Bár a tizenöt éves Pataki Emma élete igen távol áll a tökéletestől, hiszen anya nélkül kell felnőnie alkoholista apukája és nagymamája szigorú kontrollja alatt, ő mégis megpróbálja élni a tinik szokásos mindennapjait. Bulizik a barátaival, mindent megbeszél bölcs barátnőjével és még szerelmes is az elbűvölő mosolyú osztálytársába. Az eszes kaposvári lány ügyesen lavíroz az ellentmondást nem tűrő apa elvárásai és a barátok napról napra féktelenebbé váló kicsapongásai között. Az élet azonban nem tűri sokáig ezt a törékeny egyensúlyt, szemberohan Emmával, hogy minél hamarabb gördíthessen elé megoldhatatlannak tűnő nehézségeket. A méretes akadályok között botladozó lány mindinkább kétségbeesik, és kérdéses, hogy sikerülhet-e átverekednie magát az őt elgáncsolni látszó problémákon.
Vajon meg tud birkózni Emma az emberfeletti erőt kívánó kihívásokkal? Képes helytállni és felnőttként viselkedni olyan helyzetekben, amik még sok valódi felnőttnek is feladnák a leckét? És vajon rájön, hogy milyen súlyos titkot rejteget előle a családja?
Az Álomgyár kiadó mára már az egyik kedvencemmé lépett elő, hiszen rengeteg tehetséges magyar író munkásságát segítették. Célom, hogy minél több kötetet elolvassak a felkínált repertoárból, hátha találok még igazgyöngyöket. Gombos Tünde neve számomra már nem volt ismeretlen, hiszen még 2016 telén volt szerencsém elolvasni az első könyvét, a Szerelemtáncot. Dávid története megmelengette a szívemet. Egy kellemes kis kikapcsolódást nyújtott, amire akkor, ott, nagy szükségem volt. Pataki Emma naplója is már az első perctől fogva érdekelt. Kíváncsi voltam, hogy az elmúlt időben a szerző mennyit fejlődött, s milyen irányba kezdte el bontogatni a tehetségét. Nagy reményeket fűztem hozzá.
Kivételesen nem a borító, hanem a cím ragadta meg elsősorban a fantáziámat. Szeretem a naplószerű regényeket, hisz az emberek sokkal többet bevallanak leírt formában - ha tudják, hogy az sosem kerül napvilágba - mint akár önmagukban gondolkodva. A naplóírás folyamata közben az agy kitisztul, minden helyére kerül, mintha rendet raktunk volna egy adatbázisban. Oly mértékben megragadt a cím, hogy azonnal bevillant, milyen fényképet szeretnék vele csinálni. Jóval több időt igényelt, mint az eddigiek, hiszen mindig az aktuális olvasási formámat fényképeztem le eddig. Jelen esetben máshogy jártam el: úgy döntöttem, megelevenítem Emma naplóját. Felütöttem hát az egyik kedvenc igényes füzetemet, s átmásoltam a könyv első két oldalát. A képen ez látható a könyv alatt. Sajnálom, hogy nem lett hangsúlyosabb, így minden tekintet elsiklik felette. De ahogy egyik barátnőm is mondta: pont ettől válik széppé, hiszen rejtett értékeket tartalmaz.
Külön elismerést szeretnék mondani a fülszöveg írónak. Az ifjúsági irodalom kategóriában szinte minden nap születik új könyv. Rengeteg van már a piacon, s nehéz a fiatalok figyelmét megragadni. Jelen könyvön egy igen ígéretes ajánló található. Tömören bemutatja, miről fog szólni a kötet, de nem árul el nagy részleteket. Pont annyit súg, amennyi szükséges. Figyelemfelkeltő lett. Tökéletes. Gratulálok!
Ha felütjük a könyvet, az első szembetűnő dolog, hogy Gombos Tünde ezt a történetet úgymondva nem egyedül írta. Egy lányzó megosztotta vele a naplóját, s ez szolgáltatta az alapot a könyvéhez. Olvasás közben ez a gondolat végig velem volt. Minden fontosabb eseménynél elgondolkodtam, hogy vajon ez tényleg megtörtént vele, vagy ez éppen Tünde fantáziájának a része. Úgy érzem, erre igazán csak két ember tudhatja a választ: a napló és a könyv írója. Úgy érzem, hogy ez a kis információ morzsa sokkal közelebb hozza a kötetet az olvasóhoz, mint az általános bevezetők. Akaratlanul is jobban érződik, hogy ez bármelyikünkkel megeshet, bárkinek az életét kövezhetik problémák és árnyékolhatják be tragédiák.
Gombos Tünde maradt az ifjúsági irodalom kategóriánál, s úgy érzem, jól tette, hiszen van hozzá tehetsége. Képes visszavetkőzni írás közben egy tizenöt éves lánnyá, s az ő szemén keresztül látni a világot, s az ő szavaival élve lejegyezni a gondolatokat. Ebben a korban az ember még használ túlbonyolított körmondatokat, nem próbál beépíteni a mindennapjaiba különböző szófordulatokat, hogy bővítse a szókincstárát, sőt, sokszor használ szleng kifejezéseket is, mely az alapjait képezik a mondanivalójának. Az írónő emellett arra is figyelmet fordított, hogy az egyedi fogalmazásmód mellett látszódjon az is, hogy az írás milyen hatással van a fejlődő kamaszokra: ha összehasonlítjuk a napló első és utolsó bejegyzését, melyek között pont kerek egy év telt el, észrevehető, hogy Emma mennyire máshogy fogalmaz. Sokkal letisztultabb képeket alkot, jobb felépítéssel dolgozik. Ezek velejárói annak, hogy folyamatosan foglalkozott az írással, de mégis... az én lelkemet teljesen megmelengette ez a kis fejlődés is. Ebből is látszik, hogy Tünde mennyire tehetséges és figyelmes.
A könyv ténylegesen napló formában meséli el az eseményeket. Minden bejegyzés előtt van keltezés, s mindig a "Kedves Naplóm!" megszólítással indít, majd elköszönéssel és aláírással záródik. Régen pontosan így írtam én is a naplómat. Kellemes emlékeket idézett vissza. Még most is a szemem előtt látom a nagy, cirkálmányos betűimet, melyekkel oldalakat töltöttem meg az A4-es, spirál, többszínű füzetembe. Olyan emlékek jutottak eszembe, amiket azt hittem, már örök időkre elfelejtettem. Ha hazautazom, biztos elő is keresem a füzetemet (valahol még meg kell lennie) s át fogom magam rágni rajta, hogy lássam, mennyivel voltam másabb kamasz, mint Emma.
A főszereplőnk egy igazán életvidám lány, pedig a mindennapjai fölött ott lebeg az alkoholmámorban úszó rokonok felhője. Az első pár fejezetben teljesen megdöbbentett, mennyire elfogadhatónak tartja, hogy az édesapja és a nagyanyja minden este vedelnek. Ez mindig is így volt, ha úgy tetszik, ez a standard. Megrendített, hogy vannak gyerekek, akik emellett nőnek fel. Eddig bele sem gondoltam, hány ilyen család lehet. Emma még azzal is tisztában van, az évek tapasztalata alapján, hogy hány sör után érdemes az édesapjával kommunikációt folytatni, illetve mikor érdemes magára hagyni a gondolataival, mert bárminemű beszélgetés konfrontációt okozhatna. Egyszerűen nem tudtam a megdöbbenésemen túl lépni. Az én családom minden szempontból szerethető volt, s mindig a gyerekek érdekeit nézték, mikor döntések meghozatalára került a sor. Sosem láttam a szüleimet berúgva. Egy-egy sör az ismerősökkel, magyar kártyázás közben a gangon lecsúszott, de semmi több. Az se gyakran. Az ilyen történetek ébresztenek rá mindig, hogy mennyire is csodálatos a családom.
Emma már majdnem tizenöt éves, s pont ennek megfelelően viseltetik a dolgok iránt. Az elsődleges problémakör, mely foglalkoztatja, a szerelem. Zolika a nagy Ő, aki teljesen elvarázsolta a mi édes főszereplőnket. Nagyon aranyos volt, ahogy lelkesedett ezért a nagyon szép fiúért. Jó volt egy olyan szereplő történetét olvasni, akit még nem tört meg az élet, aki még igazán gyerek.
Pataki Emma naplója több problémára is felhívja a figyelmet, mely a mostani társadalmunkban is jelen van. Nem csak az alkoholista szülők vannak benne terítéken, hanem az élet egyéb változásai is. Kitér a csonka családok érzelmi részére is, tehát, hogy miként éli meg a gyermek, ha legalább az egyik szülője nélkül kell felnőnie. Egy édesanya hiánya sosem tűnik el nyomtalanul. Hiába a jó kapcsolatom az édesapámmal, vannak dolgok, amiket csak az anyukámmal tudtam volna megbeszélni. Még a testvéremmel sem tudtam, pedig ő is igazán próbálkozott, hogy megnyíljak. Minden gyereknek szüksége van anyára és apára is egyaránt, s hosszútávú következményei vannak, ha az egyik fél nélkül kell felnőnie. Ez nem minden esetben drasztikus, hisz én is mindvégig talpon maradtam, s édesapám vezetésével érett felnőtt lettem, de látom páromon és a barátaimon, hogy miből maradtam ki. Emma is érzi ezt a veszteséget, főként, mikor a barátnőjénél van, s látja a két család közötti kontrasztot. Senki nem haragudhat rá, hogy azt kívánja, bárcsak az övé is ilyen lenne. Ez a normális érzés. Egy olyan dolog, amit hangosan sosem fog kimondani, legtöbbször maga előtt sem igazán ismeri el, de mégis... a felnövési folyamat is merőben más, illetve az egész gyermekkor.
Hiába a komoly témák, Tünde ezt mind a kamaszok nyelvén ábrázolja. A problémák közül hangsúlyosabb, mikor Zolikával nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy azt Emma szeretné, s pont emiatt a más fokozati besorolás miatt lesz teljesen befogadható. Személy szerint, én kifejezetten örülök, hogy a könyvpiac gazdagodott egy ilyen sokszínű kötettel, mert igaz, hogy a történetben szerepet kapó témák már rongyosra vannak nyúzva, de a legtöbb kötetben, nem a megfelelő formában teszik ezt. Emma naplójában könnyed hangvételben kapjuk meg a nagy problémákat és velejáróit, pont, ahogy egy tinédzser felfogja. Nem kell ebből nagy ügyet csinálni. A túlzott hangsúyozás is az ellenkezőjét érheti el. Sok kötet szerintem már itt bukik meg: már a fülszöveg és a borító is erőlteti a nehéz témát, s mivel nem jó keretek között van megvalósítva, ezért a célközönség tagjai vissza is teszik a polcra, hiszen nem kell nekik a papolás, tudják ők maguk is, mit szabad és mit nem. Egyfajta dac lép fel bennük. Ezt tapasztalat alapján mondom. Nap, mint nap látom munka közben. S hiába ajánlok egy-egy figyelemre érdemes kötetet, nem vagyok képes a fülszöveggel szembeszállni. De úgy érzem, ez a könyv az a fénysugár, amire vártam.
Élveztem ezt a könyvet olvasni, s viszonylag gyorsan is haladtam vele, hiszen érdekelt, hogyan alakul a kis Emma sorsa, ugyanakkor voltak olyan passzusok, amin nem tudtam túltenni magam. Ezek közé tartozik a folytonos ismétlés is. Amíg a bejegyzések törzsében mesélt Zolikáról, s hogy épp mit érez az irányába, mit szeretne elérni, élveztem, de mikor a lezárásokban minden ok nélkül újra és újra előkerült, az rettenetesen idegesített. Körülbelül így: Ma rétest sütöttünk a nagymamával, s elég jól sikerült a tölteléket elkészítenem. Zolika rettentően hiányzik, bárcsak újra foglalkozna velem is. Nincs összefüggés a kettő között. Élvezettel olvastam a napi beszámolókat, de ezek a lezárások... túl sok volt. Próbáltam emlékeztetni magam, hogy egy kamasz lány naplóját olvasom, akinek éppen Zolika a legnagyobb problémája, de ettől független nem tudok szó nélkül elmenni a helytelen ábrázolási módon. Ha minden nap a szöveg főtörzsébe írta volna bele ezeket a gondolatokat, nem zavart volna. De a lezárásnál végtelenül.
Emellett számomra nem jött át ez a folytonos italozás sem. Emma édesapja alkoholista. Látja, milyen hatással van az emberre az ital, s azt is, hogy milyen következményekkel jár. Azt hinné az ember, hogy okos lány, s nem vedel mértéktelenül, szinte megállás nélkül. Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne igyon, hisz ez a saját lázadásának egy lépcsőfoka, de túlléptünk egy elviselhető határt. Főleg a végén. Ugyanakkor ennek is meglett a következménye, melyet nem, egyáltalán nem érdemelt meg ez a szerethető kicsi lány, de ettől független várható volt, hogy valami hasonló lesz esedékes. Ugyanakkor örömömre szolgál, hogy a könyv legvégén levonja Emma is a konklúziót, hogy a mértéktelen italozás nem vezet sehova. Se gyerekként, se felnőttként.
S ebből kiindulva elgondolkodtam, hogy Emma biztos jó barátokat választott maga mellé? Akik erre biztatják, hogy igyon? Mi régen beszélgetni ültünk össze és maximum narancslevet kortyolgattunk. Nem ültünk ki a parkba a pálinkás flaskával, amit kézről kézre adogattunk. Alapvetően a könyvben Emma barátai a támogatói szerepet töltik be. Nagyon szerethetőek, s mindig ott vannak, mikor szükség van rájuk. Sosem kényszerítették rá az italt egymásra. Ha valakinek nem volt kedve hozzá, akkor az kimaradt az aktuális körből és ennyi. De ettől független képtelen vagyok elfogadni, hogy ez a mai norma, hogy ilyen fiatalon már szédelegve töltsük a napjainkat.
Még egy apróság van, ami engem kifejezetten zavart, bár ezzel lehet egyedül leszek. Kicsi korom óta belém nevelték a nővéreim, hogy egy férfi/fiú/srác nem lehet szép, csak helyes. Ez a megfelelő jelző rájuk. Emma minden esetben a szép szót használja Zolika jellemzésére, mely számomra sok volt. Annyiszor, de annyiszor elhangzott ez a családban, hogy képtelen vagyok ellenállni: ha valaki azt mondja egy fiúra, hogy szép, azonnal ki kell javítanom, hogy helyes. Belém rögzült viselkedési forma.
Pataki Emma naplója jócskán tartogatott meglepetéseket. Sokkal több volt benne, mint amit vártam. Gombos Tünde egy igazán tehetséges író, aki képes a kamaszokat érintő problémákat a megfelelő módon tálalni úgy, hogy a célközönség maga szűrheti le a konklúziót, nincsen semmi ráerőltetve, de mégis elülteti a gondolatok magját az olvasóban, s talán ezeket a tanácsokat megfogadva nem fog Emma hibáiba esni. Az írónő sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Mesterien forgatja a szavakat, s oly módon képes belelátni egy kamasz lelkébe, ahogy arra még nem volt példa.
Nem tudom, a könyv hány százaléka lehet a valós napló, melyre Tünde építkezett, de üzenem az eredeti tulajdonosnak, hogy kitartást és fel a fejjel! Innentől kezdve már csak jobb lehet!
Pataki Emma naplóját azoknak a kamaszoknak ajánlanám, akik még nem tudják, merre tart az útjuk. A 15-17 éves korosztály számára egy igazán gazdag élményeket nyújtó olvasmány, mely hozzáad az olvasó személyiségének fejlődéséhez.
"– Egyáltalán nem szeretnék csupán a fájdalmad elfogadhatóbbik opciója lenni!
– Nem is vagy az! – sietett megnyugtatni. – Számomra a szerelem egyetlen opciója vagy!"
"Úgy látszik, fájdalom nélkül nem megy, de akkor már inkább veled fájjon, mint nélküled!"
"Nekem határozottan ebben az életben kell a boldogság!"
"(…) nem mindig az a megoldás, hogy hátat fordítunk mindennek és valahol máshol kezdünk valami teljesen újat. Néha igenis maradni kell, a meglévő alapra építkezni, és abból kihozni a legjobbat, ami már megvan!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése