Sarah Dessen: Tökéletes

Jason tökéletes. A zárkózott, maximalista Macy is az akar lenni, ezért jár a fiúval. De létezik-e tökéletes ember, és egyáltalán jó-e hibátlannak lenni? Macy sokáig úgy érzi, a válasz igen. Ezen a nyáron azonban megismerkedik egy egyáltalán nem tökéletes csapattal: a Wish partiszervíz fiatal munkatársaival. Ez a barátság és az új szerelem a büntetett előéletű, de jóravaló és művészi hajlammal megáldott Wesszel felszabadítja, boldogabbá teszi, s átértékelteti a lánnyal egész addigi életét, kapcsolatát „tökéletes” édesanyjával. Végre elkezdheti feldolgozni imádott apja halálát is, amiért alaptalanul felelősnek érzi magát.

Sarah Dessen könyvei sosem szerepeltek a várólistámon. Megesett, hogy elgondolkodtam rajta, hogy az ő munkásságát is meg kellene ismerni, de a végére mindig elvetettem. Nem is tudom megmagyarázni, hogy miért. Talán, mert mindig volt valami, ami jobban vonzott, mint az ő könyvei.

De most megtört ez az állapot. Az Egymás szemében projekt márciusi fordulójában a kedvenc íróinkat jelöltük meg, Sára, a Metaforaszennyezés blog szerkesztője pedig az ő munkásságát szerette volna valakivel megismertetni. Ezt egy jelnek vettem, s le is csaptam rá. Az írónőnek Magyarországon öt könyve jelent meg, szóval bőven volt miből választani. Úgy gondoltam, döntsön a véletlen: egyiknek sem olvastam el a fülszövegét, szimplán ráböktem arra, amelyiket be tudtam szerezni és még a borító is kicsit jobban tetszett a többinél. Így esett a választásom a Tökéletes című könyvére.

Viszonylag hamar ráébredtem, mit is akar mondani ez a könyv. A központi témája a gyász feldolgozása és a továbblépés szükségessége. A főszereplő, Macy ott volt, mikor az apukája meghalt. Ha egy közeli szerettünket elveszítjük, s elkezdjük végigjárni a gyász lépéseit, gyakran üti fel a fejét az önhibáztatás is. Én is több évig magamban hordtam a bűntudatot, hogy biztos én idéztem elő édesanyám betegségénél azt az állapotot, ahonnan már nem tudott hozzánk visszatérni. Tíz éves voltam, mikor elveszítettük, de sok időbe telt feldolgozni, s önmagamnak is megbocsátani. Igaz, hogy semmit nem tettem és semmit nem is tehettem, mint gyermek, de akkor, ott, s az elkövetkezendő időben egyszerűen muszáj volt valami indokot találnom. Én az önhibáztatásba menekültem. Macy is ezt tette, de míg én képes voltam azért valamilyen szinten reális maradni, ő nem, bár ez nem az ő hibája. Az édesanyja nyomta le folyton ebbe az állapotba, hiszen ő is megragadt egy szinten, ahonnan nem is akart tovább lépni. Ez az állapot szolgáltatja a könyv alapját. Sarah Dessen egy olyan témát választott, amivel foglalkozni kell, hiszen egy ilyen történet nagy segítségre lehet az olyan fiatalok számára, akik sajnos éltek át hasonlót, veszítették el valakijüket, illetve azoknak is, akiknek nem árnyékolják be a tragédiák az életüket, de mindenkinek szükséges felnyitni a szemét, mit éreznek ilyenkor a gyászolók.

Mint látjátok, az alaptéma engem nagyon megfogott. Az írónő tehetségesen ábrázolja az érzelmeket, ugyanakkor egyedi módon teszi meg ezeket. Macy a tökéletesség rabja lesz: elhiteti magával, hogyha mindennek előre meghatározott oka van, s mindenben a maximális teljesítményt nyújtja, sőt még annál is többet, akkor elérheti a kívánt állapotot, s többet nem fogja elveszettnek érezni magát. Az édesanyja ugyanezt teszi. A házépítés lett az élete középpontja.

A regény további karakterei közül érdemes kiemelni Dalia-t. Ő volt a Nap sárgája a történet szempontjából. A szétszórtsága és a tökéletlensége egy éles ellentétet állít fel a Macy által képzelt dolgokkal. Az első megjelenése után azonnal leszűrhetjük: Dalia sokkal teljesebb életet él, mint a főszereplőnk. Hiába a sok probléma, ami a partiszervízes munkával jár, ő megmarad a mindig vidám, bohókás önmagának. Boldog.

A történet másik fő karaktere Wes. Elsőnek azt hittem, az öccse fog kiemelkedni, hiszen annyira csendes volt. Mindig a távolból figyelte csak az eseményeket, s ez szinte így maradt a legvégéig, még akkor is, mikor róla olvashattunk. Wes egy igazi művész, bár ő ezt nem egészen így látja. Élvezi a mechanikus szobrok készítését. Általában jelentés nélkül dolgozik: hulladékanyagból rak össze olyan dolgokat, amik szél hatására el tudnak mozdulni egy megadott pálya mentén, ezáltal életre keltve a szobrot. Csodálatos ötlet. Olvasás közben hallottam is, ahogy nyikorog és kerreg egy-egy ilyen alkotása. Ugyanakkor nem hiszem, hogy megvalósítható lenne, amit Dessen kitalált. Egyszerűen nem láttam magam előtt a szobrok arcát, pedig sokszor hangsúlyos szerepet kaptak. Ha hulladékanyagból dolgozunk, kidobott mikrókból és trabant ajtókból, akkor semminek nincs olyan konkrét formája, amit mi szeretnénk, tehát alapvetően torz szobrok születnek. Furcsa mód, ezt senki nem jegyezte meg. Emellett a mozgó alkatrészek összeszerelése sem egyértelmű, hiszen egy mechanikus rendszer nem csak pár fogaskerékből áll, amik egymással kölcsönhatásba tudnak lépni. De ez már az én látásmódom. A mérnöki oldalam nem tudott emellett szó nélkül elmenni.

A történetvezetésre visszatérve: a könyv kifejezetten olvasmányos, könnyű haladni vele. A szövegezése észszerű, még ha vannak benne nem mindennap használt kifejezések is, nincs teletűzdelve velük, így megmarad az élmény.

Sokan rajonganak ezért a könyvért. Több kedves barátomnak is kedvenc kötete, akár sokszor újraolvasós is. Sajnos engem nem győzött meg ily módon. Hiába tetszett az alapötlet, hiába voltak benne jó pontot érő dolgok, mégis volt benne több zavaró tényező is, amin nem tudok szemet hunyni.

Legelőször is Jason karaktere szúrta a szemem. Ő a valóságban biztos nem létezik. Nincs olyan, hogy egy fiatal tinédszer ennyire kimért legyen. Semmi emberi tulajdonsága nincs, olyan, mint egy robot. Annyira frusztrált a jelenléte, hogy arra nincsenek szavak. S nem azért, ahogy bánt Macy-vel, hanem mert az írónő túlzásokba esett. Egy átlagos regényben, átlagos karakterek mellett nem lehet a tökéletest gonosznak titulálni. Értem, hogy ezzel akarta még jobban alátámasztani, hogy ez nem célravezető, de rosszul tette. Nem a megfelelő keretek között.

S még itt van nekünk a lassúság királynő. Egyszerűen nem tudom megérteni, ő miért kellett. Ő is elrontja az alapvető feltételezéseket: egy ilyen embert sehol nem foglalkoztatnak, még ha rokon, barát vagy bármi is, főleg nem a partyszervízben. Alapvetően egy három szóra képes lénynek, aki érzéseket sem mutat a külvilág felé, képtelenség, hogy olyan barátai legyenek, mint Wes-ék. Még ha egymás mellett is laknak, ha régóta ismerik is egymást, akkor sem. Nincs olyan, hogy észre sem veszik a hiányosságait.

De a karaktereken még ha túl is tudtam volna jutni, akkor itt van a legnyomósabb ellenérvem: a történet igaz, hogy könnyen olvasható, de sehova nem tart. Olyan, mintha leszólítottam volna az első embert, aki az utcán szembe jön velem, s megkértem volna, hogy mesélje el, tegnap mit evett. Ő teljesíti a kérésemet, én pedig ezt szépen megfőzöm, csak rakok rá pluszba egy kis szószt. Egy átlagos pillanatba belecsöppenünk Macy világába, majd látjuk, ahogy elkezdi levetkőzni a tökéletesség páncélját addig, míg célt nem ér. A történet mondanivalója nagyon szép, de ettől független hiányoznak belőle a csavarok. Ahhoz képest, mennyire a tökéletességre törekedtünk egy teljesen átlagos nyarat láthattunk. Mint vallomás, egy naplóban, vagy blogon, esetleg unokáknak mesélve, megállja a helyét. De könyvként nem egészen érzem úgy. Értem, hogy itt a közpnti téma egyedisége vitte a sztorit, de ettől függetlenül egy regényről beszélünk, amiből nem hagyhatjuk el az alapvető követelményeket. Mondjuk tény, Sarah próbálta egy kicsit megcsavarni, drámaibbá tenni, de annyira lapos szinten tartotta, hogy még csak a szele sem ért el hozzám. Sajnálom.

A Tökéletes nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Az alap elgondolás nagyon jó volt, de a kivitelezés már más lapra tartozik, viszont pont emiatt alakult ki a tökéletes ellentét cím és tartalom között, hiszen még ez is azt jelzi, hogy a tökéletesség vajmi kevés az ember boldogságához. Még most is kétes érzések uralkodnak bennem. Úgy érzem, ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni, s rengeteg ki nem használt lehetőséget rejt még magában. Nem fogom a későbbiekben újraolvasni, nem szeretném a polcomon tudni, de mindentől eltekintve magammal fogom hordozni Macy történetét, mert megérintett. Ez tipikusan egy olyan ifjúsági irodalom, ami soha nem fog kimenni a divatból. Remélem jön egy újabb hullám, amivel újfent felkapják majd, s még több kamaszhoz eljut. 

" − De ha mindig minden simán menne (…), akkor túlságosan is hozzászoknánk. Szükség van néha egy kis zűrzavarra. Különben nem élvezed igazán, ha jól mennek a dolgok."

"(…) azt gondolom, bizonyos dolgoknak jobb, ha el vannak törve. Tökéletlenek. Kaotikusak. Így gondoskodik a világmindenség az ellentétekről. Kell lennie néhány gödörnek az úton. Ilyen az élet."

"– Azt kell eldöntened – hajolt közelebb Kristy –, hogy milyennek szeretnéd az életedet. Ha holnap itt lenne a vége, elégedett lennél azzal, ahogy eltöltötted?"

"Neked olyan srácra van szükséged, olyat érdemelsz, aki imád, úgy, ahogy vagy. Aki nem feladatnak, hanem jutalomnak tekint."