Könyvkiadatási kulisszatitkok

Sziasztok!

Az idei éven több szempontból is fantasztikusan indult. Az egyik ilyen örömforrás az Ad Librum kiadó volt. Úgy döntöttek, hogy idén bővítik a kínálatukat, s esélyt adnak több magyar szerzőnek is, akik ifjúsági irodalom kategóriában alkotnak, tehát szeretnének nyitni a YA és az NA kategóriák felé is. Meg is hirdették a pályázatot a KÖNYV KIADÁSA KOMOLYAN című oldalon, amin keresztül sokan jelentkeztek is. Ám több szem, többet lát alapon úgy döntöttek, hogy a kéziratokat nem csak a belső munkatársak elbírálása alapján fogják megítélni, hanem bevonnak ebbe a programba több bloggert is - köztük engem is.

Szeretném még egyszer megköszönni a kiadónak ezt a fantasztikus lehetőséget! Külön köszönetet szeretnék mondani Fanninak, aki végtelen türelemmel tekintett az időhiányos állapotaimra, s őszintén örült a véleményeimnek - még akkor is, ha sokszor a tőlem megszokott nyersességgel fogalmaztam meg az észrevételeimet!

Nagyon boldog voltam emiatt. Úgy éreztem, itt az idő, hogy igazán támogatni tudjam a magyar szerzőket. Az elején féltem is attól, hogy mindenki művét jóra fogom értékelni, s semmit nem fog érni a szavam. Nagyon kíváncsian vártam, milyen élményeket és tapasztalatokat fogok szerezni. Mikor az első adag megérkezett az email fiókomba, madarat lehetett volna velem fogatni. 

Minden kéziratból kaptam egy-két fejezetet, s egy hozzá tartozó kérdőívet, melyben a szerzők maguk határozták meg, ki a célközönségük, miről szól a könyvük, s egyéb hasznos információkat is megosztottak, például a tartalom rövid leírása, hogy az egész regényt egységében láthassuk.

Elsőre féltem, hogy ez számomra kevés lesz. Hogyan is tudnék teljes véleményt formálni pár oldal alapján valakinek a munkásságról? Ez a felvetésem hamar érvényét vesztette. A kérdőív részletessége és a szinopszisok bőven elegendőnek bizonyultak a döntési folyamatban. A kéziratokból származó részletek inkább azt a célt szolgálták, hogy megismerjem a szerzők sajátos fogalmazási módját, s hogy miként építik fel a történetüket. Pár oldalból látni lehetett, mennyire pörgetik a szálakat, mennyire figyelnek oda az ok-okozati összekapcsolódásra, milyen stílusban adják elő a mondanivalójukat, mennyire igényesek a helyesírásukra... tehát rengeteg minden eldőlt, s tényleg nem volt szükség nagyobb részletekre vagy akár a teljes regényekre.

Nagy hévvel vetettem bele magam, s lelkiismeretesen végeztem végig ezt a feladatkört. A kezdeti félelmem, hogy nem fogok tudni semmi építő jellegűt írni hamar elszállt, s egyre jobban körvonalazódott a fejemben egy gondolat:

Egyre nagyobb elismeréssel adóztam az összes kiadó felé. 

Eddig bele sem gondoltam, hogy vajon hány kézirat érkezik be hozzájuk nap, mint nap, s azért a legtöbb helyen foglalkoznak is velük, nem utasítják el őket anélkül, hogy belenéznének. De vajon hogyan lehet megtalálni a kincset a kavicsok között?

Erre a válaszom: rengeteg munkával, türelemmel és töretlen lelkesedéssel. Tisztelettel tekintettem eddig a magyar szerzőkre, hiszen nekik jóval nehezebb érvényesülni a könyvek világában, mint külföldi társaiknak. Rengeteg tehetséges író veszik el a névtelenség homályában, mert nem kapja meg a kellő figyelmet, mert nincs jó marketingje, vagy éppen nem lett elég figyelemfelkeltő a borító és a cím.  Lehet, hogy forgalomba sem került a műve, mert magánkiadásban jelentette meg, s így végképp kevés emberhez jut el. 

Még most is tisztelem őket, hiszen rengeteg energiát öltek a kézirataikba, s mindenkinek gratulálok, aki képes egy regényt önmagától megírni, de... úgy látom, hogy most már ez egyfajta divat lett. Mindenki ír, aki unatkozik, s legtöbben nem a minőségre figyelnek, hanem arra, hogy minél előbb pontot tegyen az utolsó mondat végére és utána leírhassák a VÉGE szót. Sokan azt hiszik, hogy elegendő egy ötlet, amit papírra vetnek, s nem is értik meg, miért utasítják el őket folyton a kiadók. Nagyon elcsodálkoztam ezen. Szűk egy tucat kéziratot kaptam kézhez, de ebből nagyon kevésnek volt olyan témája, amit tényleg szívesen olvastam volna. Egyszerűen a kezdő írók nem olyan témákat ragadnak meg, ami a mai fiatalok számára érdekes lenne. Lehet, hogy nagy tanulság rejtőzik benne, s mellette izgalmas is, de mit sem ér, ha egy percnyi figyelmet sem fordítanak rá, mert nincs benne semmi, amit éppen keresnek. 

A másik észrevételem az volt, hogy legtöbbször maguk az írók sem tudják, kinek szánják a könyvet, amit írtak. Én tartom magam ahhoz, hogy egy könyvben nem kellenek obszcén kifejezések, vagy legalábbis mértékkel. Tizennégy évesen pont nem ezt kellene olvasniuk. Hallják eleget a mindennapokban a különböző gusztustalan kifejezéseket, hiszen teljesen beépült a nyelvi világunkba, de a könyveknek az elsődleges célja, hogy szórakoztasson és tanítson. Ha már a könyvekben is "ez az alap", hogy káromkodunk, akkor hogyan tudnánk hatni a mai gyerekekre? Hiszen a lapokon is teljesen elfogadott, akkor a való életben is bátran használhat szinte bárkivel szemben ebből a kifejezéstárból szavakat. Nem, ez nem a helyes hozzáállás.

Szóval nagyon meglepődtem. De természetesen voltak igazi kis kincsek is, amik némi csiszolás mellett igazán ragyogni fognak.

Részleteket egyelőre még nem árulhatok el, de kövessétek figyelemmel az Ad Librum munkásságát, ahol nemsokára új csoport fog indulni Könyv Guru kiadói néven. Én már nagyon várom, hogy mely kéziratok jutottak át a rostán. Remélem az én kedvencem is köztük lesz!