Bármennyire is szeretnének továbblépni, rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt, és valaki eltökélten igyekszik fenntartani bennük a rettegést azzal, hogy titokzatos fotókat küld nekik egykori vándorcirkuszi jelenetekről. Úgy tűnik, az egyetlen esélyük, hogy megszabaduljanak a nyomasztó érzéseiktől, ha visszatérnek Camfordba, a New Hampshire Egyetemre, és feltárják a Brookline elmegyógyintézet múltját, valamint magyarázatot találnak Daniel Crowford igazgató őrült kísérleteire.
Megérkezésük után rádöbbennek, hogy a fotók létező helyszíneket ábrázolnak, sőt, az egyetemi kampusz területén hosszú évek óta most először állítanak fel egy hasonló vándorcirkuszt. Dan és barátai saját maguk fedezik fel a várost – elhagyatott házakban rejtett titkok után kutatva. De az intézet félelmetes múltja sokkal több szálhoz elvezet, mint azt gondolnák. És ez még csak a borzalmak kezdete…
Ez egy nagyon régóta halogatott könyv volt. Az alaptéma nagyon megfogott még régebben, s a megjelenéskor rögvest meg is vettem, noha az első résszel nem lettem teljesen barát. Az Asylum egy nagyon jól induló történet, ami a végére ellaposodik, s a végső megoldás túl egyszerűnek bizonyult, de ettől független úgy éreztem, van benne potenciál. Ezért is adtam egy második esélyt a sorozatnak. Miután megszereztem, valahogy el is múlt az érdeklődésem a könyv iránt. Nagyon sokáig állt a polcomon, míg nemrégiben pont ráesett az ablakon belopódzó fény, s ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve le nem vettem a polcról, s fel nem ütöttem.
A borítóterv, mint az előzőnél is, nagyon figyelemfelkeltő. Talán ez az oka annak, hogy megvettem, nem pedig könyvtárból kértem ki. Szeretem ezeket a borzongatós sztorikat, ugyanakkor nem kedvelem, ha túlzásba van víve. Pont ezért is figyeltem fel anno az első részre, hiszen gyermek és ifjúsági irodalomnak van elkönyvelve, mégis egy kicsit többet ad. Egyáltalán nem félelmetes, de kellően izgalmas, tehát pont nekem való - gondoltam én. Nem egy Stephen King, de pont ezért esett rá a választásom is.
A fülszöveg a borítóval együtt nagyon jó összhangot alkot. Kellő mennyiségű kíváncsiságot generál az olvasóban, s nem árul el túl sokat. Nincsenek lelőve a történet fő eseményei, így meghagyja az olvasás közbeni meglepetések kibontakozásának a lehetőségét.
A címmel ugyanakkor nem vagyok kibékülve. A fő és az alcím teljesen másra utal, így nem kellett volna összevonni őket. Értem, hogy kapcsolódnak egymáshoz, de ezzel a történet egy fő elemét teszik tönkre, hiszen a vége emiatt teljesen kiszámítható.
A könyvet elsőnek külső szemmel vizsgálva mutatnám be a számotokra. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom az igényes munkákat, az pedig itt bőven fellelhető. A borítókép már nagyon jól megadja a kellő alaphangulatot, ahogy azt már említettem, de emellett számos olyan dolog található meg még a lapokon, amik folyamatosan generálják a kíváncsiságot, így ösztönözve az olvasót a folytatásra. Engem már maga a tinta színe megfogott. Egyszerű kék, mégis újdonságként szolgál a könyvek tengerében. Az általános fekete nyomtatásmóddal szemben ez az apró kis változtatást sokat dob a hangulaton. Emellett a betűtípus is egyedi, nem a megszokott Times New Roman. Apróságok ezek, de mégis erős hatással lehetnek az olvasási élményre. Ezen kívül a könyvben több illusztráció is van: fotók kísérik végig az egész sztorit, megmutatva a helyszíneket, s a karaktereket, vagy egyéb fontos kellékeket. Ez még mindig egy nagyon ötletes kialakítás, hisz így a könyv sokkal közelebb kerül az olvasóhoz. Alapvetően a fantáziájára van bízva minden, elképzelheti, milyen helyszíneket járnak be a srácok, de ezekkel az apró kis morzsákkal, például a medálról készült fotóval még élethűbbé teszi az író a meséjét Ugyanakkor meg van ennek is a hátulütője. A képek jól lettek összeválogatva, s valószínűsíthető, hogy ezek alapján lett megírva a történet is, nem pedig fordítva, de pont emiatt néhol túlságosan erőltetettnek tűnik. Ha lett volna egy alapsztorink, s csak olyan illusztrációkat helyezünk el benne, amik illeszkednek hozzá, sokkal befogadhatóbb lett volna. Így viszont úgy érezzük, hogy a szálak azért vezettek oda, ahova, mert a szerzőnek a kevés fantáziája miatt a talált képekre kellett hagyatkoznia. Emellett még mindig problémának tartom - mint az előző kötetben is - hogy egy illusztráción le van fordítva a szöveg is. Hogy lehetne a kép hiteles (hiszen forrásmegjelölés van a végén) ha megmásították holmi fordítással? Főleg, hogy a könyvben is benne vannak a levelek. Szóval ez egy nagyon nagy hiba, amit a szerkesztők vétettek. Nem is értem, honnan jött az ötlet. Így nem csak a betűtípust változtatták meg, de egy képet is meghamisítottak.
No, most már, hogy kiveséztük a teljes külcsínt, s a történettel való kapcsolatát, nézzük meg a beltartalmat is.
A történet ott folytatódik, ahol az előző véget ért, pontosabban pár hónappal később. A srácoknak vissza kellett szokniuk a normál életbe, ám ez nem olyan egyszerű, mint aminek tűnik. Az átélt traumák még most is hatással vannak a mindennapjaikra. Mindegyikkőjükön másként jön ki. Van, aki hangokat hall, van, aki képeket lát, de egy közös: mindegyiküket rémálmok gyötrik.. A könyv nagyon érdekesen indul. Ahogy újból felbukkan Felix beindulnak az események. Én bírtam azt a kiskrapekot, sajnálom, ami vele történt. Mégis ő indítja el a lavinát, aminek nem lehet megálljt parancsolni. Abby, Dan és Jordan visszamegy arra a helyre, ahol tavaly szörnyűségek történtek - persze úgy, hogy a szüleik mit sem tudnak erről. Kapóra jön a felvételi időszak, s így gondtalanul ellehetnek ott pár napot, hogy kiderítsék, mi folyik a háttérben.
Hát van itt minden. A cirkusz már maga egy izgalmi fokkal bír, hisz sosem jelent jót egynek a felbukkanása. Ott mindig történik valami. Legalábbis a könyvekben. Véleményem szerint túl kevés szerepet kapott. A történet elindítása pont hozzá köthető, ezért nem is értem, miért csak fél órát töltenek ott körülbelül a gyerekek. Ez kevés. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna kapnia. A történet a továbbiakban bonyolódik. Felbukkannak régi szereplők, s nem várt dolgok derülnek ki. Van néhány meglepő rész, amik figyelemre méltóak, de ha az egészet egybe nézem... akkor egy nagy szétfolyt masszát látok. Egyszerűen nem tudott kellőképp lekötni, mert nincs benne semmi, ami igazán megfoghatna.
Dan és Abby kapcsolata úgy létezik, mintha sosem lett volna. Mintha csak a srácok képzelnék el. Fiatal felnőttekről beszélünk, az isten szerelmére, akkor ne ragadjanak le egy tizenegy éves értelmi szintjén. A szerző ezt nagyon bekeverte. Gyerekkönyvet akart írni, de felnőttesebb szereplőkkel. Ez nem fog sosem összejönni. Az adott korosztálynak a saját látásmódjában kell írni. Vagy legyen ez egy ifjúsági könyv, 18 éves szereplőkkel, s hozzá mért eseményekkel, vagy legyen gyermekirodalom, s akkor megfelelne ez a semmittevő történetvezetés, s a karakterek volta.
Maga a történet megoldása is olyan semmilyen. Nem üti meg a mérce alját sem. Sőt, még az előtte levő dolgok sem. Ez az egész história nem áll össze. Az alapfeltevés, a hipnózissal kapcsolatban már majdnem hogy bukott téma, mert nem jól építette fel. Keveri a hipnózis és a gondolatátvitel fogalmát. Ezt jobban át kellett volna gondolni. Sokkal jobban.
Ez a könyv az egyik legjobb példa arra esetre, mikor az ember borító alapján választ, s nem néz utána, hogy egyáltalán bejönne-e neki, megfelel-e az igényeinek. Nekem ez a könyv rettenetesen kevés volt. Amit kaptam tőle pozitívumot, az mind a külcsínnek és az igényes külsőségi munkálatoknak tudható be. A tartalma viszont egy nagy semmi. Nem tudtam élvezni, nem tudott lekötni. Unatkoztam fölötte, csak azért haladtam, mert a képek vittek előre, s mert nem akartam másnap is még ezzel a könyvvel foglalkozni. Csalódás volt, sokkal többre számoltam. A történet megoldása, a titkok nyitja engem egyáltalán nem fogott meg. Kevés volt. Az egész nyaklánc mizéria is egyszerűen nevetségesnek bizonyult. A harmadik résznél okosabb leszek: semmiféleképp nem veszem meg. Ha elgyengülök, akkor maximum kölcsönkérem majd valahonnan. Mások számára lehet, hogy ez egy jó, könnyed olvasmány, számomra inkább a gyors befejezésről szólt.
"Nem teheted semmisé, ami már megtörtént, de annyit tehetsz, hogy visszafordítod. Nem lesz könnyű, de visszafordíthatod."
"– Előfordul,hogy a felhőket nézve az ember arra gondol, hogy: le merném fogadni, hogy az előbb elúszó felhő úgy néz ki, mint egy nyuszi. Aztán ugyanazt a felhőt nézve egy denevért vagy egy medvét véltem benne felfedezni. Mások meg lehet, hogy ugyanazt a felhőt nézik, és semmit sem látnak benne."
"Elvégre úgy tisztességes, ha mindenki kap egy második esélyt, nem igaz?"
"Mindenki szeret tartozni valahová."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése