Sarah Pinborough: 13 perc

13 percig halott voltam.

Nem emlékszem, hogyan kerültem a jeges vízbe, de valamiben biztos vagyok – nem baleset történt és nem akartam megölni magamat.

Azt mondják, tartsd közel a barátaidat, az ellenségeidet pedig még közelebb. De egy tinédzser lány nehezen tesz különbséget a kettő között…

A 13 perc megragadó YA pszichológiai thriller Sarah Pinboroughtól – emberekről, félelmekről, manipulációról és az igazság erejéről. A könyv szerzőjét a magyar közönség a Ne higgy a szemének! című pszichológiai thriller kapcsán ismerhette meg.

Már régóta szemeztem a 21. század kiadó kínálatával, főleg, mióta belekóstoltam a krimi, thriller műfajokba, s kifejezetten pozitív tapasztalatokra tettem szert. Fiona Barton: A gyermek című írása számomra elegendő tapasztalatnak bizonyult, s örömmel állapítottam meg, hogy az én ízlésvilágomnak tökéletesen megfelel az, amit a kiadó képvisel. A munkahelyemen épp én vettem át az árut, mikor megérkezett Sarah Pinborough legújabb alkotása. Olyan mély, zsigeri vonzás alakult ki bennem az első pillanattól kezdve, hogy tudtam, ez a könyv kell nekem. Szoktam vonzódni a borítókhoz, címekhez, gyakran váltanak ki belőlem már külcsínre is érzéseket, de ilyet még sosem éreztem, mint ezen könyv esetében.

A borító maga a csoda. Nagyon szeretem ezeket a hangulatra építő terveket, hiszen nem sok minden van valójában a címoldalon, mégis rengeteg információt hordoz magában. A használt színkombináció kifejezetten kellemes a szemnek, ugyanakkor ez a csontfehér keret, melyből fák gyökerei nyúlnak ki, már megadja a kellő varázst. A lány, akit ezek a szárak körbeölelnek a vízben, mintha óvnák ők. Első pillantásra az Alice Csodaországban jutott róla az eszembe. Nem tudom megmondani, miért, de éreztem, hogy ebben a kötetben is lesz kellő mértékű őrültség. Bár ezt alátámasztja az a tény is, hogy maga Stephen King írt rá ajánlót. Kinggel nem vagyok kibékülve, mégis az ajánlásai általánosságban mondhatóan tetszettek.

A cím nagyon hangsúlyos lett a borítón, s rögvest feltűnik, hogy a vízbe merülő lányhoz lesz köze, hisz ugyanolyan tintával nyomtatták. 13 perc egyszerre kevés és sok idő, annak függvényében, mely szűk negyedórát vizsgáljuk meg a napi rutinunk során. A fülszöveggel kiegészítve az ismereteinket hatalmas mértékű kíváncsiság lesz rajtunk úrrá. Engem teljesen levett a lábamról, s ahogy kézhez kaptam a saját példányomat, már el is kezdtem olvasni. Egyszerűen képtelen voltam várni vele.

Vasárnap reggel korán megébredtem, már fél hatkor éber voltam. Gondoltam, ha már így kidobott az ágy, akkor a reggeli órákat kihasználva, míg párom is felébred, olvasok egy keveset. Már elő volt készítve a 13 perc, így csak fogtam magam, beültem az olvasó fotelembe, s felütöttem. Eltelt pár óra, párom is felkelt már. Épp csak annyira raktam le a könyvet, míg kimentem a konyhába, s készítettem reggelit - bár közben is azért olvasgattam, amennyit tudtam, majd visszaültem a székembe és délután háromkor keltem fel onnan. Véget ért a regény. Megvolt az utolsó szó és karakterleütés. Erre nem számítottam. Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy a fél napomat olvasással fogom tölteni, de egyszerűen nem tudtam elszakadni a fejezetektől. Számítottam rá, hogy élvezni fogom, de, hogy ily mértékben, arra nem.

A könyv felütése előtt féltem, hogy a fülszöveg túlságosan sok mindent elárul, noha alig pár mondat, de ezen aggodalmam már az első oldalakon szertefoszlott, hiszen a történet ott kezdődik, hogy a főszereplőnk, Natasha épp a klinikai halál állapotában van, s egy véletlen szerencsének köszönhetően 13 percnyi halott állapot után újraéled. Akárhonnan is nézem, azért ez nem éppen egy gyenge kezdés. Az írónő megadta a módját. Ezután pedig már kapunk egy kis ízelítőt a történet további felépítéséből, hiszen Sarah nem csak egyszerűen fogott egy történetet, amit több szálon keresztül megírt, hanem különböző stílusokban alkotott: van az alap, E/3-ban elmesélt, majd ehhez csatlakoznak az SMS-ek, pszichológussal folytatott beszélgetések, újságkivágások, s még egyéb meglepetések. Azt hinnénk, hogy ennyiféle stílus nem állja meg egymás mellét a helyét. Meglepő, de ettől lett még kerekebb a történet: a különböző bemutatási módok miatt a figyelmet még inkább felkelti, hiszen mindig tud újat mutatni, s pontosan ezért lehetetlen letenni. A kivitelezés egyszerűen zseniális.

Ehhez jön hozzá az olvasmányos leírás. A történetet végig a fiatalok oldaláról látjuk, néha egyikük fejébe is belekukucskálva. Mivel majdnem hogy az én korosztályomról beszélünk, így elég könnyen bele tudtam magam élni az iskolás mindennapokba, ugyanakkor elgondolkodtam: tényleg ennyire hormonvezérelt, beszűkült látáskörűek voltunk mi is? S azt kell mondanom, hogyha nem is íly mértékben, de igen. Egyik tinédzsernek sincs első helyen a szülő és az általuk kiszabott szabályok, sokkal fontosabb a bulizás, a kapcsolatok, s a testi kontaktus. Az elején viszonylag furcsa volt visszacsöppeni a középiskola padjába, de hamar otthonosan mozogtam ebben a környezetben.

A regény központi témája a barátság és a tinédzser korral járó megpróbáltatások. Minden ember életében előfordult, hogy az iskolában kiközösítették, vagy épp ő tette ezt másokkal. Ebből senki nem maradhat ki, csak a beöltött szerepkör lehet változó. A 13 percben mindkét oldalt láthatjuk, s azt is, hogyan lehet egyik pillanatról a másikra valaki népszerű, közkedvelt, vagy közutálatnak örvendő. Pár év telt csak el, de szinte elfelejtettem, mennyire komplex is a középiskolai hierarchia. Mindenkinek van egy szerepe, s legtöbbször azt nem maga választja. A diákok mind végletegekbe gondolkodnak, s mivel nem áll még nagyobb élettapasztalat a hátuk mögött, ezért mindent túlreagálnak. Persze kivételek mindig akadnak. Bex már régebb óta kiesett Natasha kegyeiből, így egy dolgot végérvényesen megtanult:

"Kiderült, hogy az örök tünékeny valami."

Igen, az. Nagyon kevés érzés és kapcsolat marad meg örök időkre. Kivétel számba mennek. Bex próbálja nem kimutatni, de még mindig, ennyi év eltelte után is rosszul esik neki, hogy mennyire nem foglalkozik már vele Tasha. Ugyanakkor ő is valamilyen szinten továbblépett, hiszen van egy nála kicsivel idősebb barátja, akivel igazán meghittnek nevezhető a viszonya.

A kamaszkor folyton változó érzései mellett vannak állandóak is, ilyen például az önbizalomhiány, mely szinte mindenkinél felüti a fejét. Ha egy kicsit is kilógunk a sorból, akkor pedig sokszor erősebben van jelen, mint az átlagnál. A 13 perc tökéletesen bemutatja, hogy milyen érzések cikáznak keresztül egy majdnem felnőttön, akinek igaz, hogy nincs sok tapasztalata még, ugyanakkor nem fogadja el mások segítségét, bölcsességét, mert a lázadó korszaka miatt erre képtelen.

De ugyebár nem egy szimpla YA könyv van a kezünkben, hanem egy pszichológiai thriller. Ez egy igen furcsa kombináció. Hiába töröm a fejem, nem tudok egyetlen egy másik könyvet sem felhozni, amely egyszerre felelne meg ennek a két roppant különböző kategóriának. Sarah nagy fába vágta a fejszéjét, de úgy érzem sikeres volt az elképzelése: képes volt a fiatalabb korosztály életébe beleültetni egy teljesen egyedi elgondolást, s azt megspékelni úgy, hogy egy igazán élvezetes, izgalmas és megbotránkoztató olvasmányt hozzon létre úgy, hogy nem lép ki a YA keretei közül sem. S hiába hangoztatom, hogy ez a könyv úgymond egy ifjúsági regény, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy nem egy könnyű sztorival bír. A beltartalom erős, néhol teljesen mellőzve minden logikát, ami egy átlag ember fejében megfordul. De pont ettől válik izgalmassá.

Az események viszonylag gyorsan pörögnek. A szereplőkben lejátszódó érzésekre fektette a hangsúlyt az írónő, s mivel fiatalabbakat választott ki karakternek, így a legtöbb esetben nem előzi meg a tettüket alapos átfontolás. A lapok csak pörögnek, s  elérünk a csúcspontra, kiderül minden, amit eddig csak sejtettünk. Igaz, hogy a fülszöveg sokat elárul, illetve a történet is fokozatosan tárja elénk a bizonyítékokat, így számíthatunk a végkifejletre, mégis tud több meglepetést is okozni. Az első ezek közül hirtelen jön és hatalmas. Egy igen megrázó esemény. De ahogy ezeken a pontokon túllépünk, magasra vontam a szemöldökömet: a könyvből még van körülbelül száz oldal. Hogyan lehetséges ez, mikor itt a vége, minden kiderült? Be kell vallanom, az írónő engem is az orromnál fogva vezetett. Annyira élveztem a 13 perc olvasását, hogy eszembe sem jutott bármit megkérdőjelezni, vagy kombinálni. Az utolsó utáni pillanatban ugrott be, hogy akkor itt még kell lennie valaminek, s csak akkor hoztam igazán működésbe az agyamat. A könyv utolsó negyedét így könnyen kitaláltam, de ez mit sem vett le az olvasási élményből. Az utolsó szóig élveztem, s ugyanolyan lelkesedéssel olvastam.

Imádtam, ahogy a borító, a cím és a történet összekapcsolódik. Az utolsó felvonást többször is elolvastam. Egyszerűen zseniális!

Sosem hittem volna, hogy két ennyire különböző műfaj képes megállni egymás mellett a helyét, de itt a tökéletes példa arra, hogy lehet egy könyv egyszerre pszichothriller és YA regény is. Mikor belevágtam, nem hittem volna, hogy ilyen mértékű rajongást fog belőlem kiváltani. Felrázta a szürke hétköznapjaimat. 

De emellett a 13 perc nem csak egy élvezetes olvasmány, hanem tanító jellegű is. Rámutat, hogy a mai társadalomban a fiatalabbak mennyire más értékrend alapján viseltetnek, mint régebben. A technológia fejlődésével az emberek is megváltoztak. A mai tinédzserek sok esetben jobban el vannak eresztve, mint például ahogy én is voltam ebben a korban. Ugyanakkor van, ami nem változott: a barátságok illékonysága, s az örökké szó soha figyelembe nem vett jelentése. Mindenki máshogy kezeli, ha egy mély barátságnak vége szakad, s majdnem az összes fajtájára hoz példát a könyv. Emellett jól bemutatja szülő és gyermek kapcsolatát a felnőttkor küszöbén, de kihangsúlyozza még azt is, hogy hányféle érzés fér el egyszerre egy kamasz szívében.

A 13 perc egy igazán izgalmas, letehetetlen olvasmány. Az esemény folyamatos, egy percre sem vontatott, jó felépítésű. A csodaszép borító egy igazán megnyerő történetet rejt. Elsősorban a fiatal felnőtteknek ajánlanám, akik még nem felejtették el, milyen érzés középiskolásnak lenni, ugyanakkor már tisztában vannak vele, hogy az élet nem habos torta. Jó emberekkel is történhetnek rossz dolgok.

"Miért ennyire nehéz megszabadulni a szívfájdalomtól?"

"A felnőttek semmit nem képesek szavakkal rendbe hozni ezzel az önelégült „majd, ha idősebb leszel, rájössz” dumával, ami mindig előbuggyan belőlük."

"Az emberek igénylik az igazságot."

"És az ember nem élheti úgy le az életét, hogy örökösen mások érzései miatt aggódik."

"Istenem, nem kéne a szerelemnek ilyen nehéznek lennie."