Mikor először hallottam erről a kötetről, már akkor felkeltette az érdeklődésemet. Maga az író, Holden Rose mutatta be még ősszel a kiadói napok keretein belül. Az előadásában több apróságra is felhívta a figyelmet, amivel még több kíváncsiságot generált bennem, illetve a későbbiekben ezeket az információkat jómagam is fel tudtam használni, hiszen, mikor ajánlottam a boltban a kamaszoknak ezt a kötetet ugyanúgy bele tudtam szőni a rövid leírásomba. A megjelenés után négy hónapnak kellett eltelnie, hogy időt tudjak rá szakítani, de végre, lehetőségem nyílt nekem is kézbe vennem, s nem is apróztam el: másfél nap alatt a végére is értem. De vajon teljesítette a hozzá fűzött reményeimet és elvárásaimat?
De mielőtt válaszolnék a saját kérdéseimre, vizsgáljuk meg a könyvet esztétikai szempontból is. A Főnix könyvműhely gondozásában megjelent könyvek közül eddig csak a Holloway kötetekhez volt szerencsém, melyek külső megjelenése teljesen eltér a többitől, még ha a beltartalom kategóriájában hasonló is. Ugyanakkor a munkámból kifolyólag több könyv is megfordult már a kezemben, melyek főnixesek, s egyértelműen megállapítható, hogy a 10-12 éveseknek szánt könyveknek a grafikája nagyban hasonló. Szerintem alapvetően aranyos, de úgy látom, a szülők és a gyerekek nem így vélekednek róla; a legtöbben rögvest tovább ugranak, mert nem ragadja meg őket. Ez pedig sajnálatos, mert szó szerint esélyt sem adnak nekik érvényesülni.
Szerencsére a Holtidő egy kicsivel másabb, jó irányba fejlődött. A borítón szereplő lány arca sokkal emberszerűbb, befogadhatóbb, emellett nem az van kihangsúlyozva, hanem a keze. Azzal, hogy a tenyér résznél nem fénylik, még inkább térbe hozza a képet. S egy nagyon lényeges utalást megtesz: a műujjak jelzik, hogy ez nem egy egyszerű fantasztikus történet lesz, hanem egy steampunk fantasy.
Egy dolog viszont a kezdetekkor nagyon megzavart: a borítón egy lányzó van, de a fülszöveg szerint egy fiú a főszereplő, nevezetesen Jason. Más karakterről említést sem kapunk. A kettőt nem tudtam összerakni. A borító vonzza a tekintetet. A fülszöveg jóra sikerült, de a kettő nem illik össze. Nincs meg közöttük az összhang. Ha csak egy fél mondat erejéig meg lett volna említve May is, akkor teljesen rendben lennénk, de így... baljós árnyakat vont a kezdés fölé.
Már az első oldalakon látszódik, hogy az író egyedi stílusa. Maga a témaválasztás sem mindennapi. A Steampunk fantasy még nem egy elterjedt kategória, pedig hatalmas lehetőségeket rejt magában. Személy szerint, én imádom ezt a műfajt. Nagyon szeretem a mechanikus szerkezeteket, s jó elveszni egy olyan világban, ahol ezt a szenvedélyem kiteljesedhet, s mások is ugyanúgy állnak hozzá, mint én. S itt is kaptam azért bőszen lehetőséget arra, hogy kiéljem az imádatomat. A sok megjelenített eszköz közül számomra a Szitakötők voltak a legérdekesebbek. Minden álmom lenne kipróbálni egy ilyen szerkezetet. De természetesen a többi is nagyon érdekesnek hangzott. Az itt megjelenített világban minden mechanikus szerkezet valamilyen állathoz kötődik: azok mintájára készítették és nevezték el, s a fő erősségeik is azonosak. Ez az ötlet nekem kifejezetten tetszik, hiszen így a csak a név olvasásakor már megjelent előttem egy vázszerkezet, illetve a főbb funkciók, s olvasás közben a tudatomban erre építettem rá a plusz információkat.
Jason történetébe pont egy nagy változáskor csatlakozunk be: épp zajlik a kitelepítés az Akadémiáról. Már az elején sok mindent megtudunk róla: mindig késik, s hanyag természetét igyekszik mindenki előtt palástolni, ezért a magabiztosság és a humor álcája mögé bújik. Neki még nem jött elő a képessége, még nem lumen, pedig már ketyeg az óra: vészesen fogy az ideje. A történetben ezek a fogalmak nincsenek elmagyarázva. A szerző úgy kezeli őket, mintha mindenki számára világos lenne, mit is jelent. Az első pár oldal erejéig ez kicsit zavaró, de kifejezetten hamar tisztázódik az olvasóban a kép, így igazat adok neki: felesleges szócséplés lett volna elmagyarázni azt, ami nyilvánvaló.
A kitelepítéskor másik két diákkal osztja meg a kocsit Jason. Egyszer csak feltűnik egy szőke fürtökkel tarkított fejecske, s az én fejemben is lámpa gyúlt: rád vártam, pici lány! Semmi kétség, May a borítószereplőnk. Rögvest intenzívebb figyelmi fokozatba kapcsoltam, hisz ki szerettem volna deríteni, hogyan nyerte el ezt a neves rangot, hogy ő került a címlapra. Nem is volt különösebben nehéz dolgom, mert első perctől kezdve belopta magát a szívembe. Egy annyira édes kicsi lány, aki mellette kellőképp vagány is! Imádtam, hogy mennyire határozottan áll a dolgokhoz, mindenről kiforrott véleménye van, noha még csak 11 éves. Ugyanakkor nem hazudtolta meg a korát: annak teljesen megfelelően viselkedett. May végig egy fontos karakter marad, a történet fő mozgatórugói az ő karakteréhez kötődnek.
Ahogy olvastam a könyvet, egy furcsa dolgot vettem észre: az író az esetek egy részében előre elárulja, mi fog történni. Ezt őszintén megmondom: nem tudom, hova rakni. Furcsa volt olyan eseményekről olvasni, aminek a végkimenetelét előbb ismerem, mint magát a cselekményt. Ehhez a legvégéig képtelen voltam hozzászokni. Valamilyen szinten el is vette az események élét, s így, hogy meglepetés nem érhetett a kíváncsisági faktorom is csökkent.
De természetesen Holden Rose azért nem árult el mindent előre. Vannak benne váratlan fordulatok, s talán ezek pont emiatt ütnek még jobban, hiszen megnyugodtunk abban a tudatban, hogy mindent ismerünk már, s pont ebben a mély meggyőződésben talál el minket egy meglepő csavar, mely teljesen kizökkenti a magabiztosságunkat a kötettel kapcsolatban. Ez az ellentét egyszerre volt negatív és pozitív hatással is rám. Tény, hogy hatásos módszer, hiszen így sokszor jobban foglalkoztattak az események.
A könyv a 12 éves és azon felüli korosztályt célozza meg, mely úgy érzem, tökéletes választásnak bizonyult. Tapasztalataim szerint ez a korosztály a lehető legnyitottabb a különböző olvasási élményekre, ugyanakkor elég nehéz nekik ajánlani. Szeretik, ha a könyvben van valami szokatlan, valami meglepő. s itt már a borító is messziről hirdeti, hogy nem egy sablon történettel találjuk szembe magunkat. Mind a lányok, mind a fiúk megtalálhatják benne a nekik szimpatikus részleteket, s más szemszögből látva ugyanazon események is elnyerhetik a tetszésüket. Van benne egy apró romantikus szál is, mely kellően ízlésesen van tálalva: a történet nem akörül forog, az események anélkül is mind beteljesednének. Ugyanakkor rávilágít olyan apróságokra, reakciókra, melyek az e korban levők számára még fontos megerősítési pontként funkcionálhat. A nyelvezete tökéletesen megfelelő. Nincsenek teletarkítva idegen kifejezésekkel, ugyanakkor fejlődhet belőle a szókincsük. A fiatalok pont úgy beszélgetnek, ahogy az tőlük elvárható. Szerintem ezek fontos tényezők, hiszen nagyon sokszor hiába van meg a célközönség, ha nem az ő hangjukon szólalnak meg a szereplők, így nem fogja őket a történet lekötni.
Számomra egy igen kedvező délutáni program volt, s a vége kifejezetten meglepett. Tetszettek a le nem buktatott csavarok, s hogy minden karakter személyiségfejlődésen megy keresztül. A címben szereplő kifejezés, a holtidő pedig plusz élvezeti fokot adott az eseményeknek. Személy szerint engem nagyon foglalkoztatott már az olvasás megkezdése előtt, hogy mire is utalhat, s mikor kiderült, határozott elégedettséggel dőltem hátra. Akaratlanul is elgondolkodtam rajta: ha az én életemben lépne fel egy ilyen holtidő, vajon hogyan reagálnék rá? Mit tennék? Hogyan dolgoznám fel? Megváltoztatná a személyiségemet? Mindenesetre nem szeretném kipróbálni.
A történet elég jól pörög, s kifejezetten sok mondanivalója van. Jason karaktere sokkal többet hordoz magában, mint ahogy az első pillantásra tűnik. A Holtidő megmutatja a mai fiataloknak, hogy bizony nem baj az, ha valaki átlagos. Nem kell mindenkinek kiválasztottnak lenni, bőven elég, hogyha megtalálja azt a területet, amiben ő maga tehetséges, s ott csillantja meg a tudását. Rávilágít arra is, hogy mindenkinek szüksége van barátokra, támogatói csoportra, akikre számíthatunk a bajban. Nem kell minden problémánkat egyedül megoldani. A sok, humorral tarkított jelenet pedig igazán megfűszerezi ezt az alapjaiban is izgalmas kötetet.
Elsősorban a célközönségnek ajánlanám, a 12 év feletti kamaszoknak, fiúknak és lányoknak egyaránt. Ugyanakkor a kicsivel idősebb korosztály tagjai számára is ugyanolyan élvezeti fokot tud nyújtani, ha nyitottak erre a nem mindennapi világképre. Engem mindenféleképp meggyőzött.
"Az ember nekimegy az ég összes haragos démonjának, de ha a feleség félbehagyja a dolgát, mert meg akarja nézni, hogy halad az ura a barikádjával, hát összezavarodik még az egyszeregy is."
"Igaz, attól hogy valaki zsarnok, nem feltétlenül hülye."
"-Kölök voltam, csak hobbiból utáltalak – mentegetőzött Mihel."
"Lehet olyan dolgokért nosztalgiát érezni, amiről kiderült, hogy hazugság volt?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése