Lucas Ray teljesen megdöbben, amikor az út túloldalán álló, elhagyatott épületből egy imádnivaló kiskutyus is előkerül, akivel azonnal egymásra találnak. Bár a házban, ahol depressziótól szenvedő, veterán édesanyjával él, tilos kutyát tartani, Lucas nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy hazavigye Bellát.
Bella megmagyarázhatatlan módon vonzódik Lucashoz, még akkor is, ha nem érti, mi szükség bizonyos játékokra, például a Nincs Ugatásra. Mivel a kutyát egyre nehezebb rejtegetnie a szomszédok elől, Lucas a munkahelyére, a Veterán Kórházba csempészi be. Bella itt azoknak tud örömet és megnyugvást okozni, akiknek a leginkább szükségük van rá.
Mivel Denverben tilos pitbullt tartani, az állatvédelmi felügyelet magával viszi Bellát, és Lucasnak nem marad más választása, mint hogy nevelőcsaládhoz küldje a kutyáját, amíg rá nem jön, mit tegyen. Azonban Bella, akit megvisel az elválás, nem hajlandó addig várni. Hiába áll közé és az embere közé a hatszázötven kilométernyi, veszélyes coloradói vadon, egy lehetetlennek tűnő és feledhetetlen kalandra indul hazáig.
Az első pillanattól kezdve szerelmes lettem ebbe a könyvbe. Teljesen levett a lábamról a borító. A rajta levő kutyus annyira, de annyira aranyos! S olyan okos szeme van! Nagyon szerettem volna egy saját példányt, s karácsonyra egy kedves barátom meg is lepett vele - így a W. Bruce Cameron gyűjteményem szinte teljes már a polcomon.
A legutóbbi olvasmányom érzelmileg túltöltött. A szívem majd meg szakadt a legvégére, ezért kellett valami könnyedebb stílusú, amivel fel tudom oldani a csomókat a gyomromban. Ahogy álltam a polcom előtt, s nézegettem, mit kellene most választanom, szinte rám vetette magát. Rögvest rajta akadt meg a szemem, pedig higgyétek el: rengeteg olvasatlan könyv lapul a polcomon. Nem is gondolkodtam rajta sokat, levettem s fel is ütöttem. Ha már így kiválasztott.
Az első pár mondat után kicsit megijesztett a saját reakcióm. Imádom a kutyás könyveket, főként Bruce Cameron munkásságát, mégis... a történet úgy kezdődik, hogy a főszereplőnk, akkor még név nélküli újszülött kiskutya. Igen. Megint újszülött és megint a kutya szemén keresztül látjuk a világot. Ugyanúgy kezdődik ez a könyve is, mint az Egy kutya négy élete. Azon túlléptem, hogy a cím hasonló, s bele sem gondoltam, hogy valószínűleg azért, mert maga a történet felépítés is azonos vonalon fog futni. S igaz, hogy egy teljesen másik környezetbe helyezte el az egészet, más lehetőségekkel körülvéve, de lényegében ugyanaz a kezdés, amin már egy másik kötetben négyszer is átrágtuk magunkat. Az egy aprócska felhő volt a kék égen.
Ugyanakkor viszonylag hamar túltettem magam rajta, s minden kétségemet félrerakva olvastam. Ezen kívül nem véltem több azonosságot felfedezni a két történet között. Bella élete nem épp optimálisan indul, bár ő erről mit sem sejt. Boldogan él az Anyamacskával. Aztán jön Lucas, aki az embere lesz, s vele még nagyobb lesz az öröme. S miközben Bella békésen elnyúlik a kanapén, vagy épp "egy darabka sajtot" kunyerál, a háttérben folynak az események. Lucas élete nem egyszerű, s igaz, hogy a fülszöveg egy tapasztalatlan tininek tünteti fel, már nem az. 24 éves, felnőtt férfi, akinek vannak problémái: veterán háborús édesanyja miatt sokat aggódik, mellette egy kórházban dolgozik, s tanul, próbál bejutni az egyetemre. S ha ez még nem elég, akkor a mellette levő állatokért is küzd. Ő egy nagyon szerethető, pozitív karakter.
Bella életében nagyon sok ember fordul meg ezalatt bő két év alatt, de mindegyik sarkalatos személyiség. Vagy kedveljük, vagy nem. Vagy jó, vagy nem. Emiatt engem a mesékre emlékeztetett, amiken felnőttem, s számomra megadta azt a plusz varázst, amire vágytam. Ez a könyv egy könnyed kikapcsolódás, egy szívhez szóló történet. Nem kellenek bele nagy volumenű események az emberek részéről, hiszen nem róluk szól. Ugyanígy nem kellenek túldolgozott karakterek sem, hiszen nem rajtuk van a hangsúly.
Számomra talán legnagyobb jelentőséggel az bírt, hogy Bella egy pitbull keverék. Legalábbis arra saccolnak az emberek. Ez a fajta az utóbbi időben nagyon negatív megítélésben részesül, ami nagyon szomorú. Állítom, hogy az egyik legszerethetőbb fajtáról beszélünk, akik a lehető legtöbbet teszik meg a gazdájukért! S azért nem is értem ezt a fajta ellenérzést a fajtával, mivel régen dadaként használták, gyerekek mellé. Na hol is az az agresszív fajta? Csak és kizárólag az emberek sütötték rá ezt a bélyeget, mert olyan dolgokra kezdték el használni, ami minden kutya személyiségével szembe megy: harcra. Csak is mi vagyunk a hibásak, hogy ezeket a kutyákat sok helyen éri negatív diszkrimináció, hiszen legtöbbször egy gyenge idegzetű, agyontenyésztett csivava is agresszívabb náluk. S pont ezért tartom fontosnak, hogy e könyv főszereplője, ez az édes, hűséges kutyus egy pitbull keverék. Ebből születnek is nehéz helyzetek, amik elindítják az egész eseménysort, s ami miatt Bellának rengeteg dolgot meg kell tapasztalnia, de Cameron arra hegyezte ki a történetet, amire kell: hiába a sok megpróbáltatás, Bella tanult a helyzetekből, de ezek ellenére ugyanúgy megmaradt Lucas "jó kutyája".
A történet nagyon fordulatos. Ahogy említettem is már, Bella rengeteg dolgot tapasztal meg a saját bőrén. Megismerkedik az emberek különböző személyiségével és a társadalom több rétegével is, de nem tesz különbséget szegény és gazdag között, s ezzel arra sarkall, hogy mi se tegyük. Ez a könyv arra tanít, hogy az embereket mindig a tettei alapján kell megítélni, s nem az számít, honnan jött, milyen körülmények között él.
Maga az alaptörténet a számomra több ponton is sántított. Cameron tényleg csak a kutyák nyelvén tud írni, az emberekén kevésbé. Többször is felkaptam a fejem, miszerint egy indíték nem elengedő, vagy egyszerűen csak nem megfelelő egy adott szituációban. Bár ugye ezt a Bella által hallott párbeszédekre alapozom csak. De hogy mondjak egy konkrét dolgot is: számomra nem volt egyáltalán logikus a vállalkozó hozzáállása. Ha kihív egy sintért (Kalapos biztos szívesen ugrott is volna), s fizet egy keveset azért, hogy összeszedjék az épületben lakó állatokat, akkor nem csúszna már másfél éve az építési projekt.
A másik dolog, ami nagyon zavart, az maga Nagy Cica volt. Értem, miért volt rá szükség, hisz a vadonban nélküle Bella nem maradt volna életben, de ettől független nem létezik olyan, hogy egy kutya azért érezzen felelősséget egy másik lény iránt, mert biztos a gazdája is ezt várná el tőle. Ez már egy annyira nyakatekert gondolat egy ösztönlény számára, ami nem hiszem, hogy valós lenne.
Az egész történet arra épül, hogy Bella az új helyről megszökve hazaindul, hogy újra Lucassal lehessen. Átvág a hegyeken, s több, mint 600 km-t tesz meg azért, hogy újra az embere segítségére lehessen. Nem ismerős nektek egy kicsit ez a történet? Igen, pontosan olyan, mint a klasszikusnak számító Lassie hazatér. Retellingnek sem nevezhető, hisz az alappillérjei teljesen megegyeznek az eredeti történettel. Elgondolkodtam. Cameronnak ennyire nincs már ötlete, hogy igazából fogja, ellop egy másik könyvet, átírja a neveket, a helyszínt és kiadja? Nem érzi ezt plagizálásnak? Mert én igen.
Szerettem olvasni Bella történetét. Imádtam, ahogy töretlen lelkesedéssel csinálja a "Menj haza!-t" s legszívesebben én is adtam volna neki jutalmul "egy darabka sajtot". Ez a történet tökéletesen bemutatja, mire képes egy kutya a gazdájáért, s hogy mennyire meg tud zavarodni az őt érő hirtelen változásoktól. Belevési az emberek fejébe, hogy a kutya egy állat, nem ember, így hát nem is kezelhetjük gyerekként. Nem tudjuk neki úgy elmagyarázni a dolgokat, s pont ezért kellenek az életébe az állandó dolgok is. Rávilágít arra is, hogy mit érez egy menhelyi kutya, aki gazda nélkül céltalanná válik. Cameron még mindig mesterien forgatja a szavakat. Biztos vagyok benne, hogy előző életében kutya volt, hisz nagyon belelát az állatok fejébe.
S hiába tüntettem fel több zavaró tényezőt is, összességében nem tudok erre a könyvre egy rossz szót se szólni. Szerettem, úgy, ahogy van. Biztos, hogy újra fogom még olvasni, egyszer, kétszer, százszor és ezerszer.
Azoknak ajánlanám, akik szeretik az állatos könyveket, s nem veti őket vissza, ha nem az ember szemén keresztül látják a történetet. Azoknak, akiknek egy kis kikapcsolódásra van szükségük, s hogy feltöltődjenek szeretettel. Mert ez a könyv körbeöleli az ember lelkét.
"Én azonban tudtam, hogy az élet soha nem ilyen egyszerű, hogy ahelyett, hogy az ajtók kinyílnának előttünk, ahhoz, hogy eljussunk valahova, kerítéseken kell átugranunk."
"– Tehát ez egy bernáthegyi és mi, egy medve keveréke? Egy grizzly medvéé?
– Dutch-nak hívják.
– Aha. – Magas, felém nyúlt és az ujjain éreztem Dutch aggodalmas szagát. Tudtam, hogy Dutch mindennél jobban arra vágyik, hogy lekerüljön a pórázról és az embere után futhasson. Ezt kell tennie egy elveszett kutyának. – Ez pedig egy bullmasztiff, és nem is tudom, egy tehén. Akkora, mint egy átkozott tehén, Gavin."
"Nehéz kiigazodni az embereken: szabályokat hoznak, aztán megváltoztatják őket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése