ELLENSÉGEI RESZKESSENEK!
Harry Potter varázslónak született, és jelenleg második tanévére készül a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolában. De már a szünidő sem telik eseménytelenül: egy nap különös szerzet , egy házimanó jelenik meg a Privet Drive-on, és közli Harryvel, hogy nagy veszély leselkedik rá, ha visszatér az iskolába. Harry a riválisa, Draco Malfoy mesterkedését sejti az üzenet mögött, és nem törődik a figyelmeztetéssel. Sőt, valójában el is feledkezik róla, ugyanis barátja, Ron egy repülő autón megszökteti a kibírhatatlan Dursley-éktől, s Harry a nyár további részét Weasley-éknél tölti. Ám a Roxfortba visszatérve hamarosan beigazolódik, hogy Dobby, a házimanó nem a levegőbe beszélt. Szörnyű dolgok vannak készülőben…
Ó, hát ki ne ismerné a híres-neves Harry Pottert, aki csecsemőkorában legyőzte Tudodkit? Majd elsős korában újra kiállt Voldemort ellen - igen, ki merem mondani a nevét, még ha sokan balgaságnak is tartják - s így megszerezte a bölcsek kövét, nem hagyta gonosz kézre jutni. Egy kisfiú, de már sok kalandot megélt.
A szívemnek mindig kedves lesz ez a sorozat. Ha épp olvasási válságom van, csak lekapok egy kötetet, elolvasom, s máris helyre áll a világ rendje. Ha túl sok melléfogásom van, egymás után, sorozatban csak olyan könyveket fogok ki, amik nem ütik meg az ingerküszöbömet, akkor is ezt teszem. Szeretem a Rowling által megalkotott varázsvilágot, sőt szívesen élnék is benne. Lehet, hogy veszedelmes, de sok dolog viszonylag könnyebb lenne.
Most épp a monotonitás elűzése miatt kanyarodtam vissza egy régi kedvenchez. Tehát jöjjön Potter, s a titkok kamrája is!
Szinte alig van olyan ember, aki ne olvasta volna, vagy legalább filmen ne látta volna Rowling híres alkotásait. Jómagam is rongyosra olvastam az összes részét. Még középsuliban volt olyan is, hogy egy hét alatt végigmentem a hét részen. Együtt nőttem fel Harryvel és a barátaival, mint sokan mások is. Így elég nehéz róla bármit is írni, hiszen szinte új információval nem tudok szolgálni, de azért mégiscsak egyedi lesz ez az értékelés is, hiszen teljesen a saját szavaimra hagyatkozom.
Szóval ott tartottunk, hogy Harry Potter éppen második évére készül a Roxfortba, de már a becsengetés előtt több problémába ütközik. Valaki nem akarja, hogy visszatérjen oda, s többször is meghiúsítja az útját. Mindezek ellenére Harry nem adja fel, s sikerül eljutnia, illetve bent maradnia is az iskolában. Már itt, az első pár fejezet alatt észlelhető, hogy mennyit változott Rowling stílusa is. Míg a bölcsek köve elég kezdetleges nyelvi szempontból, itt már jelentős javulás látható. Sokkal jobban forgott a nyelve, s mindemellett megtartotta a rá jellemző vonásokat. Egyszerű, mégis teljes mondatokkal haladunk előre a történetben. Több részletet kapunk a környezetről is, melyek által sokkal könnyebben elevenednek meg a sorok. Természetesen a film is nagy segítséget nyújt ebben. Én már képtelen vagyok a kettőt szétválasztani. Ha egy hét múlva rákérdeznétek, hogy milyen különbségek fedezhetőek fel a könyv és az adaptáció között... hát bajban lennék. Egy-két jelentősebb dolgot tudnék csak megemlíteni, például a kimúlás napi partit. De ennyi. A Roxfort világa teljesen beszippantott már.
Számomra még mindig ez az egyik kedvenc kötet. Mikor ezt kijelentem, rengetegen megkérdezik, hogy miért? Miért nem a harmadik? Igazatok van abban, hogy ott már jelentősebb dolgok történnek, illetve kapunk olyan szereplőket és tárgyakat is, amik nem csak az újdonság varázsával bírnak, hanem örök emlékek maradnak, de mégis... számomra a titkok kamrája volt a csúcs. Ahogy Harry hallja a hangokat... a suttogást, mely vért kíván... még most is kirázott a hideg. Hiába vagyok 23 éves, ezek a jelenetek még a mai napig megborzongatnak. Annyira beleélem magam a történetbe, hogy én is hallom. Emellett zseniális, ahogy felépítette az egész rejtélyét a kamrának, s a vele kapcsolatos dolgoknak. A nyomok, ami hozzá vezetnek, az apró elejtések, amik elsőkre fel sem tűnnek; rengeteg van benne. Most kifejezetten nagy odafigyeléssel olvastam, s legalább hat helyen utal a szerző arra, hogy ki nyitotta ki a kamrát. Sőt, ha megfigyeltétek, még az is benne van, hogy Hóborc rontotta el a Volt-Nincs szekrényt, aminek a későbbiekben még nagy szerepe lesz. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire imádom a felépített univerzumot!
Ezen kívül ennek a kötetnek hatalmas háttérjelentése is van. Harry egyre jobban tart attól, hogy lehet rosszul választott: ő bizony mardekáros, ahogy a Teszlek Süveg is megmondta már az első évében, ugyanakkor nem akar az lenni. Benne van az a fajta kétkedés, ami sokunkban meglapul: mi van akkor, hogyha nem is olyanok vagyunk, mint amilyenek lenni szeretnénk? Mi történik akkor, hogyha másnak látjuk magunkat? Honnan tudhatjuk, hogy különbek vagyunk az általunk gonosznak tartott embereknél? Erre gyönyörű választ ad a szerző: nézzünk mélyen magunkba, s ott megleljük a választ. Mindenki olyan, amilyen lenni akar. Csak mi magunk dönthetjük el, hogy ki is lakozik a lelkünk legmélyén. S ha nem tetszik, amit ott találunk, még mindig megtalálhatjuk a helyes irányt, csak tennünk kell érte. Változnunk kell.
Az előző kötetet, a Harry Potter és a bölcsek kövét szívesen ajánlom a fiatalabb olvasóknak, olyan tíz éves kortól, hiszen a mondatösszetételek s egyéb tulajdonságok nem bonyolultak, illetve a történet sem követeli meg a magasabb korhatárt. Ezzel szemben a Titkok kamrája már sokkal magasabb szinten van. Mivel Harry egy évet nőtt csak, így evidens lenne, hogy akkor ez a kötet a tizenegy éveseknek megfelelő, de véleményem szerint nem így van. A mostani kiskamaszok sokkal másmilyen gondolkodásmóddal és tűréshatárral rendelkeznek, mint az én időmben. Amikor még én voltam ennyi idős, nem jelentett problémát egy ilyen vastagságú és témájú könyv még a kevésbé olvasni szerető társaimnak sem. Ugyanakkor én úgy látom, hogy a mai gyerekek már nem olyanok, mint én voltam. Lehet, hogy ez nekik még kicsit erősebb lenne, hiszen azért a suttogó hang, ami borzalmakat mond, vagy a merényletek megrémiszthetik őket. Én azt mondom, hogy ráér ez még egy évet egy átlagos gyermeknél, s akkor biztosan kellőképp fogja tudni értékelni, anélkül, hogy bárminemű negatív hatással lenne rá.
Harry Potterben most sem csalódtunk, bár engem még mindig Hermione szorgalma varázsol el a legjobban. Szeretem, ahogy mindannyiukban megjelennek a házukra, a Griffendélre jellemző tulajdonságok, ugyanakkor megmaradnak egyedi karaktereknek. Nem lehet őket beskatulyázni, hiszen mindenkiben meg lehet találni a sötétséget és a fényt is. Szeretem, ahogy a megalkotott világ egyre jobban kiterjed. Egyre több mindent láthatunk meg a Roxfortból, illetve a varázslók életének működéséből, s akár a mágus politikából is. Harry Potter újabb kalandokba keveredett – az akaratán kívül is. Hiszen tudjuk: ahol a baj, ott van Potter, Ron és Hermione is. Kikapcsolódásnak teljesen tökéletes volt, s felrázott: a közelemben sincs már az olvasói válság. Úgy hiszem, nemsokára folytatom is majd a sorozatot, hiszen még annyi kaland áll a gyerekek előtt! De addig is: kíméljen meg benneteket az élet Hóborctól, a kimúlásnapi étkektől, s Piton villámló tekintetétől. S ha elkeseredtek, gondoljátok végig, kik vagytok, s hova tartotok, majd álljatok fel, s folytassátok a járt utat.
"A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában."
"– Hoppá… Egy kicsit izgatott a pálcám."
"– Figyelj, Harry – szólt Lockhart. – Mikor Draco rád szegezi a pálcáját, te csináld ezt.
Azzal felemelte saját pálcáját, és megpróbálkozott egy bonyolult lengetős figurával, de az egészből csak annyi lett, hogy a végén elejtette a pálcát. Piton gúnyos mosolyától kísérve gyorsan lehajolt érte, és így szólt:
– Hoppá… Egy kicsit izgatott a pálcám.
Piton odalépett Malfoyhoz, és valamit súgott neki. Malfoy elvigyorodott. Harry nyugtalanul pillantott Lockhartra:
– Tanár úr, megmutatná még egyszer a védekezést?
– Betojtál? – sziszegte Malfoy halkan, hogy Lockhart ne hallja.
– Csak szeretnéd – vetette oda Harry.
Lockhart kedélyesen megveregette Harry vállát.
– Csak csináld, ahogy mutattam, fiam.
– Dobjam el a pálcámat?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése